Ma jelent meg a FairBooks Kiadó gondozásában Kate Pilloy: Örökölt élet c. regénye, mely az első könyvem volt az írónőtől, de biztosan nem az utolsó!

Köszönöm szépen Alba Ferro írónőnek és a FairBooks Kiadónak az ismételt bizalmat!

Fülszöveg

Évinek fogalma sem volt róla, hogy van még egy nagynénje, amíg az öreglány rá nem hagy egy lakást az ország másik végében, Debrecenben. Eltemetett családi titkok bukkannak felszínre, és Évi kíváncsiságának engedve odautazik, hogy megnézze, mit is örökölt. Hamar kiderül, hogy az örökséggel nemcsak egy modern lakás, hanem nagynénje fogadott családja és bizonyos üzleti érdekeltségek is járnak.

Évi keresi a helyét az új életében, nem tudja, kiben bízhat, ki a barát és ki az ellenség. Meg kell küzdenie a felé irányuló elvárásokkal, a nagynénje emlékezetével és a saját kétségeivel, hogy rájöjjön ki is ő valójában, és hova tartozik.

Tarts Évivel a felfedezés útján, és tapasztald meg, hogy néha a legnagyobb küzdelem önmagunk megértése.

„Cigányok és ukránok? Mibe keveredtél, barátnőm?”

 Hol a haza? Ott, ahol az emlékeim élnek, vagy ott, ahol élem az életem és megtalálom a jövőmet?

Főszereplőnk egy olyan helyzetbe csöppen, ami fenekestül felforgatja az életét: Ági, a nagynénje, akinek eddig a létezéséről sem volt tudomása, ráhagy egy debreceni lakást - mellé pedig temérdek titkot és egy új élet lehetőségét is. Évi jó ideje menekülne a családi fészekből, nyughatatlan természete miatt elég sok súrlódás van közte és szülei között; miközben még mindig keresi önmagát és a saját boldogságát is. Ebből adódóan édesapja minden ellenvetése és haragja ellenére Debrecenbe utazik, hogy megnézze, mit is hagyott rá a nagynénje - neveltetéséből adódóan viszont tele van előítéletekkel és bizalmatlansággal, így legszívesebben azonnal elmenekülne, amint megtudja, hogy az épület, melyben megörökölt lakása található egy roma alapítvány székhelye, tagjai ugyanebben az ingatlanban élnek, ráadásul a földszinten ukrán üzletek üzemelnek...

Vajon hogyan került Ági ebbe a közösségbe? Miért hagyta el a családját? Mit keres ő itt és miért éppen őrá hagyta Ági mindenét? Milyen szerepet töltött be a nagynénje a Gyöngyszem Alapítvány életében? Milyen szerepet szánt neki? Szánt neki egyáltalán bármilyen szerepet? És az ukránok? Hogyan kapcsolódnak ők mindehhez? Miként lehet ilyen jómódú az alapítványt vezető család? Tényleg ki lehet törni a mélyszegénységből, ha megfelelő segítséget kínál az élet? Vagy Viktornak van igaza és törvénytelen üzelmek folynak a falak között? Miért nem kap válaszokat a kérdéseire és milyen titkok lappanganak a háttérben? - Ilyen és ehhez hasonló kérdések gyötrik és nyomasztják Évit, miközben őszintén igyekszik kitörni a beskatulyázás sztereotípiáiból; válaszok nélkül viszont egyszerűen elveszett sötét gondolatai útvesztőiben...

A történetet főként Évi szemszögéből követhetjük nyomon, vele együtt igyekszünk összerakni a kirakós darabjait és fényt deríteni minden titokra, ami Ágit és az alapítványt veszi körül. Évi egy elég erős karakterfejlődésen megy keresztül, önmagát is meglepve elkezd nyitni a család felé, bízni másokban és saját magában is, miközben új életének alapjait is igyekszik biztos alapokra helyezni. De vajon jó döntéseket hozott a jóhiszeműségével és lojalitásával?

A regény az adventi időszakban játszódik, mely szerintem igazán tökéletes választás volt, mert ilyenkor elfogadóbbak és nyitottabbak vagyunk, mint általában. Az ünnepek közeledte egy kis melegséggel nyitja meg a szívünk társaink felé, befogadóbbak és empatikusabbak vagyunk - ezt kellene valahogy átplántálnunk mindannyiunknak a mindennapokba is...

 – […] – Egyébként hihetetlen, hogy a rasszizmus meddig fajulhat. Komolyan, változni fog ez valaha?
Asel beletúrt a hajába, miközben visszaemlékezett egy régi beszélgetésre.
– Amíg világ a világ és emberek élnek a Földön, a kirekesz­tés mindig alapviselkedés lesz. Ez már csak így van. […]

Összességében egy gyönyörűen megírt, érzékenyítő történet az elfogadásról, a nyíltszívűségről, az előítéletek leküzdéséről, a változásról, az útkeresésről, az emberi kapcsolatok és kötelékek fontosságáról; és arról, hogy a világ egy sokkal szebb hely lenne, ha mindenki emberségesen és jóakarattal fordulna a másik felé...

Kedvenc lett!
5/5

A kötetet beszerezhetitek:

https://webshop.fairbookskiado.hu/termek/kate-pilloy-orokolt-elet

Az idei decembert egy nagyon édes mesével kezdtem, mégpedig Bakos Péter: Karácsonyi manóverseny c. kötetével, mely nemrég jelent meg az Első Szó kiadó gondozásában. Pétertől még nem olvastam, de szemeztem már néhány regényével, így örömmel fogadtam a megkeresését, amit itt is nagyon szépen köszönök neki!

Fülszöveg

Az Északi-sarkon minden évben megrendezik a Nagy Manóversenyt, ahol a legügyesebb segítők versengenek azért, hogy szenteste elkísérhessék a Télapót az ajándékosztásra.
Ez a legnagyobb megtiszteltetés, amit egy manó kaphat.
Idén először indul a versenyen Alfi, a lelkes kismanó, aki mindent megtesz, hogy bebizonyítsa, ő is képes helytállni a legjobbak között. Komoly kihívóval kell azonban szembenéznie: Jackkel, a tapasztalt bajnokkal, aki az elmúlt években sorra nyerte a versenyeket, és aki nem riad vissza a trükközéstől sem, hogy megőrizze az első helyét.
A vetélkedők során nemcsak az ügyességük és a kitartásuk tétetik próbára, hanem az is, hogy ki marad hű a karácsony valódi szelleméhez: a segítőkészséghez, a becsületességhez és az összetartáshoz.
A verseny végén pedig nemcsak az derül ki, ki tart a Télapó oldalán az ajándékozásra, hanem az is, hogy a bájos manólány, Bella ki mellett találja meg az igazi karácsonyi csodát: a barátságot, vagy talán valami többet is.

