Idén jelent meg a XXI. Század Kiadó gondozásában Cara Hunter: A gyilkos üzlet c. regénye, mely az Adam Fawley sorozat 7. része. Nem olvastam a sorozat többi kötetét, ám ez nem okozott gondot, szerintem önmagában is teljesen érthető volt.

Köszönöm szépen a lehetőséget és a bizalmat itt is a PesText fesztivál csapatának és a XXI. Század Kiadónak is!

Fülszöveg

Daisy Mason 2016-ban tűnt el oxfordi otthonából. Nyolcéves volt.

Az üggyel országszerte tele volt a sajtó, és végül, amikor a tettes kilétére fény derült, mindenki megdöbbent. Adam Fawley detektív-főfelügyelő is jól emlékszik a nyomozásra, hiszen ő tartóztatta le Daisy édesanyját gyilkosság alapos gyanújával. De a kislány holtteste a mai napig nem került elő.

Most egy gyilkosság nyomrögzítése során bizonyíték merül fel, amely Daisy ügyét más megvilágításba helyezi. Újra megnyitják a nyomozást. Fawley detektív-főfelügyelőnek és társainak is az jár a fejében:
Valójában mi történt Daisy Masonnel?

 Áss egy kicsit mélyebbre, ott mindig megtalálod a szörnyeteget.

A gyilkos üzlet nem csak egy izgalmas krimi, hanem egy különlegesen felépített regény – újságcikkekkel, e-mail üzenetekkel, fotókkal, tanúvallomás leiratokkal, sőt, még Árnyéknaplózási bejegyzésekkel is találkozhatunk a kötetben; mely nekem személy szerint nagyon tetszett, közelebb hozta hozzám a nyomozást és a karaktereket is. A könyv első néhány oldalán képbe kerülhetünk a főbb szereplőkkel eddig történt fontosabb eseményekkel, és bár enélkül is simán megállja önállóan olvasva a helyét ez a kötet, mégis ad egy alapot ahhoz, hogy képbe kerüljünk kicsit nyomozóink előéletét illetően.

A történet kicsit lassabban indult be számomra, de néhány fejezet után magába szippantott; majd mikor egyre több csontváz kezdett kihullani a szekrényből, már letenni sem tudtam a kötetet.
Az alapsztori a titokzatos holttesttel, a boszorkányos helyszínnel, a Daisy Mason-nyomozás új megvilágításba kerülésével egy igazán izgalmas nyomozásra hívott, én pedig gyorsan a nyomozócsapatban találtam magam, ahol szereplőinkkel együtt igyekeztem összerakni a kirakós darabjait és rájönni, mi, miért és hogyan történt a jelenben és 8 évvel ezelőtt…

A cselekmény több szemszögből kerül bemutatásra, így elég komplex képet kaphatunk az eseményekről, melyek nem csak a nyomozást hozzák közel hozzánk; de az árnyéknapló-bejegyzések által egy pszichésen súlyosan sérült személy gondolataiba is betekinthetünk. Nekem ez az írásmód nagyon tetszett, a szereplőkkel gyorsan egy hullámhosszra kerültem és végig a csapat tagjának éreztem magam.

 Mintha ugyanannak a léleknek a két féltekéje lennének.

Összességében az írónő stílusa olvasmányos, az események haladnak, a cselekmény izgalmas, a karakterei élnek, a pszichothriller beütés pedig adott neki egy sötétebb, mégis magával ragadó hangulatot. A végkifejletben több fordulattal is szembetaláljuk magunkat, melyek egy része ugyan nem lepett meg, mégis végig izgalomban tartott és nem eresztett, míg a végére nem értem!

5/5

A kötetet beszerezhetitek:

https://21.szazadkiado.hu/a-gyilkos-uzlet-adam-fawley-7-cara-hunter

2021-ben jelent meg a Park Könyvkiadó gondozásában Silvia Avallone: Egy barátság története c. kötete, mely egy lélektani fikciós fejlődésregény; ami két fiatal lány barátságának születését és annak véget érését meséli el. Az írónőtől nemrég volt lehetőségem olvasni a Fekete szívet, amit nagyon szerettem; ez a történet viszont abszolút a lelkemig hatolt...

Köszönöm szépen a lehetőséget és a bizalmat a PesText fesztivál csapatának és a Park Könyvkiadónak is!

Fülszöveg

„Sokkal, de sokkal érdekesebb és megindítóbb az, kik vagyunk valójában, annál, hogy kiknek szeretnénk mindenáron látszani.”

Elisa és Beatrice tizennégy éves korukban találkoznak egy toszkán tengerparti kisvárosban. Elisa édesanyja felelőtlen döntéseinek következményeképp köt ki T-ben, Beatrice egész életében ott élt. Mindenben különböznek, csak a magány köti össze őket. Amikor egy nap elhatározzák, hogy egy méregdrága butikból ellopnak egy farmert, barátok lesznek. Mindent megosztanak: az első csókot, az első sebeket, a félelmeket. Fiatalok, és a legkevésbé sem tökéletesek. Feszegetik a határaikat, és egymás nélkül nem tudnak létezni.
De aztán valami történik.
Tizenhárom évvel később Beatrice világsztár, több millióan követik a közösségi médiában. Elisa egyedülálló anya, akit nagyon megvisel, hogy szétváltak útjaik. Az írás segítségével próbálja feldolgozni és megérteni a barátságukat, mert hisz benne, hogy csak a szavak adhatják vissza a világ előtt gondosan eltitkolt, de csendben magunkban hordozott történeteink bonyolultságát.
Silvia Avallone az Acélból már ismert karcos, kritikus hangján szólal meg ez a történet, mely arra biztat, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: „Az életnek ahhoz, hogy létezzen, tényleg szüksége van arra, hogy elmeséljék?”

Silvia Avallone olasz költő és író 1984-ben született Biellában. A Bolognai Egyetem filozófia szakán doktorált. Acél című első regénye 2010-ben jelent meg, a Strega-díj zsűritagjaitól a második legtöbb szavazatot kapta; 22 nyelvre lefordították, Stefano Mordini rendezésében film is készült belőle. Silvia Avallone jelenleg Bolognában él.

 Szeretném most írás közben visszaadni magamnak annak az utazásnak az érzését, abban az illúzióban ringatni magam, mintha újraélném. De az igazság az, hogy egy véget ért barátság miatti gyász nem oldódik fel. Nincs rá gyógyír, nem lehet feldolgozni, lezárni és továbblépni. Ott marad az ember torkában, mint egy gombóc, félúton a neheztelés és a nosztalgia között.

