Tavaly jelent meg a FairBooks Kiadó gondozásában Büksi Zsuzsanna: Kék rózsa c. kötete, melyre a gyönyörű borító mellett a fülszöveg és a pozitív vélemények hívták fel a figyelmem.

Köszönöm szépen itt is a Kiadónak a lehetőséget és a kötetet!

Fülszöveg

Bence és Sára telekocsizás közben találkoznak, és az utak nagy részét civakodással töltik. Szöges ellentétei egymásnak, nem nagyon akad olyan téma, amiben egyetértenek. Így azon a napon, mikor mindkettejük élete épp fenekestül felfordul, Bencének pedig Sára segítségére van szüksége, egyikük sem repes az örömtől.

Bence elismert thrilleríró, aki fogadásból álnéven írt egy erotikus regényt. Az óriási sikeren felbuzdulva a kiadója újabbat kér tőle, ám ezzel már meggyűlik Bence baja. Ráadásul felbukkan nála és minden problémájával együtt a nyakába szakad tizenöt éves húga, Lili is.

Sára elhivatott középiskolai tanárnő, aki sosem hagyna cserben egy gyereket, így természetesen nem mondhat nemet, amikor Bence megkéri, hogy vegye a szárnyai alá Lilit. Csakhogy ehhez elengedhetetlen, hogy szót értsen Bencével, ráadásul a beteg édesanyját is ápolnia kell.

Bence és Sára kénytelen együttműködni, hogy megszelídítsék Lilit, és közben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. De vajon képesek lesznek legyőzni saját magukat és az előítéleteiket, hogy végül egymásra találjanak?

 – […] az életedet soha nem egy kívülálló teszi tönkre, hanem mindig saját magad. A gondolataid, az érzéseid. Ha a sérelmeidben dagonyázol, akkor mindig fájni fog, hogy vége lett. Ha szeretettel gondolsz rá, akkor feloldódik a fájdalom a szép emlékekben.

A fülszöveg egy elég izgalmas, múltbéli titkokat is sejtető történetet sugallt számomra; melyben két főszereplőnk érdekes párosa épp annyira hívogatott, mint a regényről írt pozitív vélemények - sajnos azonban eléggé vegyes érzéseket váltott ki belőlem ez a kötet...

Bence karaktere a tipikusan gyermekkori traumákat hordozó magányos agglegény, aki apja kicsapongása és anyja depresszióba süllyedése miatt vált érzéketlen férfivá; Sára pedig az önfeláldozó, áldozatkész gyermek, aki édesanyját, Verát támogatja testileg-lelkileg a betegsége miatt - mindkettejüknek van oka haragudni a világra, mindketten súlyos sebeket cipelnek; de nekem időnként nem igazán voltak hitelesek az érzéseik és a cselekedeteik, legfőképpen, ha egy légtérben tartózkodtak...

Sárát a könyv végéig sem sikerült megkedvelnem vagy kicsit közelebb kerülnöm hozzá; belső monológjaiban egy percre sem tudott kilépni abból a visszás mártír szerepből, amit magára vett, ez miatt pedig végig ellenszenves maradt. Bence karakterével az elején együtt tudtam érezni, főként mikor kiderültek a családi problémák, majd még Lili is a nyakába szakadt; ahogy viszont előre haladtunk, egyre inkább úgy éreztem, hogy az ő tüskésségét még egy tornádó sem tudná elsöpörni és nem is hagyná annak a forgószélnek, hogy változtasson rajta - aztán jött egy fuvallat, és hirtelen 180 fokot fordított a teljes jellemén...

Sajnos a párbeszédek is sokszor életidegenek voltak számomra, egyszerűen adott szereplők közt vagy adott helyzetben elképzelhetetlennek találtam, hogy ezek valóban megtörténhetnének; egy Bence és Vera közötti dialógus pedig eléggé ki is verte nálam a biztosítékot.

A cselekmény sok esetben nem volt logikus, időnként ellentmondásokba és következetlenségekbe botlottam, de voltak olyan részek is, amik a hihetetlenség határát súrolták. Gondolok itt pl. az "elfelejtett" perforált vakbélre, a csak az utolsó 10 oldalon megjelenő spirituális részre, Lola és Molli pálfordulására, Sára megérzésére vagy mondhatni megvilágosodására, vagy épp főszereplőink elképzelhetetlen jellemváltozásaira.

A legnagyobb problémám a kötettel mégis az volt, mikor nagyjából a felénél teljesen lesokkolódtam; ugyanis váratlanul szembejött velem egy megszakítás nélküli, 11 oldalon át tartó durván erős és tömény erotikus rész; ami sem az adott helyzethez, sem az adott helyszínhez nem illett - ráadásul szinte a semmiből csöppentünk bele, minden előzmény nélkül, olyan érzést keltve bennem, mintha konkrétan könyvet cseréltem volna lapozás helyett...

– […] Ahogy a vihar után a nyugalom, az éjjel után a hajnal, az eső után a szivárvány, úgy minden befejezés után új kezdet jön.

Összességében az alapötlet a Rose Blue regénnyel és az őt övező titkokkal; egy szétesett család a még szétesettebb tagjaival; és egy súlyos betegség árnyéka, mely mindenkire kihat nagyon jó alapot adott ennek  a sztorinak - de külön kiemelném még a Magyarországon játszódó könyves események megjelenítését, a magyar szerzők nehéz helyzetének bemutatását kis hazánkban, illetve Lili és Nusi néni karakterét is! Az írónő egyébként nagyon érzékletesen bánik a szavakkal, a regény tele van életigenlő gondolatokkal, rengeteg idézetet kiírtam olvasás közben moly.hu-ra, melyek mélységükkel megfogtak vagy elgondolkodtattak, megérintettek és hatással voltak rám - ezek miatt pedig abszolút nem bántam meg, hogy elolvastam!

3,5/5

A kötetet beszerezhetitek:

https://webshop.fairbookskiado.hu/termek/buksi-zsuzsanna-9786156681454-kek-rozsa

Idén jelent meg a Delta Vision gondozásában Koppány Tímea dark fantasy trilógiájának, az Ammerúnia: A Tóúrnő áldásának befejező kötete, A Tóúrnő bajnoka. Nagyon vártam már, hogy ismét Baar-Shagŷr mocsarába merülhessek Hasturékkal - de kicsit keserédes érzéseim vannak, mivel a trilógia ezzel a résszel lezárult, így ez volt az utolsó kalandom félistenné vált, sötételf kóborlómmal...

