2024-ben jelent meg harmadik, bővített kiadásban a Felhő Café Könyvek gondozásában Mérő Vera: Lúg c. tényfeltáró regénye, ami már néhány éve felkeltette az érdeklődésem - és azt kell mondanom, hogy bár brutális olvasmány volt, örülök, hogy végre sorra kerítettem!

Fülszöveg

2013-ban az egész országot megrázta a Renner Erika ellen elkövetett brutális támadás. Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója lakásában megtámadta, aneszteziológiai szakértelemmel elaltatta volt barátnőjét, majd a magatehetetlen testet lemeztelenítette és nemi szervébe lúgot öntött. A borzalmas csonkítás örökre megnyomorította Renner Erikát. A magyar igazságszolgáltatás hosszú évekig nem tudott mit kezdeni az esettel, sokáig úgy tűnt, hogy a magas politikai kapcsolatokkal rendelkező Bene család eléri, hogy az elkövető minimális büntetéssel megússza az előre kitervelt, aljas bűncselekményt. Renner Erika azonban nem adta fel, a hatalmas túlerővel szembeszállva megküzdött az igazáért és ezzel minden bántalmazott, minden túlélő példaképe lett. Mérő Vera lebilincselően izgalmas és a tényekhez az utolsó betűig hű regénye Renner Erika hősies küzdelmének a története.

 Van, amit nem lehet megbocsátani.

Hírkerülőként a "lúgos ügy" nem igazán talált rám addig, míg ez a könyv (vagyis az egyik előző kiadása) szembe nem jött velem; nagyjából annyira emlékszem a médiából belőle, hogy egy orvos lúggal állt bosszút a volt szeretőjén. Mindig elborzaszt, ha egy ehhez hasonló brutálisan elkövetett bűntényről hallok; ám mivel egyre több a kegyetlenebbnél kegyetlenebb eset, úgy érzem, az embernél nincs embertelenebb a világon...

A kötet két nagy részre tagolható: az első felében Erika házassága és a Krisztiánnal való kapcsolata kerül bemutatásra; a másodikban pedig a támadás utáni felépülése, a nyomozás, a büntetőeljárás és az akörüli "tragikomikus" kálvária veszi át a fő szerepet. Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy a mai napig min kell keresztül mennie egy sértettnek a bíróságon, hogy akár évekig vagy évtizedekig elhúzódnak a bűntetőperek, hogy a korrupció még mindig mekkora méreteket ölt, hogy a nyilvánvaló bizonyítékok sem elegek egy ítélethez, hogy a bírósági jegyzőkönyvek konkrétan "cenzúrázva" is megíródhatnak; hogy távolságtartó végzés helyett "áldozat-követés" a módi és az is, hogy egyesek büntetlenül mit meg nem engedhetnek maguknak a sajtóban vagy éppen a közösségi médiában...

Az elején kicsit nehezen rázódtam bele a számomra szokatlan kivitelezésbe (tagolás és dialógusok hiánya, maga a szöveg felépítése - nem igazán olvastam még tényfeltáró regényt), de ahogy haladtam a kötettel, egyre könnyebben alkalmazkodtam hozzá, egy idő után pedig már nem is annyira zavart. A szerző írásmódja közvetlen és tényszerű, az eljárás körüli eseményeket közérthetően írja le, az elbeszélés nem részrehajló és nem ítél, a keményebb téma ellenére is gördülékenyen haladhatunk az olvasással.

Az esetleírások, a tárgyalótermi jelenetek, a tanúvallomás-részletek, a sajtóvisszhang és az emberek reakcióinak bemutatása által elég komplex képet kaphatunk az eseményekről; az utolsó fejezetben pedig Erika szűkebb körének szemszögéből azt is átérezhetjük, miken mennek keresztül a családtagok és a barátok...

A kötet végén találhat az olvasó két QR-kódot is: az egyik a könyvben szereplő dokumentumrészletek egészét rejti, a másikon pedig Erika sérüléseinek fotóit tekinthetjük meg - utóbbit nem ajánlom mindenkinek, felkavaró lehet az erre érzékenyek számára...

Aki ezt tette vele, mindent elveszített, anyu pedig egy ikon lett, a nők elleni erőszakkal szembeni harc jelképe. Ezt is szoktam neki mondani, hogy anyám, a legtöbben, ha meghalunk, semmi nem marad utánunk, talán gyerek, család, de ha te meghalsz, akkor tudni fogják húsz, negyven, száz év múlva is, hogy ki volt az a Renner Erika, és mit tett a nőkért.

Borzalmas belegondolni, hogy a fülszövegben leírt kegyetlen és könyörtelen támadás megtörtént esemény, és ezt valaki - ráadásul egy olyan valaki, aki emberek életének megmentésére és gyógyítására tette fel az életét -, szándékosan és előre eltervezetten képes volt megtenni egy olyan személy ellen, akit állítólag szeretett...

Borzalmas belegondolni, hogy Erikával az egészségügyi személyzet - főként az első időszakban -, hogyan bánt, mennyire félvállról vette a sérülését, mennyire nem volt alapos és körültekintő a teljes vizsgálata, mennyire haza akarták küldeni már az első vagy második napon, mennyire szartak a fertőzésveszélyre, mennyire nem tartották szem előtt az intimitáshoz való és még egy rakat betegjogát, és mennyire hiányzott belőlük az empátia és az emberség... Egészségügyisként konkrétan én szégyelltem magam azért, ahogy vele bántak az orvosok és az ápolók egyaránt...

Borzalmas belegondolni, hogy az igazságszolgáltatás tagjai mennyire félvállról vették az ellene elkövetett bűncselekmény súlyosságát, mennyire nem megfelelő szakmaisággal álltak hozzá, mennyire kiütközött az általam sosem értett áldozathibáztatás, mennyi megalázásban és megaláztatásban volt része, és még mennyi erkölcsi és etikai vétséget követtek el ellene...

Borzalmas belegondolni, hogy mennyit számít a befolyás és a hatalom, mennyi minden múlik a "megfelelő" kapcsolatokon, mennyire nem igazságos a rendszer, és úgy összességében milyen könnyen megvásárolhatóak egyesek...

5/5

Tamás véleménye a Könyv-történeten:

 https://konyvtori.webnode.hu/konyvajanlo/szepirodalom/lug/

Idén jelent meg a Cser Kiadó gondozásában Dorosz Dávid legújabb regénye, A hatalom árvái, mely zsánerileg egy politikai thriller, ami a magyarországi rendszerváltás környékén veszi fel a fonalat...

Köszönöm szépen itt is Dávidnak és a Kiadónak az ismételt bizalmat!

