Recenzió: Czank Nelli - Mauritius, az édeni menedék

2022-ben jelent meg Czank Nelli: Mauritius, az édeni menedék c. romantikus krimije, mely az írónő legújabb, magánkiadásban megjelent kötete (leszámítva az Érzelmi vírusveszély idei évi újragondolt kiadását).
Még nem olvastam Nellitől, de nézegettem már a könyveit, a figyeltjeim pedig, akiknek adok a véleményére, nagyon jó véleményeket írtak a Mauritiusról (is), így boldogan fogadtam Tőle ezt a recenziós példányt, amit itt is nagyon köszönök Neki!

A romantikus krimit, mint zsánert, egy időben rettentően szerettem, de már jó ideje messze elkerültem ezt a kevert műfajt, mert a romantika és az erotika teljesen elnyomta az utóbbi olvasásaimban a krimi szálat, ezzel egy romantikus-erotikus NA sztorivá változtatva az egész történetet... Ami egyébként nem lenne baj, ha az ember erre vágyik, a rom-kom pl. időnként engem is nagyon jól ki tud kapcsolni, ha jól van megírva és erre vágyom éppen; de én a kaland, a nyomozás és az izgalom egyvelegét kerestem ezekben a kötetekben a szerelmi szál mellett, nem egyéb testnedveket...
Nelli kötete viszont most végre visszaadta a kedvem a zsánerhez - mindenből annyit kaptam, amennyi számomra egy jó romantikus krimihez kell!

A Mauritius, az édeni menedék egy kalandos és csodálatos utazás a Paradicsomba, ahol nem csak a biztonságot találhatjuk meg, de önmagunkat és a boldogságot is meglelhetjük...

mauritius.jpg

Fülszöveg

Lily ​Pontier, a neves Wall Street-i Crystal és társa cég gyakornoka egy nap megmagyarázhatatlan eltérésekre bukkan az iroda könyvelésében. Remélve, hogy jó munkája eredményeként véglegesítik, felfedezéséről beszámol a feletteseinek is. Nincs tudatában annak, hogy ezzel mekkora lavinát indít el. Bejelentését követően már nemcsak az állása, de a testi épsége is veszélybe kerül.
Nicolas Brannan évekkel ezelőtt egy keserű csalódás után maga mögött hagyta New Yorkot, és egy új élet reményében a mesés Mauritius szigetére költözött. A kis utazási iroda, melyet ott alapított, egyre keresettebb, szigettúrái folyamatosan telt házzal indulnak.
Lilyt és Nicket egy óceán választja el egymástól, ám útjuk különös módon mégis keresztezi egymást. Mindketten olyan titkot őriznek, melyet nem oszthatnak meg a másikkal. Vajon képesek lesznek tartani magukat az észérvekkel meghozott szabályokhoz, vagy az érzések felülírnak mindent? A sziget varázsa képes elfeledtetni a múltban történteket?

Kaland, izgalom és szerelem. Czank Nelli (Cornelie C. G.) ismét meglepő helyzetek elé állítja a hőseit a soha nem alvó New Yorkban és Mauritius édeni szigetén.

Az én véleményem az, hogy ugorj egy nagyot, kifelé a komfortzónádból. A legérdekesebb dolgok ugyanis azon kívül vannak.
Már az első oldalakon egy izgalmas szituációba kerülünk, ugyanis főszereplőnk, Lily Pontier különös dolgokra bukkan a könyvelésben, melyet mielőbb az igazgató, Thomas elé kíván tárni - ezzel pedig egy mindenkit érintő és veszélyeztető eseményláncolatot indít útjára: sikkasztás, életveszély, zsarolások, manipuláció és egy jól megtervezett csapda, mely életeket tehet tönkre... 

Az események gyorsan követik egymást, a háttérben ármánykodó kiléte hamar kiderül, ám ez cseppet sem von le az izgalomból, sőt, a váltott szemszögnek hála még jobban izgulhatunk, vajon mi lesz a következő lépése és sikerül-e véghez vinni a terveit, ki az akit megzsarolva még nagyobb befolyása lehet az eseményekre és meddig képes elmenni céljai eléréséig...
Lily már az elején szimpatikus volt számomra, egy lelkiismeretes és talpraesett csajszi, még ha ő maga ezt jó ideig nem is gondolná magáról. Az ő személyiségfejlődése egy abszolút pozitív színfoltja a könyvnek - számomra ez a kötet ugyanis nem "csak" egy romantikus krimi volt, hanem Azumi bölcsességeivel és vezetésével egy igazi jellemfejlődés és önismereti vonulat is megjelent benne, amit én személy szerint imádtam!
Nicolas Brannan, a jóképű idegenvezető hozta a tipikus "óriás csalódás" utáni férfiálláspontot, mely szerint az életet élni kell és habzsolni, de ott a tüske és a szomorú emlékek, sebek, melyek meggátolják a továbblépésben - sablonos vagy nem, sokak élik így az életüket, mert nem tudnak vagy nem akarnak továbblépni, főleg amíg nem találnak valakit, akiért megérné egyáltalán megpróbálni...
Nick és Lily találkozása véletlenszerű ugyan, de ahogy haladunk előre a történetben kiderül, hogy több közös kapocs is van az életükben, mint azt ők vagy éppen mi gondolnánk...
Mauritius abszolút megelevenedett előttem, imádtam Nick idegenvezetését, ahogy Nelli rajta keresztül bemutatta ezt a gyönyörűséges és csodálatos helyet, ezzel növelve a bakancslistám!

– Mindig a mai nap a legalkalmasabb arra, hogy valamit elkezdjünk.

Összességében kikapcsolt és olvastatta magát! 
Az írónő stílusa és leírásai már az elején megfogtak, az események gyorsan magukba szippantottak, a szereplők nagyon jól felépítettek és hitelesek, a cselekmény realisztikus, Mauritius pedig varázslatos!
Imádtam! Biztosan olvasni fogok még Tőle! :)

Köszönöm, hogy olvashattam!
5/5

mauritius3.jpg

Nelli könyveit többek között Nála is beszerezheted - most ráadásul hihetetlen akcióban!

https://www.corneliecg.hu/uzlet/