– […] Csak el kell hinned, hogy képes vagy rá, és akkor sikerülni fog.

Alfi, a kismanó nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis nem kevesebbre, mint a híres-neves manóverseny megnyerésére pályázik; hogy Szenteste a Mikulással tarthasson, és vele együtt ajándékokat, ezáltal boldogságot vihessen szerte a világba. Ám a Manó-történelemben még egyszer sem fordult elő, hogy egy ilyen kis manó, ráadásul első próbálkozásra megnyerje a versenyszámokat és ő legyen a győztes - mindemellett pedig Jack-kel, a többszörös bajnokkal is szembe kell néznie, aki nem csak a győzelmet, de Bellát, a bájos manólányt is meg szeretné szerezni magának...

A mesét a versenyszámok tagolják, illetve illusztrációk választják el a fejezeteket egymástól; melyek lehetővé teszik, hogy akár több részletben haladjunk az olvasással - bár véleményem szerint annyira visz magával a történet, hogy a kisebbek is kíváncsisággal vegyes izgalommal várják, hogy megtudják, vajon Alfinak sikerül-e végül történelmet írnia, valamint elnyernie a bájos Bella szívét...

A versenyfeladatok izgalmasan vannak megírva, a nyelvezete könnyen érthető kisgyerekek számára is, az illusztrációk szerintem hihetetlenül cukik lettek és tökéletesen illeszkednek a kötetbe, a mese mondanivalóját és tanulságát pedig a gyermekek is könnyen levonhatják belőle.

Még mindig nem akarta elhinni, hogy ez az egész igaz, és vele történik meg. Olyan volt, mint egy mesében.

A Karácsonyi manóverseny egy nagyon aranyos történet a karácsonyról, a barátságról, a szeretetről, a kitartásról és arról, hogy érdemes küzdeni az álmainkért, mert azok valóra válhatnak...

Ez a mese nemcsak a gyerkőcöknek, de a bennünk élő gyermeknek is biztosan megmelengeti a szívét!

5/5

A kötetet beszerezhetitek:

https://elsoszokiado.hu/bakos-peter-karacsonyi-manoverseny-620

2024-ben jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában Sonia Purnell: Egy jelentéktelen nő c. igaz történet alapján írt kötete, mely a francia ellenállás egyik központi alakjának, Virginia Hall-nak az életét dolgozza fel.

Köszönöm szépen az Európa Kiadónak itt is a bizalmat és a kötetet!

Fülszöveg

„Az ellenség legveszélyesebb kéme, meg kell találnunk és el kell pusztítanunk!”

A Gestapo „sürgős” jelzéssel ellátott üzenetében szereplő „legveszélyesebb” kém: Virginia Hall.
A mára legendássá vált kémnő először diplomáciai szolgálatba szegődött, majd a második világháború kitörése után a brit kémszervezet, a Különleges Műveletek Parancsnokságának ügynöke lett. Franciaországban tevékenykedett, az ellenállás munkáját segítette, illetve valójában irányította: hálózatokat szervezett, akcióterveket dolgozott ki, és számtalan, partizánok által végrehajtott műveletet felügyelt. Többször is csak pillanatokon múlt, hogy nem tartóztatta le a Gestapo, de találékonyságának és vakmerőségének köszönhetően mindig megmenekült. Egy alkalommal gyalogosan jutott el Franciaországból spanyol földre, amely tettének értékét – ahogy számos egyéb fizikai teljesítményéét is – emeli a tény, hogy fiatalkorában egy balesetben elvesztette az egyik lábát, és élete nagy részében műlábbal élt. Fanatikusan, már-már hihetetlen bátorsággal szolgálta az ügyet, amelyben mélyen, tántoríthatatlanul hitt. A szövetségesek partra szállása után gerillatámadásokkal akadályozta a német csapatok mozgását. A háború után a CIA-nál szolgált, ám mivel nem kapott felkészültségének, tapasztalatainak és ambícióinak megfelelő megbízást, a lehető leghamarabb nyugdíjba vonult. Életében lényegében nem ismerték el a munkáját, valójában csak a közelmúlt kutatásainak köszönhető, hogy a CIA ma már a háború hősnőjeként emlékezik rá, a háború legnagyszerűbb női ügynökeként tartják számon, és a franciák az ellenállás igazi hőseként ünneplik.
De Virginia Hall nemcsak képtelennek tetsző kalandokat él át, hanem szörnyű szenvedésen is keresztülmegy. Elveszíti a barátait, borzasztó fizikai fájdalom kínozza, az állandó stressz ugyanis kikezdi az egészségét, továbbá a felettesei közönye és – általában a nők iránti – bizalmatlansága gyakran lehetetlen helyzetbe hozza, a tehetetlenséget pedig nehezen viseli. Miközben megismerjük a háborút a terepen dolgozó ügynökök szempontjából, beleláthatunk, miként tudott csak nagyon korlátozottan érvényesülni egy nő a korszak férfiak uralta világában (különösképpen a katonák és kémek között), még akkor is, ha a lehető legmagasabb színvonalon végezte a munkáját.
Az Egy jelentéktelen nő egy kivételesen bátor nő izgalmas és inspiráló története.

 A szövetségesek franciaországi hírszerzésének jövője egy magányos nőtől függött, akit felnőtt élete nagy részében alulértékeltek.

Az 1900-as évek elején nem volt könnyű nőnek lenni; főként, ha valakinek nem egy férj és a gyereknevelés volt az élete célja, hanem egy egész ország szabadságának a kivívása...

Virginia Hall már egészen fiatal korában is jobban vonzódott a szabadsághoz, a vadászathoz és a nadrágokhoz; mint a családi tűzhely melegéhez, a házassághoz vagy épp a szoknyákhoz - sokszor viselt pl. nadrágot és öltözött fiúnak a farmon az állatok ellátása közben, és édesapja támogatásával lőni és vadászni is járt; mígnem egy majdnem végzetes balesetet szenvedett. Egy banális figyelmetlenség miatt súlyosan megsérült, és az életét ugyan megmentették, a lábát sajnos nem tudták. Virginia egyik fertőzés után kapta a másikat, lába pedig minden ilyen eset után az életmentő beavatkozások miatt egyre csak rövidebb lett - majd egy lázálmában elhunyt édesapja jelent meg előtte, aki az életre és harcra ösztönözte szeretett Dindy-jét...

Nagyjából innen indult Virginia harca az életért és a szabadságért; melyben nem csak saját magát, hanem szeretett Franciaországát is bármi áron szerette volna felszabadítani. Édesanyja, Barbara nem támogatta lánya ebbéli vágyait, hanem mindenáron ki akarta házasítani, hogy megtartsa társadalmi státuszát és vagyonát, melyhez foggal-körömmel ragaszkodott; mígnem kénytelen volt beletörődni, ha elfogadni soha nem is tudta, hogy Virginia a saját útját járja.