Fülszöveg

Miközben Árokvár az orosz elnök látogatására készül, a városi gyermekotthonból eltűnik egy kamaszfiú. A hatóságok gyorsan lezárnák az ügyet, de a nyomok olyan helyekre vezetnek, ahol minden lépés végzetes lehet: a helyi hatalom sötét folyosóira, egy elhallgatott 1989-es tragédia mélyére és egy titkos fegyverprogramhoz, amely Ukrajna után egész Európát lángba boríthatja.
Ahogy az elmúlt négy évtized és a jelen titkai egymásba fonódnak, a három régi barát – András, a város képviselőjének intéző embere; Feri, a roma nyomozó és közös szerelmük, a Bécsből hazatérő, sikeres kutató, Lili – egyre veszélyesebb terepen jár. Hamarosan világos lesz: az eltűnt fiú sorsa már nem egyszerű nyomozás, hanem olyan politikai bomba, amit a hatalom mindenáron el akar temetni. A várost fojtogató bűnök mélyére ásva rá kell jönniük, már nem csak a fiú élete a tét, hanem az is, hogy ők maguk túlélik-e, ha kiderül a sokkoló igazság.
A hatalom árvái egyszerre lendületes, feszült személyes dráma és kíméletlen politikai thriller: egy ország tükre, ahol a hatalom előbb-utóbb mindenkit árvává tesz. Kegyetlenül őszinte és olvasmányos látlelet a hazáról, ahol a múlt sosem ereszt, a hazugság intézménnyé vált, és az igazság keresésénél nincs veszélyesebb. A hatalom árvái a Margó-shortlistes Dorosz Dávid második regénye.

 Az egész a rendszerváltással kezdődött. Aki fogta a szagot, már előre jól helyezkedhetett.

Az aktuálpolitikát sosem szerettem, amennyire lehet, igyekszem is távol tartani magam tőle; a politikai rendszerek viszont - elvonatkoztatva az aktuális eseményektől, a médiából felénk áradó gyűlölet-kampányoktól és hazugság-lavináktól - egy olyan téma, amiben időnként szeretek elmerülni. Orwell Állatfarmja évek óta nagy hatással van rám, az 1984 karácsonykor eléggé elgondolkoztatott és magába szippantott - a jelenleg olvasott Lúg korrupt vonalát pedig most ne is említsük...

Akárki akármit mond, a korrupció jelen van a közéletben - nem csak nálunk, de az egész világon. Az ember eredendően gyarló, ezt pedig a világban zajló eseményeknél (háborúk, politika, egyes vallások) mi sem bizonyítja jobban. Borzalmas belegondolni, hogy a pénz és a hatalom (vagy akár a nem) mennyire befolyásolja az embereket, mennyire a törvény és sok esetben mások élete fölé helyezi őket és mennyi mindent megúszhatnak - arról nem beszélve, hogy általában ezt magától értetődőnek, jogosnak is érzik, szinte istennek érezve magukat...

A hatalom árvái nagyrészt fiktív elemekkel ugyan, de az elmúlt nagyjából 40 év tűpontos magyar közéleti kórképe, ami nagyon jól bemutatja, milyen irányvonalak mentén alakultak ki a rendszerváltás utáni politikai "klikkek" és pártok; kik és milyen indíttatásból léptek vagy épp nem léptek be az adott pártba; kik jártak jól, még jobban és a legrosszabbul; mi mindent eltusolhatnak megfelelő kapcsolatokkal; mit okozott az ország tulajdonainak fokozatos külföldi kézre kerülése; illetve ki és mit vagy éppen kit képes feláldozni ezért a hatalomért, hogy csak néhányat említsünk a regényben felvonultatott történésekből...

A történet több idősíkon játszódik, három főszereplőnk családi múltjába, közös gyerekkori emlékeikbe és a jelenlegi életük eseményeibe kaphatunk betekintést; ezáltal az örökölt családi mintáik és generációs traumáik is kirajzolódnak előttünk, sorsaik alakulását és döntéseik mozgatórugóit pedig könnyebben megérthetjük. A több szemszög miatt elég komplex képet kaphatunk minden szereplőről és eseményről, miközben erőteljesen körvonalazódik bennünk, hogy a Poltikai thriller a rendszerek árnyékában alcím tökéletesen összefoglalja az egész sztorit...

András karaktere elsőre elég megosztó lehet az olvasó számára, legfőbb motivációi ugyanis a hatalom és a pénz, melyek eléréséért sok mindenre képes - de vajon ezekért tényleg bármit megtenne?

Feri, a roma nyomozó - akivel már a Mindenki lelépben is találkozhattunk -, továbbra is az igazságot próbálja kideríteni, és az igazságosság jegyében igyekszik leleplezni egy olyan bűntettet, melyet sokan szeretnének a szőnyeg alá söpörni; elvégre az elkövetők mindent is megtehetnek, és kinek is hiányzik egy intézetből eltűnt roma fiú... A nyomozás során viszont olyan titkokra bukkan, melyek túlmutatnak a hatáskörén, ráadásul választ kap néhány olyan kérdésre is, melyek már gyerekkora óta kínozzák és kísértik...

 Rohadt almák minden rendszerben vannak. Még fontosabb, hogy legyenek, akik mások. Akiket még érdekel a mélység. Az emberi brutalitás szakadékai. A pincéből előtörő sikolyok. A senkinek nem hiányzó gyerekek. […] Mert az nem lehet, hogy senkit nem érdekel. Akkor mindent elnyel a sötétség. Rád zárul a világ.

Összességében az alaptörténet valid, a sztori izgalmas és nem ül le, az események haladnak, a szerző stílusa gördülékeny; viszont itt szerintem nem annyira találta el az egyes szereplők saját hangját, mint a Mindenki lelépben. A rövid fejezetek miatt gyorsan haladhatunk az olvasással, de időnként kicsit zavarosnak éreztem a korszakok és szereplők közti váltásokat, nem mindig voltam képben, mikor és kinek a szemszögébe kerültem. A szerző írásmódját továbbra is nagyon szeretem, a hasonlatai és ironikus-szarkasztikus humora nagyon jól ellensúlyozza a regény sötétebb hangulatát. A cselekmény izgalmas, bőven tartogat nem várt csavarokat; a szálak összeérésével pedig sok minden értelmet is nyer számunkra. Tetszett, hogy Dávid továbbra sem akar megtéríteni a politikával kapcsolatban, nem erőszakolja rám a saját véleményét vagy igazát, csupán bemutat egy rendszert, melynek szereplői érzéseik vagy épp félelmeik, vágyaik hatására egy adott oldalra álltak...

4/5

A kötetet beszerezhetitek többek között a Cser Kiadó oldalán!

Idén jelent meg az Első Szó Kiadó gondozásában Kántor István: Mózes Szarvai c. lélektani thrillere; melyet azt gondolom, hogy a legjobbkor vettem a kezembe; ugyanis pont egy lelassultabb, elmélkedős-kiábrándult periódusában vagyok az életemnek -  ebben a történetben pedig így volt jó elmélyedni...

Köszönöm szépen itt is a szerzőnek és a kiadónak a bizalmat és a kötetet!

Fülszöveg

Hamar Albert tudja, hogy hős, ám a világért sem dicsekedne vele.

Esetében a józanság és a téboly között olykor elmosódik a határ. A lovardában a föld- és izzadságszagú mozdulatok között csikorgó fogaskerekekként őrölnek a gondolatok. Egy gyerekbaleset, egy eltűnt férfi, és néhány kusza okból kimondatlan dolog örvényként rántják be.

