2019-ben jelent meg először, idén pedig éldekorált újrakiadásban is a Jaffa Kiadó gondozásában Bauer Barbara: Kétszáz éves szerelem c. mágikus realista regénye, mellyel ismét egy csodálatos történetet kaptam az írónő tollából...

Fülszöveg

Szentirmai Róza egy isten háta mögötti faluban él fiával, a tizenegy éves Janóval. Családjában a bábamesterség anyáról lányára szálló tudomány – őt is szívesen hívják, ha gyermek érkezik a házhoz. De ismer gyógyírt a női test és lélek minden bajára, kezében van a csábítás és a testi örömök fokozására szolgáló csodaszerek titka, ahogy az összetört szívek balzsama is, férfinak, nőnek egyaránt. A faluban az a szóbeszéd járja, hogy tudása nem e világi: felmenői között boszorkány is akadt. Úgy látszik, csak a saját életét nem tudja egyenesbe hozni, az egyetlen férfi, akit valaha szeretett, gyűlöli. Egy napon Rózát furcsa, valóságosnak tűnő álomból ébresztik. Míg álmában máglyára vetették, a valóságban a háza ég le. Bár fiával sértetlenül megmenekülnek, hamuvá és porrá lett életükből semmi más nem marad, csak egy bordó, bőrkötéses könyv – egy hosszú évszázadokat átfogó napló, mely a semmiből került elő, benne egy üzenettel. Róza késztetést érez, hogy beleírjon egy kérdést a bordó könyvbe, melyre megdöbbentő módon válasz érkezik. Válasz – kétszáz évvel korábbról. Róza kíváncsian ered útnak, hogy megtudja, ki írhatta a sorokat. Miközben az árvíz után újjászülető Szeged utcáit járja a könyvvel a kezében, egyre többet tud meg egy olyan világról, amelynek már a nyomai is csak az emlékezetben élnek. A könyv sorai az egykori Boszorkányszigetre vezetik, ahol a fák és gyomok között meghallja a múlt suttogását, a talpa alatt pedig megérzi az egykori máglyák hamujának perzselő érintését. Bauer Barbara új regénye egy évszázadokon átívelő, mágikus szerelem története, melyben párhuzamosan elevenedik meg a híres szegedi boszorkányperek sötét időszaka és a két világháború közötti Magyarország falusi valósága. A nagy kérdések – hogy mit jelent nőnek lenni, mi kell a boldogsághoz, mi vezet az igaz szerelemhez – talán minden korban ugyanazok. Egy azonban biztos: férfi kell hozzá, mégpedig az igazi!

 De miután minden gyermek, aki kibújt az anyja óvó öleléséből, tápláló méhéből, azért érkezett, hogy a boldogságot keresse, mindnyájunkat a szeretet keltett életre, és mind azért jöttünk, hogy az élet legyen, mint addig volt. Hiszen születésünkkel kelt életre a változás.

Bauer Barbara regénye egy olyan magával ragadó, generációkon átívelő alkotás, amely garantáltan napokra beszippantja az olvasót. Barbara könyveiben mindig jelen van egy különleges atmoszféra, és én épp ezért szeretem az írásait - mindig nagyszerűen adagolja a romantikát, miközben a történelmi hitelességet is maximálisan szem előtt tartja. Az írónő stílusa rendkívül gördülékeny, tele van gyönyörű képekkel és olyan mély gondolatokkal, amelyek a családi örökséget és a múlt elszakíthatatlan kötelékeit boncolgatják.

Ez a generációs történet egy olyan mélyebb utazás, amelyben a felvonultatott emberi sorsok – különösen a női sorsok alakulása, a generációkon át öröklődő traumák és megpróbáltatások – elképesztően szívbemarkolóak és valóságosak. Kifejezetten izgalmas volt elmerülni kicsit a népi gyógyászat világában; az anyáról lányára szálló bábamesterség titkai, az összetört szívekre írt balzsamok és a gyógynövények ismerete keveredik a merev, vidéki babonákkal és előítéletekkel. A cselekmény gerincét két idősík adja, amelyek tökéletes egyensúlyban váltakoznak egymással: a lapokon párhuzamosan elevenedik meg a híres és sötét szögedi boszorkánypörök kora, valamint a két világháború közötti Magyarország rideg falusi valósága. A földrajzi és történelmi háttér megelevenítése zseniális: szinte érezni a Tisza-part illatát, miközben Rózával együtt rójuk a nagy árvíz után újjászületett Szeged patinás utcáit, vagy épp a hátborzongató hangulatú egykori Boszorkánysziget fái között keressük a múlt elfeledett nyomait. A történelmi tények közé finoman beágyazódó mágikus realizmus pedig pont azt a pluszt nyújtja, amiért a leginkább szeretek olvasni - hiszen teljesen kiszakít a valóságból, miközben elgondolkodtat a láthatatlan összefüggéseken.

 – Hallgass a szívedre! A többi majd megoldódik magától.

Bár közvetlenül a befejezésekor kicsit hirtelennek tűnt a lezárás, továbbgondolva viszont abszolút elégedett vagyok vele; egy igazi érzelmi hullámvasút ez, amely a múlt rég elfeledett titkait a jelen legmélyebb érzelmeivel köti össze, és az utolsó lap után is sokáig az olvasóval marad...

5/5

Tamás véleményét a Könyv-történeten találjátok!