Az írónő elárulta: vissza fogunk még térni még Baar-Shagŷr-ba legalább egy regény erejéig, és érkezik a társszerzős Maszkok is, mely kronológiailag a trilógia eseményei után következik!

Köszönöm szépen Timi itt is az ismételt bizalmat és a kötetet!

Fülszöveg

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy bosszúszomjas nekromanta.
Egy kardmesternő, akinek semmi sem szent.
És egy félisten, kinek tetteit tartományszerte zengik a dalnokok…

Hastur Mendalla révbe ért, szó szerint. Félistenként és jámbor folyami révészként végre megérdemelt pihenését élvezi, ám közben mit sem sejt az ellene fortyogó indulatokról. Baar-Lavaart, a hírhedt nekromantát nem olyan fából faragták, hogy futni hagyja a kóborlót, aki túljárt az eszén, ezért hát ördögi bosszút forral. Galád terveihez hathatós segítői akadnak két démoni lánytestvér személyében, kiknek lelke sötétebb még a Dhun-Unn ezerszer átkozott ingoványánál is…

Baar-Shagŷr kárhozott vidékére új hősökkel térünk vissza, kiknek foga Hastur Mendalla, a vén csavargó szurtos bőrére fáj. A sorozat harmadik kötete egy minden eddiginél zúzósabb kaland krónikája, melyben tovább épül, szépül és bővül ez a szentségtelen tartomány.

Vér és acél, vadmágia és aljas ármány, hit és bajtársiasság – egy mesterien felépített, sötét, magával ragadó történet Ammerúnia könyörtelen világából, a grimdark fantasy rajongóinak!

 – […] Olyan a lelkünk is, akár Baar-Shagŷr maga. Mint egy fojtogató, sötét bűzös ingovány.

Hastur Mendalla egy olyan antihős, akit egyszerűen nem lehet nem kedvelni. Hibáival, gyarlóságával, rossz és még rosszabb döntéseivel sötételf létére is emberi karakter, akivel szerintem könnyen azonosulhatunk - mert akár bevalljuk, akár nem, bennünk, emberekben is megvannak ugyanezek a becsvágyó, esendő és olykor önző gondolatok, melyek időről-időre befolyásolnak minket döntéseinkben -; ráadásul Baar-Shagŷr-ban a boldogulásunk és a túlélésünk múlik azon, mit vagy éppen kit vagyunk hajlandóak feláldozni vagy becsapni... Baar-Lavaar és a Dracalar-lányok, illetve Yasir felbukkanása nagyon jól színesítették a sztorit, és eseménydússá tették ezt a kalandokkal teli, téren és időn átívelő utazást, melyben szinte semmi sem úgy történik, ahogyan azt szereplőink várják...

Utunk során hullarémek, rablógyilkosok, kushon mágusok teremtményei, kardforgató és vadmágus hercegnők törnek az életünkre; miközben megtudhatjuk, milyen egészségkárosító hatása lehet a szenteltvíznek, mit okozhat a rémmadárvér ivás, milyen veszélyek leselkedhetnek ránk a könyvtárban, mi kell a sikeres lótenyésztéshez, miben mesterkednek a Ködfalon túl és mekkora galibát okozhat egy icipici gyémánt...

Az írónő a tőle megszokott spontán, fanyarabb humorával, olvasmányos és választékos írásmódjával ismét rabul ejtett; és egy pikánsabb és szabadabb, mégsem túltolt, ízléstelen vagy alpári stílussal színesítette sötételfjeink szókincsét, amiken én hihetetlenül jókat nevettem! Az eseményeket most is váltott nézőpontokból követhetjük nyomon, ezáltal még közelebb kerülhetünk karaktereinkhez, jobban megismerhetjük őket és a motivációikat, megérthetjük indokaikat és érzéseiket, valamint múltjuk traumáiba is bepillantást nyerhetünk, ezáltal komplexebb képet kapva róluk.

Az alapsztori a sötételfek népének felszabadítási vágyával nagyon tetszett, a cselekmény logikusan felépített és izgalmas, a szereplők sokszínűek és érdekesek, a karakterfejlődések érezhetőek, a szálak következetesen érnek össze, a végkifejlet pedig Hasturosan parádésra sikeredett!

– […] te mi vagy?
– Sötételf. Mind azok vagyunk, és nem csak a bőrünk sötét. A Ködfal megmételyezett bennünket.

Összességében mindhárom regényt imádtam, A Tóúrnő áldása-trilógia pedig kedvencem lett; de A Tóűrnő bajnoka a maga 500+ oldalával és egy még inkább kiforrott, számomra abszolút egyedi grimdark fantasy-stílussal messzemenőkig kiemelte ezt a kötetet; és csak abban reménykedem, hogy mielőbb sok ehhez fogható történetet olvashatok még a szerzőtől!

Köszönöm, hogy olvashattam!
5/5

A Ködcsempészt, a Kristálytolvajt és A Tóúrnő bajnokát keressétek
a Delta Vision webshopjában vagy Sárkánytűz boltjában!

Idén jelent meg a XXI. Század Kiadó gondozásában Cara Hunter: A gyilkos üzlet c. regénye, mely az Adam Fawley sorozat 7. része. Nem olvastam a sorozat többi kötetét, ám ez nem okozott gondot, szerintem önmagában is teljesen érthető volt.

Köszönöm szépen a lehetőséget és a bizalmat itt is a PesText fesztivál csapatának és a XXI. Század Kiadónak is!

Fülszöveg

Daisy Mason 2016-ban tűnt el oxfordi otthonából. Nyolcéves volt.

Az üggyel országszerte tele volt a sajtó, és végül, amikor a tettes kilétére fény derült, mindenki megdöbbent. Adam Fawley detektív-főfelügyelő is jól emlékszik a nyomozásra, hiszen ő tartóztatta le Daisy édesanyját gyilkosság alapos gyanújával. De a kislány holtteste a mai napig nem került elő.

Most egy gyilkosság nyomrögzítése során bizonyíték merül fel, amely Daisy ügyét más megvilágításba helyezi. Újra megnyitják a nyomozást. Fawley detektív-főfelügyelőnek és társainak is az jár a fejében:
Valójában mi történt Daisy Masonnel?

 Áss egy kicsit mélyebbre, ott mindig megtalálod a szörnyeteget.