Az emberek az életünkben jönnek és mennek. Van, aki rövidebb, van, aki hosszabb ideig van jelen; de én hiszem, hogy minden okkal történik. Ha egy személynek az a sorsa, hogy mellettünk maradjon, akkor maradni fog; ha pedig nem, akkor ahhoz hiába ragaszkodunk, el kell engednünk és tovább kell lépnünk – még ha ez elsőre hihetetlenül nehéznek, esetleg lehetetlennek is tűnik…

Ez a történet egy olyan barátságot mutat be, melynek vége szakadt – ám ezen az egyik szereplőnk sehogyan sem tud túllépni; lelkében csak keserűség van és fájdalom, amit képtelen feldolgozni és elengedni. Az ő, Elisa szemén keresztül követhetjük nyomon az eseményeket, mely két idősíkról indulva, majd összeérve fedi fel azt az Elisa számára mai napig fájó történést, mely a Bea-val való barátságának végét jelenti. Visszaemlékezései és jelenlegi érzései által képet kaphatunk kettejük kapcsolatáról, mely már az első pillanatoktól kezdve elég kettős érzetet kelt az olvasóban. A köztük létrejött kötelék a maga hirtelenségével és őszintétlenségével elsőre kicsit furcsának érződött, illetve végigköveti az egész történetet egy negatívabb, depresszívebb hangulat, mely valószínűleg Elisa fájdalmából „táplálkozik”; én mégis azt éreztem, hogy ez a fájdalom valós és ez a barátság a megjelenített árnyoldalainak bemutatása ellenére is valid. Elisa-nak és Beatrice-nek eléggé traumatizált gyerekkor jutott, toxikus családdal és családi mintákkal, így a kapcsolódásuk számomra teljesen érthető volt.

A könyvben volt egy nagyon is érezhető társadalomkritikai vonal, mely szerintem eléggé hangsúlyos volt. Ki számít igazán sikeresnek? Mit gondolnak rólunk mások? Mit mutatunk kifelé, miközben belül szét vagyunk esve, és legszívesebben csak ordítanánk és sírnánk? Számít-e honnan érkeztünk? Min mentünk keresztül céljaink eléréséért? Mit áldoztunk fel az álmainkért? És egyáltalán… Jó döntést hoztunk? Megérte?

 És ezt is be kell látnom: az ember nem él, nem fejlődik anélkül, hogy ne tapasztalná meg egy elhibázott barátság élményét.

Összességében a sztori vitt magával előre, gyorsan haladtam vele, az írónő stílusa olvasmányos és képies, a szereplői élnek, a bemutatott személyes és társadalmi problémák validak és aktuálisak. Több helyzettel és érzéssel könnyen azonosulni tudtam, és korosztálybeli lévén jólesően nosztalgiáztam. A barátság véget érésének indokára nagyon kíváncsi voltam és végig izgalomban tartott, mi lehet a kiváltó ok – sajnos ez is abszolút olyan volt, amire egy nagyon szoros barátságom ment rá és amin a mai napig nem tudtam én sem túljutni…

5/5

A kötetet beszerzhetitek:

https://booklove.hu/egy-baratsag-tortenete

Nemrég jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában Valérie Perrin: Colette c. kötete, mely az írónő negyedik magyarul megjelent regénye. Régóta szemezem a könyveivel, ezután viszont biztos, hogy mindent el fogok olvasni, amit csak ír!

Köszönöm szépen itt is az Európa Kiadónak a lehetőséget és a bizalmat!

Fülszöveg

Agnes nem hisz a fülének, amikor egy nap azzal hívja fel a rendőrség, hogy Colette, a nagynénje elhunyt. Képtelenség! Colette három éve egyszer már meghalt, eltemették, meggyászolták, és azóta is ott nyugszik a gueugnoni temetőben… Legközelebbi hozzátartozóként neki kell azonosítania a holttestet, így a saját szemével győződhet meg arról, hogy ezúttal valóban Colette hagyta itt az árnyékvilágot.
De akkor kit temettek el három éve? Miért akarta a nénikéje elhitetni mindenkivel, hogy meghalt? Izgalmas nyomozás kezdődik, és a Colette által kifejezetten Agnes számára készített hangfelvételek felbukkanásának, a régi barátok, a gyermekkori barátok vallomásainak, a hol fájdalmas, hol megmosolyogtató emlékeknek köszönhetően lassan összeáll a kép. Agnes végül nem csupán Colette titkait, a családja történetének addig rejtett fejezeteit ismeri meg, de a saját múltjával is szembenéz, sőt a válása óta reménytelennek érzett jelenét is sikerül újragondolnia.
Valérie Perrin a maga sajátságos, könnyed, mégis gazdagon és érzelmesen áradó stílusával egy olyan izgalmas és fordulatos történet útvesztőjén vezeti át az olvasót, amelyben egyszerre van jelen a könnyes nosztalgia, a szelíd humor és a krimiszerű feszültség.

– […] szeretném neked megköszönni. A második haláloddal visszahoztál engem az életbe.

Családon belüli erőszak, agresszió, kizsákmányolás és szegénység az egyik oldalon; hihetetlen lelki erő, kitörési vágy, önmegvalósítás és végtelen szeretet a másikon - nagyjából így tudnám jellemezni röviden Colette történetét....

Ez nem az a könyv, amit csak úgy végigpörget az ember. Ez egy olyan regény, amit lassan, meg-megállva, figyelve és érezve kell olvasni. Egy mélyreható, bőr alá kúszó, érzésekkel és érzelmekkel teli történet; tele titkokkal, fájdalmakkal és olyan traumákkal, melyek teljes feldolgozása lehetetlen, a továbblépés és újrakezdés pedig kegyetlenül nehéz...

Már az első oldalakon egy izgalmas rejtéllyel találjuk szemben magunkat, ugyanis főszereplőnket, Agnest a rendőrség keresi telefonon, hogy közöljék vele, a nagynénje elhunyt. A gond csak az, hogy Colette már 3 éve halott és el is lett temetve - de akkor ki fekszik a sírjában? Agnes Gueugnonba utazik, hogy azonosítsa Colette holttestét és kiderítse, mi is történt a nagynénjével, akit az események fényében úgy érzi, mégsem ismert igazán...
Kezdetét veszi a nyomozás, mely során egyre több csontváz hullik ki a szekrényből; ráadásul úgy tűnik, hogy sokkal veszélyesebb és sötétebb titkok rejlenek a háttérben, mint amire bárki is számított volna...