2024-ben jelent meg a Smaragd Kiadó gondozásában Kovács Gábor: Fedőneve: Cucili Bu c. kalandregénye, megy az Anubis árnyékában sorozat második kötete. Az első részről írt véleményemet itt találjátok! 

Köszönöm szépen a szerzőnek itt is a lehetőséget és a kötetet!

Fülszöveg

„Én egy elismert démonvadász vagyok. Nem holmi közönséges útonálló vagy valamiféle kisstílű gengszter. Ha a tanítványomat egy ember kíséri, azt még megértem. De engem? Engem nem kísérhet egy ember. Kettő a minimum.”

Cucili Bu neve ismerősen csenghet azon olvasók számára, akik olvasták a szerző első művét, az Egy démon tárnái-t. Ebben a saidokkal, démonokkal és a rájuk vadászó, harci különítménnyel teli világban az erőszak mindennapos, a küldetések egyre komolyabbak, a karakterek oldalról oldalra érdekesebbek.

Cucilu Bu, azaz Tigrisszem olyan feladatot kap, amit szívügyének tekint. Egy vén sárkányt kell megmentenie, és ehhez egy kezdő vadászt adnak mellé ballasztnak. Bu lelkiismeretesen végzi a kapott feladatot, ám nem számít rá, hogy az akció teljesen más fordulatot vesz. Mialatt missziót misszió után teljesítenek, kőkemény harcost farag a rá bízott ifjúból.

Kovács Gábor fantasztikus humorral meséli el nekünk hőse kalandjait, és vezet tovább minket az általa megálmodott világban.

Ez a könyv nem hiányozhat az izgalmas, fordulatos történeteket kedvelő olvasók polcáról.

 - (...) A szellemklánok megvetik a legtöbb embert. Nem azért, amik, hanem azért, ahogyan a másik emberrel bánnak, és ahogyan a környezetüket pusztítják.

Az első rész, az Egy démon tárnái után nagyon kíváncsi voltam, hogyan szövi tovább a szerző ezt a különleges világot, és örömmel jelentem, hogy a folytatás sem okozott csalódást; sikeresen hozta ugyanazt a szintet és hangulatot, amit ott megszerettem.

Az alapsztori már az első könyvben is azonnal megfogott, és az író által felépített, démonokkal, saidokkal és különféle furcsa teremtményekkel teli univerzum most is remekül működött. Gábor írásmódja elképesztően képies; ahogy az első résznél szinte magam előtt láttam a sötét tárnákat és a kreatúrákat, úgy itt is tökéletesen megelevenedtek a jelenetek a szemem előtt.

A misztikus-fantasztikus vonal továbbra is izgalmas, a szerző nem spórol a kalandokkal, talányokkal és a trükkös csapdákkal, amitől a történet végig lendületes és akciódús marad. Kifejezetten tetszett, hogy a sztori tartogatott váratlan húzásokat: a végén lévő csattanó itt is ült, ahogy a korábbi kötetben is.

A karakterek dinamikája lett a könyv egyik erőssége számomra. Cucili Bu (alias Tigrisszem) figurája zseniális, és kifejezetten élveztem a mellé adott kezdő vadász, Tamás mentorálását – a kettejük közötti fejlődési ív pedig kőkemény és szórakoztató volt egyszerre.

 A bemutatottról még annyit, hogy temperamentumos hölgy, kinek pofonja mennyei gyönyör a mazochisták számára, lágyékon térdelése sterilizáló hatású a barmok javára.

Meg kell említenem a kötet egyik egyedi sajátosságát is: az olvasó közvetlen megszólítása ezúttal is kissé vegyes érzéseket keltett bennem, néha kizökkentett az olvasásból; viszont cserébe a történet fanyar, szarkasztikus humora most is abszolút kárpótolt ezért. Ez a fajta hangvétel már az első részben is bejött, és szerencsére a folytatásban is végig érezhető volt. Kovács Gábor stílusa az olyan elborult pillanatokban mutatkozik meg leginkább, amikor egy sárkány-páfrány-sáfrány szójáték kellős közepén azon kapjuk magunkat, hogy a sárkány demenciáján, meg a jó ügy érdekében bevetett, bedrogozott kecskén agyalunk...

Összességében egy nagyon szórakoztató, pörgős és vizuális fantasy, ami méltó folytatása az első kötetnek. Aki szerette az Anubis árnyékában kezdetét, annak a Fedőneve: Cucili Bu is kötelező darab lesz!
Remélem, érkezik majd a folytatás - én nagyon élveztem ezeket a történeteket!

4/5

Idén jelent meg újra az Európa Kiadó gondozásában, éldekorált ikerkönyv kiadásban Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei c. kötete, mely nem csupán a világirodalom egyik első regénye, hanem egy olyan időutazás, amely szinte hipnotikus erővel szippantja be az olvasót a 11. századi Heian-kori Japánba. Muraszaki Sikibu remekműve monumentális vállalkozás: a császári udvar ködös, selyemszagú, intrikákkal és kifinomult esztétikával teli világát tárja elénk, amely egyszerre tűnik végtelenül távolinak és megdöbbentően ismerősnek...

Köszönöm szépen itt is az Európa Kiadónak a bizalmat és a lehetőséget!