Az események nyomán kibontakozó érzelmek hatására többször elmerül a múltjában. A régi sérelmek és az elfojtott emlékek tükröződnek a jelenben. Albert rezignált nyugalmát, dühét és bizarr öniróniáját szemléljük: egy férfit, aki a maga nyers logikájával próbál értelmet kinyerni abból, ami átrohant rajta, mint a menekülő ménes.

A Mózes szarvai egyszerre lélektani dráma és groteszk látlelet az emberi torzulásról. A regény azt “kutatja”, hogyan bicsaklik meg a valóság, ha a múlt irritált sebeibe akadnak az igazságérzetünk horgai, és mit kezdhet az ember a saját meggyőződéseivel, ha már nincsenek biztos fogódzói.

Mert mindenki hordoz magával egy hibás fordítást arról, hogy mi a bűn, és mi a feloldozás.

 Azt mondják, jó előrelépni. Magad mögött hagyni a régi dolgokat, eltűnni. Hogy később újra rá tudj találni az emlékekre. Kicsit megtisztítva, kilúgozva, kiszínezve.

Bár egy gyilkossággal, illetve annak történetével kezdődik a regény, melynek apróbb részletei és indítékai apránként adagolva tűnnek fel előttünk; nekem inkább mégis a mélylélektani vonal volt az, ami a leghangsúlyosabb volt a Mózes Szarvaiban - én pedig ezt egy percig sem bántam, mert ez a fajta lelki-érzelmi elmerülés, valamint elmélkedős-merengős agyalás, ami megjelent benne, abszolút az egyik kedvenc irányvonalam az emberi elmében és a társadalmi kórképekben egyaránt...

Főszereplőnk, Hamar Albert egy egyszerű, átlagos férfinak tűnik, mindennapi problémákkal, gondolatokkal és elképzelésekkel. Ám egy nem éppen mindennapi, és állítása szerint természetétől is távol álló tettével, és az ezen esemény köré épülő érzelmeivel nehezen birkózik meg, és nem is igazán tudja összeegyeztetni önmagával. Albert karakterével könnyen azonosulni tudtam, ahogy szerintem bárki gond nélkül osztozni tud majd az érzelmeivel és a folyamatos agyalásával egyaránt; ugyanis az író stílusának és írásmódjának köszönhetően olyan érzést kelt, mintha mi is egy kicsit Albertek lennénk... Vele együtt küzdünk meg a bűntudatával, megértjük kialakuló hőskomplexusát, azonosulni tudunk bizonytalan és habozó döntéshozatalával, bennünk is csatáznak az érzelmei, majd állnak csomóba a mi gyomrunkban is, miközben az oldalán harcolunk a démonaival és vele együtt döbbenünk rá az igazi, kegyetlen valóságra is...

Ez a történet nem csak egy ember elméjébe és lelkébe enged betekintést; hanem megmutatja, hogy minden nézőpont kérdése, hogy milyen könnyen hozunk elhamarkodott ítéletet, hogy egy aprónak tűnő tévedés is mekkora hatással lehet ránk és másokra is, hogy milyen következménye van a szeretetlenségnek és a cserben hagyásnak, hogy milyen eredménnyel járhat az elfojtás, hogy milyen egyszerűen elmosódhat a határ valóság és képzelet között, és hogy mennyit jelenthet egy kisfiúnak két jégkrémes-pálcika...

 […] a megérzések olyanok, mint a szagok. Bekapcsolnak ezt-azt, régi emlékeket, de valójában sokszor dunsztom sincs miket, csak beindítanak odabenn valami megmagyarázhatatlan érzés-cunamit. Mivel nem tudok mit kezdeni velük, hagyom, hogy leüljenek.

Összességében a regény alapötlete és a megvalósítása is nagyon tetszett; konkrétan telejelölőztem a könyvet vicces, kemény vagy épp szívbemarkoló részeknél, melyek hatottak rám vagy megérintettek; de sajnos jó néhány elgépelés és elírás jött velem szembe, amik eléggé zavartak. A szerző folyamatosan fenntartott egyfajta nyugtalanságot, ami egyszerre késztetett megállásra, hogy elgondolkodjak és továbbolvasásra, hogy végre feloldozást kapjak. A súlyosabb témákat nagyon jól oldotta humorral és iróniával, mely a kötet elejétől a végéig jelen van; mégsem érződnek ezek a részek oda nem illőnek vagy zavarónak, tökéletesen felszabadítják a bennünk is kialakuló feszültséget, mely olvasás közben Albert mellett bennünk is óhatatlanul felgyülemlik...

"- Beszédem van anyámmal." - na, vele nekem is lett volna...

4,5/5

A kötetet beszerezhetitek:

https://elsoszokiado.hu/kantor-istvan-mozes-szarvai-800

2021-ben jelent meg az Alexandra Kiadó gondozásában Sharon Cameron: Beszüremlő fény c. igaz történet alapján íródott regénye, mely a nácik által megszállt Lengyelországba repít minket vissza a 2. világháború idejére...

Fülszöveg

Kopp. Kopp. Kopp.
1943, Lengyelország, przemyśli gettó. A házban Stefania, a tizenhat éves katolikus lány és hétéves húga él. Családjukat, barátaikat elhurcolták vagy megölték.
Kopp. Kopp. Kopp.
„Halál a zsidókra és mindenkire, aki segítséget, ételt, menedéket vagy rejtekhelyet nyújt egy zsidónak.”
Kopp. Kopp. Kopp.
A ház padlásán Stefania tizenhárom zsidót rejteget.
Kopp. Kopp. Kopp.
Az éjszaka közepén az ajtóban két SS-tiszt jelenik meg.
Sharon Cameron gyönyörűen megírt, feszültséggel teli ifjúsági regénye Stefania Podgórska igaz története a szeretet és a legsötétebb időkön is átsegítő bátorság erejéről. A Beszüremlő fényt Reese Witherspoon is könyvklubjába választotta.

Mi még életben voltunk. Ám megtudtuk, milyen a földi pokol.

Néhány éve kaptam rá a történelmi regényekre; azon belül is azok a világháborús (főként igaz történet alapján íródott) könyvek kerültek hozzám közel, melyek az "átlagemberek" mindennapjait, életét és viszontagságait mutatják be a háború ideje alatt. Az ő szemükön keresztül egy teljesen más nézőpontból láthatjuk azokat az iskolában száraz tényekként és számszerű adatokként megtanult eseményeket; melyek a társadalmat, a hatalmat, a politikát és emberek millióinak életét és halálát befolyásolták - ezzel közel hozva hozzánk azokat a borzalmakat, amik nagyszüleink, dédszüleink mindennapjai is voltak...

A Beszüremlő fény Stefania Podgórska, avagy Fusia életének egy szörnyű fejezetébe enged betekintést; melyet kiadatlan memoárja, valamint családja és barátai visszaemlékezéseiből alkotott meg a szerző; nem kevés kutatómunkával kiegészítve. A regény által egy nem mindennapi fiatal lány szemszögéből láthatjuk, milyen volt az élet a németek által megszállt Lengyelországban, és milyen kevés választotta el ezt az életnek nevezett poklot a haláltól...

