2024-ben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában James Kestrel: Az öt december c. regénye - egy rendkívül ambiciózus, az Edgar-díjat is elnyert alkotás, amely merészen mossa össze a klasszikus bűnügyi zsánert a monumentális történelmi drámával.

Köszönöm szépen itt is az Európa Kiadónak a bizalmat és a lehetőséget!

Fülszöveg

1941 novembere. Hawaii szigetén, Honoluluban brutális kettős gyilkosság történik. Az áldozatok: egy amerikai fiatalember és egy japán lány. Joe McGrady, az exkatona nyomozó kapja az ügyet, amely természetesen bonyolultabb, mint elsőre látszik. Az egyik áldozat ugyanis a haditengerészet admirálisának az unokaöccse, ezért történhet meg az, hogy McGrady arra kap parancsot: kövesse a vélelmezett gyilkost Hongkongba. Utánamegy, meg is találja, de hiába, mert mindeközben a japánok megtámadják Pearl Harbort és ezzel egy időben Hongkongot is. A gyilkos tehát nem kerül kézre, McGrady viszont a japánok fogságába esik…
A „hard-boiled” és noir krimik legszebb hagyományait idéző regény lebilincselően izgalmas és sokrétű. Az öt december négy év története – történet bosszúról és pokoli gonoszságról, szerelemről és szenvedélyről, háborúról és szenvedésről, ígéretekről és kitartásról.

Mintha mindannyian érezték volna, hogy elkerülhetetlen. Hogy a kérdés nem az, lesz-e háború, hanem hogy mikor.

A könyv nem egy modern, pörgős tucatkrimi, hanem egy sötét, örvénylő és mélyen emberi történet. A regény legnagyobb és megkérdőjelezhetetlen erénye a páratlan atmoszféra-teremtés. Kestrel tökéletesen és mély tisztelettel nyúl a műfaj gyökereihez; és zseniálisan idézi meg a 20. század közepének klasszikus, füstös noir hangulatát. A Pearl Harbor-i bombázás előtti Hawaii fülledt, neonfényes, feszültséggel teli utcái szinte filmszerűen kelnek életre; a történet gerincét pedig a hamisítatlan, keményvonalas detektívregények stílusa adja. A világ cinikus, az erőszak nyers és húsbavágó, a morális határok pedig elmosódnak a közeledő világégés árnyékában.

A könyv nem siet sehova, ami egyszerre válik előnyére és hátrányára is; a történetvezetés tudatosan komótos és részletgazdag. Ami egy brutális honolului kettős gyilkossággal indul, az gyorsan átlépi a hagyományos krimik kereteit, és térben-időben is monumentális utazássá válik Hawaiitól Japánig, átívelve a második világháborút öt decemberen át. A lassú tempó ellenére a cselekmény korántsem unalmas; a szerző olyan bátor és váratlan csavarokat, politikai és emberi játszmákat épít be a narratívába, amelyek folyamatosan fenntartják a kíváncsiságot, és teljesen új megvilágításba helyezik a nyomozást. 

A regény nem papírmasé hősöket, hanem hús-vér embereket mozgat, ami közelebb hozza a történet súlyát az olvasóhoz. Joe McGrady nem egy sérthetetlen szuperhős, hanem egy sebzett múltú, elhivatott, hibákkal teli ember. Az elvhűsége és a megszállottsága hajtja előre, de a háború borzalmai őt is megtörik. 

Bár a könyv zseniális stílusgyakorlat, a befejezés némi hiányérzetet hagyott bennem maga után. Tisztában vagyok vele, hogy a noir műfajtól távol áll az örömteli és boldog vég, a történet érzelmi hullámvasútja után mégis úgy éreztem, hogy a könyv adós maradt a valódi katarzissal. Nem kaptam megnyugtató feloldozást vagy klasszikus beteljesülést; a befejezés megmaradt a melankolikus, kesernyés realizmus talaján, ami miatt kissé magamra hagyva, hiányérzettel csuktam be a kötetet.

 A dolgok mindig elrendeződnek valahogy. Vagy sem. Igazából mindegy is. Minden, ami számít, már a múlté.

Összességében egy irodalmi igénnyel megírt, kivételes atmoszférájú és bátor regény, amely mesterien ötvözi a hard-boiled krimit a történelmi drámával. Kiváló választás lehet azoknak, akik a karakterközpontú, lassabb folyású és csavaros történeteket kedvelik; mivel a hagyományos happy end hiánya és a nyitottabb, elgondolkodtató lezárás csak még emlékezetesebbé teheti ezt a különleges olvasmányélményt.

4/5

A kötetet itt beszerezhetitek!

A döntés több egy egyszerű visszaemlékezésnél: miközben kendőzetlenül szembesít minket a holokauszt felfoghatatlan sötétségével, egyúttal egy gyakorlatias pszichológiai útmutatót is ad a kezünkbe...

Fülszöveg

„Abban szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából, és válhatnak azzá az emberré, akinek lenniük kellene. Segíteni szeretnék abban, hogy átéljék, mit jelent megszabadulni a múltjuktól, a kudarcaiktól és a félelmeiktől, a dühüktől és a botlásaiktól, a megbánásaiktól és a feloldatlan fájdalmaiktól –, hogy átélhessék azt a szabadságot, amelyben az életet teljes, gazdag, ünnepi mivoltában élvezhetik. Nem választhatunk fájdalom nélküli életet. De választhatjuk azt, hogy szabadok leszünk, megszökünk a múltunk elől, akármi történjék is, és megragadjuk a lehetségest.” Dr. Edith Eva Eger
A magyar származású dr. Edith Eva Egert 1944-ben családjával együtt a nácik haláltáborába, Auschwitzba deportálták. Ma klinikai pszichológus a kaliforniai La Jollában, illetve a Kaliforniai Egyetem oktatója San Diegóban. Emellett az amerikai hadsereg és haditengerészet tanácsadójaként tűrőképességi tréningeket tart és segíti a katonákat a poszttraumás stressz legyőzésében. Számos tévéműsorban szerepelt, többek közt az Oprah Winfrey Show-ban, illetve a CNN különkiadásában, amely az auschwitzi tábor felszabadításának hetvenedik évfordulójára készült. Ezen kívül főszereplője volt a holland nemzeti televízió holokausztról forgatott dokumentumfilmjének is. Rendszeresen tart előadásokat az Egyesült Államokban és külföldön.
Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt – jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Edith a nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és mindennap élvezi az életet. Évekkel a kiszabadulását követően egyetemre ment és pszichológusnak tanult, ma pedig többek között bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít. A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Dr. Eger műve reményt és lehetőséget ad mindazoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól és a szenvedéstől. Akár rossz házasság, mérgező család vagy gyűlölt munkahely börtönében sínylődnek, akár önmagukat korlátozó hiedelmek szögesdrótja tartja őket fogva a saját elméjükben, ez a könyv arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az örömöt és a szabadságot választjuk.