Fülszöveg

A világirodalom első szerelmes és családregénye – egy több mint ezeréves nagyregény – van most a kedves olvasó kezében, ezer évvel ezelőtti szerelmekről, gáláns kalandokról és császárvárosi hétköznapokról.
Egy figyelemre méltó, úttörő nő tollából született meg ez a remekmű. Egyszerre beszélhetünk a legrégibb szerelmes regényről és a legkorábbi feminista regényről is, amely megkérdőjelezte a társadalmi normákat, és nem foglalkozott a begyökeresedett nemi szerepekkel. Ez a különleges történet a 11. század óta sokáig a felemelkedés és a női egyenjogúság szimbóluma volt, míg a kényszerített együttlétek megítélése mára szerencsére megváltozott. Muraszaki a szövevényes történetmesélésével, összetett női karaktereivel és a női vágyak ábrázolásával jócskán megelőzte korát.
A regény főhőse egy szépséges, minden művészetben páratlanul tehetséges ifjú, az uralkodó fia. A „fénylő Gendzsit" császári atyja már csecsemőkorában annyira félti majdani irigyeitől, hogy emiatt inkább nem adja meg neki a hercegi címet, közrendűvé fokozza le, hogy saját erejéből legyen kénytelen hatalomra szert tenni, és így jobban vigyázhasson magára. Ám Gendzsi, ahogy felcseperedik, mintha egyáltalán nem akarna vigyázni magára, sőt: egyre veszedelmesebb szerelmi afférokba bonyolódik.

 Gendzsi olyan férfi volt, akinek a természete tiltotta, hogy akár egyetlen nőt is elfelejtsen.

A regény középpontjában "Fénylő" Gendzsi áll; az ő életútján, politikai felemelkedésén, száműzetésén és számtalan szerelmi viszonyán keresztül nyerünk betekintést a korabeli arisztokrácia mindennapjaiba. Gendzsi karaktere összetett; mai szemmel nézve cselekedetei és a nőkkel való kapcsolata sokszor morális kérdéseket vetnek fel, ugyanakkor pont ez az esendőség teszi őt hús-vér alakká. Muraszaki Sikibu zsenialitása abban rejlik, hogy nem ítélkezik, hanem megfigyel. A nők helyzetét, a korlátozott szabadságukat, a paravánok mögötti várakozást és a magányt olyan lélektani mélységgel ábrázolja, ami messze megelőzte a korát.

 – […] Aki higgadtan és nyugodalmasan szemléli a világot, az boldog lesz.

Összességében a Gendzsi szerelmei egy páratlan kulturális és irodalmi kincs. Aki hajlandó lelassulni a 11. századi udvar komótos ritmusára, azt egy olyan mélyen spirituális, esztétikus és érzelmes világ fogadja, amely garantáltan hosszú ideig az olvasóval marad...

4,5/5

2018-ban jelent meg először a Helikon Kiadó gondozásában Richard Shepherd - Holtak vallatója c. önéletrajzi kötete, mely nemcsak a szerző memoárja, hanem egyúttal elég mély bepillantás is a kórbonctan nem éppen egyszerű világába...

Fülszöveg

Dr. Richard Shepherd, a nagyszerű igazságügyi patológus több mint 23000 boncolást végzett. A maga módján detektív, furcsa, gyakran megmagyarázhatatlannak látszó halálesetek rejtélyeit kell megoldania…
Az igazságot kutatva sorozatgyilkosokat buktatott le, természeti katasztrófák következményeit vizsgálta, „tökéletes gyilkosságokról” rántotta le a leplet, szokatlan vagy valószínűtlen balesetek körülményeit derítette fel. Az általa szolgáltatott bizonyítékok gyilkosokat juttattak rács mögé, ártatlanok szabadságát adták vissza, kézenfekvőnek tűnő megoldási kísérleteket döntöttek romba. Tette mindezt nem kis személyes áldozatok árán.
A Holtak vallatója nem pusztán a számára legtöbb vívódást okozó holttestekről és esetekről szóló beszámolók gyűjteménye; azt is bemutatja, milyen egy élet, amelynek minden pillanatában jelen van a halál.

Ezek után egyértelművé vált, milyen jövő vár rám. Nem óhajtottam kevesebbel beérni, mint hogy én legyek a következő Keith Simpson professzor.

Nagy elvárásokkal kezdtem bele a kötetbe, hiszen a téma és a szerző hírneve már előre sokat ígért, és örömmel jelenthetem, hogy az esetleírások abszolút hozták az elvárt szintet. Ritka az olyan önéletrajzi írás, amely ennyire kendőzetlenül és pontosan mutatja be a kórboncnoki szakma mindennapjait. A szakértői munka legapróbb részletei egyszerűen beszippantottak; a könyv lapjain keresztül szinte mi magunk is a boncasztal mellett állunk, miközben a szerző feltárja a testek eltitkolt történeteit. Különösen tetszett a kórtani ismeretek bemutatása, amely laikusok számára is érthető, mégis kellően professzionális maradt. Shepherd fejlődéstörténete is lenyűgöző: az, ahogyan igazi „késspecialistává” válik, szinte borítékolható volt már a pályája legkorábbi szakaszában is, látva az elhivatottságát, a precizitását és a szúrt sebek iránti nem mindennapi vonzalmát.

Rendkívül drámai és hullámzó volt végigkövetni a karrierje ívét. Megrázó mérföldkőként jelenik meg az első igazán nagy ügye, a hungerfordi mészárlás, amely egy életre meghatározta a szakmai hozzáállását. Ezzel éles kontrasztban áll a hírhedt Marchioness-eset (a Temzén elsüllyedt sétahajó tragédiája), amely a szerző életének egyik legsötétebb fejezete lett. Megdöbbentő volt olvasni, hogyan csináltak belőle bűnbakot, és milyen mélypontra került a szakmai és emberi meghurcolása miatt. Ebben a nehéz, kihívásokkal teli szakmai életútban fix pontként jelenik meg a példaképe, Keith Simpson professzor iránti tisztelete, amely vörös fonalként vonul végig a lapokon, és keretet ad Shepherd hivatástudatának.