Amikor Hitler zsidó-üldöztetésbe kezd, az akkor 16 éves fiatal lány elképzelni sem tudja, hogy valóban életek foroghatnak kockán; míg saját szemével meg nem bizonyosodik a kegyetlenségnek egy olyan szintjéről, amit még ezek után is nehezen tud elhinni. Fusia katolikus lengyelként nem lenne közvetlen veszélyben; ám saját, majd később 7 éves kishúga életét is kockára téve próbálja megmenteni második családját, a zsidó Diamantokat (akik közül sajnos nem mindenkit sikerül élve viszontlátnia); illetve néhány gettóból elmenekült, akkor még számára ismeretlen életét. Fusia és Helena olyan mérhetetlen emberségről, bátorságról, szeretetről és testi-lelki erőről tesznek tanúbizonyságot, mely még olvasva az eseményeket is felfoghatatlannak tűnik; nekem pedig az visszhangzott a fejemben folyamatosan, hogy a társadalom nagy része hogyan volt képes elfordítani a fejét; és hogyan történhetett meg egyáltalán ez a népirtás, ha két gyermekben ekkora erő lakozott...

– Amikor egy földbe ásott lyukból nézed végig, hogy kisgyerekeket gyilkolnak meg, mert félsz előjönni, akkor semmi vagy. Amikor egész országok akarják a halálodat, amikor ezrek éljeneznek a beszédre, amelyben az elpusztításodat hirdetik, amikor az őrök kutyáival jobban bánnak, mint veled, ez nem kérdés, Stefania. Egyszerűen tudod, hogy semmi vagy.

Katonai brutalitás és kivégzések, géppuska ropogás és bombázások, munkatáborok és halálvonatok, tífusz és bolhák, kitaszítottság és kiszolgáltatottság, éhezés és árulás, embertelenség és megaláztatás, rettegés és halálfélelem jellemezte ezt az időszakot, minden egyes nap minden egyes percében milliók számára; mégis csak maroknyi volt azoknak az embereknek a száma, akik szembe mertek szállni a hatalommal és tettek bármit is embertársaik megmentéséért...

A kötet végén található fényképek és a túlélőink sorsának alakulásáról szóló információk egyfajta feloldozásként hatottak rám, melyek ugyanúgy meghatottak és a szívemig értek, mint szereplőink életének könyörtelen és fájdalmas momentumai...

Összességében egy olvasmányosan megírt, feszültséggel teli, fájdalmasan gyönyörű történet a végtelen reményről és hitről, a szeretet erejéről és az emberségről - egy embertelen korszak mementójaként...

Abszolút kedvencem lett! A Kékmadarat pedig mindenképpen előrébb veszem a TBR listámon!
5/5

Tamás véleménye a Könyv-történeten:

 https://konyvtori.webnode.hu/konyvajanlo/ifjusagi-irodalom/beszuremlo-feny/

Januárban jelent meg a FairBooks Kiadó gondozásában Alba Ferro legújabb regénye, A tündefa virága, mely a Forradás trilógia első kötete. A TikTok boszorkányt nagyon szerettem, így nem volt kérdés, hogy olvasni szeretnék még az írónőtől - és abszolút nem csalódtam, ismét egy izgalmas fantasyt alkotott!

Köszönöm szépen itt is az írónőnek és a kiadónak az ismételt bizalmat és a kötetet!

Fülszöveg

Kai nem számított arra, hogy Szília eldugott sarkában kincsre talál.

A férfit a mágia vezeti Néa útjába. A lány birtokol egy gyűrűt, ami Kai népét illeti. A gyűrű azonban szeszélyes ékszer, önálló akarata van, és úgy tűnik, ragaszkodik Néához.

Néa nem számított arra, hogy valaha is túljut a csillagfási erdő határán.

A lány származásáról árulkodik a külseje, ezért még a tulajdon anyja házában is csak kihasználják és bántalmazzák. Néa pedig már rég feladta, hogy kiutat találjon.

Egyikük se számított arra, hogy valaha is közük lehet egymáshoz.

Kai és Néa együtt kelnek útra, hogy hazavigyék a gyűrűt, miközben számtalan veszéllyel, cselszövéssel és árulással kell szembenézniük. Néa számára kinyílik a világ, Kai pedig rájön, hogy több rejtőzik a lányban, mint azt elsőre gondolta.

Szeliné mérhetetlen tudást halmozott fel, és mindezt elrejtette, mielőtt visszatért Asszába. A könyvtárat azóta sem találják, a trónterem feletti lakosztályába sem képes senki belépni. Pedig próbálkoztak. Először nemesek húzták az ujjukra a gyűrűt, aztán minden szerencsétlen flótásnak megengedték. Volt, aki simán elfelejtett beszélni, vagy ön- és közveszélyessé vált. Valamelyik uralkodó ezt megunta, és elzárta az ékszert a kincstár mélyére. Kai véleménye szerint meg is feledkeztek róla, egészen eddig. Amikor csak úgy egyszerűen feltűnt egy idegen ország eldugott kis falujában.

Az alapsztori egy hirtelen felbukkanó varázslatos gyűrű körül forog, melyre egy származása miatt kitaszított és semmibe vett fiatal lány, Lanéa bukkan fiatalabb korában. Ezt a gyűrűt mindennél nagyobb kincsként őrzi, míg egy baljóslatú estén el nem feledkezik róla, hogy viseli; és ismeretlen megmentője meg nem pillantja azt az ujján...
Néa életében innentől kezdve pedig minden megváltozni látszik - megkérdőjeleződik egész addigi élete, értelmet nyernek anyó meséi és kezdetét veszi egy veszélyekkel, felfedezésekkel és változásokkal teli fantasztikus kaland, aminek én minden percét imádtam!

Az eseményeket három szemszögből követhetjük nyomon, Néa, Kai és Lyran gondolataiba és érzéseibe kaphatunk betekintést; mely miatt elég komplex képet kaphatunk az elénk tárt fantasztikus világról és kis csapatunk tagjairól egyaránt. Külön tetszett, hogy nemcsak főszereplő párosunk, de Lyran nézőpontját is megismerhetjük, ugyanis Néa és Kai mellett az ő karakterét is nagyon megszerettem! 

– Ások egy sírt – közölte semleges hangon Lyran.
– Egyik sem halott – mondta Méaban.
– Nem baj. – Ezzel Lyran elbaktatott az apró ásóért, ami hozzátartozott a táborozó felszereléséhez.

A tündefa virága nem csak egy újabb fantasy regény - szól többek közt kitaszítottságról és elnyomásról, előítéletekről és megbélyegzésről, lelki és fizikai bántalmazásról, egy szenteskedő és álszent társadalomról; de hasonlóképp fontos elemei az újrakezdés és az önismeret, a bátorság és a bajtársiasság, a kitartás és a belső erő, a barátság és a hűség; melyek szerintem ugyanolyan lényeges részei ennek a történetnek, mint a fantasztikum és a kaland.