Virginia nagy harcok árán először diplomáciai státuszban dolgozott a Különleges Műveletek Parancsnokságának, egy idő után viszont úgy érezte, nem tud igazán hasznos segítséget nyújtani az elnyomás alatt élő franciáknak, akik Hitler ámokfutásának áldozataiként nem csak mindenüket, de az életüket is könnyen elveszíthették; nem beszélve a Vichy-kormány elnyomásáról és hazaárulásáról. Szélmalomharcba kezdett feletteseivel azért, hogy terepre mehessen és tevőlegesen is segítségére lehessen a lázadóknak, és még több partizánt toborozhasson az ellenállás soraiba, hogy egy ütőképes magot hozzon létre az ország felszabadításáért vívott csatához - amit nehezen, de végül sikerült kivívnia magának. Kimagasló toborzási és partizán-hálózatépítési sikere, eredményes szabotőr-akciói és stratégiai hadműveletei ellenére sem kapta meg sem az őt megillető vezetői státuszt, sem azt, hogy önállóan irányíthasson egy-egy bevetést.
Később az OSS szolgálatába állva már nagyobb teret kapott az irányításban és rádiósként is kimagasló munkát végzett, ám érdemeit itt sem ismerték el teljesen; ahogy később a CIA sem engedte, hogy megkapja az őt megillető vezetői státuszt.

Virginia Hall a francia ellenállás hőse, aki tovább túlélte a fedett ügynöki létet, mint bárki más abban az időben - mégis csak halála után kezdték el elismerni a munkáját (néhány támogatóját leszámítva). Hírszerzési tapasztalatai, kiterjedt kémhálózata, rádiósként végzett kulcsfontosságú és pótolhatatlan tevékenysége, a partizáncsapatok toborzása, koordinálása és felfegyverezése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Franciaország felszabaduljon Hitler uralma, Klaus Barbie kegyetlensége és a Vichy-kormány elnyomása alól.

Ebben a hazugság évtizedeként ismertté vált időszakban az igazságot és a bizalmat feláldozták a félelem, a rasszizmus és a gyűlölet oltárán.

Összességében Virginia Hall elkötelezettségével, bátorságával, leleményességével, elszántságával és úttörő (életében el nem ismert) pályafutásával megalapozta a nők hadászati és hírszerzési jelenlétének alapjait; elutasítottsága, lebecsülése, rokkantsága és műlába ellenére pedig példaértékű kitartásról és erőről tett tanúbizonyságot.

A szerző írásmódja olvasmányos, abszolút nem éreztem száraznak vagy unalmasnak a kötetet, gördülékenyen haladtam vele; miközben kirajzolódott előttem egy nem mindennapi nőnek a nem mindennapi élete...

5/5

Tamás véleményét a Könyv-történeten olvashatjátok!

A kötetet beszerezhetitek - most FÉLÁRON:

https://europakiado.hu/konyv/regeny/haborus/sonia-purnell/egy-jelentektelen-no-aki-segitett-megnyerni-a-masodik-vilaghaborut

https://moobius.hu/konyv/regeny/haborus/sonia-purnell/egy-jelentektelen-no-aki-segitett-megnyerni-a-masodik-vilaghaborut

Nemrég jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában Michael McDowell: Az árvíz c. regénye, mely a Blackwater-saga 1. része. A kötetre Stephin King ajánlása, illetve a borító és a fülszöveg hívta fel a figyelmem - és abszolút nem csalódtam, egy nagyon jó és figyelemfelkeltő sorozatkezdő részt volt szerencsém olvasni!

Köszönöm szépen itt is az Európa Könyvkiadónak a lehetőséget és bizalmat!

Fülszöveg

1919 húsvétvasárnapján az árvíz sújtotta Alabama állambeli Perdido városának szállodájából kimentenek egy fiatal, szépségével is magával ragadó nőt, aki állítása szerint átaludta az evakuációt. A fűrészmalmokból élő település leggazdagabb családja veszi magához a papírjait elvesztő tanítónőt, aki csakhamar feleségül megy a vagyonos família örököséhez. Mindenki szeretettel veszi körül Elinort, csupán néhányan vannak, akik gyanakvással tekintenek különös, már-már misztikus vonzalmára a folyóhoz. Nos, igen, az ifjú hölgy lételeme a víz, miközben nehezen magyarázható, szörnyű halálesetek borzolják a közösség kedélyét.
És ez még csak a kezdet!
Michael McDowell modern horrorklasszikusa egy város és egy család sok évtizedes történetének elbeszélésével, valamint a déli gótika csáberejével ejti rabul olvasóit.

A város rohadt, pusztult a hosszan elnyúló, bűzös, még mindig fekete víz alatt, amely csak most kezdett visszahúzódni.

Stephen King ajánlása okozott már ugyan csalódást (Leigh Bardugo: A kilencedik ház), de maximálisan pozitív meglepetéseket is (Jack Ketchum könyvei), így mindig figyelemmel kísérem azokat a történeteket, melyeket az Ő nevével promotálnak - elsőként ez keltette fel a figyelmem erre a 6 részes regénysorozatra is, melynek bevezető kötete engem teljesen megvett magának!

Perdido városa nagyon jó színtere az eseményeknek; lakosai pedig egy zártabb, de kettéosztott társadalom egyéneiként színesebbé teszik a cselekményt. A fehérek és feketék ellentétei, melyek nem harcokban, hanem életvitelükben, meglátásaikban, babonáikban és életcéljaikban nyilvánulnak meg, érdekes kontrasztot alkotnak egymással a mindennapokban; de teljesen más megvilágításba helyezik a rejtélyes idegen felbukkanását is. Egy részük összefüggésbe hozza valami nem evilági szörnyű előérzettel, másik felük viszont valami isteni csodát lát benne.

Az árvíz nem egy átlagos horror, hanem egy családregény is egyben, mely közelebb hozza hozzánk a déli életérzést és megmutat egy valójában nők által irányított társadalmat, ahol a férfiaknak a látszati hatalom ellenére szinte semmi befolyása nincs. Megismerhetünk többek közt egy rejtélyekkel és titkokkal övezett fiatal nőt; egy anyjukról leválni nem képes testvérpárt egy mindenben fejet hajtó lánnyal; és egy alamuszi fiúval, aki későn eszmél az őt ért, több felől érkező manipuláció súlyos árára és következményére; illetve egy hidegvérét elvesztett anyát is, aki reményünk szerint megbűnhődik megbocsáthatatlan tettéért. Megtudhatjuk, mire képes és mit vagy kit hajlandó feláldozni egy nő a céljai eléréséért; mi történik azzal, aki rosszkor van rossz helyen; mi marad életben a halott földben; mit hozott és mit vitt magával az áradat; és mi történik velünk, ha minket is a mélybe ránt az örvény...