Lehunytam a szemem, és már láttam is a halomba rakott holttesteket, éreztem a bomlás bűzét és a hőséget, megjelentek előttem a fiatalok, akik táncoltak, amikor a bomba felrobbant, amikor a hajó elsüllyedt, fiatal emberek kezek nélkül, exhumált gyerekek a koporsóikban, apró csecsemőtestek az ember embertelenségének kiszolgáltatottság tanúságtevőiként, elszenesedett testek, vízbe fúltak holttestei, testek darabokban a vasúti pályán.

A kórboncnoki hivatásba való mély bepillantás miatt a kötet szinte letehetetlen, a zseniális esetleírások azonnal beszippantják az embert. Ugyanakkor nem mehetek el a negatívumok mellett sem, amelyek miatt végül levontam egy csillagot. Az egyik legnagyobb strukturális probléma az volt, hogy a szerző sokszor csapongott az időben. Ez a hullámzó kronológia többször is megtörte az olvasás lendületét, és feleslegesen kuszává tette az egyébként izgalmas narratívát. A másik zavaró tényező a magánéleti szál túlzott részletezése volt. Úgy gondolom, az első házassága kudarcának extrán nyílt, már-már bulváros kiteregetése egyáltalán nem hiányzott ebből a történetből. Ezek a magánéleti szennyesek inkább elvették a fókuszt a zseniális szakmai vonalról, semmint hozzátettek volna a könyv értékéhez. Mindent összevetve viszont egy rendkívül erős, hiánypótló kötet, apróbb szépséghibákkal.

4/5

Tamás véleményét a Könyv-történeten itt olvashatjátok!

Idén jelent meg az AB-ART-nál Telecsán János: Szilánkok a prizmából c. novelláskötete, mely 12, főként science fiction zsánerű történetet tár az olvasó elé. A szerző Vacsorafilozófia c. könyvét nagyon szerettem, így nem volt kérdés, hogy igent mondok erre a megkeresésére is!

Köszönöm szépen a szerzőnek itt is a megkeresést és a kötetet!

Fülszöveg/ajánlás

Az Ab Art kiadó harmadikkönyves szerzőjének új könyve egy sodró lendületű novelláskötet, ahol az űrkutatás, a mesterséges intelligencia, az idegen élet és a tudat határai köré épülnek a történetek. Zömmel sci–fi témájúak a novellák de a fókusz sokszor betéved a történelem, a filozófia, a tragikomédia és a horror területére is.
Mi van, ha a fejlődés nem előrelépés… hanem ismétlés?
Vajon minden civilizáció ugyanabba a falba rohan bele – újra és újra?
Hogyan reagálna az emberiség, ha egy új és merőben más civilizációval találkozna?
Hova vezethet az egyre durvábban digitalizálódó és dopaminvadász életformánk?
Megértünk-e már egy kollektív társadalomra ahol nincsenek titkok?
A lapokon idegen világok, jégbe fagyott jövők és torz valóságok jelennek meg.
A Szilánkok a prizmából nem történetek gyűjteménye. Ez egy széteső valóság lenyomata. A könyv végig feszültségben tart, miközben folyamatosan megkérdőjelezi, amit igaznak hittél.
Ha szereted a gondolatébresztő, mégis pörgős, fordulatos történeteket, amelyek még napokkal később is veled maradnak…
Akkor ez a könyv neked szól.
Balázs F. Attila – az Ab Art kiadó tulajdonosa, Madách-díjas író (műveit 52 nyelvre fordították le)

– […] a súrlódás az, ami az embert emberré teszi. A küzdelem. A várakozás.

A Szilánkok a prizmából egy kifejezetten erős, gondolatébresztő olvasmány lett, ami nálam nagyon betalált. A szerző stílusa már az első pár oldal után megfogott; a mély, filozofikus írásmód, melyet már a Vacsorafilozófiában is kedveltem, itt is abszolút érződött. Minden egyes történetnek van olyan egzisztenciális, reflektív vagy épp teoretikus rétege, ami miatt ez a kötet messze túlmutat a tucat sci-fi kliséken és az egyszerű űrhajós-robotos sztorikon; így bátran merem ajánlani azoknak is, akik még csak ismerkednek a science fiction-nel vagy esetleg komfortzónán kívülinek érzik ezt a zsánert.

Ami különösen tetszett, az a történetek felépítése. Bár a novellák kiindulópontja nagyon hasonló gyökerekből táplálkozik, a megvalósítás valahogy mégis elképesztően sokszínű és változatos lett. Kifejezetten izgalmas volt látni, hogy ugyanazt a sci-fi alapgondolatot hányféle teljesen eltérő, kreatív nézőpontból képes megközelíteni a szerző. Egyetlen percre sem laposodott el a könyv, nem éreztem azt a tipikus önismétlést, ami a hasonló tematikájú köteteknél gyakran előfordul.

A Romanche-hasadék nem csupán egy geológiai képződmény, hanem egy seb az óceán fenekén, egy fekete, tátongó vágás, amely évezredek óta nyeli el a fényt és a reményt.