A gyilkos üzlet nem csak egy izgalmas krimi, hanem egy különlegesen felépített regény – újságcikkekkel, e-mail üzenetekkel, fotókkal, tanúvallomás leiratokkal, sőt, még Árnyéknaplózási bejegyzésekkel is találkozhatunk a kötetben; mely nekem személy szerint nagyon tetszett, közelebb hozta hozzám a nyomozást és a karaktereket is. A könyv első néhány oldalán képbe kerülhetünk a főbb szereplőkkel eddig történt fontosabb eseményekkel, és bár enélkül is simán megállja önállóan olvasva a helyét ez a kötet, mégis ad egy alapot ahhoz, hogy képbe kerüljünk kicsit nyomozóink előéletét illetően.

A történet kicsit lassabban indult be számomra, de néhány fejezet után magába szippantott; majd mikor egyre több csontváz kezdett kihullani a szekrényből, már letenni sem tudtam a kötetet.
Az alapsztori a titokzatos holttesttel, a boszorkányos helyszínnel, a Daisy Mason-nyomozás új megvilágításba kerülésével egy igazán izgalmas nyomozásra hívott, én pedig gyorsan a nyomozócsapatban találtam magam, ahol szereplőinkkel együtt igyekeztem összerakni a kirakós darabjait és rájönni, mi, miért és hogyan történt a jelenben és 8 évvel ezelőtt…

A cselekmény több szemszögből kerül bemutatásra, így elég komplex képet kaphatunk az eseményekről, melyek nem csak a nyomozást hozzák közel hozzánk; de az árnyéknapló-bejegyzések által egy pszichésen súlyosan sérült személy gondolataiba is betekinthetünk. Nekem ez az írásmód nagyon tetszett, a szereplőkkel gyorsan egy hullámhosszra kerültem és végig a csapat tagjának éreztem magam.

 Mintha ugyanannak a léleknek a két féltekéje lennének.

Összességében az írónő stílusa olvasmányos, az események haladnak, a cselekmény izgalmas, a karakterei élnek, a pszichothriller beütés pedig adott neki egy sötétebb, mégis magával ragadó hangulatot. A végkifejletben több fordulattal is szembetaláljuk magunkat, melyek egy része ugyan nem lepett meg, mégis végig izgalomban tartott és nem eresztett, míg a végére nem értem!

5/5

A kötetet beszerezhetitek:

https://21.szazadkiado.hu/a-gyilkos-uzlet-adam-fawley-7-cara-hunter

2021-ben jelent meg a Park Könyvkiadó gondozásában Silvia Avallone: Egy barátság története c. kötete, mely egy lélektani fikciós fejlődésregény; ami két fiatal lány barátságának születését és annak véget érését meséli el. Az írónőtől nemrég volt lehetőségem olvasni a Fekete szívet, amit nagyon szerettem; ez a történet viszont abszolút a lelkemig hatolt...

Köszönöm szépen a lehetőséget és a bizalmat a PesText fesztivál csapatának és a Park Könyvkiadónak is!

Fülszöveg

„Sokkal, de sokkal érdekesebb és megindítóbb az, kik vagyunk valójában, annál, hogy kiknek szeretnénk mindenáron látszani.”

Elisa és Beatrice tizennégy éves korukban találkoznak egy toszkán tengerparti kisvárosban. Elisa édesanyja felelőtlen döntéseinek következményeképp köt ki T-ben, Beatrice egész életében ott élt. Mindenben különböznek, csak a magány köti össze őket. Amikor egy nap elhatározzák, hogy egy méregdrága butikból ellopnak egy farmert, barátok lesznek. Mindent megosztanak: az első csókot, az első sebeket, a félelmeket. Fiatalok, és a legkevésbé sem tökéletesek. Feszegetik a határaikat, és egymás nélkül nem tudnak létezni.
De aztán valami történik.
Tizenhárom évvel később Beatrice világsztár, több millióan követik a közösségi médiában. Elisa egyedülálló anya, akit nagyon megvisel, hogy szétváltak útjaik. Az írás segítségével próbálja feldolgozni és megérteni a barátságukat, mert hisz benne, hogy csak a szavak adhatják vissza a világ előtt gondosan eltitkolt, de csendben magunkban hordozott történeteink bonyolultságát.
Silvia Avallone az Acélból már ismert karcos, kritikus hangján szólal meg ez a történet, mely arra biztat, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: „Az életnek ahhoz, hogy létezzen, tényleg szüksége van arra, hogy elmeséljék?”

Silvia Avallone olasz költő és író 1984-ben született Biellában. A Bolognai Egyetem filozófia szakán doktorált. Acél című első regénye 2010-ben jelent meg, a Strega-díj zsűritagjaitól a második legtöbb szavazatot kapta; 22 nyelvre lefordították, Stefano Mordini rendezésében film is készült belőle. Silvia Avallone jelenleg Bolognában él.

 Szeretném most írás közben visszaadni magamnak annak az utazásnak az érzését, abban az illúzióban ringatni magam, mintha újraélném. De az igazság az, hogy egy véget ért barátság miatti gyász nem oldódik fel. Nincs rá gyógyír, nem lehet feldolgozni, lezárni és továbblépni. Ott marad az ember torkában, mint egy gombóc, félúton a neheztelés és a nosztalgia között.

Az emberek az életünkben jönnek és mennek. Van, aki rövidebb, van, aki hosszabb ideig van jelen; de én hiszem, hogy minden okkal történik. Ha egy személynek az a sorsa, hogy mellettünk maradjon, akkor maradni fog; ha pedig nem, akkor ahhoz hiába ragaszkodunk, el kell engednünk és tovább kell lépnünk – még ha ez elsőre hihetetlenül nehéznek, esetleg lehetetlennek is tűnik…

Ez a történet egy olyan barátságot mutat be, melynek vége szakadt – ám ezen az egyik szereplőnk sehogyan sem tud túllépni; lelkében csak keserűség van és fájdalom, amit képtelen feldolgozni és elengedni. Az ő, Elisa szemén keresztül követhetjük nyomon az eseményeket, mely két idősíkról indulva, majd összeérve fedi fel azt az Elisa számára mai napig fájó történést, mely a Bea-val való barátságának végét jelenti. Visszaemlékezései és jelenlegi érzései által képet kaphatunk kettejük kapcsolatáról, mely már az első pillanatoktól kezdve elég kettős érzetet kelt az olvasóban. A köztük létrejött kötelék a maga hirtelenségével és őszintétlenségével elsőre kicsit furcsának érződött, illetve végigköveti az egész történetet egy negatívabb, depresszívebb hangulat, mely valószínűleg Elisa fájdalmából „táplálkozik”; én mégis azt éreztem, hogy ez a fájdalom valós és ez a barátság a megjelenített árnyoldalainak bemutatása ellenére is valid. Elisa-nak és Beatrice-nek eléggé traumatizált gyerekkor jutott, toxikus családdal és családi mintákkal, így a kapcsolódásuk számomra teljesen érthető volt.