A regényt végigkíséri egy borzongató, sejtelmesen baljós hangulat, ami tipikus horror-elemeket szerintem nem igazán tartalmaz; de az kétségtelen, hogy valami sötét és természetfeletti, gótikus érzület teljesen áthatja az egész történetet; ezzel pedig a horrorisztikus légkör folyamatosan jelen van olvasás közben. Elinor valódi kilétére nem kapunk egyértelmű választ, ez pedig szerintem tökéletesen fenntartja a figyelmet, és a feszültséget is izzó parázson tartja. Vannak elképzeléseim és sejtéseim vele kapcsolatban, és hihetetlenül kíváncsi vagyok, vajon mennyire sikerül megközelítenem az igazságot a róla alkotott képemmel; mindazonáltal ez a fajta titokzatosság és misztikum Elinor személye körül számomra végtelenül izgalmassá és letehetetlenné tette a kötetet. 

– […] Vannak olyan titkok, amelyek elenyésznek. […]

A nagy betűméret és sorközök miatt gyorsan haladhatunk az olvasással, a történet lassabban bontakozik ki, mégsem ül le; inkább egyfajta várakozással teli érzést keltett bennem, ami nekem személy szerint nagyon tetszett és abszolút meghozta a kedvem a folytatásokhoz is. Az események logikusan haladnak, a titokzatosság izgalomban tart, az időnként felbukkanó paranormális és megmagyarázhatatlan történések fokozzák a darkosabb hangulatot, a szereplők sokszor szélsőségesek, mégis validak, a vége csavar pedig eléggé nagyot üt. A szerző írásmódja olvasmányos és gördülékeny, a leírásai lényegretörőek, mégis képiesek, a gótikus légkör elnyelt és örvényként szippantott magába, és már alig várom, hogy ismét elmerüljek ebben a sötét világban...

5/5

A kötetet beszerezhetitek:

http://europakiado.hu/konyv/regeny/horror/michael-mcdowell/az-arviz

https://moobius.hu/konyv/regeny/horror/michael-mcdowell/az-arviz

Tavaly jelent meg a FairBooks Kiadó gondozásában Büksi Zsuzsanna: Kék rózsa c. kötete, melyre a gyönyörű borító mellett a fülszöveg és a pozitív vélemények hívták fel a figyelmem.

Köszönöm szépen itt is a Kiadónak a lehetőséget és a kötetet!

Fülszöveg

Bence és Sára telekocsizás közben találkoznak, és az utak nagy részét civakodással töltik. Szöges ellentétei egymásnak, nem nagyon akad olyan téma, amiben egyetértenek. Így azon a napon, mikor mindkettejük élete épp fenekestül felfordul, Bencének pedig Sára segítségére van szüksége, egyikük sem repes az örömtől.

Bence elismert thrilleríró, aki fogadásból álnéven írt egy erotikus regényt. Az óriási sikeren felbuzdulva a kiadója újabbat kér tőle, ám ezzel már meggyűlik Bence baja. Ráadásul felbukkan nála és minden problémájával együtt a nyakába szakad tizenöt éves húga, Lili is.

Sára elhivatott középiskolai tanárnő, aki sosem hagyna cserben egy gyereket, így természetesen nem mondhat nemet, amikor Bence megkéri, hogy vegye a szárnyai alá Lilit. Csakhogy ehhez elengedhetetlen, hogy szót értsen Bencével, ráadásul a beteg édesanyját is ápolnia kell.

Bence és Sára kénytelen együttműködni, hogy megszelídítsék Lilit, és közben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. De vajon képesek lesznek legyőzni saját magukat és az előítéleteiket, hogy végül egymásra találjanak?

 – […] az életedet soha nem egy kívülálló teszi tönkre, hanem mindig saját magad. A gondolataid, az érzéseid. Ha a sérelmeidben dagonyázol, akkor mindig fájni fog, hogy vége lett. Ha szeretettel gondolsz rá, akkor feloldódik a fájdalom a szép emlékekben.

A fülszöveg egy elég izgalmas, múltbéli titkokat is sejtető történetet sugallt számomra; melyben két főszereplőnk érdekes párosa épp annyira hívogatott, mint a regényről írt pozitív vélemények - sajnos azonban eléggé vegyes érzéseket váltott ki belőlem ez a kötet...

Bence karaktere a tipikusan gyermekkori traumákat hordozó magányos agglegény, aki apja kicsapongása és anyja depresszióba süllyedése miatt vált érzéketlen férfivá; Sára pedig az önfeláldozó, áldozatkész gyermek, aki édesanyját, Verát támogatja testileg-lelkileg a betegsége miatt - mindkettejüknek van oka haragudni a világra, mindketten súlyos sebeket cipelnek; de nekem időnként nem igazán voltak hitelesek az érzéseik és a cselekedeteik, legfőképpen, ha egy légtérben tartózkodtak...

Sárát a könyv végéig sem sikerült megkedvelnem vagy kicsit közelebb kerülnöm hozzá; belső monológjaiban egy percre sem tudott kilépni abból a visszás mártír szerepből, amit magára vett, ez miatt pedig végig ellenszenves maradt. Bence karakterével az elején együtt tudtam érezni, főként mikor kiderültek a családi problémák, majd még Lili is a nyakába szakadt; ahogy viszont előre haladtunk, egyre inkább úgy éreztem, hogy az ő tüskésségét még egy tornádó sem tudná elsöpörni és nem is hagyná annak a forgószélnek, hogy változtasson rajta - aztán jött egy fuvallat, és hirtelen 180 fokot fordított a teljes jellemén...

Sajnos a párbeszédek is sokszor életidegenek voltak számomra, egyszerűen adott szereplők közt vagy adott helyzetben elképzelhetetlennek találtam, hogy ezek valóban megtörténhetnének; egy Bence és Vera közötti dialógus pedig eléggé ki is verte nálam a biztosítékot.

A cselekmény sok esetben nem volt logikus, időnként ellentmondásokba és következetlenségekbe botlottam, de voltak olyan részek is, amik a hihetetlenség határát súrolták. Gondolok itt pl. az "elfelejtett" perforált vakbélre, a csak az utolsó 10 oldalon megjelenő spirituális részre, Lola és Molli pálfordulására, Sára megérzésére vagy mondhatni megvilágosodására, vagy épp főszereplőink elképzelhetetlen jellemváltozásaira.

