Bauer Barbara: Kétszáz éves szerelem

covers_542647.jpg

Bauer Barbara könyveivel egy ideje szemezek, de valamiért nem olvastam tőle semmit. Mígnem egyszer kis könyvtárunkba látogatott. Engem akkor és ott Ő teljesen elvarázsolt. Olyan szeretettel beszélt az életéről, könyveiről, úgy éreztem azonnal, és rögtön a magaménak akarom tudni a könyveit, és elmerülni bennük. Akkor ott a helyszínen meg is lehetett vásárolni a könyveit, kettőre mindjárt le is csaptam. A Kétszáz éves szerelem és a Porlik mint a szikla címűekre. Mikor az előbbire esett a választásom, odasúgta az írónő férje- a legjobb választás-. Kicsit félve vettem a kezembe, féltem kicsit hogy nagyobbak az elvárásaim mint amit adni tud a könyv, de kár volt aggódnom, ez még annál is fantasztikusabb volt! Ahogy elkezdtem olvasni, a fejemben megjelent az írónő megnyugtató hangja, és végig az Ő hangját hallottam. Egy csodaszép történet bontakozik ki, amelyet ahogy olvastam körbevett a szeretet, és szinte simogattak a szavak. Keveredik a történetben a történelem, misztikum, romantika, időutazás, és ezek keveréke adja ki ezt a gyönyörű történetet. Egy erős nő története, aki visszacsöppen 200 évvel a múltba, mert van valaki akinek szüksége van segítségre, de közben a jelenben éli a bábák csodaszép életét 11 éves kisfiával. Róza nagyon erős, és bölcs asszony, nagyon megszerettem. Mikor leég a háza, és kisfiával megmenekül. Nagynénje Boris nénje veszi magához őket. A kiégett ház hamvai közt talál egy bordó kis könyvecskét, ami kalandokba vezeti. Miklós - álompasi- nagyon szerethető karakter, imádtam, kettejük szócsatái hatalmasak voltak!  Új kedvencet avattam, Barbara többi könyvét is akarom!!  A kovász nem is savanyú illatú, ha savanyú akkor már éhes  :) Köszönöm hogy olvashattam, fantasztikus élmény volt!!