Nem tudod megváltoztatni, ami történt, nem tudod megváltoztatni azt, amit tettél, vagy amit tettek veled. De eldöntheted azt, hogyan élsz most.

A kötet első fele a szerző gyökereit és fiatalkorát tárja fel. Megismerhetjük a kassai zsidó család mindennapjait, Edith balett-tanulmányait és a tánc iránti rajongását, amelyet hirtelen és kíméletlenül tör ketté a náci gépezet. A szöveg megrázó részletességgel mutatja be az Auschwitzba való deportálást, a haláltáborok mindennapi valóságát, a foglyok módszeres dehumanizálását és az embertelen körülményeket, ahol a túlélés sokszor csak másodperceken és a belső tartáson múlt.

A második szakasz a felszabadulást követő, évtizedeken átívelő, korántsem zökkenőmentes fejlődési ívet mutatja be. Nyomon követhetjük az Amerikai Egyesült Államokba való kivándorlást, a szegénységet, valamint a traumatikus emlékekkel és a túlélők bűntudatával való mindennapos küzdelmet. Tanúi lehetünk annak a folyamatnak, ahogy Eger Viktor Frankl inspirálása és mentorálása révén képes volt szembenézni a saját démonaival - ez a belső munka vezette el őt a megbocsátáshoz, a saját gyógyulásához, végül pedig ahhoz, hogy elismert és világhírű klinikai terapeutává váljon, aki már másoknak segít a talpraállásban.

2025-ben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában Dan Healey: A Gulag orvosai c. ismeretterjesztő kötete, mely az orosz kényszermunkatáborok egészségügyi rendszerét, annak kialakulását és mindennapjait mutatja be. 

Köszönöm szépen itt is az Európa Kiadónak a bizalmat és a lehetőséget!

Fülszöveg

Orvosi ellátás a büntetőtáborokban, ahol az igazságtalanság, a szenvedés és a halál uralkodik? Bármilyen meglepő, a szovjet Gulag, amely 1930–53 között 18 millió ember munkaerejének kizsákmányolásáért és 2,5 millió haláláért volt felelős, mintegy 10 ezer orvost, ápolót és felcsert foglalkoztatott, hogy a fogvatartottak egészségügyi ellátását biztosítsa.
Valójában persze azért alkalmazta őket, hogy az utak építésén, a fakitermelésben, a bányákban rettenetes körülmények között dolgozó, végletesen kimerült, lesoványodott, beteg rabokat életben tartsák, és további munkavégzésre kényszerítsék.
Dan Healey történész a részben szintén fogoly egészségügyi személyzet élettörténetein keresztül mutatja be, hogyan küzdöttek az orvosok és a nővérek nap mint nap az elnyomó hatalommal, az ellátási hiányokkal és a teljes elszigeteltséggel. Hogyan alapítottak kórházakat, kezeltek betegségeket, gondoztak és tápláltak pácienseket, végeztek kutatásokat, neveltek tanítványokat, miközben maguk is megpróbáltak életben maradni. Az életben maradásuk pedig sokszor azon múlott, hogyan döntenek: őrzőik hatalmának és érdekeinek megfelelően engedelmeskednek vagy orvosi szakértelmük és etikájuk alapján cselekszenek? A kettő kizárta egymást. Ettől is olyan megrázó, egyben felszabadító emberi történeteiket olvasni.

 A lesoványodott és sérült raboktól, akiket a szintén fogoly orvosok nyilvánvalóan pihenésre és kezelésre szorulónak tekintethettek, a termelési vezetők a gazdasági terv és a Gulag büntetés-végrehajtási céljai miatt megtagadták ezt az ellátást. A foglyok egészségügyi és orvosi ellátása határozottan másodrangú prioritás maradt a termelési célok teljesítésével szemben.

A Gulag egészségügyi rendszere az akkori szovjet bürokrácia egyik paradoxona - papíron rendkívül precíz és humánus szabályzatokat követett; a valóságban viszont az orvos feladata nem a gyógyítás volt, hanem a munkaerőállomány életben tartása Sztálin gazdasági terveinek kiszolgálására. Ebben a rendszerben a hippokratészi eskü és a táborparancsnokok elvárásai szemben álltak egymással; és a rab nem ember, csupán termelőeszköz volt...

Healey logikusan felépített fejezeteken keresztül mutatja be a táborok, köztük pl. a Kolima-vidék lágervalóságát, ahol a semminél is kevesebből kellett kórházakat építeni a fagy birodalmában; illetve felszereltség, eszközök és gyógyszerek nélkül életeket menteni. 

A szerző valós élettörténeteken, memoárokon és személyes sorsokon keresztül ismertet meg minket a Gulag rideg valóságával; mindezt elképesztő kutatómunkával, hatalmas mennyiségű forrásanyag felhasználásával, levéltári adatokkal és a túlélők vagy leszármazottaik visszaemlékezéseivel támasztja alá. A kötetben említésre kerülnek híres és kevésbé híres írók és műveik; köztük Alekszandr Szolzsenyicin klasszikusai is, akinek eddig két regényét olvastam - mindkettő meghatározó olvasmányélmény maradt számomra, így nem kérdés, hogy kézbe veszem a többi kötetét is, köztük az itt említett A Gulag szigetvilág c. irodalmi Nobel-díjas dokumentumregényét is!

 A fővárosi bürokraták íróasztalairól tömegként felfogott beteg foglyokat "alsóbbrendű munkaerőnek" minősítették; az egészségügyi adminisztrátorok "kontingensnek", "emberi nyersanyagnak" nevezték őket, és a maximális termelékenységre való törekvés jegyében szárazon taglalták a tömeges megbetegedést és halálozást.

A Gulag orvosai zseniálisan ötvözi a politikatörténetet, az orvosi etikát és a torokszorító emberi drámát. Végső soron azt bizonyítja, hogy a legkegyetlenebb diktatúra sem volt képes teljesen kioltani az emberség azon szikráit, amelyek életeket mentettek a szögesdrót mögött...

4,5/5

A kötetet itt beszerezhetitek!