A legnagyobb problémám a kötettel mégis az volt, mikor nagyjából a felénél teljesen lesokkolódtam; ugyanis váratlanul szembejött velem egy megszakítás nélküli, 11 oldalon át tartó durván erős és tömény erotikus rész; ami sem az adott helyzethez, sem az adott helyszínhez nem illett - ráadásul szinte a semmiből csöppentünk bele, minden előzmény nélkül, olyan érzést keltve bennem, mintha konkrétan könyvet cseréltem volna lapozás helyett...

– […] Ahogy a vihar után a nyugalom, az éjjel után a hajnal, az eső után a szivárvány, úgy minden befejezés után új kezdet jön.

Összességében az alapötlet a Rose Blue regénnyel és az őt övező titkokkal; egy szétesett család a még szétesettebb tagjaival; és egy súlyos betegség árnyéka, mely mindenkire kihat nagyon jó alapot adott ennek  a sztorinak - de külön kiemelném még a Magyarországon játszódó könyves események megjelenítését, a magyar szerzők nehéz helyzetének bemutatását kis hazánkban, illetve Lili és Nusi néni karakterét is! Az írónő egyébként nagyon érzékletesen bánik a szavakkal, a regény tele van életigenlő gondolatokkal, rengeteg idézetet kiírtam olvasás közben moly.hu-ra, melyek mélységükkel megfogtak vagy elgondolkodtattak, megérintettek és hatással voltak rám - ezek miatt pedig abszolút nem bántam meg, hogy elolvastam!

3,5/5

A kötetet beszerezhetitek:

https://webshop.fairbookskiado.hu/termek/buksi-zsuzsanna-9786156681454-kek-rozsa

Idén jelent meg a Delta Vision gondozásában Koppány Tímea dark fantasy trilógiájának, az Ammerúnia: A Tóúrnő áldásának befejező kötete, A Tóúrnő bajnoka. Nagyon vártam már, hogy ismét Baar-Shagŷr mocsarába merülhessek Hasturékkal - de kicsit keserédes érzéseim vannak, mivel a trilógia ezzel a résszel lezárult, így ez volt az utolsó kalandom félistenné vált, sötételf kóborlómmal...

Az írónő elárulta: vissza fogunk még térni még Baar-Shagŷr-ba legalább egy regény erejéig, és érkezik a társszerzős Maszkok is, mely kronológiailag a trilógia eseményei után következik!

Köszönöm szépen Timi itt is az ismételt bizalmat és a kötetet!

Fülszöveg

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy bosszúszomjas nekromanta.
Egy kardmesternő, akinek semmi sem szent.
És egy félisten, kinek tetteit tartományszerte zengik a dalnokok…

Hastur Mendalla révbe ért, szó szerint. Félistenként és jámbor folyami révészként végre megérdemelt pihenését élvezi, ám közben mit sem sejt az ellene fortyogó indulatokról. Baar-Lavaart, a hírhedt nekromantát nem olyan fából faragták, hogy futni hagyja a kóborlót, aki túljárt az eszén, ezért hát ördögi bosszút forral. Galád terveihez hathatós segítői akadnak két démoni lánytestvér személyében, kiknek lelke sötétebb még a Dhun-Unn ezerszer átkozott ingoványánál is…

Baar-Shagŷr kárhozott vidékére új hősökkel térünk vissza, kiknek foga Hastur Mendalla, a vén csavargó szurtos bőrére fáj. A sorozat harmadik kötete egy minden eddiginél zúzósabb kaland krónikája, melyben tovább épül, szépül és bővül ez a szentségtelen tartomány.

Vér és acél, vadmágia és aljas ármány, hit és bajtársiasság – egy mesterien felépített, sötét, magával ragadó történet Ammerúnia könyörtelen világából, a grimdark fantasy rajongóinak!

 – […] Olyan a lelkünk is, akár Baar-Shagŷr maga. Mint egy fojtogató, sötét bűzös ingovány.

Hastur Mendalla egy olyan antihős, akit egyszerűen nem lehet nem kedvelni. Hibáival, gyarlóságával, rossz és még rosszabb döntéseivel sötételf létére is emberi karakter, akivel szerintem könnyen azonosulhatunk - mert akár bevalljuk, akár nem, bennünk, emberekben is megvannak ugyanezek a becsvágyó, esendő és olykor önző gondolatok, melyek időről-időre befolyásolnak minket döntéseinkben -; ráadásul Baar-Shagŷr-ban a boldogulásunk és a túlélésünk múlik azon, mit vagy éppen kit vagyunk hajlandóak feláldozni vagy becsapni... Baar-Lavaar és a Dracalar-lányok, illetve Yasir felbukkanása nagyon jól színesítették a sztorit, és eseménydússá tették ezt a kalandokkal teli, téren és időn átívelő utazást, melyben szinte semmi sem úgy történik, ahogyan azt szereplőink várják...

Utunk során hullarémek, rablógyilkosok, kushon mágusok teremtményei, kardforgató és vadmágus hercegnők törnek az életünkre; miközben megtudhatjuk, milyen egészségkárosító hatása lehet a szenteltvíznek, mit okozhat a rémmadárvér ivás, milyen veszélyek leselkedhetnek ránk a könyvtárban, mi kell a sikeres lótenyésztéshez, miben mesterkednek a Ködfalon túl és mekkora galibát okozhat egy icipici gyémánt...

Az írónő a tőle megszokott spontán, fanyarabb humorával, olvasmányos és választékos írásmódjával ismét rabul ejtett; és egy pikánsabb és szabadabb, mégsem túltolt, ízléstelen vagy alpári stílussal színesítette sötételfjeink szókincsét, amiken én hihetetlenül jókat nevettem! Az eseményeket most is váltott nézőpontokból követhetjük nyomon, ezáltal még közelebb kerülhetünk karaktereinkhez, jobban megismerhetjük őket és a motivációikat, megérthetjük indokaikat és érzéseiket, valamint múltjuk traumáiba is bepillantást nyerhetünk, ezáltal komplexebb képet kapva róluk.

Az alapsztori a sötételfek népének felszabadítási vágyával nagyon tetszett, a cselekmény logikusan felépített és izgalmas, a szereplők sokszínűek és érdekesek, a karakterfejlődések érezhetőek, a szálak következetesen érnek össze, a végkifejlet pedig Hasturosan parádésra sikeredett!

– […] te mi vagy?
– Sötételf. Mind azok vagyunk, és nem csak a bőrünk sötét. A Ködfal megmételyezett bennünket.

Összességében mindhárom regényt imádtam, A Tóúrnő áldása-trilógia pedig kedvencem lett; de A Tóűrnő bajnoka a maga 500+ oldalával és egy még inkább kiforrott, számomra abszolút egyedi grimdark fantasy-stílussal messzemenőkig kiemelte ezt a kötetet; és csak abban reménykedem, hogy mielőbb sok ehhez fogható történetet olvashatok még a szerzőtől!