A fő talány mellett többek közt nagy szerepet kap Agnes jellemfejlődése, akinek a válása óta kicsúszott a lába alól a talaj; a barátság, az összetartás és az összetartozás fontossága; a családon belüli erőszak áldozatainak traumái, a bennük keletkezett törések hatásai; a túlvilágon átívelő üzenetek jelentősége és az igazság felfedésének felszabadító ereje is. A titkok és fordulatok végig fenntartották az érdeklődésem, a szereplők kidolgozottak és szimpatikusak voltak, az események lassan bontakoztak ki, mégsem untam egy percig sem az olvasást, az írónő fokozatosan adagolta az információkat, ezzel pedig teljes mértékben a kötethez szegezett.

Én nem vagyok több, csak egy kósza szellő.

Egy gyönyörűen megírt, szívszorító lélektani krimi a szeretetről, az elfogadásról, a továbblépésről és az újrakezdésről; mely megérintett, elgondolkodtatott majd darabokra tépett, hogy a végén ismét összerakjon...

5/5

A könyvet beszerezhetitek:

https://europakiado.hu/konyv/regeny/szepirodalmi/valerie-perrin/colette

https://moobius.hu/konyv/regeny/szepirodalmi/valerie-perrin/colette

Idén jelent meg az Európa Kiadó gondozásában Marie Vareille: Az utolsó gyufaszál c. kötete, melynek központi témája a családon belüli erőszak, és annak lehetséges hatása az áldozatok életére és jövőjére.

Köszönöm szépen itt is a kiadónak a lehetőséget!

Fülszöveg

Abigaëlle több mint húsz éve visszavonult egy burgundiai kolostorba, ahol tökéletes magányban telnek a napjai. Múltjáról csak szórványos, homályos emlékei vannak, még azt az eseményt sem tudja felidézni, amely megváltoztatta a sorsát, és arra kényszerítette, hogy kivonuljon a világból, hogy odahagyja az otthonát, ahol a családjával élt.
A bátyja kéthetente meglátogatja őt, ő pedig a távolból követi Gabriel életét, aki felnőve sikeres és népszerű íróvá vált. Elérkezik azonban a nap, amikor Gabrielt egy véletlen összesodorja a csodálatos Zoéval. Hiába indul gyönyörűen ez a történet, Abigaëlle mégis fél, mert ő az egyetlen, aki tudja, hogy miféle démonokkal küzd a bátyja, hogy miféle pokol volt a gyermekkoruk a kiszámíthatatlan és veszélyes apjuk mellett, aki folyamatosan bántalmazta menekülni képtelen édesanyjukat, és rettegésben tartotta őket.
Marie Vareille felkavaróan izgalmas, az utolsó oldalig megdöbbentő fordulatokban gazdag regénye egy mély empátiával megírt pokoljárás története. A felnőttek és a gyermekek testét-lelkét egyaránt romboló, kiutat nagyon nehezen kínáló családon belüli erőszak azon ritka irodalmi ábrázolásai közé tartozik ez a mű, amelyek minden szakmai, lélektani hitelességük ellenére is fordulatos és lebilincselő olvasmányt jelentenek, és a puszta borzongatáson, az olcsó együttérzésen túl is komoly tanulsággal szolgálnak, elgondolkodtatják az olvasót.

 (...) négyből három gyerek maga is erőszakossá vagy áldozattá válik azok közül, akik bántalmazó családban nőttek fel.

A történet három szálon keresztül bontakozik ki előttünk: Abigaëlle jelene, gyermekkori naplóbejegyzései és egy pszichiáter terápiás ülései által, melyek apránként tárják elénk a múlt és a most fájdalmait és traumáit; mi pedig egy konkrétan thrillerbe hajló cselekményben találjuk magunkat a végére, ahol egyik pofon után kapjuk a másikat, és mi is összetörten, könnyek közt vergődünk a padlón, ahonnan nem biztos, hogy egyben sikerül talpra állnunk...

Az írónő nagyon érzékletesen mutatja be a családon belüli erőszak áldozataiban felmerülő szégyent, kétségeket és bizonytalanságot; a kilátástalanság és a reményvesztettség érzését; az önvádat, mellyel az áldozatok a bántalmazót mentegetik; a félelmet és rettegést, ami mindennapossá válik félresiklott életükben; a fizikai és a lelki sérüléseket, melyek sohasem fognak teljesen és nyom nélkül begyógyulni; és azt az éppen csak pislákoló reményt, melybe minden erejükkel kapaszkodnak: hogy tényleg ez volt az utolsó alkalom...

A regény főként három szereplő élete köré épül: a testvérpár Abigaëlle és Gabriel, illetve Madame Boisjoli köré (utóbbi Dr. Garnier rendelőjében fedi fel előttünk történetét), akik mindennapi kálváriája mélyen megérinti az olvasót. Az Abit és Gabrielt összefűző, mindent felülíró testvéri szeretet áthatja a kötetet; mégis ott volt bennem valami sötét érzés, valami veszélyes fenyegetés, ami egyszerűen nem hagyott nyugodni, amiről biztosan tudtam, hogy össze fog törni és ízekre fog szedni - arra viszont nem számítottam, hogy összezúzza a szívemet...

A bántalmazás és a családon belüli erőszak súlyos társadalmi probléma, amiről szerintem nem lehet eleget beszélni; sajnálatos módon viszont még mindig tabu témának számít, pedig az áldozatok pokoljárása végzetes következményekkel járhat, ha nem tudnak vagy nem mernek segítséget kérni. 

Csendben figyeltem a bátyámat, és attól rettegtem, hogy ez az érzelmi zűrzavar előhívja belőle gyerekkorunk megkeserítőjét, az agresszivitást, amely apámat éltette, és amely az évek során Anyut, az én tündér édesanyámat bárgyú állattá változtatta, aki nem volt már képes másra, mint hogy a valóság tagadásába és hamis reményekbe meneküljön, mint a víz színén úszó olajfoltban fuldokló sirály.