A könyvben volt egy nagyon is érezhető társadalomkritikai vonal, mely szerintem eléggé hangsúlyos volt. Ki számít igazán sikeresnek? Mit gondolnak rólunk mások? Mit mutatunk kifelé, miközben belül szét vagyunk esve, és legszívesebben csak ordítanánk és sírnánk? Számít-e honnan érkeztünk? Min mentünk keresztül céljaink eléréséért? Mit áldoztunk fel az álmainkért? És egyáltalán… Jó döntést hoztunk? Megérte?

 És ezt is be kell látnom: az ember nem él, nem fejlődik anélkül, hogy ne tapasztalná meg egy elhibázott barátság élményét.

Összességében a sztori vitt magával előre, gyorsan haladtam vele, az írónő stílusa olvasmányos és képies, a szereplői élnek, a bemutatott személyes és társadalmi problémák validak és aktuálisak. Több helyzettel és érzéssel könnyen azonosulni tudtam, és korosztálybeli lévén jólesően nosztalgiáztam. A barátság véget érésének indokára nagyon kíváncsi voltam és végig izgalomban tartott, mi lehet a kiváltó ok – sajnos ez is abszolút olyan volt, amire egy nagyon szoros barátságom ment rá és amin a mai napig nem tudtam én sem túljutni…

5/5

A kötetet beszerzhetitek:

https://booklove.hu/egy-baratsag-tortenete

Nemrég jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában Valérie Perrin: Colette c. kötete, mely az írónő negyedik magyarul megjelent regénye. Régóta szemezem a könyveivel, ezután viszont biztos, hogy mindent el fogok olvasni, amit csak ír!

Köszönöm szépen itt is az Európa Kiadónak a lehetőséget és a bizalmat!

Fülszöveg

Agnes nem hisz a fülének, amikor egy nap azzal hívja fel a rendőrség, hogy Colette, a nagynénje elhunyt. Képtelenség! Colette három éve egyszer már meghalt, eltemették, meggyászolták, és azóta is ott nyugszik a gueugnoni temetőben… Legközelebbi hozzátartozóként neki kell azonosítania a holttestet, így a saját szemével győződhet meg arról, hogy ezúttal valóban Colette hagyta itt az árnyékvilágot.
De akkor kit temettek el három éve? Miért akarta a nénikéje elhitetni mindenkivel, hogy meghalt? Izgalmas nyomozás kezdődik, és a Colette által kifejezetten Agnes számára készített hangfelvételek felbukkanásának, a régi barátok, a gyermekkori barátok vallomásainak, a hol fájdalmas, hol megmosolyogtató emlékeknek köszönhetően lassan összeáll a kép. Agnes végül nem csupán Colette titkait, a családja történetének addig rejtett fejezeteit ismeri meg, de a saját múltjával is szembenéz, sőt a válása óta reménytelennek érzett jelenét is sikerül újragondolnia.
Valérie Perrin a maga sajátságos, könnyed, mégis gazdagon és érzelmesen áradó stílusával egy olyan izgalmas és fordulatos történet útvesztőjén vezeti át az olvasót, amelyben egyszerre van jelen a könnyes nosztalgia, a szelíd humor és a krimiszerű feszültség.

– […] szeretném neked megköszönni. A második haláloddal visszahoztál engem az életbe.

Családon belüli erőszak, agresszió, kizsákmányolás és szegénység az egyik oldalon; hihetetlen lelki erő, kitörési vágy, önmegvalósítás és végtelen szeretet a másikon - nagyjából így tudnám jellemezni röviden Colette történetét....

Ez nem az a könyv, amit csak úgy végigpörget az ember. Ez egy olyan regény, amit lassan, meg-megállva, figyelve és érezve kell olvasni. Egy mélyreható, bőr alá kúszó, érzésekkel és érzelmekkel teli történet; tele titkokkal, fájdalmakkal és olyan traumákkal, melyek teljes feldolgozása lehetetlen, a továbblépés és újrakezdés pedig kegyetlenül nehéz...

Már az első oldalakon egy izgalmas rejtéllyel találjuk szemben magunkat, ugyanis főszereplőnket, Agnest a rendőrség keresi telefonon, hogy közöljék vele, a nagynénje elhunyt. A gond csak az, hogy Colette már 3 éve halott és el is lett temetve - de akkor ki fekszik a sírjában? Agnes Gueugnonba utazik, hogy azonosítsa Colette holttestét és kiderítse, mi is történt a nagynénjével, akit az események fényében úgy érzi, mégsem ismert igazán...
Kezdetét veszi a nyomozás, mely során egyre több csontváz hullik ki a szekrényből; ráadásul úgy tűnik, hogy sokkal veszélyesebb és sötétebb titkok rejlenek a háttérben, mint amire bárki is számított volna...

A fő talány mellett többek közt nagy szerepet kap Agnes jellemfejlődése, akinek a válása óta kicsúszott a lába alól a talaj; a barátság, az összetartás és az összetartozás fontossága; a családon belüli erőszak áldozatainak traumái, a bennük keletkezett törések hatásai; a túlvilágon átívelő üzenetek jelentősége és az igazság felfedésének felszabadító ereje is. A titkok és fordulatok végig fenntartották az érdeklődésem, a szereplők kidolgozottak és szimpatikusak voltak, az események lassan bontakoztak ki, mégsem untam egy percig sem az olvasást, az írónő fokozatosan adagolta az információkat, ezzel pedig teljes mértékben a kötethez szegezett.

Én nem vagyok több, csak egy kósza szellő.

Egy gyönyörűen megírt, szívszorító lélektani krimi a szeretetről, az elfogadásról, a továbblépésről és az újrakezdésről; mely megérintett, elgondolkodtatott majd darabokra tépett, hogy a végén ismét összerakjon...

5/5

A könyvet beszerezhetitek:

https://europakiado.hu/konyv/regeny/szepirodalmi/valerie-perrin/colette

https://moobius.hu/konyv/regeny/szepirodalmi/valerie-perrin/colette

Idén jelent meg az Európa Kiadó gondozásában Marie Vareille: Az utolsó gyufaszál c. kötete, melynek központi témája a családon belüli erőszak, és annak lehetséges hatása az áldozatok életére és jövőjére.

Köszönöm szépen itt is a kiadónak a lehetőséget!