Köszönöm, hogy olvashattam!
5/5

A Ködcsempészt, a Kristálytolvajt és A Tóúrnő bajnokát keressétek
a Delta Vision webshopjában vagy Sárkánytűz boltjában!

Idén jelent meg a XXI. Század Kiadó gondozásában Cara Hunter: A gyilkos üzlet c. regénye, mely az Adam Fawley sorozat 7. része. Nem olvastam a sorozat többi kötetét, ám ez nem okozott gondot, szerintem önmagában is teljesen érthető volt.

Köszönöm szépen a lehetőséget és a bizalmat itt is a PesText fesztivál csapatának és a XXI. Század Kiadónak is!

Fülszöveg

Daisy Mason 2016-ban tűnt el oxfordi otthonából. Nyolcéves volt.

Az üggyel országszerte tele volt a sajtó, és végül, amikor a tettes kilétére fény derült, mindenki megdöbbent. Adam Fawley detektív-főfelügyelő is jól emlékszik a nyomozásra, hiszen ő tartóztatta le Daisy édesanyját gyilkosság alapos gyanújával. De a kislány holtteste a mai napig nem került elő.

Most egy gyilkosság nyomrögzítése során bizonyíték merül fel, amely Daisy ügyét más megvilágításba helyezi. Újra megnyitják a nyomozást. Fawley detektív-főfelügyelőnek és társainak is az jár a fejében:
Valójában mi történt Daisy Masonnel?

 Áss egy kicsit mélyebbre, ott mindig megtalálod a szörnyeteget.

A gyilkos üzlet nem csak egy izgalmas krimi, hanem egy különlegesen felépített regény – újságcikkekkel, e-mail üzenetekkel, fotókkal, tanúvallomás leiratokkal, sőt, még Árnyéknaplózási bejegyzésekkel is találkozhatunk a kötetben; mely nekem személy szerint nagyon tetszett, közelebb hozta hozzám a nyomozást és a karaktereket is. A könyv első néhány oldalán képbe kerülhetünk a főbb szereplőkkel eddig történt fontosabb eseményekkel, és bár enélkül is simán megállja önállóan olvasva a helyét ez a kötet, mégis ad egy alapot ahhoz, hogy képbe kerüljünk kicsit nyomozóink előéletét illetően.

A történet kicsit lassabban indult be számomra, de néhány fejezet után magába szippantott; majd mikor egyre több csontváz kezdett kihullani a szekrényből, már letenni sem tudtam a kötetet.
Az alapsztori a titokzatos holttesttel, a boszorkányos helyszínnel, a Daisy Mason-nyomozás új megvilágításba kerülésével egy igazán izgalmas nyomozásra hívott, én pedig gyorsan a nyomozócsapatban találtam magam, ahol szereplőinkkel együtt igyekeztem összerakni a kirakós darabjait és rájönni, mi, miért és hogyan történt a jelenben és 8 évvel ezelőtt…

A cselekmény több szemszögből kerül bemutatásra, így elég komplex képet kaphatunk az eseményekről, melyek nem csak a nyomozást hozzák közel hozzánk; de az árnyéknapló-bejegyzések által egy pszichésen súlyosan sérült személy gondolataiba is betekinthetünk. Nekem ez az írásmód nagyon tetszett, a szereplőkkel gyorsan egy hullámhosszra kerültem és végig a csapat tagjának éreztem magam.

 Mintha ugyanannak a léleknek a két féltekéje lennének.

Összességében az írónő stílusa olvasmányos, az események haladnak, a cselekmény izgalmas, a karakterei élnek, a pszichothriller beütés pedig adott neki egy sötétebb, mégis magával ragadó hangulatot. A végkifejletben több fordulattal is szembetaláljuk magunkat, melyek egy része ugyan nem lepett meg, mégis végig izgalomban tartott és nem eresztett, míg a végére nem értem!

5/5

A kötetet beszerezhetitek:

https://21.szazadkiado.hu/a-gyilkos-uzlet-adam-fawley-7-cara-hunter

2021-ben jelent meg a Park Könyvkiadó gondozásában Silvia Avallone: Egy barátság története c. kötete, mely egy lélektani fikciós fejlődésregény; ami két fiatal lány barátságának születését és annak véget érését meséli el. Az írónőtől nemrég volt lehetőségem olvasni a Fekete szívet, amit nagyon szerettem; ez a történet viszont abszolút a lelkemig hatolt...

Köszönöm szépen a lehetőséget és a bizalmat a PesText fesztivál csapatának és a Park Könyvkiadónak is!

Fülszöveg

„Sokkal, de sokkal érdekesebb és megindítóbb az, kik vagyunk valójában, annál, hogy kiknek szeretnénk mindenáron látszani.”

Elisa és Beatrice tizennégy éves korukban találkoznak egy toszkán tengerparti kisvárosban. Elisa édesanyja felelőtlen döntéseinek következményeképp köt ki T-ben, Beatrice egész életében ott élt. Mindenben különböznek, csak a magány köti össze őket. Amikor egy nap elhatározzák, hogy egy méregdrága butikból ellopnak egy farmert, barátok lesznek. Mindent megosztanak: az első csókot, az első sebeket, a félelmeket. Fiatalok, és a legkevésbé sem tökéletesek. Feszegetik a határaikat, és egymás nélkül nem tudnak létezni.
De aztán valami történik.
Tizenhárom évvel később Beatrice világsztár, több millióan követik a közösségi médiában. Elisa egyedülálló anya, akit nagyon megvisel, hogy szétváltak útjaik. Az írás segítségével próbálja feldolgozni és megérteni a barátságukat, mert hisz benne, hogy csak a szavak adhatják vissza a világ előtt gondosan eltitkolt, de csendben magunkban hordozott történeteink bonyolultságát.
Silvia Avallone az Acélból már ismert karcos, kritikus hangján szólal meg ez a történet, mely arra biztat, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: „Az életnek ahhoz, hogy létezzen, tényleg szüksége van arra, hogy elmeséljék?”

Silvia Avallone olasz költő és író 1984-ben született Biellában. A Bolognai Egyetem filozófia szakán doktorált. Acél című első regénye 2010-ben jelent meg, a Strega-díj zsűritagjaitól a második legtöbb szavazatot kapta; 22 nyelvre lefordították, Stefano Mordini rendezésében film is készült belőle. Silvia Avallone jelenleg Bolognában él.