Az írónő gyönyörűen ír, az írásmódja olvasmányos és érzékletes, a karakterek hihetetlenül emberiek és rekord gyorsasággal közel kerültek hozzám, a cselekmény logikusan felépített, a vége fordulatokkal teli, az alapsztori és az események mélyen megérintettek, a bőröm alá kúsztak, fájtak, téptek és szakítottak, mégsem tudtam letenni a könyvet...

Abszolút kedvenc lett!
5/5

A kötetet beszerezhetitek:

https://europakiado.hu/konyv/regeny/szepirodalmi/marie-vareille/az-utolso-gyufaszal

https://moobius.hu/konyv/regeny/szepirodalmi/marie-vareille/az-utolso-gyufaszal

Idén jelent meg a Park Kiadó gondozásában Silvia Avallone: Fekete szív c. kötete, mely egy emberi sorsokat és múltbéli traumákat feldolgozó regény, központi témája pedig az újrakezdés és a továbblépés. 

Köszönöm szépen a lehetőséget és a bizalmat a PesText fesztivál csapatának és a Park Könyvkiadónak is!

Fülszöveg

Az Egy barátság története című kötet szerzőjétől

„Nem tudjátok, hogy a kamaszkor minden és minden ellentéte is? Ha azt írom, gyűlöllek, szeretlek is? Ha szeretek smárolni, hát undorodom is tőle? Hogyha boldog vagyok, hogy a barátnője lehetek, ugyanakkor szomorúvá is tesz? Hogy én én vagyok, de egy idegen is, akit sosem fogok megismerni?”

Sassaia, a hegyek között megbúvó kis falu kizárólag a gesztenyésben meredeken kanyargó ösvényen érhető el. Itt bukkan fel egy nap Emilia, a harmincéves kamasz. A szomszédos házból Bruno figyeli a betolakodó érkezését. A nőt mintha a bozótból szalajtották volna, ugyanakkor rengeteg csomagja van.
Mit keres itt fenn, távol a világtól? Mikor végül a két magányos alak találkozik, Emilia szemében – amiből „teljes mértékben hiányzott a fény, mint két halott csillag” – Bruno a sajátjához hasonló ürességet fedez fel. Ismerik a bűnt: a férfi elszenvedte, a nő elkövette – és sokévnyi börtönnel fizetett érte, ám a bűn jóvátehetetlen. Mindketten Sassaiába menekülnek, hogy hátat fordítsanak a jövőnek, amelyben egyikük sem hisz. De a jövő a saját szabályait követi; lehetsz bűnös vagy ártatlan, áldozat vagy hóhér, az idő telik, és felfedi, mik vagyunk mindannyian: végtelenül sebezhető és végzetesen emberi lények.
Silvia Avallone olyan szeretettel, amilyennel csupán a legnagyobb írók viseltetnek szereplőik iránt, megírta eddigi legérettebb regényét, egy elítéltetésről és megváltásról szóló történetet, amely a lélek legsötétebb és legrejtettebb zugait vizsgálja, hogy együttérzéssel, élettel és fénnyel töltse meg őket.

Silvia Avallone egy boszorkány. Megmutat egy erdőt, egy házat, egy lányt, egy férfit. Majd arra kér, hogy fogd meg a kezét, és kövesd. Ha megteszed, a történet végéig veled marad. Született varázsló. – Niccolo Ammaniti

Silvia Avallone olasz költő és író 1984-ben született Biellában. A Bolognai Egyetem filozófia szakán doktorált. Acél című első regénye 2010-ben jelent meg, a Strega-díj zsűritagjaitól a második legtöbb szavazatot kapta; 22 nyelvre lefordították, Stefano Mordini rendezésében film is készült belőle. Az Egy barátság története 2021-ben Benedetto Croce-díjban részesült, számos nyelvre fordították le. A Fekete szív megjelenésének évében Elsa Morante- és Viareggio-díjat kapott. Silvia Avallone a családjával Bolognában él.

 Nem vagyunk azonosak a traumáinkkal. Annak következményével, amit elkövettünk vagy elszenvedtünk.

Legfőbb színterünk Sassaia, egy kis közösség Olaszországban, mely a világtól és mindentől elzárva kedvez főszereplőink magányra vágyó lelkének - és őszintén megmondom, hogy az enyémnek is. Egy mindentől és két szomszédot leszámítva mindenkitől elzárt téli paradicsom; mely a nyugalom, a béke és a csend szigete, ahová szívesen elvonulnék én is - és nem csak időnként, egyre többször vannak hasonló ábrándjaim...

Az eseményeket Bruno szemszögéből követhetjük nyomon, aki egy különleges narrátor szerepét tölti be a könyvben; ugyanis a saját gondolatain és érzésein kívül Emiliáét is ő tárja elénk. Ez elsőre kicsit furcsának érződött számomra, majd néhány fejezet után "aklimatizálódtam" hozzá, onnantól pedig teljes mértékben egyedivé tette számomra az elbeszélés mikéntjét.

Az írónő fokozatosan, apránként adagolt információkkal tárja elénk Bruno és Emilia életének meghatározó életeseményeit; amik nagyban hozzájárultak jelenlegi bizalmatlanságukhoz, szeretetvágyukhoz, kötődési problémáikhoz, társtalanságukhoz és szorongásaikhoz is. Önként vállalt száműzetésük poklában viszont nem tudnak nem tudomást venni egymásról, ezzel pedig mindkettejük élete gyökeresen megváltozik...

A kötetben a morális kérdések és a bemutatott társadalmi problémák mellett szerepet kap még a fiatalkorú elítéltek sorsa és lehetséges választási alternatívái, az odakerülésük története, a bent töltött idő jellemformáló hatása, az újrakezdés és a tiszta lappal indulás vágya; illetve Caravaggio művészete is, mely érdekes párhuzamot mutat a regényben bemutatott életutakkal...

Kimerülten ott maradtam egy gyilkos mellett. De mi a különbség közte és köztem? Semmi. Két emberi lény vagyunk. Azt, amit ő elkövetett, én is elkövethettem volna, a lehetőség ott rejlik mindannyiunk testében és abban, ami benne van: lélek? A szakadék?

A Fekete szív egy lassan kibontakozó történet; melyben a kezdeti sötétség mellett ott pislákol a remény és a fény, önmagunk és embertársaink elfogadásának és a megbocsátásnak lehetősége, a bizalom és az őszinteség fontossága, az előítéletektől és a megbélyegzéstől való félelem, a múltbéli traumák és az önvád okozta sebek; melyek egy hosszú ideig tartó gyógyulási folyamat végén sem biztos, hogy maradéktalanul és nyom nélkül behegednek...