Fülszöveg

Abigaëlle több mint húsz éve visszavonult egy burgundiai kolostorba, ahol tökéletes magányban telnek a napjai. Múltjáról csak szórványos, homályos emlékei vannak, még azt az eseményt sem tudja felidézni, amely megváltoztatta a sorsát, és arra kényszerítette, hogy kivonuljon a világból, hogy odahagyja az otthonát, ahol a családjával élt.
A bátyja kéthetente meglátogatja őt, ő pedig a távolból követi Gabriel életét, aki felnőve sikeres és népszerű íróvá vált. Elérkezik azonban a nap, amikor Gabrielt egy véletlen összesodorja a csodálatos Zoéval. Hiába indul gyönyörűen ez a történet, Abigaëlle mégis fél, mert ő az egyetlen, aki tudja, hogy miféle démonokkal küzd a bátyja, hogy miféle pokol volt a gyermekkoruk a kiszámíthatatlan és veszélyes apjuk mellett, aki folyamatosan bántalmazta menekülni képtelen édesanyjukat, és rettegésben tartotta őket.
Marie Vareille felkavaróan izgalmas, az utolsó oldalig megdöbbentő fordulatokban gazdag regénye egy mély empátiával megírt pokoljárás története. A felnőttek és a gyermekek testét-lelkét egyaránt romboló, kiutat nagyon nehezen kínáló családon belüli erőszak azon ritka irodalmi ábrázolásai közé tartozik ez a mű, amelyek minden szakmai, lélektani hitelességük ellenére is fordulatos és lebilincselő olvasmányt jelentenek, és a puszta borzongatáson, az olcsó együttérzésen túl is komoly tanulsággal szolgálnak, elgondolkodtatják az olvasót.

 (...) négyből három gyerek maga is erőszakossá vagy áldozattá válik azok közül, akik bántalmazó családban nőttek fel.

A történet három szálon keresztül bontakozik ki előttünk: Abigaëlle jelene, gyermekkori naplóbejegyzései és egy pszichiáter terápiás ülései által, melyek apránként tárják elénk a múlt és a most fájdalmait és traumáit; mi pedig egy konkrétan thrillerbe hajló cselekményben találjuk magunkat a végére, ahol egyik pofon után kapjuk a másikat, és mi is összetörten, könnyek közt vergődünk a padlón, ahonnan nem biztos, hogy egyben sikerül talpra állnunk...

Az írónő nagyon érzékletesen mutatja be a családon belüli erőszak áldozataiban felmerülő szégyent, kétségeket és bizonytalanságot; a kilátástalanság és a reményvesztettség érzését; az önvádat, mellyel az áldozatok a bántalmazót mentegetik; a félelmet és rettegést, ami mindennapossá válik félresiklott életükben; a fizikai és a lelki sérüléseket, melyek sohasem fognak teljesen és nyom nélkül begyógyulni; és azt az éppen csak pislákoló reményt, melybe minden erejükkel kapaszkodnak: hogy tényleg ez volt az utolsó alkalom...

A regény főként három szereplő élete köré épül: a testvérpár Abigaëlle és Gabriel, illetve Madame Boisjoli köré (utóbbi Dr. Garnier rendelőjében fedi fel előttünk történetét), akik mindennapi kálváriája mélyen megérinti az olvasót. Az Abit és Gabrielt összefűző, mindent felülíró testvéri szeretet áthatja a kötetet; mégis ott volt bennem valami sötét érzés, valami veszélyes fenyegetés, ami egyszerűen nem hagyott nyugodni, amiről biztosan tudtam, hogy össze fog törni és ízekre fog szedni - arra viszont nem számítottam, hogy összezúzza a szívemet...

A bántalmazás és a családon belüli erőszak súlyos társadalmi probléma, amiről szerintem nem lehet eleget beszélni; sajnálatos módon viszont még mindig tabu témának számít, pedig az áldozatok pokoljárása végzetes következményekkel járhat, ha nem tudnak vagy nem mernek segítséget kérni. 

Csendben figyeltem a bátyámat, és attól rettegtem, hogy ez az érzelmi zűrzavar előhívja belőle gyerekkorunk megkeserítőjét, az agresszivitást, amely apámat éltette, és amely az évek során Anyut, az én tündér édesanyámat bárgyú állattá változtatta, aki nem volt már képes másra, mint hogy a valóság tagadásába és hamis reményekbe meneküljön, mint a víz színén úszó olajfoltban fuldokló sirály.

Az írónő gyönyörűen ír, az írásmódja olvasmányos és érzékletes, a karakterek hihetetlenül emberiek és rekord gyorsasággal közel kerültek hozzám, a cselekmény logikusan felépített, a vége fordulatokkal teli, az alapsztori és az események mélyen megérintettek, a bőröm alá kúsztak, fájtak, téptek és szakítottak, mégsem tudtam letenni a könyvet...

Abszolút kedvenc lett!
5/5

A kötetet beszerezhetitek:

https://europakiado.hu/konyv/regeny/szepirodalmi/marie-vareille/az-utolso-gyufaszal

https://moobius.hu/konyv/regeny/szepirodalmi/marie-vareille/az-utolso-gyufaszal

Idén jelent meg a Park Kiadó gondozásában Silvia Avallone: Fekete szív c. kötete, mely egy emberi sorsokat és múltbéli traumákat feldolgozó regény, központi témája pedig az újrakezdés és a továbblépés. 

Köszönöm szépen a lehetőséget és a bizalmat a PesText fesztivál csapatának és a Park Könyvkiadónak is!

Fülszöveg

Az Egy barátság története című kötet szerzőjétől

„Nem tudjátok, hogy a kamaszkor minden és minden ellentéte is? Ha azt írom, gyűlöllek, szeretlek is? Ha szeretek smárolni, hát undorodom is tőle? Hogyha boldog vagyok, hogy a barátnője lehetek, ugyanakkor szomorúvá is tesz? Hogy én én vagyok, de egy idegen is, akit sosem fogok megismerni?”

Sassaia, a hegyek között megbúvó kis falu kizárólag a gesztenyésben meredeken kanyargó ösvényen érhető el. Itt bukkan fel egy nap Emilia, a harmincéves kamasz. A szomszédos házból Bruno figyeli a betolakodó érkezését. A nőt mintha a bozótból szalajtották volna, ugyanakkor rengeteg csomagja van.
Mit keres itt fenn, távol a világtól? Mikor végül a két magányos alak találkozik, Emilia szemében – amiből „teljes mértékben hiányzott a fény, mint két halott csillag” – Bruno a sajátjához hasonló ürességet fedez fel. Ismerik a bűnt: a férfi elszenvedte, a nő elkövette – és sokévnyi börtönnel fizetett érte, ám a bűn jóvátehetetlen. Mindketten Sassaiába menekülnek, hogy hátat fordítsanak a jövőnek, amelyben egyikük sem hisz. De a jövő a saját szabályait követi; lehetsz bűnös vagy ártatlan, áldozat vagy hóhér, az idő telik, és felfedi, mik vagyunk mindannyian: végtelenül sebezhető és végzetesen emberi lények.
Silvia Avallone olyan szeretettel, amilyennel csupán a legnagyobb írók viseltetnek szereplőik iránt, megírta eddigi legérettebb regényét, egy elítéltetésről és megváltásról szóló történetet, amely a lélek legsötétebb és legrejtettebb zugait vizsgálja, hogy együttérzéssel, élettel és fénnyel töltse meg őket.