A fejezetcímek különlegesek, ugyanis minden esetben növénynevek voltak, amik aztán meg is jelentek az adott fejezetben és ugyanolyan természetközelivé tették számomra a történetet, mint egyik főszereplő népünk: a tündék, akik a természettel összhangban élik az életüket. Az emberek és tündék mellett mellékszereplőként megjelennek még törpök, sellők, sárkányok, óriások és davák; de főként csak említés szintjén - mindenesetre kellően kíváncsivá tettek ezek a fantasztikus lények is, és remélem, hogy a folytatásokban ők is nagyobb szerepet kapnak majd...

 – Azt akarta mondani ezzel, hogy különleges kapcsolat van a növények és a tündék között. Csak épp mámoros a gallanfa virágától. Ezért nem tud értelmesen beszélni.

A kötet borítója gyönyörű, ahogy a könyv belíve is, ugyanis az elején egy csodás térképet, a végén pedig egy szépséges fát is találhatunk - melyek mind Ofra Dóra szemet gyönyörködtető munkái.
A szerző írásmódja olvasmányos és képies, a humora spontán, a karakterek jól felépítettek és szerethetőek, az események haladnak, a cselekmény izgalmas. A megalkotott fantasy világot nagyon megszerettem, ahogy a mélyebb mondanivalókat is, amik áthatották a sztorit; a slow burn romantikus szálat pedig egyenesen imádtam!

Remélem, mielőbb olvashatom a folytatást!
5/5

A kötetet beszerezhetitek:

https://webshop.fairbookskiado.hu/termek/alba-ferro-a-tundefa-viraga

2025-ben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában Michael McDowell nagysikerű, hatrészes Blackwater-saga-jának második része, A gát. Az első részt nagyon szerettem, így nem volt kérdés, hogy folytatni szeretném a sorozatot!

Köszönöm szépen itt is az Európa Kiadónak a bizalmat és a lehetőséget!

Fülszöveg

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Bárcsak éhen halt volna abban a szállodai szobában! Az Alabama állambeli Perdido városka és a Caskey család matriarchája mindent kockára tenne azért, hogy uralma alá hajtsa menyét, a szépséges Elinort, aki elcsavarta a fia fejét, miután az kimentette az árvíz fogságából.
Azóta dúl a hatalmi harc a két nő között, és a titokzatos, a folyóhoz misztikus vonzalommal kötődő, démoni erejű ifjú hölgy áll nyerésre.
De mi történik, ha megépül a várost átszelő, kíméletlen sodrású folyó partjain a gát? Ki fizeti meg az árát, és miféle áldozatokat követelve? Mindig a legártatlanabbak vesznek oda?
Michael McDowell modern horrorklasszikusa, a Blackwater saga második kötetének város- és családtörténete szó szerint szívszaggató, és a hátborzongató déli gótika csáberejével ejti rabul az olvasói képzeletet.

Ez a mostani köd, ami sűrűbb és sötétebb volt a szokásosnál, úgy emelkedett fel éjszaka a folyóról a hosszú, nappali pihenés után, mint egy zsákmányra vadászó fenevad. Halotti némaságban, mozdulatlanul körbeölelte a Caskey-házakat. Ami korábban pusztán sötét volt, mostanra fekete lett. Olyan csöndes volt, hogy senkit sem ébresztett fel. A folyó nyirkossága átitatta a házakat, és fullasztó nedvességbe burkolta az alvókat.

Az árvízhez hasonlóan A gát is hozta azt a nyugtalanító, sötét és sokszor hátborzongató hangulatot, ami ugyanúgy a bőröm alá kúszott, mint a sorozat első kötete. Itt sem egy tipikus horror-sztorit kap az olvasó, inkább a kísérteties légkör, a bizarr vagy épp furcsa események sejtelmes leírásai azok, melyektől libabőrös lesz a karunk; durvább eset ebben a részben is igazából egy történik, így ne riasszon el senkit az olvasástól a horror zsáner besorolás.

A regény két fő szálra bontható, egyrészt a gátépítés kérdésköre, másrészt Elinor és Mary-Love folytatódó hatalmi harca uralja főként az eseményeket; melyekbe nem várt látogatók csöppennek, váratlan érzelmek alakulnak ki és néhány szereplőnknek végre a szeme is felnyílik...

Nagy tanácskozások után Perdido városában végre megkezdődik a védőgátak építésének tervezése, ám ezt sem a folyó, sem Elinor nem fogadja kitörő örömmel. Nem várt akadályok, egy kibontakozó szerelem, titokzatos esetek, egy gyermek eltűnése, babonás varázslatok és a legkülönfélébb áldozatok meghozatala színesíti az eseményeket; melyek egyre sötétebb színezetet kapnak és mi egyre inkább tudni szeretnénk, mi vagy éppen ki áll a dolgok alakulása mögött. A déli hangulat, a valójában nők által irányított társadalom, a feketék és fehérek kontrasztja, a szereplők Mary-Love vagy Elinor általi sakkfigurákként történő mozgatása, a cselszövések vagy épp a családi intrikák ismét változatossá tették a sztorit; miközben Elinor kilétéről még mindig csak sejtéseink vannak, az ő karaktere talán a legnagyobb talány, ami továbbra is az egyik leginkább izgalmat keltő rejtély volt számomra olvasás közben.

McDowell írásmódja gördülékeny, a nagy betűméretnek és sorközöknek hála gyorsan haladhatunk az olvasással; a karakterek továbbra is elég szélsőségesek, mégis emberiek; Perdidóban van valami elemi sötétség, ami miatt nagyon jó színteréül szolgál a regénynek; az utolsó fejezetek pedig nagyon jól megalapozzák A házat, amire én már hihetetlenül kíváncsi vagyok!

 […] a Perdido vöröses vize és a Blackwater fekete vize gyorsabban hömpölygött, mint valaha; a szokásosnál több élő és élettelen dolgot húztak-szívtak le a medrükbe, mintha az egész várost magukba akarnák szippantani – a házakat, az üzleteket, az embereket, mindent.

Összességében egy gótikus, sötét hangulatú családregény, mely baljós atmoszférájával és hátborzongató sejtelmességével fogja meg leginkább a történetbe merülő olvasót; miközben a végig fennálló feszültség, misztikum és titokzatosság könnyen rabul is ejti és örvényként szippantja magába...

5/5

Az első két részt beszerezhetitek és a harmadikat előrendelhetitek:

https://europakiado.hu/szerzo/mcdowell-michael

Tavaly jelent meg a Magvető Kiadó Alapdarab sorozatának újrakiadásában Gabriel García Márquez: A szerelemről és más démonokról c. klasszikusa, ami számomra abszolút pozitív meglepetést okozott. Márquez már jó ideje TBR listás szerzőm volt, így érdeklődéssel vegyes kíváncsisággal kezdtem bele a kötetbe.

Köszönöm szépen a Magvető Kiadónak itt is a meglepetés csomagot!