4,5/5

A kötetet beszerezhetitek:

https://booklove.hu/fekete-sziv

Az írónővel találkozhattok a PesText őszi fesztiválon:

Petőfi Irodalmi Múzeum
2025. november 7., 19 óra
Moderátor: Száraz Eszter rendező, szerkesztő

2023-ban jelent meg először a FairBooks Kiadó és Írói Műhely újragondozásában Jud Meyrin Rózsakői rejtélyek c. sorozatának első része, a Holttest az Ambróziában, mely már jó ideje a kívánságlistámon csücsült. 
Szeretem Judit romantikus krimijeit; a Rózsakő - Kezdetek c. két novellát tartalmazó e-bookot (amely történetek egyébként ennek a kötetnek a végén is megtalálhatóak) pedig 2020-ban már volt szerencsém olvasni, így nagyon kíváncsi voltam, hogy Flóra és Ben végül miként és hogyan fognak majd találkozni...

Köszönöm szépen itt is a Kiadónak a lehetőséget és a kötetet!

Fülszöveg

Amikor azzal az emberrel kell összefognod, akitől legjobb lenne távol tartani magad, a következmények beláthatatlanok…

Flóra házassága romokban, és a katasztrófát azzal tetézi, hogy a munkahelyén is felmond. Valóságos megváltás, mikor az apja hazahívja Rózsakőre, hogy távollétében felügyelje a családi kávézót, az Ambróziát. Ám néhány nap a békés kisvárosban, és Flóra élete ismét fenekestül felfordul. Holttestre bukkan az Ambróziában, és kénytelen a helyi magánnyomozó, Ben segítségét kérni, pedig semmi szüksége egy újabb megbízhatatlan nőcsábászra.

Ben élete egykor a bulizás és a nők körül forgott, de kimászott a gödörből, megnyitotta magánnyomozó irodáját. Most mégsem úgy mennek a dolgok, ahogy eltervezte. Nem válogathat a megbízások között, pedig Flórát jobb lenne messzire elkerülnie. Közös nyomozásba kezdenek, ami egyre váratlanabb fordulatokat vesz, a kalandok során pedig csak egymásra és kissé bolondos barátaikra számíthatnak.

Sikerül ép bőrrel megoldaniuk a rejtélyt, ami Rózsakő legmagasabb szintjeire is felgyűrűzik? És vajon hová vezet az egymás iránt érzett szenvedélyük, amit egyre nehezebben tudnak kordában tartani?

 Mindenki hibázik, és mindenkinek van a múltjában szégyellnivaló.

Az írónő eddig olvasott romantikus krimijeiben azt szerettem, hogy a romantika soha nem vittel el a krimi szál izgalmát, az erotika pedig nem kapott túlzottan nagy hangsúlyt; ebben a kötetben viszont sajnos nekem túl sok és esetenként eléggé irreális volt a hirtelen és mindig, minden helyzetben feltámadó vágy, illetve ez a folyamatos kiéhezettség; melyet a Ben és Flóra között abszolút érezhető kémia sem tett számomra életszerűvé - a nyomozásról viszont nem vitte el a fókuszt, az apránként helyükre kerülő puzzle-darabkákkal pedig végig fenntartotta az érdeklődésem és maximálisan a könyvhöz szegezett, nem eresztve, míg a végére nem érek...

Már az első oldalakon egy mellkason szúrt ismeretlen holttestére bukkanunk, akinek kiléte felkavarja az állóvizet Rózsakő nyugodt, csendes kis városában; nem beszélve Flóra darabokra hullott életéről, aki épp igyekszik rendbe tenni mindazt, amit ez exférje és egy hirtelen jött, átgondolatlan döntése eredményezett. Flóra feje fölött egyre jobban összecsapnak a hullámok, ám mikor édesapja dolgozószobájában egy olyan dokumentumra lel, ami alapjaiban rengeti meg a belé vetett bizalmát, majd egyre több csontváz hullik ki a szekrényből; végül enged Burke nyomozó rábeszélésének és megbízza őt, hogy tisztázza a helyzetet...

A történet három szálon bontakozik ki előttünk, a jelenben Flóra és Ben, a közeli múltban pedig a titokzatos Gréta nézőpontjain keresztül; akik által apránként kerülnek felfedésre a titkok és rejtélyek, melyek az Ambrózia és egész Rózsakő nyugalmát felbolygatták. A spekulációk szárnyra kelnek, a gyanúsítottak köre pedig egyre inkább bővül - ám nem nézi mindenki jó szemmel Ben és Flóra párosának kutakodását... 

 Valljuk be, mi, magyarok elég találékonyak vagyunk.

Összességében Judit írásmódját továbbra is imádom, a cselekmény izgalmas és logikusan felépített, az események haladnak, a karakterei emberiek és szerethetőek, az alapsztori tetszett, Rózsakő és az Ambrózia pedig teljesen levett a lábamról!

Tudod, amikor olvasol egy idegen helyről, és szinte érzed a szagokat, látod a tájat, az embereket magad előtt, és azon kapod magad, hogy ha lenne pénzed, felszállnál az első gépre, és odautaznál.

Biztos, hogy folytatni fogom a sorozatot!
4,5/5

Sásdi Tamás véleményét a kötetről itt olvashatjátok!

A kötetet beszerzhetitek:

https://webshop.fairbookskiado.hu/termek/jud-meyrin-9786158223676-holttest-az-ambroziaban-_rozsako-rejtelyek-1_

Korábban olvastam már A múlt bűneit, illetve a Lowdeni boszorkányhajszát is; ha ezek is érdekelnek, a címekre kattintva elolvashatjátok a véleményemet róluk!

Idén jelent meg magánkiadásban Török Roland legújabb regénye, az In Focus: Rix, ami egy fantasyparódia, melynek főszereplője egy elsőre kibírhatatlannak tűnő mágus, társa pedig egy sárkányból lett péklány...

Köszönöm szépen Roland itt is a bizalmat és a csomagot!

Fülszöveg

Rix egy halhatatlan, lobbanékony mágus, aki kétségbeesetten keresi a módját annak, hogyan vethetne véget saját életének.

Több száz éves terveket sző, birodalmakat ugraszt egymásnak, uralkodókat manipulál annak érdekében, hogy megtalálja azt az istent, aki miatt ő maga képtelen
a halálra.