(...) Nem kaparászás volt. Hanem valami más. Egy lassú, ritmikus dobbanás. Mint egy szív, ami pumpálja a vért, lassan és ütemesen.

Valami mély.

Valami nagy.

A fal enyhén rezgett az érintésük alatt. A hegy lélegzett.

A huszonötödik század hajnalára az emberiség elkezdte gyakorolni a suttogást, miután évezredeken át csak ordítani tudott.

Az öröklétben az unalom a legerősebb mozgatórugó. (...) Minden tétnek tűnik. Még a halál is.

Shady Cove nem az a hely, ahol a történelmet írják, vagy valaha is írták. Itt a történelem inkább csak leülepszik, mint a finom por a verandák korlátján.

- (...) A másként gondolkodás érték. Ha mindenki ugyanazt csinálná, nem lenne változás és az állandóság mocsarában tespednénk.

- A becsvágy jó dolog, bennem is megvan. Minden nagy ember rendelkezik vele. De jelen esetben az iránya nem volt megfelelő.

- (...) Csak emlékeztetem őket, hogy van testük is, nem csak profilképük és hologramtestük.

(…) rá kellett döbbennie, hogy ez a város sem tudja a remélt csendet biztosítani. Épp ellenkezőleg: a város egy gigantikus, lüktető agy volt, ahol tízmillió ember vágyai és szorongásai fonódtak össze a digitális szmoggal.

- A felejtés kegyelem, a halhatatlanság pedig ítélet - (...).

Ő csak egy hiba volt a rendszerben. Egy csikorgó porszem a gépezetben. És életében először: ...érezte, hogy létezik.

- (...) a biológia egy szűkös börtön. Az emberi tudat egy olyan kelyhet próbál megtölteni az univerzum titkaival, amely repedt és szivárog. A halál csupán a szivárgás végső stádiuma. 

A jégverem a gépiesített jövő egyik legnyugtalanítóbb kérdését feszegeti. A mindent átszövő MI és a robotok kezében már félelmetesen nagy erő összpontosul, ám az igazi borzalom akkor veszi kezdetét, amikor a fém és az algoritmusok mögött szép csendben megszületik valami, ami leginkább egy saját, idegen akaratra hasonlít.

(A kékeszöld bolygó és az Éberálom már a Vacsorafilozófiában is szerepelt bónusznovellaként, ide viszont átdolgozva, sokkal élvezhetőbb és kiforrottabb történetként kerültek be.)

A gyakran használt nyitottabb befejezésekkel, a gondolatébresztő témákkal, a sokszor megválaszolatlan kérdésekkel az író feltette az i-re a pontot; ugyanis imádok a sorok között olvasni, meg utána még napokig pörögni a lehetséges megoldásokon. Kifejezetten értékeltem az összes novellánál, hogy a szerző nem rágta a számba a válaszokat, hanem partnerként kezelt, mint olvasót, és rám bízta a karakterek és olykor az egész emberiség sorsának továbbgondolását.

A fél csillag levonás mögött kizárólag a rengeteg elgépelés és a helyenként teljesen szétcsúszott tördelés áll; amiatt kifejezetten bosszankodtam is, mert ezek a hibák sokszor megakasztottak és kizökkentettek olvasás közben. Iszonyat kár érte, de a zseniális tartalom és a szerző egyedi látásmódja miatt így is azt mondom, hogy abszolút megéri beszerezni; ráadásul a borító élőben valami csodaszép, igazi dísze lett a könyvespolcomnak!

1962-ben jelent meg először Fejes Endre: Rozsdatemető c. kötete, melyre a fülszöveg hívta fel a figyelmem, de rendkívül kettős érzéseket hagyott bennem...

Fülszöveg

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Jani ököllel ütötte meg őt, az arcát. Hátrazuhant a géproncsok közé, a koponyáját törte el, azonnal meghalt. Az esztergályos percekig nem tudta elmozdítani sárgás szemét az iszonyatos látványról. Aztán két hatalmas tenyerét az arcához emelte, ordított, mint egy állat, még akkor is, amikor a munkások elvezették.

A rozsdatemető kőfallal zárt udvar a raktárépület mögött. Iparvágány felezi, két oldalán rendetlen összevisszaságban, egymás hegyén-hátán kiselejtezett gépek, behemót kazánok, felismerhetetlen szörnyszülöttek nyomódnak mélyen a fekete salakba, mázsás, penészgombás karokkal mutatnak az égre, várják a tűzhalált. Az udvar végén rácsos, magasra épített vaskapu engedi a sínpárt a macskaköves utcára.

Arca fehér volt, veríték gyöngyözött homlokán, szeme nyugtalan, ingerült hangon kijelentette: most ő teszi le a garast, a kanálistöltelék, mert neki is megvan a saját véleménye a tisztes családról, a gyászba borult öregemberről, aki húsz év után most csináltatott műfogsort, úgy jár ki minden áldott délután felesége sírjához. Frissen borotválva, fényes cipővel, vasalt nadrággal. – Hát nem óriási? Ötórai helyett a temetőbe jár ismerkedni, udvarolgatni az özvegyasszonyoknak.

Tamás véleményét a Könyv-történeten itt olvashatjátok!

2024-ben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában James Kestrel: Az öt december c. regénye - egy rendkívül ambiciózus, az Edgar-díjat is elnyert alkotás, amely merészen mossa össze a klasszikus bűnügyi zsánert a monumentális történelmi drámával.