Fülszöveg

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„A hír ott volt a főoltár harmadik fülkéjében, az evangéliumi oldalon. A kőlap az első csákányütéstől darabokra pattant, és egy rézvörös, élő hajzuhatag ömlött ki a kripta üregéből.az építésvezető meg a körülötte lévő emberei egyben akarták kihúzni az egészet, és minél tovább húzták, annál hosszabb volt és dúsabb, egészen a tövéig, mely még hozzá volt tapadva egy gyermekkoponyához. A (…) a rücskös salétrommarta kőlapon csak a keresztnév volt olvasható: Sierva María de Todos los Ángeles, a földre kiterített gyönyörű hajzat huszonkét méter, tizenegy centiméter hosszú volt.Az építésvezető egy cseppet sem csodálkozott rajta: elmagyarázta nekem, hogy az emberi haj a halál után is tovább nő, havonta egy centimétert, így tehát a huszonkét méter nagyjából kétszáz évnek fele meg. Nekem viszont nem tűnt hétköznapinak a dolog, mert a nagyanyám gyerekkoromban mesélt nekem egy tizenkét éves márkilányról, akinek olyan hosszú volt a haja, hogy úgy húzta maga után, mint egy menyasszonyi fátylat, és aki egy veszett kutya harapásába halt bele: a Karib tenger partvidékének falvaiban csodatévő szentnek tisztelik. Abból a feltevésből elindulva, hogy a kripta az övé lehet, megtudtam írni az aznapi cikkemet, és ez a könyv is abból született.”

 – Az ördögűzés nem sokban különbözik a négerek varázslataitól – mondta. – Sőt rosszabb náluk, mert a négerek legfeljebb csak kakasokat áldoznak fel az isteneiknek, az Inkvizíció pedig ártatlan embereket hurcol kínpadra és négyeltet fel, vagy a tömegeknek szánt látványosságként elevenen süti meg őket.

Ez a történet a XVIII. századi Latin-Amerikába repít minket vissza; főszereplője pedig egy kislány, nevezetesen Sierva María de Todos los Ángeles - az ő hányattatott életét kísérhetjük nyomon a kötetben. 
Sierva María egy tehetős spanyol családba születik, de nem várt gyermekként szülei mellőzik és elhanyagolják - olyannyira, hogy szinte a család afrikai rabszolgái nevelik fel és egyébként velük is él a szállásukon; mígnem az élet egy kutyaharapás képében közbe nem szól, ezzel végérvényesen megpecsételve a lány sorsát...
A népi babonáknak és egyházi fanatizmusnak köszönhetően a sosem szeretett, lelkileg tönkretett kislányra a habitusa miatt rásütik a veszettség bélyegét; sőt, egyesek démoni megszállottsággal vádolják - így kerül egy kolostor börtönébe és ismerkedik meg Cayetano Delaurával, egy fiatal pappal, akit azzal bíznak meg, hogy ördögűzést hajtson végre Sierva Maríán...

A regény egy olyan világot mutat be nekünk, ahol a hit és a babona szorosan összefonódik, ahol az ismeretlent könnyen démoni megszállással magyarázzák, ahol az abszolút hatalom minden emberséget felülmúl, ahol az elvárások vetekednek a tiltott vágyakkal, ahol a megbánás már nem tehet semmit sem jóvá, ahol sok mindent megváltoztatnánk, de már bődületesen elkéstünk vele...

Márquez írásmódja lírai és olvasmányos, a leírásai képiesek, a karakterei élnek; a történet hangulata nyomasztó és megterhelő, de bekúszik a bőröd alá, elgondolkodtat, magával húz; Te pedig Sierva Maríával és Cayetanoval igyekszel a felszín felé úszni, hogy végre fellélegezhess...

 Az orvos nagy tárgyi tudással elmondta neki mindazt, amit az emberiség történetének kezdeteitől a veszettségről tudni lehetett, arról beszélt, hogy milyen büntetlenül szedi az áldozatait az emberek között, az orvosok meg évezredek óta tehetetlenül nézik. Sajnálatos példákat hozott fel arról, hogy miként tévesztette össze a kezdetektől fogva a démoni megszállottsággal, ugyanúgy, mint az őrület bizonyos formáit és más lelki zavarokat.

Összességében egy misztikummal átszőtt, véleményem szerint társadalmi görbe tükröt is elénk táró mágikus realista regény, melyben a szereplők abszurdnak minősülő és bizarr magatartása már-már groteszknek és eltúlzottnak érződik, én mégis azt éreztem, hogy valóságosabbak ezek a viselkedési attribútumok, mint azt bevallanánk magunknak...

Köszönöm, hogy olvashattam!
4,5/5

A Kiadó Alapdarab sorozatát keressétek:

https://magveto.hu/index.php?action=list&mode=t&t=361

Idén jelent meg a FairBooks Kiadó gondozásában Jeffrey Knox - Rá-Ro ​Extra Az utolsó munka a Pokol bölcsőjében c. horrorregénye, aminek már hihetetlenül vártam a megjelenését és a megérkezését - és azt kell mondanom, abszolút nem csalódtam, azt kaptam, amit vártam tőle: egy igazi véres-zombis horrort, amit imádtam olvasni!

Köszönöm szépen itt is Alba Ferro írónőnek és a kiadónak az ismételt bizalmat és lehetőséget!

Fülszöveg

Vajon mi rejlik egy több mint százéves, brutálisan elhanyagolt, felújításra ítélt magyar kórház falai között? Ide érkezik Józsi és brigádja a Rá-Ro Extra Kft. képviseletében, hogy légtechnikai munkálatokat végezzen a komplexum infektológiai épületében.

Azonban elszabadul valami, ami fertőzőbb és halálosabb, mint bármi, amit egy magyar kórházban el tudnánk képzelni.

A Pokol megnyílik, Józsinak és társainak pedig a túlélésért kell küzdeniük a rohamosan gyarapodó zombihadsereggel szemben.

Itt nem a halál a horror, hanem a továbblét.

 A világ tele van bizarr titkokkal.
Az elkövetők elássák őket, a föld befogadja, a falak elnyelik. Utána építészek látják ezeket legközelebb, mikor rájuk találnak felújítás közben vagy kiforgatják csontjaikat a földből.

Ez a könyv már a beharangozójakor felkeltette az érdeklődésem. Egyrészt a horror az egyik örök kedvenc műfajom, másrészt pedig a "Józsi" név és a "zombihadsereg" szó a fülszövegben a saját zsánerrajongásom mellett egy horrorimádó, Józsi nevű férjjel az oldalamon valahogy még adta is magát...

A szerző már az Előszóban olyan információkat csepegtet a való világunkból, amik a fülszöveg ismeretében már elég borzongató érzéssel töltik el az olvasót; arról nem is beszélve, hogy sok horror ötlete támaszkodik valós eseményekre - ami valljuk be, mindenkinél beindítja a para-faktort; legalábbis szerintem a valós alapok és azok az események, amik bármikor megtörténhetnek, jobban megrémíthetik az embert, mint mondjuk a kitalált szörnyek vagy bármi, aminek létezése nem igazán támasztható alá, vagy éppen hit kérdése, hogy mit gondolunk a létezésükről...