Próbálkozásai során abszurd szituációkba keveredik, furcsa emberekkel és társakkal találkozik, akik hol megnehezítik a dolgát, hol csak agyvérzésig idegesítik őt.

Ez tehát egy félistenné vált mágus, egy pékmester sárkány és az őket körülvevő szerencsétlenek története.

Rix számító természete az évszázadok folyamán alakult ki. Egykoron volt saját családja is, de erről nem beszélünk, mert van elég baja enélkül is. Legyen annyi elég, hogy az élete hosszához képest legalább egy kis ideig boldog volt, mely után talán érthető, miért alakult ki a gyűlölete a világgal szemben.

Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy ez a regény tényleg egy paródia, egy bohózat, melyet nem kell és nem is szabad véresen komolyan vennünk, mert legfőbb célja a szórakoztatás és a nevettetés, így ennek figyelembevételével vegyétek a kezetekbe!

Adott egy mogorva, öntelt és öntörvényű mágus; aki magányos és megkeseredett, ezer éves életének szeretne bármi áron mielőbb véget vetni - aki nem riad vissza semmitől, aki nem fél elárulni és feláldozni a körülötte lévőket, aki céljai eléréséért bármire képes, és aki nem is sejti, mi vagy ki mozgatja valójában a szálakat a háttérben. A félisten Rix számára nem számít más, mint a régóta vágyott halál, ám időnként éppen ő maga az, aki keresztülhúzza a saját számításait. Türelmetlensége, lobbanékonysága és hirtelensége eléggé megnehezíti az életét; több száz éves tervezgetésének sikerét pedig egyetlen rossz mozdulattal vagy döntéssel képes kudarcba fullasztani...

Karonisz, a péklánnyá avanzsált hóbortos sárkány karaktere nagyon jól passzol a történetbe, hebehurgyasága és kergesége enyhíti kicsit Rix kegyetlenségét és szitokáradatait, némiképp formálja is a jellemét - Rix meg az övét -; miközben ragaszkodásával és barátságával ad egy mélyebb tartalmat kettejük kapcsolatának, és ennek az egész komikus utazásnak.

A teremtett fantasyvilág kellően kidolgozott ahhoz, hogy értsük a sztorit, keretbe foglalja és zsánerileg behatárolja a kötetet; viszont nem megy apróbb részletekbe a fantasztikus elemeket és lényeket illetően - én mégsem éreztem azt olvasás közben, hogy ne kaptam volna elegendő információt ahhoz, hogy élvezni tudjam a történetet. Az illusztrációk, melyeket szintén Roland készített, nagyon jól színesítették a regényt, mindig vártam, mi vagy ki elevenedik meg legközelebb a lapokon; a Gáiszra való utalások felkeltették az érdeklődésem az író másik regénye iránt; a negyedik fal áttörése viszont nem minden esetben érte el nálam a kívánt hatást.

Volt olyan hét, amikor annyi halottat írtak Rix számlájára, hogy többeket visszaküldtek az élők világába, mert felborult a természet egyensúlya. (...) Mondani sem kell, az oszladozó, sétáló hullák az utcán nemcsak a lakosságba fagyasztották bele a szart, de Rixbe is.

Összességében a szerző írásmódja olvasmányos és képies, a stílusa tetszett, a humorát kedveltem. A karakterek jól összerakottak, az események haladnak, a cselekmény pedig időnként érdekes és nem várt fordulatokat tartogatott. Megemlíteném még, hogy annak ellenére, hogy ez egy magánkiadásban megjelent kötet, a korrektúrázást, szerkesztést és tördelést végző személyek kitűnő munkát végeztek; ami számomra nagyon fontos egy könyv olvasása közben, elég kényes vagyok a hibákra és elütésekre...

Ha kikapcsolnátok a hétköznapokból és nyitottak vagytok egy furcsa párosról szóló, fantasztikus elemekkel átszőtt, időnként kissé groteszk, általában eléggé szókimondó, káromkodásoktól abszolút nem mentes humoros történetre; melyben központi szerepe van egy meghalni vágyó félistennek, egy péksárkánynak és néhány tonnányi vaníliás pufinak - mindenképpen szerezzétek be, én nagyon jól szórakoztam olvasás közben!

Biztosan olvasni fogok még a szerzőtől!
4/5

A kötetet beszerezhetitek és Rolanddal is találkozhattok a Mondoconon: szombaton és vasárnap is megtaláljátok Őt a B csarnokban!

Még több infó: https://infocusuniverse.eu/

Idén jelent meg újra, ezúttal a Magvető Kiadó Alapdarab kiadói sorozatában Esterházy Péter: Egy nő c. kötete, mely egy szókimondó elbeszélés, melynek alanya: a nő.

Még nem olvastam az írótól, de régóta TBR listás szerző, így érdeklődéssel vegyes kíváncsisággal vetettem bele magam az olvasásba és azt kell mondanom, hogy nagyon jól szórakoztam olvasás közben!

Köszönöm szépen itt is a Magvető Kiadónak a bizalmat és a kötetet!

Fülszöveg

„Esterházy regényével a magyar irodalom egy nagy könyvvel lett gazdagabb, és végre nagykorú.”
                                                                 Nádas Péter

A cím, kérem tisztelettel, nem zsákbamacska. A mű tényleg egy nőről szól. Vagy sok nőről. Vagy egy férfiról. (Ahogy azt egy férfi elképzeli.) Szóval rólunk van írva. A testről. A test árulkodásairól. Kapcsolataink kusza egyszerűségéről. Az érzékiség hatalmáról, midőn e hatalom csúcsán érezhetjük magunkat. S midőn – a lábainál. (Lába válogatja.)

A nagysikerű Egy kékharisnya följegyzéseiből kiderült, Esterházy szereti néven nevezni a dolgokat. Hát itt sem történik egyéb, mint a dolgok folyamatos néven nevezése. Mindössze a megközelítés tárgya változott… (nővé).

 Most ez zavar a világon a leginkább, ez a csönd, ez a zajhiány, melyben csupán én hallatszom, az égig érő vágyam nyivákolása.

Bevallom, az erotikus címke elsőre kicsit elrettentett, majd a kötetbe belelapozva a megdöbbentő szókimondóság is; de a kíváncsiságom felülírta a sztereotípiáim, mindent összevetve pedig egy igazán nem mindennapi, egyedi olvasmányélményben volt részem.