Idén jelent meg a Scolar Kiadó gondozásában Erlend Loe: Amit a világról tudni kell c. kötete, mely egy különleges történet egy apától, aki elköszönni készül az élettől...

Köszönöm szépen a lehetőséget és a bizalmat itt is a PesText fesztivál csapatának és a Scolar Kiadónak is!

Fülszöveg

„A legjobb könyvek praktikus dolgokról szólnak. Így használd a láncfűrészt. Úgy belezz ki egy jávorszarvast. Ilyen módon stószold fel a tűzifát. De azok az önelégült emberek, akikről most beszélek, nem írnak praktikus könyveket.”

Még szerencse, hogy Erlend Loe nem tartozik ezek közé. Új könyvében az idős Giæver földi élete utolsó napjait arra használja, hogy beavassa fiát a család történetébe, valamint olyan fontos dolgokba, mint a trágyavilla, a cinkegolyók vagy a díszpárnák, de komolyabb témákról is értekezik: a klímáról, a nőkről és a halálról. A legfőbb mégis a szomszédos birtokon élő Iunker családdal fennálló, nyolcszáz éves konfliktus. Giæver nem akar úgy távozni ebből az életből, hogy a szokások és hagyományok, a tudás, az életbölcsesség és a Iunkerek iránti gyűlölet ne szálljon tovább a következő generációra.

A szerző sajátos „füveskönyvében”, ezúttal rengeteg humorral, egy csipetnyi öniróniával és a sorok között megbújó tragikummal fűszerezve mesél arról, amit a világról tudni kell.

“Könyörtelen egy rendszer. Itt jár-kel az ember éveken át, beszélget, baszik, jól elvan, fogókat meg egyéb földi javakat gyűjt, aztán egyszer csak mindent itt kell hagynia. Szép kis rend, mondhatom.”

Amit nem mondanak el, az eltűnik.
Amit elmondanak, az is eltűnik, de az több időbe telik. 

Erlend Loe könyve egy humoros, ironikus és időnként szerintem tragikomikus gyűjtemény egy apa emlékeiből és gondolataiból, melyeket igyekszik megosztani a fiával; és meggyőzni őt arról, szerinte hogyan érdemes élni, mik a fontosak az életben, és persze mindenekelőtt átadni neki mindazt, amivel a Iunkerek iránti gyűlöletet továbbörökítheti nemcsak az ő, de a későbbi generációk életébe is…

A szerző rövidebb-hosszabb történetek által fedi fel a Giæver-ek múltját és jelenét, megnyert csatáikat és vereségeiket, lopott malacok és elvesztett fogók emlékeit, győzedelmes lövéseiket vagy éppen a hódokkal való különleges viszonyaikat…

Giæver egy eléggé földhözragadt “völgylakó”, aki nem csak a Iunkerek generációinak tetteit, viselkedését és gondolkodásmódját bírálja folyamatosan; de a kötetben íróként megjelenített fia felett is folyamatosan ítélkezik, néhol elég erőszakos próbálva terelgetni őt a szerinte egyetlen és igaz életmód és jövőkép felé…

Mindannyiunkban van valami jó, azt mondják, de ez nem igaz. És sok a hülye.

Giæver karaktere hiteles, de számomra összességében negatív; monológjai időnként csapongóak, de szellemesek; életszemlélete eléggé egysíkú, de valósághű; én pedig nagyon jól szórakoztam olvasás közben!
Biztosan olvasni fogok még a szerzőtől!

4,5/5

A kötetet itt beszerezhetitek!

Idén jelent meg a Kalligram gondozásában Wojciech Tochman: Mintha ​követ ennél c. tényfeltáró kötete, mely nehéz témája ellenére is olvastatta magát, míg a végére nem értem...

Köszönöm szépen a lehetőséget és a bizalmat itt is a PesText fesztivál csapatának és a Kalligram Kiadónak is!

Fülszöveg

Wojciech Tochman azt követően is a romokban heverő Boszniában maradt, hogy a haditudósítók többsége szedte a sátorfáját. A daytoni békeszerződés megkötésével a háború ugyan véget ért, de megkezdődött annak legalább annyira megrázó utóélete: a történtek rekonstruálása, a tömegsírok feltárása, a névtelen áldozatok azonosítása és a túlélők gyászmunkája. Tochman egy lengyel származású antropológus, Ewa Klonowski társául szegődik, hogy dokumentálja a boszniai özvegyek és árvák – anyák és feleségek, lányok és testvérek – törekvését, hogy megtalálják és méltóképpen eltemessék szeretteik maradványait. Azoknak a férfiaknak a csontjait, akikkel rendszerint egy hátulról vagy felülről leadott fejlövés végzett. A lengyel tudósító 2000-ben kezdett el dolgozni a muszlim túlélők traumáiról szóló tényirodalmi könyvén, amelyhez később két fejezetet toldott. A könyv 2002-es első kiadása óta számos nyelven megjelent, több kiadást ért meg. Srebrenica, Potočari, sziklák, kövek, üregek. Ruhafoszlányok, csontok, maradványok. Távirati stílus, szikár tények, kopogó szavak. A rövid, lakonikus mondatok: akár a nehéz kövek – megülnek a gyomrunkban, és idő kell hozzá, hogy megemésszük őket.

– Itt születtem, itt haltam meg.

Tochman kötete egy olyan rövid, de annál velősebb tényfeltáró riportkönyv, mely a boszniai háború bozalmaiba és a túlélők utóéletébe enged betekintést.

A szerző végigjárja a kisebb-nagyobb falvakat és településeket, elutazik a tömegsírok feltárásának helyszíneire, beszélget a szeretteiket megtalálni vágyó túlélőkkel; és tűpontos képet ad arról, hogy a helyzet még 10 évvel az események után sem éppen megnyugtató…

A túlélők közül sokan a mai napig kétségek között élnek: nem tudják mi történt szeretteikkel, merre jártak, hol nyugszanak, esetleg életben lehetnek-e még…
Ebben igyekszenek segíteni nekik az exhumálásokban résztvevő személyek és szervezetek; köztük Ewa Klonowski doktornő, aki nem mindennapi kitartással, hittel és fáradhatatlan munkával dolgozik azon, hogy a tömegsírokból származó maradványok káoszában rendet tegyen, és a megfelelő csontok a megfelelő helyre kerüljenek…

Ewa doktor a szorosan lezárt, kis méretű nejlonzsákok között járkál (óvatosan, hogy ne lépjen rá semmire). A KV 22 B jelzésűt keresi.
Megvan a megfelelő zsák, kinyitja. Kiveszi a felső állkapcsot, az alsót néhány foggal és néhány fogat. A megfelelő fogüregekbe helyezi őket, szakszerűen összeilleszti az egész állkapcsot. A színpad szélére megy, és felmutatja a családnak.
– Lehetséges, hogy ez az apja?