Silvia Avallone egy boszorkány. Megmutat egy erdőt, egy házat, egy lányt, egy férfit. Majd arra kér, hogy fogd meg a kezét, és kövesd. Ha megteszed, a történet végéig veled marad. Született varázsló. – Niccolo Ammaniti

Silvia Avallone olasz költő és író 1984-ben született Biellában. A Bolognai Egyetem filozófia szakán doktorált. Acél című első regénye 2010-ben jelent meg, a Strega-díj zsűritagjaitól a második legtöbb szavazatot kapta; 22 nyelvre lefordították, Stefano Mordini rendezésében film is készült belőle. Az Egy barátság története 2021-ben Benedetto Croce-díjban részesült, számos nyelvre fordították le. A Fekete szív megjelenésének évében Elsa Morante- és Viareggio-díjat kapott. Silvia Avallone a családjával Bolognában él.

 Nem vagyunk azonosak a traumáinkkal. Annak következményével, amit elkövettünk vagy elszenvedtünk.

Legfőbb színterünk Sassaia, egy kis közösség Olaszországban, mely a világtól és mindentől elzárva kedvez főszereplőink magányra vágyó lelkének - és őszintén megmondom, hogy az enyémnek is. Egy mindentől és két szomszédot leszámítva mindenkitől elzárt téli paradicsom; mely a nyugalom, a béke és a csend szigete, ahová szívesen elvonulnék én is - és nem csak időnként, egyre többször vannak hasonló ábrándjaim...

Az eseményeket Bruno szemszögéből követhetjük nyomon, aki egy különleges narrátor szerepét tölti be a könyvben; ugyanis a saját gondolatain és érzésein kívül Emiliáét is ő tárja elénk. Ez elsőre kicsit furcsának érződött számomra, majd néhány fejezet után "aklimatizálódtam" hozzá, onnantól pedig teljes mértékben egyedivé tette számomra az elbeszélés mikéntjét.

Az írónő fokozatosan, apránként adagolt információkkal tárja elénk Bruno és Emilia életének meghatározó életeseményeit; amik nagyban hozzájárultak jelenlegi bizalmatlanságukhoz, szeretetvágyukhoz, kötődési problémáikhoz, társtalanságukhoz és szorongásaikhoz is. Önként vállalt száműzetésük poklában viszont nem tudnak nem tudomást venni egymásról, ezzel pedig mindkettejük élete gyökeresen megváltozik...

A kötetben a morális kérdések és a bemutatott társadalmi problémák mellett szerepet kap még a fiatalkorú elítéltek sorsa és lehetséges választási alternatívái, az odakerülésük története, a bent töltött idő jellemformáló hatása, az újrakezdés és a tiszta lappal indulás vágya; illetve Caravaggio művészete is, mely érdekes párhuzamot mutat a regényben bemutatott életutakkal...

Kimerülten ott maradtam egy gyilkos mellett. De mi a különbség közte és köztem? Semmi. Két emberi lény vagyunk. Azt, amit ő elkövetett, én is elkövethettem volna, a lehetőség ott rejlik mindannyiunk testében és abban, ami benne van: lélek? A szakadék?

A Fekete szív egy lassan kibontakozó történet; melyben a kezdeti sötétség mellett ott pislákol a remény és a fény, önmagunk és embertársaink elfogadásának és a megbocsátásnak lehetősége, a bizalom és az őszinteség fontossága, az előítéletektől és a megbélyegzéstől való félelem, a múltbéli traumák és az önvád okozta sebek; melyek egy hosszú ideig tartó gyógyulási folyamat végén sem biztos, hogy maradéktalanul és nyom nélkül behegednek...

4,5/5

A kötetet beszerezhetitek:

https://booklove.hu/fekete-sziv

Az írónővel találkozhattok a PesText őszi fesztiválon:

Petőfi Irodalmi Múzeum
2025. november 7., 19 óra
Moderátor: Száraz Eszter rendező, szerkesztő

2023-ban jelent meg először a FairBooks Kiadó és Írói Műhely újragondozásában Jud Meyrin Rózsakői rejtélyek c. sorozatának első része, a Holttest az Ambróziában, mely már jó ideje a kívánságlistámon csücsült. 
Szeretem Judit romantikus krimijeit; a Rózsakő - Kezdetek c. két novellát tartalmazó e-bookot (amely történetek egyébként ennek a kötetnek a végén is megtalálhatóak) pedig 2020-ban már volt szerencsém olvasni, így nagyon kíváncsi voltam, hogy Flóra és Ben végül miként és hogyan fognak majd találkozni...

Köszönöm szépen itt is a Kiadónak a lehetőséget és a kötetet!

Fülszöveg

Amikor azzal az emberrel kell összefognod, akitől legjobb lenne távol tartani magad, a következmények beláthatatlanok…

Flóra házassága romokban, és a katasztrófát azzal tetézi, hogy a munkahelyén is felmond. Valóságos megváltás, mikor az apja hazahívja Rózsakőre, hogy távollétében felügyelje a családi kávézót, az Ambróziát. Ám néhány nap a békés kisvárosban, és Flóra élete ismét fenekestül felfordul. Holttestre bukkan az Ambróziában, és kénytelen a helyi magánnyomozó, Ben segítségét kérni, pedig semmi szüksége egy újabb megbízhatatlan nőcsábászra.

Ben élete egykor a bulizás és a nők körül forgott, de kimászott a gödörből, megnyitotta magánnyomozó irodáját. Most mégsem úgy mennek a dolgok, ahogy eltervezte. Nem válogathat a megbízások között, pedig Flórát jobb lenne messzire elkerülnie. Közös nyomozásba kezdenek, ami egyre váratlanabb fordulatokat vesz, a kalandok során pedig csak egymásra és kissé bolondos barátaikra számíthatnak.