Köszönöm szépen itt is az Európa Kiadónak a bizalmat és a lehetőséget!

Fülszöveg

1941 novembere. Hawaii szigetén, Honoluluban brutális kettős gyilkosság történik. Az áldozatok: egy amerikai fiatalember és egy japán lány. Joe McGrady, az exkatona nyomozó kapja az ügyet, amely természetesen bonyolultabb, mint elsőre látszik. Az egyik áldozat ugyanis a haditengerészet admirálisának az unokaöccse, ezért történhet meg az, hogy McGrady arra kap parancsot: kövesse a vélelmezett gyilkost Hongkongba. Utánamegy, meg is találja, de hiába, mert mindeközben a japánok megtámadják Pearl Harbort és ezzel egy időben Hongkongot is. A gyilkos tehát nem kerül kézre, McGrady viszont a japánok fogságába esik…
A „hard-boiled” és noir krimik legszebb hagyományait idéző regény lebilincselően izgalmas és sokrétű. Az öt december négy év története – történet bosszúról és pokoli gonoszságról, szerelemről és szenvedélyről, háborúról és szenvedésről, ígéretekről és kitartásról.

Mintha mindannyian érezték volna, hogy elkerülhetetlen. Hogy a kérdés nem az, lesz-e háború, hanem hogy mikor.

A könyv nem egy modern, pörgős tucatkrimi, hanem egy sötét, örvénylő és mélyen emberi történet. A regény legnagyobb és megkérdőjelezhetetlen erénye a páratlan atmoszféra-teremtés. Kestrel tökéletesen és mély tisztelettel nyúl a műfaj gyökereihez; és zseniálisan idézi meg a 20. század közepének klasszikus, füstös noir hangulatát. A Pearl Harbor-i bombázás előtti Hawaii fülledt, neonfényes, feszültséggel teli utcái szinte filmszerűen kelnek életre; a történet gerincét pedig a hamisítatlan, keményvonalas detektívregények stílusa adja. A világ cinikus, az erőszak nyers és húsbavágó, a morális határok pedig elmosódnak a közeledő világégés árnyékában.

A könyv nem siet sehova, ami egyszerre válik előnyére és hátrányára is; a történetvezetés tudatosan komótos és részletgazdag. Ami egy brutális honolului kettős gyilkossággal indul, az gyorsan átlépi a hagyományos krimik kereteit, és térben-időben is monumentális utazássá válik Hawaiitól Japánig, átívelve a második világháborút öt decemberen át. A lassú tempó ellenére a cselekmény korántsem unalmas; a szerző olyan bátor és váratlan csavarokat, politikai és emberi játszmákat épít be a narratívába, amelyek folyamatosan fenntartják a kíváncsiságot, és teljesen új megvilágításba helyezik a nyomozást. 

A regény nem papírmasé hősöket, hanem hús-vér embereket mozgat, ami közelebb hozza a történet súlyát az olvasóhoz. Joe McGrady nem egy sérthetetlen szuperhős, hanem egy sebzett múltú, elhivatott, hibákkal teli ember. Az elvhűsége és a megszállottsága hajtja előre, de a háború borzalmai őt is megtörik. 

Bár a könyv zseniális stílusgyakorlat, a befejezés némi hiányérzetet hagyott bennem maga után. Tisztában vagyok vele, hogy a noir műfajtól távol áll az örömteli és boldog vég, a történet érzelmi hullámvasútja után mégis úgy éreztem, hogy a könyv adós maradt a valódi katarzissal. Nem kaptam megnyugtató feloldozást vagy klasszikus beteljesülést; a befejezés megmaradt a melankolikus, kesernyés realizmus talaján, ami miatt kissé magamra hagyva, hiányérzettel csuktam be a kötetet.

 A dolgok mindig elrendeződnek valahogy. Vagy sem. Igazából mindegy is. Minden, ami számít, már a múlté.

Összességében egy irodalmi igénnyel megírt, kivételes atmoszférájú és bátor regény, amely mesterien ötvözi a hard-boiled krimit a történelmi drámával. Kiváló választás lehet azoknak, akik a karakterközpontú, lassabb folyású és csavaros történeteket kedvelik; mivel a hagyományos happy end hiánya és a nyitottabb, elgondolkodtató lezárás csak még emlékezetesebbé teheti ezt a különleges olvasmányélményt.

4/5

A kötetet itt beszerezhetitek!

A döntés több egy egyszerű visszaemlékezésnél: miközben kendőzetlenül szembesít minket a holokauszt felfoghatatlan sötétségével, egyúttal egy gyakorlatias pszichológiai útmutatót is ad a kezünkbe...