Tochman szinte kívülállóként tárja elénk a túlélők visszaemlékezéseit és jelenlegi életüket; mégis érezzük, hogy ott van a sorok mögött, hogy jelen van, mikor a múltról kérdez, hogy szavak nélkül meghallgat, támogat és vezet; miközben a maradványok azonosításának folyamatát is emberközelivé teszi…

4,5/5

A kötetet itt beszerezhetitek!

2025-ben jelent meg a Trivium Egyesület gondozásában e-könyvként Ripp Gábor (szerk.): Kessler-effektus c. sci-fi antológiája, melyben 8 magyar szerző 8 története kapott helyet az azonos c. novellapályázat győztesei közül.

Köszönöm szépen ismét Rigel Éva a bizalmat és az e-bookot!

Fülszöveg

„A Kessler-szindróma (vagy Kessler-effektus) az a jelenség, melynek során a világűrben az alacsony Föld körüli pályán keringő és egymással összeütköző szemétdarabok egyre nagyobb valószínűséggel további szemétdarabokat állítanak elő.
A jelenségre a NASA egyik tudósa, Donald J. Kessler hívta fel a figyelmet, még 1978-ban. Tanulmányában leírta, hogy az alacsony Föld körüli pályán lévő űrszemét egy kritikus sűrűséget meghaladva olyan ütközéseket produkál, melyek valószínűsége egyre nagyobb lesz. Ennek egyik következménye lehet, hogy az űrhajózás és a műholdak működtetése akár évtizedekre lehetetlenné válik.”
(Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kessler-szindróma)
A Trivium egyesület 2024-ben hirdetett novellapályázatot az űrszemét okozta potenciális fenyegetés témakörében, amely a közeljövőben (vagy talán már jelenünkben is) egyre nagyobb eséllyel érintheti mindennapjainkat.
Ebben az antológiában a novellapályázat nyertes műveit olvashatjuk már publikált, illetve eddig még publikálatlan szerzők tollából.

Donald J. Kessler elmélete a Kessler-effektusról a valóságban is fenyeget - a kötet ezt a fizikai/űrhajózási jelenséget és lehetséges láncreakció-sorozatot helyezi a középpontba, ahol az alacsony Föld körüli pályán keringő űrszemét ütközései veszélyeztetik az űrhajózást, az űrkutatást és a műholdak működtetését is; és hosszú évekre, évtizedekre vagy még több időre is ellehetetleníthetik az ezekkel összefüggésben lévő technológiai eszközök használatát.

A Trivium Egyesület erre a napjainkban máris aktuális tudományos problémára építette fel novellapályázatát, melyben az egyes novellák a technológiai összeomlást nemcsak fizikai, hanem mély társadalmi és emberi szinten is górcső alá veszik.

Harminc évnyi történelem fog dicstelenül véget érni. A nyomában nem marad semmi, csak még több űrszemét.

Kovács István: Deorbitálásának fő szála egy űrállomás Föld körüli pályáról letérítése. A kötet első novellája egy vérbeli sci-fi, melyben a feszültséget a tehetetlenségi erő, valamint az előfordulható (és elő is forduló) katasztrófák és sorscsapások adják; amit a szerző tökéletesen old humorával ebben a súlytalanságban, miközben nem veszi el az események komolyságát és a technológiai gikszerek következményeinek lehetséges rideg valóságát sem.

– Azzal ugye tisztában vagy, hogy ha kinyílik a bombatér ajtaja, akkor te is kirepülsz vele együtt az űrbe?
Az idős férfi boldog mosollyal válaszolt:
– Hát, öcsém, végtelenül hálás vagyok neked azért, hogy megkerestél ezzel a feladattal! Mi lehetne szebb elmúlás egy kivénhedt vadászpilótának, mint hogy a világűr mélyén nézheti végig egy hidrogénbomba felrobbanását? Elképzelni se tudnék ennél szebb véget. Ezt a búcsúszertartást múlja bárki felül! – hahotázott.

Chris Flennery: Amikor minden szétesik egy mélyponton lévő csillagász apa családi drámájával indít, aki kisfia betegségével nem bír szembenézni, ezért a munkájába menekül - ahol egy végzetes katasztrófához vezető láncreakció elevenedik meg szemei előtt... A családja szétesőben, a Föld végveszélyben - vajon sikerül összeraknia széthullott élete darabkáit, meggyőzni a veszélyről a tudományos élet főbb szereplőit és még idejében megtalálnia a megoldást?

Az égen halvány fénycsíkok suhantak át – talán meteorok, talán csak újabb hulladékdarabok, amik visszatérnek a földre.

Oláh Angéla: A költözés már egy összetettebb megközelítésből, főként pedig a Kessler-effektus következményeinek emberi oldaláról közelíti meg az eseményeket. Szerepet kap benne érzelmi oldalról a trauma- és a gyászfeldolgozás, az örökös félelem a lehulló űrszeméttől; de a technológiai vívmányok fejlődése, a nanobotok használata és az űrszemét újrahasznosítása is megjelennek.

Több száz kilométer magasból a Föld nem tűnt másnak a katasztrófát megelőző időkhöz képest. Pedig a katasztrófa mély sebet vágott a technológiától olyannyira függő modern világon. Ennek a sebhelynek az elé táruló látványon mintha nyoma sem lett volna.

Béres Sándor: A Kessler-kráter c. novellája ismét visszatér a tudományosabb vonalhoz, miközben egy nagy igazságot is magába foglal, amivel én személy szerint teljes mértékben egyet is értek: "A társadalmunkba volt kódolva, hogy előbb-utóbb önmagunk vesztét okozzuk.". Ez az a gondolat, mely magát a Kessler-effektust, és annak bekövetkezésének valószínűségét is tökéletesen előrevetíti; miközben nagyon is jól reflektál az emberiség más területeken való döntéseinek felelőtlenségére is. A Kessler-kráter egy izgalmas és eredeti sci-fi, melyben a mesterséges intelligencia, az agyi interfész-rendszer, a tér-idő hajtómű és az időhurok tipikus science fiction elemek mellett nem kis szerepet kap a társadalomkritika is...

