A könyvet karácsonyra kaptam egy jóbarátomtól, előtte nem is hallottam róla - pedig a szerző neve nem ismeretlen számomra -, így eléggé meglepett, de fülszöveg alapján nekem valónak tűnt. Még januárban sikerült elolvasnom, bele is kezdtem ebbe az értékelésbe, sőt meg voltam győződve róla, hogy be is fejeztem - "visszatértemkor" viszont szembesülnöm kellet vele, hogy még abszolút vázlat szinten van...

De kezdjünk is bele!

Szeretem a világvége történeteket és disztópiákat, mindig sikerül elgondolkodtatniuk arról, hogy én mit tennék adott helyzetben. Hogyan döntenék, kivel tölteném a fennmaradó időm, megváltoznék-e, vagy miben változna, ha változna a prioritási sorrendem...

Az alapsztori jó. A Foxwoth üstökös a Föld felé tart, a becsapódás elkerülhetetlen, a világvége biztos. Az emberek reakcióit - vandalizmus, erőszak, teljes kifordulás önmagukból, vallási fanatizmus - valósághűnek éreztem, valami ilyesmire számítanék a valóságban is. De én azért pár sci-fi-s elemet el tudtam volna képzelni a történetben, szerintem sokat dobott volna rajta. A krimi szál megléte viszont számomra érthetetlen volt.

Két nézőpontból ismerhetjük meg az eseményeket. Lucinda, aki a TellUs-on "jelent" a történésekről - én amolyan intergalaktikus hajónaplóhoz tudnám legjobban hasonlítani a dolgot - mindenképpen a szimpatikusabb szemszög volt számomra a könyvben. Jól volt megírva, szimpatikus csaj volt és abszolút passzolt az elénk táruló történet sztorijához.
A másik szemszög Simoné volt, vele inkább átéltük az embereken történt változásokat és azok hatásait. Na ez a srác számomra eleinte ugyan szimpatikus volt, hogy azzal szeretne lenni, akit szeret, de egy idő után már nagyon idegesített az, ahogy szerelme után nyáladzik a határozott elutasítás ellenére is. Egy idő után nem kitartónak éreztem már, hanem egy nyafogó kisfiúnak.
Két főszereplőnket külön-külön ismerhetjük meg - majd a két szál egybeér és együtt folytatják a nyomozást.

Elég nehezen hangolódtam rá a könyvre, nagyon lassan indult be - és bár engem ez alapból nem szokott zavarni, az elején azért megszenvedtem vele. Miután beindult a cselekmény beszippantott, olvastatta magát a hibái ellenére is. A végével sem voltam maradéktalanul elégedett - kicsit másabb lezárást vártam.

Összességében tetszett, kikapcsolt és elgondolkoztatott.

Az író Engelsfors-trilógiájának első részét már olvastam és biztosan folytatni is fogom!

4/5