Fülszöveg

„Abban szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából, és válhatnak azzá az emberré, akinek lenniük kellene. Segíteni szeretnék abban, hogy átéljék, mit jelent megszabadulni a múltjuktól, a kudarcaiktól és a félelmeiktől, a dühüktől és a botlásaiktól, a megbánásaiktól és a feloldatlan fájdalmaiktól –, hogy átélhessék azt a szabadságot, amelyben az életet teljes, gazdag, ünnepi mivoltában élvezhetik. Nem választhatunk fájdalom nélküli életet. De választhatjuk azt, hogy szabadok leszünk, megszökünk a múltunk elől, akármi történjék is, és megragadjuk a lehetségest.” Dr. Edith Eva Eger
A magyar származású dr. Edith Eva Egert 1944-ben családjával együtt a nácik haláltáborába, Auschwitzba deportálták. Ma klinikai pszichológus a kaliforniai La Jollában, illetve a Kaliforniai Egyetem oktatója San Diegóban. Emellett az amerikai hadsereg és haditengerészet tanácsadójaként tűrőképességi tréningeket tart és segíti a katonákat a poszttraumás stressz legyőzésében. Számos tévéműsorban szerepelt, többek közt az Oprah Winfrey Show-ban, illetve a CNN különkiadásában, amely az auschwitzi tábor felszabadításának hetvenedik évfordulójára készült. Ezen kívül főszereplője volt a holland nemzeti televízió holokausztról forgatott dokumentumfilmjének is. Rendszeresen tart előadásokat az Egyesült Államokban és külföldön.
Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt – jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Edith a nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és mindennap élvezi az életet. Évekkel a kiszabadulását követően egyetemre ment és pszichológusnak tanult, ma pedig többek között bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít. A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Dr. Eger műve reményt és lehetőséget ad mindazoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól és a szenvedéstől. Akár rossz házasság, mérgező család vagy gyűlölt munkahely börtönében sínylődnek, akár önmagukat korlátozó hiedelmek szögesdrótja tartja őket fogva a saját elméjükben, ez a könyv arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az örömöt és a szabadságot választjuk.

Nem tudod megváltoztatni, ami történt, nem tudod megváltoztatni azt, amit tettél, vagy amit tettek veled. De eldöntheted azt, hogyan élsz most.

A kötet első fele a szerző gyökereit és fiatalkorát tárja fel. Megismerhetjük a kassai zsidó család mindennapjait, Edith balett-tanulmányait és a tánc iránti rajongását, amelyet hirtelen és kíméletlenül tör ketté a náci gépezet. A szöveg megrázó részletességgel mutatja be az Auschwitzba való deportálást, a haláltáborok mindennapi valóságát, a foglyok módszeres dehumanizálását és az embertelen körülményeket, ahol a túlélés sokszor csak másodperceken és a belső tartáson múlt.

A második szakasz a felszabadulást követő, évtizedeken átívelő, korántsem zökkenőmentes fejlődési ívet mutatja be. Nyomon követhetjük az Amerikai Egyesült Államokba való kivándorlást, a szegénységet, valamint a traumatikus emlékekkel és a túlélők bűntudatával való mindennapos küzdelmet. Tanúi lehetünk annak a folyamatnak, ahogy Eger Viktor Frankl inspirálása és mentorálása révén képes volt szembenézni a saját démonaival - ez a belső munka vezette el őt a megbocsátáshoz, a saját gyógyulásához, végül pedig ahhoz, hogy elismert és világhírű klinikai terapeutává váljon, aki már másoknak segít a talpraállásban.

2025-ben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában Dan Healey: A Gulag orvosai c. ismeretterjesztő kötete, mely az orosz kényszermunkatáborok egészségügyi rendszerét, annak kialakulását és mindennapjait mutatja be. 

Köszönöm szépen itt is az Európa Kiadónak a bizalmat és a lehetőséget!

Fülszöveg

Orvosi ellátás a büntetőtáborokban, ahol az igazságtalanság, a szenvedés és a halál uralkodik? Bármilyen meglepő, a szovjet Gulag, amely 1930–53 között 18 millió ember munkaerejének kizsákmányolásáért és 2,5 millió haláláért volt felelős, mintegy 10 ezer orvost, ápolót és felcsert foglalkoztatott, hogy a fogvatartottak egészségügyi ellátását biztosítsa.
Valójában persze azért alkalmazta őket, hogy az utak építésén, a fakitermelésben, a bányákban rettenetes körülmények között dolgozó, végletesen kimerült, lesoványodott, beteg rabokat életben tartsák, és további munkavégzésre kényszerítsék.
Dan Healey történész a részben szintén fogoly egészségügyi személyzet élettörténetein keresztül mutatja be, hogyan küzdöttek az orvosok és a nővérek nap mint nap az elnyomó hatalommal, az ellátási hiányokkal és a teljes elszigeteltséggel. Hogyan alapítottak kórházakat, kezeltek betegségeket, gondoztak és tápláltak pácienseket, végeztek kutatásokat, neveltek tanítványokat, miközben maguk is megpróbáltak életben maradni. Az életben maradásuk pedig sokszor azon múlott, hogyan döntenek: őrzőik hatalmának és érdekeinek megfelelően engedelmeskednek vagy orvosi szakértelmük és etikájuk alapján cselekszenek? A kettő kizárta egymást. Ettől is olyan megrázó, egyben felszabadító emberi történeteiket olvasni.

 A lesoványodott és sérült raboktól, akiket a szintén fogoly orvosok nyilvánvalóan pihenésre és kezelésre szorulónak tekintethettek, a termelési vezetők a gazdasági terv és a Gulag büntetés-végrehajtási céljai miatt megtagadták ezt az ellátást. A foglyok egészségügyi és orvosi ellátása határozottan másodrangú prioritás maradt a termelési célok teljesítésével szemben.

A Gulag egészségügyi rendszere az akkori szovjet bürokrácia egyik paradoxona - papíron rendkívül precíz és humánus szabályzatokat követett; a valóságban viszont az orvos feladata nem a gyógyítás volt, hanem a munkaerőállomány életben tartása Sztálin gazdasági terveinek kiszolgálására. Ebben a rendszerben a hippokratészi eskü és a táborparancsnokok elvárásai szemben álltak egymással; és a rab nem ember, csupán termelőeszköz volt...