– Kezdődik a műszak. – A férfi nagyot kortyolt az italából, majd kihajította az ablakon az üres dobozt.
– Mégis mit művel? Ott a lábánál a kuka. Ne szemeteljen! – nyögte Blanka a felháborodás és a tehetetlenség dühétől.
– Ugyan már, kisasszony, ez egy szeméttelep!
– Pontosan azért tartunk itt, ahol vagyok, mert mindenki így gondolkodik. Már az egész bolygó egy szeméttelep.
– Ez nem a kisembereken múlik.
– Ez minden egyes ember felelőssége.

Szilágyi Heléna: Fantomfájdalom c. története a távoli jövőbe kalauzol el minket, ahol a folyamatos online lét mindennapos a Kommunikátor Pro-nak hála, miközben a Föld és a világűr szennyezettsége hihetetlen méreteket öltött. A Fantomfájdalom egy tűpontos társadalomkritika, melyben a kisemberek szerepét a környezetszennyezésben tökéletesen mutatja be a szerző. Heléna novellájában láthatjuk, mennyire kétségbeesetten keressük a megoldást a Föld és a kozmosz megtisztítására, miközben ugyanúgy folytatjuk a felelőtlen szemetelést, nem törődve azzal, hogy milyen árat fizetünk érte - és nem csak mi, de az egész univerzum is...

Miklós megállt egy pillanatra, és a bolygót fürkészte. Valaha biztosan egy gyönyörű, egészséges almára hasonlított, de mára, 2096-ra inkább csak rothadozó gyümölcs lett belőle.

Lovas Krisztián: Szemétsége egy két jelentéssel is bíró cím: egyrészt a Földet és az űrt ellepő szemétre, másrészt pedig az emberek egymással való viselkedésére is tökéletesen reflektál. Ebben a szatirikus novellában Krisztián remekül ötvözte az emberi felelőtlenség következményeit az emberi viselkedés legaljával; mely utóbbi véleményem szerint sajnos napjainkban is abszolút jelen lévő jelenség - ami súlyos társadalmi és pszichológiai problémákat okoz és akár komoly következményekkel is járhat...

Nyári éjszaka volt, a nappal forrósága még ott keringett a levegőben, Bogát mégis megborzongott. Valami lehullott az egekből. Sőt ez még hagyján is, elvégre gyakran meglódult egy-egy mesterséges csillag, az Elődök kacat-kincse, hogy aztán elenyésszen a levegőben – de ez most földet is ért. Hisz beleremegett a környék.

Kispál Márton: A világ első permetező flakonja kicsit elüt a többi történettől, ugyanis egy lírai stílusú, szépirodalmi hangvételű posztapokaliptikus vízió a távoli jövőről, melyet népmesei motívumokkal ötvözött a szerző; ezáltal pedig egy különleges színfoltja lett az antológiának. Novellájában az Elődök kacat-kincsei hullanak az Égboltról, akik és amik köré legendák és mítoszok épülnek; de korántsem biztos, hogy kellő hozzáértéssel rendelkezünk ezek használatához vagy javunkra tudjuk fordítani az égből pottyant tudást...

Kessler-szindróma, üti meg a fülét… irányítatlan láncreakció. Az űrszemét olyan tömény sűrűségű lesz, hogy tulajdonképpen használhatatlanná válik az alacsony földpálya és az űralapú technológia.

Pál Júlia: Családi köre egy család mindennapjaiba enged betekintést, melynek tagjai nem egymással, hanem egymás mellett élnek. Ez a történet is egy tökéletes társadalmi látlelet, ami nagyon jól bemutatja, hogy mennyire természetes számunkra a technika, mennyire függünk tőle az élet minden területén, és mennyire alapvetőnek érezzük napjainkban mindezeknek a technológiai vívmányoknak a meglétét - akár csak a villamosságnak és a vízrendszernek -, mígnem egyszer csak véget ér minden és fejünket kapkodva keressük az offline élet lehetőségeit...

A Föld tudósai számtalanszor próbálták megvizsgálni a Kessler-kráter furcsa viselkedését, de mindeddig senki nem tudott olyan egyértelmű, adatokkal alátámasztott elméletet felállítani, ami megnyugtató választ adott volna a működésére. Voltak persze hajmeresztő elméletek, amelyben kis méretű fekete lyuk képződésről vagy időutazásról értekeztek. Adatok hiányában azonban ezek az elméletek gyorsan a feledés homályába merültek, és csupán a túlzott képzelőerővel megáldott összeesküvéselmélet-hívők vitatták őket.

Összességében a könyv egyik erőssége a szerzők által megelevenített sokféle nézőpont, melyekkel a Kessler-effektust és annak tudományos vagy épp emberi vonatkozásait megközelítették és vegyítették; másrészt pedig az az irodalmi sokszínűség, mely írásaikat és írásmódjaikat jellemzi, és különbözőségeik ellenére is komplex, izgalmas és színvonalas kötetté álltak össze ezek a kivétel nélkül gondolatébresztő novellák!

Köszönöm, hogy olvashattam!
5/5

A könyvet keressétek:

DiBookon

Líránál

Idén márciusban jelent meg az Európa Kiadó gondozásában Michael McDowell: A ház c. kötete, mely a hatrészes, gótikus regényfolyamának, a Blackwater-saga-nak a harmadik része. Nagyon vártam már, hogy olvashassam, és azt kell mondanom, ismét nem csalódtam - teljesen magába szippantott!

Köszönöm szépen itt is az Európa Kiadónak a bizalmat és a lehetőséget!

Fülszöveg

Ha úgy érzed, hogy valami megpróbál kihúzni az ágyból, nem csak a képzeleted játszik veled.
Az 1930-as évekbeli nagy gazdasági világválság az Alabama állambeli Perdido városka legelőkelőbb családjának, a fűrészmalom-tulajdonos Caskey famíliának is megnehezíti a mindennapjait, ám az igazi katasztrófát egy bűnöző rokon visszatérése, a vele tettlegességig fajuló összetűzés, valamint a matriarcha és menye közti végső leszámolás rémületes küzdelme idézi elő. Miközben a hozzátartozók széthúzása mindannyiuk életét megkeseríti, mi több, a házukat külső támadás fenyegeti, odabent is félelmetes, kísérteties jelenés teszi próbára a gyerekszoba lakójának bátorságát éjszakáról éjszakára – ami a ház legsötétebb és legelhagyatottabb zugából, mint valami megelevenedett rémálom, lecsapni készül következő áldozatára. A folyó sodrásaként magával ragadó Blackwater saga harmadik kötetét olvasva minden korábbinál lélegzetelállítóbb módon élhetjük át, amikor a vér mégiscsak vízzé válik.

