Recenzió: Esterházy Péter - Egy nő
Idén jelent meg újra, ezúttal a Magvető Kiadó Alapdarab kiadói sorozatában Esterházy Péter: Egy nő c. kötete, mely egy szókimondó elbeszélés, melynek alanya: a nő.
Még nem olvastam az írótól, de régóta TBR listás szerző, így érdeklődéssel vegyes kíváncsisággal vetettem bele magam az olvasásba és azt kell mondanom, hogy nagyon jól szórakoztam olvasás közben!
Köszönöm szépen itt is a Magvető Kiadónak a bizalmat és a kötetet!
Fülszöveg
„Esterházy regényével a magyar irodalom egy nagy könyvvel lett gazdagabb, és végre nagykorú.”
Nádas Péter
A cím, kérem tisztelettel, nem zsákbamacska. A mű tényleg egy nőről szól. Vagy sok nőről. Vagy egy férfiról. (Ahogy azt egy férfi elképzeli.) Szóval rólunk van írva. A testről. A test árulkodásairól. Kapcsolataink kusza egyszerűségéről. Az érzékiség hatalmáról, midőn e hatalom csúcsán érezhetjük magunkat. S midőn – a lábainál. (Lába válogatja.)
A nagysikerű Egy kékharisnya följegyzéseiből kiderült, Esterházy szereti néven nevezni a dolgokat. Hát itt sem történik egyéb, mint a dolgok folyamatos néven nevezése. Mindössze a megközelítés tárgya változott… (nővé).
Most ez zavar a világon a leginkább, ez a csönd, ez a zajhiány, melyben csupán én hallatszom, az égig érő vágyam nyivákolása.
Bevallom, az erotikus címke elsőre kicsit elrettentett, majd a kötetbe belelapozva a megdöbbentő szókimondóság is; de a kíváncsiságom felülírta a sztereotípiáim, mindent összevetve pedig egy igazán nem mindennapi, egyedi olvasmányélményben volt részem.
A regény felépítése sem volt szokványos, helyenként egy-egy gondolatnyi részek váltották egymást a pár oldalnyi fejezetekkel, melyeknek főszereplője az elbeszélő, alanya pedig minden esetben egy nő. 97 töredék; 97 hasonló, mégis teljesen más képzet, melyek kendőzetlenül és nyíltan tárják elénk mindazt, mit gondolhat rólunk a másik nem - akár elhisszük neki, akár nem; akár magunkra vesszük, akár nem...
Egy nő, aki szeret; egy nő, aki gyűlöl; egy nő, aki szeret és gyűlöl; egy nő, aki kihasznál; egy nő, akit kihasználnak; egy nő, akiért rajonganak; egy nő, aki rajong; egy nő, aki... bármit tesz és érez, mégiscsak ő a nő, aki a kulcsfigura és a címszereplő...
Amikor nem zavar, akkor én: odavagyok érte, lelkesen pihegek, ha megpillantom, beremeg a térdem, izzad a tenyerem, s az Ég kegyeltjének tartom magam, hogy egy ilyen nő figyelemre méltat, és ő: mindezt irgalmasan tűri. A melle akár egy túlérett bakfisnak. A csípője, mint a Duna-kanyar (erőmű előtt). Az öle kipörzsöli a gyöpöt. A bőre nem öregfoltos, hanem díszes. Az ajka külön életet él, bozsog, nem málna, nem gyümölcs, de íz, szín (csín, tűz, mint rendesen). Tekintete bizsergető. A járása dehogyis vonagló, hanem vonuló. Ma már alig van nő, aki így tudná hordani magát.
Összességében a rövid fejezetek miatt gyorsan haladtam a kötettel; a szavak játéka és a magyar nyelv sokszínűsége, melyet az író maximálisan kihasznált, impulzívvá tették számomra az olvasást; miközben akaratlanul is elgondolkoztam azon, mennyi valóságtartalom lehet a sorok között és ez mégis milyen hatással lehet az olvasóra...
A szerző írásmódja több esetben vulgáris és közönséges, mely valószínűleg eléggé megosztja az olvasóközösséget; kellő nyitottsággal viszont rájöhetünk, hogy a való életben a mi gondolataink is illetlenek vagy épp felháborodást keltőek tudnának lenni; csakhogy az ember rendszerint nem a valódi arcát mutatja kifelé, általában cenzúrázva és mások elvárásainak megfelelve tárjuk a gondolataink és a véleményünk a társadalom és a világ elé...
Biztos, hogy olvasni fogok még a szerzőtől!
4/5
A kötetet többek közt beszerezhetitek:
https://magveto.hu/index.php?action=konyv&id=139523272