Sikerül ép bőrrel megoldaniuk a rejtélyt, ami Rózsakő legmagasabb szintjeire is felgyűrűzik? És vajon hová vezet az egymás iránt érzett szenvedélyük, amit egyre nehezebben tudnak kordában tartani?

 Mindenki hibázik, és mindenkinek van a múltjában szégyellnivaló.

Az írónő eddig olvasott romantikus krimijeiben azt szerettem, hogy a romantika soha nem vittel el a krimi szál izgalmát, az erotika pedig nem kapott túlzottan nagy hangsúlyt; ebben a kötetben viszont sajnos nekem túl sok és esetenként eléggé irreális volt a hirtelen és mindig, minden helyzetben feltámadó vágy, illetve ez a folyamatos kiéhezettség; melyet a Ben és Flóra között abszolút érezhető kémia sem tett számomra életszerűvé - a nyomozásról viszont nem vitte el a fókuszt, az apránként helyükre kerülő puzzle-darabkákkal pedig végig fenntartotta az érdeklődésem és maximálisan a könyvhöz szegezett, nem eresztve, míg a végére nem érek...

Már az első oldalakon egy mellkason szúrt ismeretlen holttestére bukkanunk, akinek kiléte felkavarja az állóvizet Rózsakő nyugodt, csendes kis városában; nem beszélve Flóra darabokra hullott életéről, aki épp igyekszik rendbe tenni mindazt, amit ez exférje és egy hirtelen jött, átgondolatlan döntése eredményezett. Flóra feje fölött egyre jobban összecsapnak a hullámok, ám mikor édesapja dolgozószobájában egy olyan dokumentumra lel, ami alapjaiban rengeti meg a belé vetett bizalmát, majd egyre több csontváz hullik ki a szekrényből; végül enged Burke nyomozó rábeszélésének és megbízza őt, hogy tisztázza a helyzetet...

A történet három szálon bontakozik ki előttünk, a jelenben Flóra és Ben, a közeli múltban pedig a titokzatos Gréta nézőpontjain keresztül; akik által apránként kerülnek felfedésre a titkok és rejtélyek, melyek az Ambrózia és egész Rózsakő nyugalmát felbolygatták. A spekulációk szárnyra kelnek, a gyanúsítottak köre pedig egyre inkább bővül - ám nem nézi mindenki jó szemmel Ben és Flóra párosának kutakodását... 

 Valljuk be, mi, magyarok elég találékonyak vagyunk.

Összességében Judit írásmódját továbbra is imádom, a cselekmény izgalmas és logikusan felépített, az események haladnak, a karakterei emberiek és szerethetőek, az alapsztori tetszett, Rózsakő és az Ambrózia pedig teljesen levett a lábamról!

Tudod, amikor olvasol egy idegen helyről, és szinte érzed a szagokat, látod a tájat, az embereket magad előtt, és azon kapod magad, hogy ha lenne pénzed, felszállnál az első gépre, és odautaznál.

Biztos, hogy folytatni fogom a sorozatot!
4,5/5

Sásdi Tamás véleményét a kötetről itt olvashatjátok!

A kötetet beszerzhetitek:

https://webshop.fairbookskiado.hu/termek/jud-meyrin-9786158223676-holttest-az-ambroziaban-_rozsako-rejtelyek-1_

Korábban olvastam már A múlt bűneit, illetve a Lowdeni boszorkányhajszát is; ha ezek is érdekelnek, a címekre kattintva elolvashatjátok a véleményemet róluk!

Idén jelent meg magánkiadásban Török Roland legújabb regénye, az In Focus: Rix, ami egy fantasyparódia, melynek főszereplője egy elsőre kibírhatatlannak tűnő mágus, társa pedig egy sárkányból lett péklány...

Köszönöm szépen Roland itt is a bizalmat és a csomagot!

Fülszöveg

Rix egy halhatatlan, lobbanékony mágus, aki kétségbeesetten keresi a módját annak, hogyan vethetne véget saját életének.

Több száz éves terveket sző, birodalmakat ugraszt egymásnak, uralkodókat manipulál annak érdekében, hogy megtalálja azt az istent, aki miatt ő maga képtelen
a halálra.

Próbálkozásai során abszurd szituációkba keveredik, furcsa emberekkel és társakkal találkozik, akik hol megnehezítik a dolgát, hol csak agyvérzésig idegesítik őt.

Ez tehát egy félistenné vált mágus, egy pékmester sárkány és az őket körülvevő szerencsétlenek története.

Rix számító természete az évszázadok folyamán alakult ki. Egykoron volt saját családja is, de erről nem beszélünk, mert van elég baja enélkül is. Legyen annyi elég, hogy az élete hosszához képest legalább egy kis ideig boldog volt, mely után talán érthető, miért alakult ki a gyűlölete a világgal szemben.

Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy ez a regény tényleg egy paródia, egy bohózat, melyet nem kell és nem is szabad véresen komolyan vennünk, mert legfőbb célja a szórakoztatás és a nevettetés, így ennek figyelembevételével vegyétek a kezetekbe!

Adott egy mogorva, öntelt és öntörvényű mágus; aki magányos és megkeseredett, ezer éves életének szeretne bármi áron mielőbb véget vetni - aki nem riad vissza semmitől, aki nem fél elárulni és feláldozni a körülötte lévőket, aki céljai eléréséért bármire képes, és aki nem is sejti, mi vagy ki mozgatja valójában a szálakat a háttérben. A félisten Rix számára nem számít más, mint a régóta vágyott halál, ám időnként éppen ő maga az, aki keresztülhúzza a saját számításait. Türelmetlensége, lobbanékonysága és hirtelensége eléggé megnehezíti az életét; több száz éves tervezgetésének sikerét pedig egyetlen rossz mozdulattal vagy döntéssel képes kudarcba fullasztani...

Karonisz, a péklánnyá avanzsált hóbortos sárkány karaktere nagyon jól passzol a történetbe, hebehurgyasága és kergesége enyhíti kicsit Rix kegyetlenségét és szitokáradatait, némiképp formálja is a jellemét - Rix meg az övét -; miközben ragaszkodásával és barátságával ad egy mélyebb tartalmat kettejük kapcsolatának, és ennek az egész komikus utazásnak.

A teremtett fantasyvilág kellően kidolgozott ahhoz, hogy értsük a sztorit, keretbe foglalja és zsánerileg behatárolja a kötetet; viszont nem megy apróbb részletekbe a fantasztikus elemeket és lényeket illetően - én mégsem éreztem azt olvasás közben, hogy ne kaptam volna elegendő információt ahhoz, hogy élvezni tudjam a történetet. Az illusztrációk, melyeket szintén Roland készített, nagyon jól színesítették a regényt, mindig vártam, mi vagy ki elevenedik meg legközelebb a lapokon; a Gáiszra való utalások felkeltették az érdeklődésem az író másik regénye iránt; a negyedik fal áttörése viszont nem minden esetben érte el nálam a kívánt hatást.