 […] úgy érezte, olyan szag terjeng bent, mintha többnemzedéknyi Caskey halt volna meg ebben a szobában; mintha Caskey anyák egymást követő, hosszú évtizedeken keresztül ebben az ágyban hoztak volna világra halott csecsemőket; mintha Caskey férjek ott gyilkolták volna meg házasságtörő asszonyaikat, aztán a ruhásszekrénybe rejtették a holttesteket; mintha vagy száz rothadó húsú hulla és egy halom rongy lenne abban a kicsi budoárban a mindenféle szőrme meg toll között.

A gát utolsó fejezetei nagyon jól előrevetítették, hogy A házban már egy kicsit borzongatóbb és kísértetiesebb hangulattal és eseményekkel találjuk szemben magunkat; miközben az Elinor és Mary-Love közötti feszültség is a tetőfokára hág, a kérdés pedig már csak az, mit vagy kit hajlandóak feláldozni a győzelemért...

Ez a családregény-sorozat a kezdetektől fogva sodró lendületű és dinamikus, ebben a részben pedig még inkább kiteljesednek a családon belüli játszmák és azok tétjei. Elinor és Mary-Love mellett most Sister taktikázása is színesíti a cselekményt, miközben Oscar szeme egyre inkább felnyílik, a Queenie és James életében bekövetkezett változások megdöbbentő fordulatokat hoznak, a Frances és Miriam közötti eddig sem felhőtlen viszony pedig egyre inkább elmérgesedik...

A történet másik fő szála Elinor rejtelmes és veszélyt sejtető budoárjának titka, melyről McDowell apránként kezdi el lerántani a leplet; mégsem fed fel előttünk minden lapot vagy éppen borzalmat. Elinor kiléte még mindig homályba vész, férje és lánya viszont sejteni kezdik, hogy valami nem evilági jelenéssel van dolguk - és miközben mi is velük merengünk ennek az entitásnak a valódi kilétén és céljain, mindinkább bekebelez bennünket, és a Perdido vörös vizétől fuldokolva térünk csak magunkhoz... Ez a baljós sejtelmességgel előidézett feszültségkeltés nekem nagyon bejött, az előző részekhez képest még sötétebb tónust és hangulatot teremtett vele a szerző; engem pedig kötetről kötetre ránt egyre jobban magába ez a sorozat! 

 […] szemernyi kétsége sem maradt, hogy ami eddig a torz kis budoárba volt zárva, valahogy kiszabadult, és szabadon járhat-kelhet.

Összességében az események egyre izgalmasabbak és borzongatóbbak, a cselekmény fordulatos, a történések időnként elég felkavaróak. Szereplőktől veszünk búcsút, akik szörnyű véget érnek; lidércként tér vissza hozzánk egy néhai barát; a sötét atmoszféra érezhetően fokozódik, a horrorisztikusabb elemek már jelen vannak, a budoárajtót pedig nem biztos, hogy ki akarjuk vagy éppen ki merjük nyitni...

 Az első két részt is nagyon szerettem, de A ház abszolút a kedvencem lett!
5/5

Mindhárom részt beszerezhetitek:

https://europakiado.hu/szerzo/mcdowell-michael

2016-ban jelent meg először az Athenaeum Kiadó gondozásában Bíró Szabolcs: Az utolsó tartományúrig c. történelmi regénye, mely az Anjouk sorozat harmadik része. Ez a 15 részesre tervezett sorozat 5 trilógiára is oszlik, melyből eddig 9 rész, azaz 3 befejezett trilógia látott napvilágot - Az utolsó tartományúrig így Bátor Attila bosszútrilógiájának befejező kötete is egyben.

Fülszöveg

1323. Alighogy Anjou Károly serege visszatér a tengermellékről, az ország déli fertályán ismét zavarossá válik a helyzet. Úgy tűnik, Subics Mladent hiába fosztották meg zsarnoki hatalmától, ő csak egyike volt a gondok okozóinak, s a rend helyreállítása érdekében előbb-utóbb ismét hadjáratot kell indítani Szlavónia, Horvátország és Dalmácia területére.
A királyságban ennek ellenére végre megszilárdulni látszik a béke. Az uralkodó feladja több mint egy évtizede tartó, önkéntes temesvári száműzetését, és birodalma szívében, Visegrádon kezd új, minden korábbinál fényesebb hatalmi központ építésébe. Míg a gazdasági zűrzavar megfékezése céljából, tárnokmestere több éves munkáját megkoronázva, új pénz verését rendeli el és külpolitikai kapcsolatait is sikeresen rendezi, az utódnemzés kérdésében továbbra is setét fellegek tornyosulnak fölé.
Gutkeled Miklós, az Anjou-sereg hadnagya váratlan kitüntetést kap Károlytól, amit azonban egy diadalmas hadjárattal kell kiérdemelnie. Parancsnoksága alatt vele tart Lackfi István, akit egyre többen emlegetnek Magyarország fehér sárkányaként, és Bátor Attila, aki úgy hiszi, végleg elveszítette családját, s így nem maradt más számára, csak a kegyetlen bosszú.
Bíró Szabolcs tizenöt kötetesre tervezett történelmi regényfolyamának harmadik része egyben egy trilógia záróakkordja is. Az utolsó tartományúrig a széria eddigi legkomorabb hangvételű, legsötétebb tónusú regénye, mely bizonyos szereplőktől talán örökre elbúcsúzik, miközben megágyaz egy új korszaknak, és még mélyebbre vezeti az olvasókat a XIV. század sűrűjébe.

Szép tavaszi nap volt, reményt hozó, ábrándokat kergető.
Aztán Károly érte jött, és hirtelen minden tönkrement.

Keserédes érzésekkel vetettem bele magam az olvasásba, mivel Bátor Attila már a Non nobis Dominében kedvenc karakteremmé vált, Bátor Attila bosszútrilógiája pedig ezzel a kötettel a végéhez érkezett - ami előrevetítette számomra, hogy kis időre vagy végleg, de valószínűleg el kell búcsúznom szeretett liliomos lovagomtól... 