Józsi és csapata több brigád mellett egy régi, elhanyagolt kórház felújításában vesznek részt, azon belül is a légcsatornázást végzik az egyik elhagyatott épületrészben. A csapat tagjai elég különbözőek, mégis jól összecsiszolódtak és abszolút kedvelhető karakterei a könyvnek; még a brigád káromkodó, ellenmondást nem tűrő és olykor elég kemény lecseszést osztogató vezetője, Józsi is. Mindannyiuknak megvannak a maguk tervei a jövőre nézve és mindannyian egyetértenek abban, hogy időnként elég kísérteties helyekre sodorja őket az élet főnökük, Roland irányítása alatt. Miközben néhányan egy "puccs" megkísérlésére készülnek, mások a maguk és vagyonuk gyarapítása céljából felfedező útra indulnak és átkutatják az épületet esetleg pénzzé tehető értékek után kutatva - csakhogy egyikük egy olyan szobát nyit ki, melynek örökre zárva kellene maradnia; ahogy annak a pinceszinti helyiségnek is, mely a tervrajzokon sem szerepel...

A szerző írásmódja olvasmányos és képies, a humora spontán, írói stílusa közvetlen és laza, ezért könnyen magába szippantja az olvasót a kötet. Az alapsztori nagyon tetszett, a valóságalapjának lehetségessége még borzongatóbbá tette, ezáltal elérve azt, ami miatt az ilyen történeteket imádom: a könyv végéig folyamatosan kitartó hideglelős érzést. A cselekmény végig izgalmas, a múltba nyúló szál kísérteties, az események logikusan követik egymást, a karakterek emberiek és jól felépítettek, a végkifejlet pedig reális.

 A világ tele van bizarr titkokkal. Azonban minden sírt megbolygatnak egyszer.

Összességében egy izgalmas, humort sem mellőző, igazi, véres horrorsztori; aminek olvasása közben végig futkos a hátadon a hideg, mégis lapozol tovább, izgalommal vegyes borzongással; és várod, hogy valamelyik sarokból rádugorjon egy ilyen förtelem vagy épp a Manny-torony eredjen a nyomodba...

– […] Most képzeljetek el egy filmet vagy egy könyvet ezzel a névvel: Rá-Ro Extra, mennyire rossz már! […]

Imádtam! Remélem, olvashatok még hasonlót a szerzőtől!
5/5

A kötetet beszerezhetitek:

https://webshop.fairbookskiado.hu/termek/jeffrey-knox-ra-ro-extra

2015-ben jelent meg először az Athenaeum Kiadó gondozásában Bíró Szabolcs: Lángmarta dél c. történelmi regénye, mely az Anjouk sorozat második része. Ez a 15 részesre tervezett sorozat 5 trilógiára is oszlik, melyből eddig 9 rész, azaz 3 befejezett trilógia látott napvilágot - a Lángmarta dél így Bátor Attila bosszútrilógiájának második kötete is egyben.

Fülszöveg

1322. Miután Anjou Károly egy minden addiginál hatalmasabb sereggel meghódította a Felvidéket, és az utolsó erdélyi vár ellenállását is megtörte, még mindig nem kezdheti meg a nyugodt birodalomépítést. Az ország déli részén a Subicsok törnek borsot az orra alá, így a királynak a tengermellék felé kell fordítania tekintetét, és folytatnia az évtizedes belháborút, melynek talán sosem lesz vége. László, a lecsúszott udvari lovag, miután gyilkosként megszökött Temesvárról, és önmaga elől is menekülve vergődött át az országon, a horvát bán oltalma alatt próbál új életet kezdeni – ám a sors akarata folyvást közbeszól. Lackfi István, az alacsony sorból származó vad székely harcos, aki a felvidéki hadjáratban szerezte meg lovagi címét, ezúttal ezer lovast vezet a mühldorfi csatába, ahol egyszer s mindenkorra eldől, ki örökli a német-római császári címet. Mindeközben a sorsával megbékélt, és ismét liliomos lovagként élő Bátor Attila elszántan igyekszik megtalálni fiát és feleségét, akikről azt sem tudhatja, élnek-e még egyáltalán. A remény élteti, de a kegyetlen bosszúvágy hajtja: egy fekete lobogót keres, és az embert, aki elárulta.

Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regényfolyamának második kötete a XIV. századi Magyar Királyság legdélibb csücskébe kalauzolja az olvasót, ahol még mindig virágzik a kiskirályként pöffeszkedő uracskák hatalma, és melynek olvasztótégelyében egyének, dinasztiák és birodalmak sorsa dőlhet el.

Zavaros évek voltak azok. Zavarosak és véresek. Mi, akik akkor éltünk, joggal hihettük, hogy a lázongásoknak, a belföldi csatározásoknak, ostromoknak és hadjáratoknak sosem lesz vége – legalábbis a mi nyomorult földi létünk során.

Történetünk 1322-ben, nem sokkal az előző rész sötét befejezésének eseményei után veszi fel a fonalat; melynek ismeretében értelmet nyer számunkra a Bátor Attila bosszútrilógiája címválasztás is. A Liliom és vér végén egy kegyetlen kép fogadja főhősünket - de vajon a Lángmarta dél fináléjában vele együtt lélegezhetünk fel?

A regényben - dél felperzselése mellett - többek közt nyomon követhetjük a liliomos lovag egyre növekvő kálváriáját, egy félelem táplálta hatalom ingatagságát, a véres mühldorfi csatát, egy rabszolgakereskedő embertelenségét, egy lecsúszott lovag rosszabbnál rosszabb döntéseit, valamint Lackfi István hadszíntéri sikereit. Elsajátíthatjuk a kovács mesterség csínját-bínját, megalapozhatjuk a forint bevezetését és megismerkedhetünk a kétéves forma Toldi Miklóssal is.

A szerző részletgazdag írásmódja és a történelmi korhűség ismét letehetetlenné, a több szálon futó cselekmény pedig izgalmassá tette a kötetet; miközben a váltott szemszögek által betekintést nyerhetünk a szolgák és a köznép, illetve a lovagok és uralkodók életébe és nehézségeibe is. Szereplőinkkel együtt érezhetjük a csata hevességét és feszültségét; az árulás fájdalmát; a barátság véget érésének sajgását; a kiszolgáltatottság gyötrelmét; az ételek, az italok, a vér és a hatalom ízét. Hallhatjuk mi is a fegyverek énekét és a támadó ezredek mennydörgését; részesei lehetünk a politikai játszmáknak és udvari intrikáknak; és a legkegyetlenebb módon bizonyíthatjuk hűségünk valódiságát...

Ha tudta volna, hogy az a gyerek nem másnak a fia, mint aki miatt az ő két kezét egykor átdöfte az az ördögi templárius, talán azonnal megszabadul tőle – sikítva, könyörögve, mindenét visszaszolgáltatva. S ahogy ő sem tudott semmit a fiú kilétéről, úgy Bátor Szilárdnak sem volt ekkor még semmi fogalma róla, micsoda megpróbáltatások várnak rá az elkövetkezendő időkben.