A regény felépítése sem volt szokványos, helyenként egy-egy gondolatnyi részek váltották egymást a pár oldalnyi fejezetekkel, melyeknek főszereplője az elbeszélő, alanya pedig minden esetben egy nő. 97 töredék; 97 hasonló, mégis teljesen más képzet, melyek kendőzetlenül és nyíltan tárják elénk mindazt, mit gondolhat rólunk a másik nem - akár elhisszük neki, akár nem; akár magunkra vesszük, akár nem... 

Egy nő, aki szeret; egy nő, aki gyűlöl; egy nő, aki szeret és gyűlöl; egy nő, aki kihasznál; egy nő, akit kihasználnak; egy nő, akiért rajonganak; egy nő, aki rajong; egy nő, aki... bármit tesz és érez, mégiscsak ő a nő, aki a kulcsfigura és a címszereplő...

 Amikor nem zavar, akkor én: odavagyok érte, lelkesen pihegek, ha megpillantom, beremeg a térdem, izzad a tenyerem, s az Ég kegyeltjének tartom magam, hogy egy ilyen nő figyelemre méltat, és ő: mindezt irgalmasan tűri. A melle akár egy túlérett bakfisnak. A csípője, mint a Duna-kanyar (erőmű előtt). Az öle kipörzsöli a gyöpöt. A bőre nem öregfoltos, hanem díszes. Az ajka külön életet él, bozsog, nem málna, nem gyümölcs, de íz, szín (csín, tűz, mint rendesen). Tekintete bizsergető. A járása dehogyis vonagló, hanem vonuló. Ma már alig van nő, aki így tudná hordani magát.

Összességében a rövid fejezetek miatt gyorsan haladtam a kötettel; a szavak játéka és a magyar nyelv sokszínűsége, melyet az író maximálisan kihasznált, impulzívvá tették számomra az olvasást; miközben akaratlanul is elgondolkoztam azon, mennyi valóságtartalom lehet a sorok között és ez mégis milyen hatással lehet az olvasóra...

A szerző írásmódja több esetben vulgáris és közönséges, mely valószínűleg eléggé megosztja az olvasóközösséget; kellő nyitottsággal viszont rájöhetünk, hogy a való életben a mi gondolataink is illetlenek vagy épp felháborodást keltőek tudnának lenni; csakhogy az ember rendszerint nem a valódi arcát mutatja kifelé, általában cenzúrázva és mások elvárásainak megfelelve tárjuk a gondolataink és a véleményünk a társadalom és a világ elé...

Biztos, hogy olvasni fogok még a szerzőtől!
4/5

A kötetet többek közt beszerezhetitek:

https://magveto.hu/index.php?action=konyv&id=139523272

2012-ben jelent meg a Maxim kiadó gondozásában Ruta Sepetys - Árnyalatnyi remény c. kötete, mely egy igaz történet alapján íródott történelmi regény, ami az orosz deportálások és munkatáborok szörnyűségeit hivatott bemutatni - én viszont nem vagyok vele maradéktalanul elégedett...

Fülszöveg

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért.

1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába deportálják őket. Lina apja a családtól elszakítva él át hasonló borzalmakat, majd egy munkatáborban halálra ítélik. Minden elveszett. Linának eközben fogalma sincs arról, miért történnek velük ezek a szörnyűségek. A lány félelmet nem ismerve küzd az életéért, mindent kockára tesz, hogy rajzaival, alkotásaival üzenni tudjon. Reméli, hogy művei eljutnak az édesapjához a börtönbe, és tudatják vele, hogy a családja életben van.
Lina és családja hosszú, szívszaggató utat tesz meg, és csak a hihetetlen erő, szeretet és reménykedés segít nekik a keserves napok túlélésében. De vajon elég-e a szeretet, hogy életben tartsa őket?
A magával ragadó, gyönyörűen megírt, valós elemekkel átszőtt történet egy tizenéves lány szemszögéből mutatja be annak a több százezer embernek a sorsát, akik a balti államokban végzett sztálini tisztogatásnak estek áldozatul. A rabul ejtő történet a fiatal olvasóknak feledhetetlen élményt kínál, hiszen az emberi lélek csodálatos természetéről, reményről, szenvedésről, összetartásról és kitartásról szól. A könyv pillanatok alatt a New York Times ifjúsági sikerlistájának élére került.

  Nehéz volt elképzelni, hogy Európában dúl a háború. Mi is a saját háborúnkat vívtuk, de az NKVD-vel: azt vártuk, ki lesz a következő áldozat, kit löknek a következő gödörbe.

Litvániában járunk a II. világháború idején, ahol az NKVD (későbbi KGB) Sztálin-ellenesnek bélyegzett családokat deportál az éjszaka közepén - erőszakkal, embertelenül, koholt vádak alapján. A katonáknak nem számít, hogy férfi vagy nő, öreg vagy gyerek, beteg vagy éppen egy újszülött, akinek csak kb. 2 perce vágták el a köldökzsinórját; feldobják egy teherautó platójára, majd onnan egy koszos marhavagonba taszigálják; ha pedig mindezeket túléli, megdolgozhat a napi moslékért...

Olvastam már jó néhány hasonló történetet; csak ott épp nem Sztálin és az oroszok, hanem Hitler és a németek voltak a kegyetlen autokraták; ez a regény mégsem azt hozta ki belőlem, amit vártam vagy amit szerintem hivatott volt kihozni. Az eddigi olvasmányaimban a szívem szakadt meg az összes fogolyért, feldühödtem az ártatlanok bántalmazásán vagy a velük történő bánásmódon, részvéttel tekintettem az elhunytakra és megkönnyeztem elég sok velük történt eseményt is - ezzel szemben az Árnyalatnyi remény olvasása közben egy lelketlen, érzéketlen és részvétlen szörnyetegnek éreztem magam... Hiába a sok borzalom és iszonyat, amit a szereplőink átéltek; hiába a gördülékeny és olvasmányos írásmód, ami vitt magával előre; egyszerűen egyik szörnyűség sem tudott megmozgatni vagy meghatni. A karakterek hihetetlenül kétdimenziósok voltak, sem empátiát, sem más pozitív érzetet nem keltettek bennem; a vége felé pedig már szinte csak azon kattogtam, hogy mi baj is lehet velem...

Az első nap óta sóvárgom a halált, és mégis élek. Tényleg olyan nehéz meghalni?