 Szeretném most írás közben visszaadni magamnak annak az utazásnak az érzését, abban az illúzióban ringatni magam, mintha újraélném. De az igazság az, hogy egy véget ért barátság miatti gyász nem oldódik fel. Nincs rá gyógyír, nem lehet feldolgozni, lezárni és továbblépni. Ott marad az ember torkában, mint egy gombóc, félúton a neheztelés és a nosztalgia között.

Az emberek az életünkben jönnek és mennek. Van, aki rövidebb, van, aki hosszabb ideig van jelen; de én hiszem, hogy minden okkal történik. Ha egy személynek az a sorsa, hogy mellettünk maradjon, akkor maradni fog; ha pedig nem, akkor ahhoz hiába ragaszkodunk, el kell engednünk és tovább kell lépnünk – még ha ez elsőre hihetetlenül nehéznek, esetleg lehetetlennek is tűnik…

Ez a történet egy olyan barátságot mutat be, melynek vége szakadt – ám ezen az egyik szereplőnk sehogyan sem tud túllépni; lelkében csak keserűség van és fájdalom, amit képtelen feldolgozni és elengedni. Az ő, Elisa szemén keresztül követhetjük nyomon az eseményeket, mely két idősíkról indulva, majd összeérve fedi fel azt az Elisa számára mai napig fájó történést, mely a Bea-val való barátságának végét jelenti. Visszaemlékezései és jelenlegi érzései által képet kaphatunk kettejük kapcsolatáról, mely már az első pillanatoktól kezdve elég kettős érzetet kelt az olvasóban. A köztük létrejött kötelék a maga hirtelenségével és őszintétlenségével elsőre kicsit furcsának érződött, illetve végigköveti az egész történetet egy negatívabb, depresszívebb hangulat, mely valószínűleg Elisa fájdalmából „táplálkozik”; én mégis azt éreztem, hogy ez a fájdalom valós és ez a barátság a megjelenített árnyoldalainak bemutatása ellenére is valid. Elisa-nak és Beatrice-nek eléggé traumatizált gyerekkor jutott, toxikus családdal és családi mintákkal, így a kapcsolódásuk számomra teljesen érthető volt.

A könyvben volt egy nagyon is érezhető társadalomkritikai vonal, mely szerintem eléggé hangsúlyos volt. Ki számít igazán sikeresnek? Mit gondolnak rólunk mások? Mit mutatunk kifelé, miközben belül szét vagyunk esve, és legszívesebben csak ordítanánk és sírnánk? Számít-e honnan érkeztünk? Min mentünk keresztül céljaink eléréséért? Mit áldoztunk fel az álmainkért? És egyáltalán… Jó döntést hoztunk? Megérte?

 És ezt is be kell látnom: az ember nem él, nem fejlődik anélkül, hogy ne tapasztalná meg egy elhibázott barátság élményét.

Összességében a sztori vitt magával előre, gyorsan haladtam vele, az írónő stílusa olvasmányos és képies, a szereplői élnek, a bemutatott személyes és társadalmi problémák validak és aktuálisak. Több helyzettel és érzéssel könnyen azonosulni tudtam, és korosztálybeli lévén jólesően nosztalgiáztam. A barátság véget érésének indokára nagyon kíváncsi voltam és végig izgalomban tartott, mi lehet a kiváltó ok – sajnos ez is abszolút olyan volt, amire egy nagyon szoros barátságom ment rá és amin a mai napig nem tudtam én sem túljutni…

5/5

A kötetet beszerzhetitek:

https://booklove.hu/egy-baratsag-tortenete

Nemrég jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában Valérie Perrin: Colette c. kötete, mely az írónő negyedik magyarul megjelent regénye. Régóta szemezem a könyveivel, ezután viszont biztos, hogy mindent el fogok olvasni, amit csak ír!

Köszönöm szépen itt is az Európa Kiadónak a lehetőséget és a bizalmat!

Fülszöveg

Agnes nem hisz a fülének, amikor egy nap azzal hívja fel a rendőrség, hogy Colette, a nagynénje elhunyt. Képtelenség! Colette három éve egyszer már meghalt, eltemették, meggyászolták, és azóta is ott nyugszik a gueugnoni temetőben… Legközelebbi hozzátartozóként neki kell azonosítania a holttestet, így a saját szemével győződhet meg arról, hogy ezúttal valóban Colette hagyta itt az árnyékvilágot.
De akkor kit temettek el három éve? Miért akarta a nénikéje elhitetni mindenkivel, hogy meghalt? Izgalmas nyomozás kezdődik, és a Colette által kifejezetten Agnes számára készített hangfelvételek felbukkanásának, a régi barátok, a gyermekkori barátok vallomásainak, a hol fájdalmas, hol megmosolyogtató emlékeknek köszönhetően lassan összeáll a kép. Agnes végül nem csupán Colette titkait, a családja történetének addig rejtett fejezeteit ismeri meg, de a saját múltjával is szembenéz, sőt a válása óta reménytelennek érzett jelenét is sikerül újragondolnia.
Valérie Perrin a maga sajátságos, könnyed, mégis gazdagon és érzelmesen áradó stílusával egy olyan izgalmas és fordulatos történet útvesztőjén vezeti át az olvasót, amelyben egyszerre van jelen a könnyes nosztalgia, a szelíd humor és a krimiszerű feszültség.

– […] szeretném neked megköszönni. A második haláloddal visszahoztál engem az életbe.

Családon belüli erőszak, agresszió, kizsákmányolás és szegénység az egyik oldalon; hihetetlen lelki erő, kitörési vágy, önmegvalósítás és végtelen szeretet a másikon - nagyjából így tudnám jellemezni röviden Colette történetét....

Ez nem az a könyv, amit csak úgy végigpörget az ember. Ez egy olyan regény, amit lassan, meg-megállva, figyelve és érezve kell olvasni. Egy mélyreható, bőr alá kúszó, érzésekkel és érzelmekkel teli történet; tele titkokkal, fájdalmakkal és olyan traumákkal, melyek teljes feldolgozása lehetetlen, a továbblépés és újrakezdés pedig kegyetlenül nehéz...

Már az első oldalakon egy izgalmas rejtéllyel találjuk szemben magunkat, ugyanis főszereplőnket, Agnest a rendőrség keresi telefonon, hogy közöljék vele, a nagynénje elhunyt. A gond csak az, hogy Colette már 3 éve halott és el is lett temetve - de akkor ki fekszik a sírjában? Agnes Gueugnonba utazik, hogy azonosítsa Colette holttestét és kiderítse, mi is történt a nagynénjével, akit az események fényében úgy érzi, mégsem ismert igazán...
Kezdetét veszi a nyomozás, mely során egyre több csontváz hullik ki a szekrényből; ráadásul úgy tűnik, hogy sokkal veszélyesebb és sötétebb titkok rejlenek a háttérben, mint amire bárki is számított volna...