Összességében ismét egy gördülékenyen és olvasmányosan megírt, humort és izgalmakat sem nélkülöző történelmi regény; ami időnként könyörtelenül megtépázza a szereplőket és az olvasót is, mégsem ereszt, míg a végére nem érsz...

5/5

Sásdi Tamás véleményét a kötetről itt olvashatjátok!

Tavaly jelent meg a Semmelweis Kiadó gondozásában Frey Domonkos: Arthropodóm c. kötete, mely egy ökológiai disztópia, melyben az ember alaposan elveszíti a kontrollt a teremtményei felett...

 Köszönöm szépen az írónak itt is a lehetőséget és a kötetet!

Fülszöveg

Távol a civilizációtól, a trópusi Guayanában egy tudományos munkacsoportnak feladják a leckét. Helyre kell állítani a világ legnagyobb biodómját, az esőerdőbe épített Arthropodómot. A hatalmas komplexum kupolája alatt egy mesterségesen betelepített, exkluzív vadrezervátum található, ahol olyan állatokra lehet vadászni, amilyeneket még nem látott a világ: óriás ízeltlábúakra.
A rovar-megafauna azonban meglepetést meglepetésre halmoz. Meghökkentő kapcsolatokat alakít ki azzal a művi világgal, amelybe 'teremtői' belekényszerítették. A méhek kihalásával párhuzamosan furcsa kényszermozgások jelentkeznek az állatállományban. A zártnak tételezett rendszerben váratlanul szikes talajfoltok, kullancsok és helyi törzsbéliek jelennek meg. Mindnek közös az oka, egy rejtett hálózat, amely eddig a kutatók háta mögött szerveződött és mostanra készen áll arra, hogy hideg, ízeltlábú pokollá változtassa a biodóm idilli arculatát. A tudósok egyetlen lehetősége a túlélésre, ha időben összerakják az Arthropodóm rejtélyének tudományos puzzle-ját.

Frey Domonkos 23 éves, Budapesten élő orvostanhallgató, aki tanulmányai mellett, 16 éves korától kezdve, szinte mániákusan ír. Kettős, reál és humán érdeklődése, ikerkötődése átüt minden munkáján. Sebészi precizitással csempészi bele különös, elemi erejű és dinamikájú történeteibe a természettudományos igényességet. Eddig megjelent rövidebb műveiben, az Odaát és az Élet az életért című novelláiban – biológiai, kémiai, fizikai háttértudását meg nem tagadva – a létezés határait feszegető, morális témákkal foglalkozik.
Ebben a regényében az élővilág esélyeinek és a környezetvédelem körmünkre égő kérdéseinek boncolgatásával egyetemes segélykiáltást fogalmaz meg. Egy végtelenül izgalmas, letehetetlen ökothrillerbe oltott kiáltványban hívja fel a figyelmet arra, hogy milyen fontos és létünkhöz nélkülözhetetlen teremtmények a kicsiny, látszólag jelentéktelennek tűnő élőlények – a rovarok.

– Az Arthropodómnak erkölcsi célja van. Mégpedig az, hogy felnyissuk az emberiség szemét, hogy meglássa az apró, jelentéktelennek tűnő kicsinységeket, ezzel megmentve őket a kihalásuktól. Ez az én vízióm.

A kötet színtere egy biodóm, melyben egy milliárdos a karbonkorihoz hasonló környezetet teremtett meg, ezáltal megalkotva egy olyan vadászterületet, melyben a gazdagok szafarikon részt véve lőhetnek ki eddig még sohasem látott méretű rovarokat, bogarakat és pókokat; miközben nem mellékes az sem, hogy ezek húsát akár meg is kóstolhatják, ugyanis az élelmiszeriparban is feldolgozható, fehérjedús és mentes ételek készíthetőek belőlük.
Az öreg Waltz álma egy olyan megafauna létrehozása volt, melyben ellenőrzött körülmények között, egy nem mindennapi kis világban találhatja magát a látogató; ezzel forradalmasítva nem csak az élelmiszeripart, de a tudományos életet is.

A regényben nagy szerepe van a környezet- és természetvédelemnek, melyre elég nagy hangsúlyt fektet a szerző. A különböző szakterületek tudósaiból álló csapat tagjai által elég sok információt kaphatunk arról, merre tart a világ ökológiai helyzete, mennyire fontos lenne a mikrofauna védelme, mit veszíthetünk a méhek eltűnésével, mi történik, ha egy-egy láncszem kiesik a táplálékláncból; de arra is választ kaphatunk, hogy mit okozhat az, ha génmanipulációval igyekszünk megoldani ezeket a problémákat, vagy egy felelőtlenül létrehozott zárt rendszerben igyekszünk istent játszva belenyúlni az állatok természetes evolúciós folyamataiba...

A rövid fejezetek gördülékennyé tették az olvasást, de az elején kicsit zavart, hogy néhány oldalanként új szereplő bukkant fel, akik megismerése így kicsit kaotikus volt számomra. A párbeszédek szerkesztése szintén elég hektikusra sikerült, nagyon sok helyen maradt le a  "-" jel, mikor visszaváltottunk a leíró részekre és már nem a dialógus részei következtek.

A kötet borítója, éldekorja és belíve gyönyörű lett, olvasás közben szívesen lapoztam oda, hogy megnézzem, hogyan is néznek ki az egyes fajok; de enélkül is könnyen el tudtam képzelni őket, Domi nagyon jól leírta a kinézetüket, megjelenésüket. Az Arthropódom térképéhez időnként szintén visszatértem, hogy még inkább nyomon tudjam követni, szereplőink éppen merre járnak a biodóm területén, illetve hol volt eredetileg az állatok létrehozott otthona.

– […] Több mint kétmillió fajuk ismert a számunkra, ez kétszer több, mint a többi állaté összesen. Ők azok, akik eltüntetik a maradékot. Táplálékul szolgálnak számos fejlettebb élőlénynek, köztük az embernek is. Ők porozzák be a növényeket. Némelyikük képes rá, mézet, selymet alkosson saját anyagaiból. Sokszínűségük lebilincselően csodálatos, mind életmódjukban, mind felépítésükben. És mi ezt a különös és fantasztikus gazdag világot akarjuk, ha nem is tudatosan, de elpusztítani. Áldozatául ejtjük az emberi butaságnak és tudatlanságnak. Ők pedig majd mindannyiunkat maguk után rántanak a kihalt fajok hosszú listájára.

Összességében egy olvasmányosan megírt ökofikciós disztópia, melynek légköre számomra a Jurassic Park hangulatát idézte. A tudományos részek érdekesen és nem szárazon voltak megjelenítve, a környezettudatosság pedig ugyan fontos eleme volt, mégsem éreztem azt, hogy a számba akarná rágni vagy erővel le akarja tolni a torkomon. A regény cselekményközpontú, a karakterek kellően bemutatottak, Domi írásmódja képies és gördülékeny, a rövid fejezetek miatt gyorsan lehet haladni az olvasással, az izgalom pedig végig fenntartotta az érdeklődésem.

Köszönöm, hogy olvashattam!
4/5

Több infó a szerző oldalán!