Volt olyan hét, amikor annyi halottat írtak Rix számlájára, hogy többeket visszaküldtek az élők világába, mert felborult a természet egyensúlya. (...) Mondani sem kell, az oszladozó, sétáló hullák az utcán nemcsak a lakosságba fagyasztották bele a szart, de Rixbe is.

Összességében a szerző írásmódja olvasmányos és képies, a stílusa tetszett, a humorát kedveltem. A karakterek jól összerakottak, az események haladnak, a cselekmény pedig időnként érdekes és nem várt fordulatokat tartogatott. Megemlíteném még, hogy annak ellenére, hogy ez egy magánkiadásban megjelent kötet, a korrektúrázást, szerkesztést és tördelést végző személyek kitűnő munkát végeztek; ami számomra nagyon fontos egy könyv olvasása közben, elég kényes vagyok a hibákra és elütésekre...

Ha kikapcsolnátok a hétköznapokból és nyitottak vagytok egy furcsa párosról szóló, fantasztikus elemekkel átszőtt, időnként kissé groteszk, általában eléggé szókimondó, káromkodásoktól abszolút nem mentes humoros történetre; melyben központi szerepe van egy meghalni vágyó félistennek, egy péksárkánynak és néhány tonnányi vaníliás pufinak - mindenképpen szerezzétek be, én nagyon jól szórakoztam olvasás közben!

Biztosan olvasni fogok még a szerzőtől!
4/5

A kötetet beszerezhetitek és Rolanddal is találkozhattok a Mondoconon: szombaton és vasárnap is megtaláljátok Őt a B csarnokban!

Még több infó: https://infocusuniverse.eu/

Idén jelent meg újra, ezúttal a Magvető Kiadó Alapdarab kiadói sorozatában Esterházy Péter: Egy nő c. kötete, mely egy szókimondó elbeszélés, melynek alanya: a nő.

Még nem olvastam az írótól, de régóta TBR listás szerző, így érdeklődéssel vegyes kíváncsisággal vetettem bele magam az olvasásba és azt kell mondanom, hogy nagyon jól szórakoztam olvasás közben!

Köszönöm szépen itt is a Magvető Kiadónak a bizalmat és a kötetet!

Fülszöveg

„Esterházy regényével a magyar irodalom egy nagy könyvvel lett gazdagabb, és végre nagykorú.”
                                                                 Nádas Péter

A cím, kérem tisztelettel, nem zsákbamacska. A mű tényleg egy nőről szól. Vagy sok nőről. Vagy egy férfiról. (Ahogy azt egy férfi elképzeli.) Szóval rólunk van írva. A testről. A test árulkodásairól. Kapcsolataink kusza egyszerűségéről. Az érzékiség hatalmáról, midőn e hatalom csúcsán érezhetjük magunkat. S midőn – a lábainál. (Lába válogatja.)

A nagysikerű Egy kékharisnya följegyzéseiből kiderült, Esterházy szereti néven nevezni a dolgokat. Hát itt sem történik egyéb, mint a dolgok folyamatos néven nevezése. Mindössze a megközelítés tárgya változott… (nővé).

 Most ez zavar a világon a leginkább, ez a csönd, ez a zajhiány, melyben csupán én hallatszom, az égig érő vágyam nyivákolása.

Bevallom, az erotikus címke elsőre kicsit elrettentett, majd a kötetbe belelapozva a megdöbbentő szókimondóság is; de a kíváncsiságom felülírta a sztereotípiáim, mindent összevetve pedig egy igazán nem mindennapi, egyedi olvasmányélményben volt részem.

A regény felépítése sem volt szokványos, helyenként egy-egy gondolatnyi részek váltották egymást a pár oldalnyi fejezetekkel, melyeknek főszereplője az elbeszélő, alanya pedig minden esetben egy nő. 97 töredék; 97 hasonló, mégis teljesen más képzet, melyek kendőzetlenül és nyíltan tárják elénk mindazt, mit gondolhat rólunk a másik nem - akár elhisszük neki, akár nem; akár magunkra vesszük, akár nem... 

Egy nő, aki szeret; egy nő, aki gyűlöl; egy nő, aki szeret és gyűlöl; egy nő, aki kihasznál; egy nő, akit kihasználnak; egy nő, akiért rajonganak; egy nő, aki rajong; egy nő, aki... bármit tesz és érez, mégiscsak ő a nő, aki a kulcsfigura és a címszereplő...

 Amikor nem zavar, akkor én: odavagyok érte, lelkesen pihegek, ha megpillantom, beremeg a térdem, izzad a tenyerem, s az Ég kegyeltjének tartom magam, hogy egy ilyen nő figyelemre méltat, és ő: mindezt irgalmasan tűri. A melle akár egy túlérett bakfisnak. A csípője, mint a Duna-kanyar (erőmű előtt). Az öle kipörzsöli a gyöpöt. A bőre nem öregfoltos, hanem díszes. Az ajka külön életet él, bozsog, nem málna, nem gyümölcs, de íz, szín (csín, tűz, mint rendesen). Tekintete bizsergető. A járása dehogyis vonagló, hanem vonuló. Ma már alig van nő, aki így tudná hordani magát.

Összességében a rövid fejezetek miatt gyorsan haladtam a kötettel; a szavak játéka és a magyar nyelv sokszínűsége, melyet az író maximálisan kihasznált, impulzívvá tették számomra az olvasást; miközben akaratlanul is elgondolkoztam azon, mennyi valóságtartalom lehet a sorok között és ez mégis milyen hatással lehet az olvasóra...

A szerző írásmódja több esetben vulgáris és közönséges, mely valószínűleg eléggé megosztja az olvasóközösséget; kellő nyitottsággal viszont rájöhetünk, hogy a való életben a mi gondolataink is illetlenek vagy épp felháborodást keltőek tudnának lenni; csakhogy az ember rendszerint nem a valódi arcát mutatja kifelé, általában cenzúrázva és mások elvárásainak megfelelve tárjuk a gondolataink és a véleményünk a társadalom és a világ elé...

Biztos, hogy olvasni fogok még a szerzőtől!
4/5

A kötetet többek közt beszerezhetitek:

https://magveto.hu/index.php?action=konyv&id=139523272