Healey logikusan felépített fejezeteken keresztül mutatja be a táborok, köztük pl. a Kolima-vidék lágervalóságát, ahol a semminél is kevesebből kellett kórházakat építeni a fagy birodalmában; illetve felszereltség, eszközök és gyógyszerek nélkül életeket menteni. 

A szerző valós élettörténeteken, memoárokon és személyes sorsokon keresztül ismertet meg minket a Gulag rideg valóságával; mindezt elképesztő kutatómunkával, hatalmas mennyiségű forrásanyag felhasználásával, levéltári adatokkal és a túlélők vagy leszármazottaik visszaemlékezéseivel támasztja alá. A kötetben említésre kerülnek híres és kevésbé híres írók és műveik; köztük Alekszandr Szolzsenyicin klasszikusai is, akinek eddig két regényét olvastam - mindkettő meghatározó olvasmányélmény maradt számomra, így nem kérdés, hogy kézbe veszem a többi kötetét is, köztük az itt említett A Gulag szigetvilág c. irodalmi Nobel-díjas dokumentumregényét is!

 A fővárosi bürokraták íróasztalairól tömegként felfogott beteg foglyokat "alsóbbrendű munkaerőnek" minősítették; az egészségügyi adminisztrátorok "kontingensnek", "emberi nyersanyagnak" nevezték őket, és a maximális termelékenységre való törekvés jegyében szárazon taglalták a tömeges megbetegedést és halálozást.

A Gulag orvosai zseniálisan ötvözi a politikatörténetet, az orvosi etikát és a torokszorító emberi drámát. Végső soron azt bizonyítja, hogy a legkegyetlenebb diktatúra sem volt képes teljesen kioltani az emberség azon szikráit, amelyek életeket mentettek a szögesdrót mögött...

4,5/5

A kötetet itt beszerezhetitek!

Idén jelent meg a Scolar Kiadó gondozásában Erlend Loe: Amit a világról tudni kell c. kötete, mely egy különleges történet egy apától, aki elköszönni készül az élettől...

Köszönöm szépen a lehetőséget és a bizalmat itt is a PesText fesztivál csapatának és a Scolar Kiadónak is!

Fülszöveg

„A legjobb könyvek praktikus dolgokról szólnak. Így használd a láncfűrészt. Úgy belezz ki egy jávorszarvast. Ilyen módon stószold fel a tűzifát. De azok az önelégült emberek, akikről most beszélek, nem írnak praktikus könyveket.”

Még szerencse, hogy Erlend Loe nem tartozik ezek közé. Új könyvében az idős Giæver földi élete utolsó napjait arra használja, hogy beavassa fiát a család történetébe, valamint olyan fontos dolgokba, mint a trágyavilla, a cinkegolyók vagy a díszpárnák, de komolyabb témákról is értekezik: a klímáról, a nőkről és a halálról. A legfőbb mégis a szomszédos birtokon élő Iunker családdal fennálló, nyolcszáz éves konfliktus. Giæver nem akar úgy távozni ebből az életből, hogy a szokások és hagyományok, a tudás, az életbölcsesség és a Iunkerek iránti gyűlölet ne szálljon tovább a következő generációra.

A szerző sajátos „füveskönyvében”, ezúttal rengeteg humorral, egy csipetnyi öniróniával és a sorok között megbújó tragikummal fűszerezve mesél arról, amit a világról tudni kell.

“Könyörtelen egy rendszer. Itt jár-kel az ember éveken át, beszélget, baszik, jól elvan, fogókat meg egyéb földi javakat gyűjt, aztán egyszer csak mindent itt kell hagynia. Szép kis rend, mondhatom.”

Amit nem mondanak el, az eltűnik.
Amit elmondanak, az is eltűnik, de az több időbe telik. 

Erlend Loe könyve egy humoros, ironikus és időnként szerintem tragikomikus gyűjtemény egy apa emlékeiből és gondolataiból, melyeket igyekszik megosztani a fiával; és meggyőzni őt arról, szerinte hogyan érdemes élni, mik a fontosak az életben, és persze mindenekelőtt átadni neki mindazt, amivel a Iunkerek iránti gyűlöletet továbbörökítheti nemcsak az ő, de a későbbi generációk életébe is…

A szerző rövidebb-hosszabb történetek által fedi fel a Giæver-ek múltját és jelenét, megnyert csatáikat és vereségeiket, lopott malacok és elvesztett fogók emlékeit, győzedelmes lövéseiket vagy éppen a hódokkal való különleges viszonyaikat…

Giæver egy eléggé földhözragadt “völgylakó”, aki nem csak a Iunkerek generációinak tetteit, viselkedését és gondolkodásmódját bírálja folyamatosan; de a kötetben íróként megjelenített fia felett is folyamatosan ítélkezik, néhol elég erőszakos próbálva terelgetni őt a szerinte egyetlen és igaz életmód és jövőkép felé…

Mindannyiunkban van valami jó, azt mondják, de ez nem igaz. És sok a hülye.

Giæver karaktere hiteles, de számomra összességében negatív; monológjai időnként csapongóak, de szellemesek; életszemlélete eléggé egysíkú, de valósághű; én pedig nagyon jól szórakoztam olvasás közben!
Biztosan olvasni fogok még a szerzőtől!

4,5/5

A kötetet itt beszerezhetitek!