Összességében a szerző írásmódja tetszett, a negatív érzéseim ellenére is abszolút olvastatta magát, az események haladtak, a cselekmény viszont időnként elég hiteltelennek érződött. A karakterábrázolás siralmas volt, az elhunyt csecsemőn kívül még csak sajnálni sem tudtam egyik szereplőnket sem. A borzalmak átjöttek, de nem érintettek meg; az ifjúsági címkét nagyon nem értem rajta, a végét pedig egy huszárvágással fejezte be a szerző...

Mindenképpen szeretnék olvasni még az írónőtől, mert nagyon jól ír - remélhetőleg pedig az már egy pozitívabb élmény lesz számomra...

3/5

Sásdi Tamás véleményét a kötetről itt olvashatjátok!

Nemrég jelent meg az Európa Kiadó gondozásában Kim Van: Takarítás a holtak otthonában c. kötete, mely egy extrém takarító mindennapjaiba és gondolataiba enged bepillantást. A kötet címe és fülszövege is nagyon felkeltette az érdeklődésem, így nem volt kérdés, hogy mindenképpen olvasni szeretném - és abszolút nem csalódtam, egy elismerésre méltó hivatást ismerhettem meg általa!

Köszönöm szépen az Európa Kiadónak itt is a lehetőséget és a kötetet!

Fülszöveg

Legyen az egy véres bűntény tetthelye vagy egy egyedül élő ember utolsó pillanatainak, magányos elmúlásának gyakran csak hetekkel, hónapokkal később felfedezett színhelye, az extrém takarító megérkezik, sietség nélkül felméri a helyzetet, majd elvégzi a munkát, amivel megbízták: rendet és tisztaságot teremt a halál bomló, rothadó káoszában.
A védőruházat és a maszk azonban nem óv meg senkit az ember egyre magányosabb életével és halálával való szembesülés iszonyatától és katarzisától.
A pusztán borzongani, rémüldözni vágyó „katasztrófaturisták” csalódni fognak, mert ez a különös hangulatú könyv már-már szemérmes tárgyilagossággal néz szembe az élet eltűnésével működésbe lépő szerves folyamatokkal, és tapintatosan, a sajátjaként őrzi-vigyázza a holtak méltóságát.
Ez a témaválasztásában radikálisan merész, hitelességében megkérdőjelezhetetlen regény intellektuális és érzelemgazdag beszámoló egy, az élet és a halál többségünk számára ismeretlen, ijesztő határvidékein otthonosan mozgó, önmagát és az őt körülvevő világ minden rezdülését figyelő és érteni vágyó ember mindennapjairól. Némán, visszafojtott lélegzettel követjük a szerzőt, aki úgy kísér át minket a testet-lelket összeroppantó magány birodalmán, hogy közben egy pillanatra sem veszítjük szem elől a szeretet és a részvét minden sötétségen átderengő fényét.

A felejtés mint isteni áldás. Akkoriban nem értettem, hogy miért lenne ez ajándék. Amióta azonban potom pénz miatt ölő-haló emberek otthonát járom az ország különböző pontjain, azt mondom: inkább követnék olyan istent, aki fátylat bocsátva a szememre, hagy békében felejteni, mint olyan istent, aki a koreai tízezres bankó sápadtzöld és merev ábrázatát viseli.

Az extrém vagy speciális takarítás egy olyan szakma - de szerintem nyugodtan nevezhetjük hivatásnak is, mert ugyanúgy, mint pl. az ápolást, csak elhivatottsággal és fáradhatatlansággal lehet végezni -, ami nem való mindenkinek, és amit valószínűleg nem sokan akarnak és/vagy tudnak (főként hosszabb távon) folytatni. Ha az ember így vagy úgy, de naphosszat az elmúlással és az enyészettel szembesül, az érzelmileg és szellemileg is megterhelő és kimerítő tud lenni, sőt akár testi tüneteket is produkálhat. Ápolónőként az eltávozás elég sokféle formájával találkoztam már, ami természetesen rajtam és bennem is nyomot hagyott; mégis úgy érzem, hogy ebben a hivatásban megtaláltam önmagam, empátiára és elkötelezettségre tanított, és igyekszem is szívvel-lélekkel, odaadással végezni - ahogy a szerző is a sajátját...

Kim Van rendhagyó, nem mindennapi kötetében egy olyan világba kaphatunk betekintést, mely sokak számára rémisztő, félelmetes és hátborzongató lehet; ám a regényt kellő nyitottsággal elolvasva a szépséget is megtalálhatjuk benne. A halál az élet része, akár akarjuk, akár nem; és ahogy az elhunyt szerettünkről is gondoskodnak, úgy az utána itt maradt "földi javakkal" és esetleges felfordulással is törődnie kell valakinek...

Az író a könyv első felében szokatlan megbízásairól mesél nekünk, melyek közt akadnak rendkívüli (öngyilkosok lakása) és bizarr (vizelettel teli PET-palack "gyűjtemény"), időnként pedig iszonyatos (macskatetemek) esetek is; érzékletesen és aprólékosan bemutatva néhány különös alkalmat, ahol színek, szagok, zajok, neszek és benyomások sokaságával találjuk szemben magunkat. Az extrém takarítások szemléltetése mellett a saját lelki vívódásai, elméletei is szárnyra kapnak a gondolataiban, melyben sohasem ítélkezik - és ami számomra abszolút az egyik pozitívuma a kötetnek.

A második részben többek közt a speciális takarításról és különlegesebb szakmákról, a koreai mindennapokról, a társadalom halálhoz és élethez való viszonyáról ír; de az őszinte és mély gondolatok, az elmagányosodás, az elhagyottság és az elhanyagoltság is visszatérő elemei a történeteinek.

Az éjszaka végül elkerülhetetlenül eljön, akár hívjuk, akár nem. Ugyanúgy, ahogy a reggeli hajnalpírt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, az éj sötétje is életünk minden egyes napján késlekedés nélkül leereszkedik ránk. Ez a természet rendje.

Összességében a szerző írásmódja nagyon tetszett, a stílusa olvasmányos és lírai, az elmesélt esetek gondolatébresztőek, a mélyebb mondanivaló maximálisan átjött, az empátia és az emberség kiérződik a sorok közül; miközben hiteles képet fest egy olyan hivatásról, melynek egyik jelentékeny pontja: a halál - amit sajnálatos módon a társadalom jelentős része a mai napig tabuként kezel...

Remélem, olvashatok még a szerzőtől!
5/5

A kötetet itt beszerezhetitek!