A fő talány mellett többek közt nagy szerepet kap Agnes jellemfejlődése, akinek a válása óta kicsúszott a lába alól a talaj; a barátság, az összetartás és az összetartozás fontossága; a családon belüli erőszak áldozatainak traumái, a bennük keletkezett törések hatásai; a túlvilágon átívelő üzenetek jelentősége és az igazság felfedésének felszabadító ereje is. A titkok és fordulatok végig fenntartották az érdeklődésem, a szereplők kidolgozottak és szimpatikusak voltak, az események lassan bontakoztak ki, mégsem untam egy percig sem az olvasást, az írónő fokozatosan adagolta az információkat, ezzel pedig teljes mértékben a kötethez szegezett.

Én nem vagyok több, csak egy kósza szellő.

Egy gyönyörűen megírt, szívszorító lélektani krimi a szeretetről, az elfogadásról, a továbblépésről és az újrakezdésről; mely megérintett, elgondolkodtatott majd darabokra tépett, hogy a végén ismét összerakjon...

5/5

A könyvet beszerezhetitek:

https://europakiado.hu/konyv/regeny/szepirodalmi/valerie-perrin/colette

https://moobius.hu/konyv/regeny/szepirodalmi/valerie-perrin/colette

Idén jelent meg az Európa Kiadó gondozásában Marie Vareille: Az utolsó gyufaszál c. kötete, melynek központi témája a családon belüli erőszak, és annak lehetséges hatása az áldozatok életére és jövőjére.

Köszönöm szépen itt is a kiadónak a lehetőséget!

Fülszöveg

Abigaëlle több mint húsz éve visszavonult egy burgundiai kolostorba, ahol tökéletes magányban telnek a napjai. Múltjáról csak szórványos, homályos emlékei vannak, még azt az eseményt sem tudja felidézni, amely megváltoztatta a sorsát, és arra kényszerítette, hogy kivonuljon a világból, hogy odahagyja az otthonát, ahol a családjával élt.
A bátyja kéthetente meglátogatja őt, ő pedig a távolból követi Gabriel életét, aki felnőve sikeres és népszerű íróvá vált. Elérkezik azonban a nap, amikor Gabrielt egy véletlen összesodorja a csodálatos Zoéval. Hiába indul gyönyörűen ez a történet, Abigaëlle mégis fél, mert ő az egyetlen, aki tudja, hogy miféle démonokkal küzd a bátyja, hogy miféle pokol volt a gyermekkoruk a kiszámíthatatlan és veszélyes apjuk mellett, aki folyamatosan bántalmazta menekülni képtelen édesanyjukat, és rettegésben tartotta őket.
Marie Vareille felkavaróan izgalmas, az utolsó oldalig megdöbbentő fordulatokban gazdag regénye egy mély empátiával megírt pokoljárás története. A felnőttek és a gyermekek testét-lelkét egyaránt romboló, kiutat nagyon nehezen kínáló családon belüli erőszak azon ritka irodalmi ábrázolásai közé tartozik ez a mű, amelyek minden szakmai, lélektani hitelességük ellenére is fordulatos és lebilincselő olvasmányt jelentenek, és a puszta borzongatáson, az olcsó együttérzésen túl is komoly tanulsággal szolgálnak, elgondolkodtatják az olvasót.

 (...) négyből három gyerek maga is erőszakossá vagy áldozattá válik azok közül, akik bántalmazó családban nőttek fel.

A történet három szálon keresztül bontakozik ki előttünk: Abigaëlle jelene, gyermekkori naplóbejegyzései és egy pszichiáter terápiás ülései által, melyek apránként tárják elénk a múlt és a most fájdalmait és traumáit; mi pedig egy konkrétan thrillerbe hajló cselekményben találjuk magunkat a végére, ahol egyik pofon után kapjuk a másikat, és mi is összetörten, könnyek közt vergődünk a padlón, ahonnan nem biztos, hogy egyben sikerül talpra állnunk...

Az írónő nagyon érzékletesen mutatja be a családon belüli erőszak áldozataiban felmerülő szégyent, kétségeket és bizonytalanságot; a kilátástalanság és a reményvesztettség érzését; az önvádat, mellyel az áldozatok a bántalmazót mentegetik; a félelmet és rettegést, ami mindennapossá válik félresiklott életükben; a fizikai és a lelki sérüléseket, melyek sohasem fognak teljesen és nyom nélkül begyógyulni; és azt az éppen csak pislákoló reményt, melybe minden erejükkel kapaszkodnak: hogy tényleg ez volt az utolsó alkalom...

A regény főként három szereplő élete köré épül: a testvérpár Abigaëlle és Gabriel, illetve Madame Boisjoli köré (utóbbi Dr. Garnier rendelőjében fedi fel előttünk történetét), akik mindennapi kálváriája mélyen megérinti az olvasót. Az Abit és Gabrielt összefűző, mindent felülíró testvéri szeretet áthatja a kötetet; mégis ott volt bennem valami sötét érzés, valami veszélyes fenyegetés, ami egyszerűen nem hagyott nyugodni, amiről biztosan tudtam, hogy össze fog törni és ízekre fog szedni - arra viszont nem számítottam, hogy összezúzza a szívemet...

A bántalmazás és a családon belüli erőszak súlyos társadalmi probléma, amiről szerintem nem lehet eleget beszélni; sajnálatos módon viszont még mindig tabu témának számít, pedig az áldozatok pokoljárása végzetes következményekkel járhat, ha nem tudnak vagy nem mernek segítséget kérni. 

Csendben figyeltem a bátyámat, és attól rettegtem, hogy ez az érzelmi zűrzavar előhívja belőle gyerekkorunk megkeserítőjét, az agresszivitást, amely apámat éltette, és amely az évek során Anyut, az én tündér édesanyámat bárgyú állattá változtatta, aki nem volt már képes másra, mint hogy a valóság tagadásába és hamis reményekbe meneküljön, mint a víz színén úszó olajfoltban fuldokló sirály.

Az írónő gyönyörűen ír, az írásmódja olvasmányos és érzékletes, a karakterek hihetetlenül emberiek és rekord gyorsasággal közel kerültek hozzám, a cselekmény logikusan felépített, a vége fordulatokkal teli, az alapsztori és az események mélyen megérintettek, a bőröm alá kúsztak, fájtak, téptek és szakítottak, mégsem tudtam letenni a könyvet...

Abszolút kedvenc lett!
5/5

A kötetet beszerezhetitek:

https://europakiado.hu/konyv/regeny/szepirodalmi/marie-vareille/az-utolso-gyufaszal

https://moobius.hu/konyv/regeny/szepirodalmi/marie-vareille/az-utolso-gyufaszal