A történet ott veszi fel a fonalat, ahol a Lángmarta dél véget ér; a felperzselt Dalmácia és Horvátország még füstöl és izzik, és csak arra vár, hogy valaki ismét lángba borítsa vagy éppen eltapossa a szunnyadó parazsat - akarva-akaratlan párhuzamba vontam ezt a hadjáratot a Bátor Attila lelkében lobogva lángoló tűzzel, mely lassan elemésztette őt magát és mindazt, amiben azelőtt hitt...

Hatalmi harcok, hűség, árulás, bosszúvágy, elkeseredettség, bűntudat, vezeklés, hit, kilátástalanság, beletörődés, újrakezdés, véres győzelmek és vereségek szövik át a trilógia befejező kötetét; mely számomra fájdalmasabb és sajgóbb volt az előző két résznél. Az Attila lelkében dúló fájdalom, az a megtörtség, ami jellemezte és egyre inkább felőrölte, bennem is mély nyomot hagyott; az egyre rosszabb döntéseit és azok következményeit viszont nem tudtam neki felróni - az övével hullott darabjaira az én szívem is, mikor legnagyobb támasza és életének utolsó értelme is konkrétan cserben hagyta, és véleményem szerint ezzel örökre meg is pecsételte liliomos lovagunk sorsát...

A regényben szerepet kap délvidék ostroma és az ottani báni szerepek átrendeződése; egy új, egységes pénz bevezetésének elfogadása; a királyi pecsét újraalkotásának létjogosultsága és miértje; Gutkeled Miklós, akinek sejthetővé válik zord és érzéketlen jellemének oka; Lackfi István bajtársiassága; egy áruló intéző végzete; a Magyar Királyság székhelyének visszahelyezése Visegrádra; két apród életének gyökeres megváltozása és egy kovácsinas életének jövőképe is...

Nem volt szép látvány, amit a fegyverrel maga után hagyott, de a háború már csak ilyen – bárhogy is énekeljék meg a vásártereken vagy az ünnepi lakomákon, a valóságban sohasem szép.

Összességében a szerző írásmódját továbbra is imádom, a karakterek élnek, az események haladnak, a cselekmény izgalmas, Szabolcs humora spontán, az Anjouk kora teljesen magába szippantott, a korhűség pedig teljesen elvarázsolt!

5/5

Sásdi Tamás véleményét a kötetről itt olvashatjátok!

2025-ben jelent meg a Cser Kiadó gondozásában Dulai Péter: Rémület - Gyilkosok és áldozatok feketén-fehéren c. true crime kötete, mely már a megjelenésekor felkeltette az érdeklődésem - de sajnos nagyon nem azt hozta, amire én számítottam...

Fülszöveg

„Május 30-án a nőt vőlegénye várta a munkahelyénél, hogy hazakísérje. 17 óra után néhány perccel érkeztek a VIII. kerület Üllői út és Korányi utca sarkán lévő buszmegállóba, a mai Ludovika térhez. Figyelték, hogy Mihály nincs-e a közelben, de a férfit csak akkor vették észre, amikor hozzájuk lépett a megállóban. Mindkettőjükkel kezet fogott, aztán megkérdezte a volt feleségétől, hogy ezzel a férfival akar-e együtt élni. Az asszony igennel válaszolt, mire Mihály átkarolta a nő vállát, és – mondván, hogy beszélni akar vele – arrébb hívta. Aztán szúrt. A vőlegény a sikoltásra figyelt fel, és látta, hogy a magából teljesen kivetkőzött férfi önelégült mosollyal az arcán, szinte eszeveszettként ugrál a földön fekvő nő körül, miközben a késsel gyors mozdulatokkal saját mellkasába szurkált.”

A Rémület a rendszerváltást megelőző öt évtizedben Magyarországon elkövetett köztörvényes gyilkossági ügyek közül dolgoz fel harmincat. A rendőrségi felvételekkel, korabeli újságcikkekkel és kriminalisztikai háttéranyagokkal kiegészített esetek megrázó őszinteséggel mutatják be 20. századi társadalmunk sötét oldalát.

DULAI PÉTER

Újságíró; Nemzeti Közszolgálati Egyetem kriminalisztika mesterszak; bűnügyi referens (Mosonyi utcai Rendőrmúzeum); PhD-hallgató (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Doktori Iskola).
Élet elleni bűncselekmények címmel Magyarországon elkövetett emberöléseket feldolgozó saját Facebook-oldalt ír és bűnügyi podcastet vezet.

Ez a harmadik könyve. Az első Gyilkosság a panel tetején (2021), a második Amiért halál járt – Utolsó kivégzettek a Kádár-korszakban (2023) címmel jelent meg a Cser Kiadónál.

Az első bizonyított női sorozatgyilkosságnak számos vádlottja volt. A tiszazugi méregkeverőkként hírhedtté vált asszonyok légypapírral mérgezték meg férjeiket. A mérget az egyik bábaasszony, Fazekas Gyuláné készítette, aki aztán az egész környéket ellátta vele. 

Nagy bajban vagyok az értékeléssel, ugyanis hiába igényesen összerakott és minőségi első lapozgatásra a Rémület, hiába van teletűzdelve korhű fotókkal és újságcikkekkel; a tartalma és az ismeretanyag, amit megtudhatunk belőle a feldolgozott esetekből, hihetetlenül kevés. Szinte mindegyikről hallhattunk már a médiában, olvashattunk egy-két gondolatot vagy információt ezekről a bűnügyekről - és eme kötet elolvasása után sem tudunk meg többet róluk; én szinte semmilyen új információval nem találkoztam olvasás közben, pedig a true crime ismeretem azért elég hiányos...

A 240 oldal, melyet ez a könyv felölel, simán elfért volna cc. 150 oldalon - több üres "deszkás" oldallal is találkozhatunk, a források (sok esetben Péter másik két könyve) indokolatlanul nagy betűkkel és extra méretű sorközökkel vannak feltüntetve, a fotóoldalakon is bőven van üresjárat, amit több képpel, vagy a meglévők nagyobb és jobban látható/olvasható formátumban való közlésével is ki lehetett volna küszöbölni, a teljes oldalas cikkek pedig konkrétan csak nagyítóval olvashatóak anélkül, hogy kiégne az olvasó retinája...

Pipás Pista – születési nevén Fődi Viktória – férfinak öltözve asszonyok által felbérelt, férjeket ölő özvegy volt, akinek a nevéhez több legenda is kapcsolódik. Az „átokházi tanyavilág hóhérját” két gyilkosságért ítélték el, de a helyi legendárium szerint legalább harminc férfival végezhetett. Pipásra szokás úgy hivatkozni, mint aki jogos bosszút állt az erőszakos férjeken, és azért adta fel saját nőiségét, hogy a környék asszonyait védelmezze.

Összességében számomra teljes mértékben egy bűnügyi albumnak felelt meg ez a kötet, ami felületes és érintőleges képaláírásokkal szemléltet egy-egy gyilkosságot vagy éppen gyilkost, csak sajnos új ismeretet nem ad szinte semmiről és senkiről...

Első könyvem volt Pétertől és nagyon nem volt pozitív ez az olvasás, mindenesetre a szerző másik két könyvét is tervezem sorra keríteni, ugyanis Tamás is és az általam követett tartalomgyártók is jó véleménnyel vannak róluk...

2,5/5

Tamás véleménye a Könyv-történeten:

https://konyvtori.webnode.hu/konyvajanlo/tortenelem/remulet/

2025-ben jelent meg az AB-ART-nál Telecsán János: Vacsorafilozófia c. kötete, mely egy gondolkodásra és elmélkedésre hívó olvasnivaló az erre nyitottak számára.

Köszönöm szépen a szerzőnek itt is a megkeresést és a kötetet!

Fülszöveg

Mi is pontosan ez a könyv? Szakácskönyv semmi esetre sem. Tizenkettő mindenkit foglalkoztató filozófiai kérdéskört dolgoz fel a kiadvány, mindegyiket könnyen emészthetően, nem belemenve a túlzottan riasztó, elvont gondolatiságba, ami miatt sokan távolságtartással kezelik a filozófiát. A könyv inkább kérdéseket vét fel vagy bizonyos megfigyeléseket tesz, de semmiképpen sem állít semmit határozottan. Pár kérdés, ami felmerül a 12 filozófiai fejezet során:
Hogyan hatnak az ingatlanárakra, ha 500 évig élnének az emberek?
Létezik-e szabad akarat, vagy egy előre megírt program fut, amibe nincs beleszólásunk?
Hogyan lassítsuk az idő múlását és nyúljunk bele a szubjektív időérzékelésünkbe?
Miért érzékeljük a jelen pillanatot olyannak, mintha egyedül az lenne valós?
Hol tart majd a jelenlegi prognózisok alapján az emberiség 100, 500 és 1000 év múlva?
Miért az önzés az emberi fejlődés egyik legfontosabb mozgatórugója?
Milyen motivációk alapján hajszolják az emberek a pénzt?
Evolúciós szempontból mi értelme van a halálnak?
Milyen jelentősége van annak, hogy milyen az utókor értékítélete rólunk, ha már nem is létezünk, amikor visszaemlékeznek ránk?
Mik a politikusok motivációi, hogy beleálljanak egy ilyen hálátlan „munkába”?
Miért felülreprezentáltak a nárcisztikusok a politikában?
Végtelen dominósor vagy véletlenszám-genetátor láncolat a sors?
Bonyolult gépek vagyunk, akik már annyira bonyolultak, hogy nem értik a saját működésüket vagy annál többek?
Miért gyötörnek kétségek, amikor valamit el szeretnél érni? Miért nem tudod egyszerűen lecsendesíteni az elméd?

 […] bármilyen változást akarunk az életben, azt nem egy későbbi időpontban, hanem most kell elkezdeni. A boldogság és a belső béke az itt és mostban van, nem a nosztalgiában és a jövőbeli állapotok utáni vágyakozásban.

Aki ismer, az tudja, hogy nagyon szeretem a gondolatébresztő olvasmányokat és a hosszabb-rövidebb eszmefuttatásokat, melyek elmélkedésre késztetnek és kicsit belassítanak ebben a rohanó világban - ráadásul a pszichológia és az önismeret is közel állnak hozzám. Ebben a kötetben a szerző szerintem nagyon jól vegyítette össze ezeket az elemeket; ugyanis az elmélkedős fő vonal mellé beépítette a mindfulness szemléletet, a tudatosság és a tudatos figyelemirányítás fontosságát is. Számomra fontos, hogy időnként elmerüljek magamban, önreflexiót végezzek, átgondoljam és esetenként átértékeljem a döntéseim és céljaim - ilyenkor pedig szeretek elmerülni az élet kisebb-nagyobb kérdéseiben is, amihez ez a könyv nagyon jó alapot biztosít, hiszen az író nem meggyőzni akar a saját igazáról, mindössze amellett, hogy elmeséli az egyéni nézőpontját, elindítja az olvasóban a gondolkodás csíráját, és csak rajta múlik, mit olvas ki a sorok közül és mit visz magával tovább belőle...

A Vacsorafilozófia 12 főbb területet boncolgat, melyek között biztos mindenki talál magának olyan kérdéskört, ami megmozgatja, illetve 2 bónusznovellát is tartalmaz. Olvasás közben elmerenghetünk az időről, életről és halálról, politikáról és vallásról, pénzről, önzésről, médiáról és közösségi médiáról, családról és párkapcsolatokról, sorsról és szabad akaratról, az emberi fejlődésről és még az evolúcióról is, miközben együtt kereshetjük a választ arra a kérdésre, hogy: "Ki az az én?".

A kötet egyik erőssége szerintem a témák megválasztása, melyek szinte kivétel nélkül olyanok, amik csaknem minden embert foglalkoztatnak; a másik pedig az objektíven megfogalmazott írásmód, amin ugyan időnként érezni, merre húz a szerző szíve vagy éppen milyen állásponton van a kérdéssel kapcsolatban, mégsem érezzük azt, hogy ránk akarja erőszakolni a véleményét vagy nézetét; ráadásul igyekszik is több oldalról megközelíteni ezeket a kérdéseket, adatokkal alátámasztva vagy épp szakirodalommal kiegészítve bizonyos tényeket vagy gondolatokat, ami szintén abszolút pozitív olvasmányélmény volt számomra. 

Seneca Erkölcsi Levelek című könyvében úgy fogalmaz, hogy a jövőbeli negatív kimenetelektől való rettegés és szorongás a legtöbb esetben több ártalmat hoz az ember életébe, mint a ténylegesen bekövetkezett negatív következmény, amitől fél.

Összességében a filozófiai fejtegetések tetszettek, minden témakör olyan volt számomra, amiben szívesen elmerülök; a novellákat kicsit rövidnek és hiányosnak éreztem, de átjött az üzenetük; a pszichológiai, önismereti és esetenként tudományos vagy épp anatómiai/biológiai kiegészítéseket szerettem; néhány kérdés és gondolat pedig még biztosan jó ideig velem marad...

4,5/5