Idén jelent meg a Cser Kiadó gondozásában Tóth-Zsiga Borbála: Macskakaparás c. kötete, mely főszereplőnk, Anna gondolatait, érzéseit, életének valós vagy éppen képzelt eseményeit tárja elénk ebben a lélektani-pszichológiai kisregényben.

A könyv címe, borítója és fülszövege is felkeltette az érdeklődésem, a pszichológiai zsánereket pedig abszolút a kedvenceim között tartom számon - így örömmel fogadtam a szerző recenziós megkeresését!

Köszönöm szépen az írónőnek itt is, hogy megtisztelt a bizalmával és elküldte nekem a kötetet - és ezt a cuki cicás könyvjelzőt!

Fülszöveg

„Pedig ez a tudás biztos: a macska képes az átváltozásra. Amikor Eliza nálam volt, Pepita úgy viselkedett, mint egy szándék nélküli, tudatlan állat. Ennek láttam, semmi többnek. Abban a helyzetben nem féltem tőle, inkább közömbös volt számomra. Nem úgy, amikor kettesben vagyunk. Az átváltozás képessége testi paramétereit is érinti, és ez még aggasztóbb volt, mert nem lehetett az egészet betudni annak, hogy megőrültem, vagyis, hogy az én képzelgésemből fakadna ez a jelenség. A macska növekszik. Először azt hittem, csak hízik a finom, szaftos nyúlhúsos koszttól, de mostanra mindene nagyobb lett, a feje és a mancsai is. Mit szólna Aliz, ha ezt elmondanám neki? Azt gondolom, jobb, ha továbbra is az átlagos pácienst játszom.”

Tóth-Zsiga Borbála 1976-ban született. Vidéken nőtt fel. Végzettsége szerint pszichológus. Lélektani ismereteit saját megfigyeléseivel ötvözve hasznosítja írásaiban. 2017-ben elnyerte a Terézanyu pályázat fődíját. A Macskakaparás a második regénye.

 Végül lehazudtam a csillagokat is az égről, és azt mondtam, hogy minden oké. Elhitte, mert el akarta hinni: ez volt a mi kis játszmánk, és én időt akartam nyerni.

A könyv egy társfüggésben szenvedő, pszichés problémákkal küszködő harmincas nő, Anna életének egy részét követi nyomon, melyet naplóbejegyzések formájában tár elénk az írónő.
A cím, a fülszöveg és a borító is hűen tükrözi azt a zavarodottságot, valóság és képzelet közötti bizonytalanságot, mely főszereplőnk életét és gondolatait uralja. A képzelet és a valóság között imbolyogva, a saját maga által kreált bizonyosságok foglyaként, zűrzavaros gondolatai közepette vele együtt veszünk el a fiktív és valós események között zilált elméjének útvesztőiben, árgus szemekkel figyelve Pepitát.

Anna társfüggősége nyilvánvaló: nem képes egyedül maradni; fél a magánytól és attól, hogy mihez kezd a férje nélkül; nem képes felismerni, hogy mire volna szüksége, hogy mihez kezdjen egyedül - majd a számára vágyott, ám utóbb mégis ijesztő és felfoghatatlan veszteség után már az első adandó alkalommal egy vadidegen kezébe helyezi bizalmát és életét, ezzel abszolút azonnali függésbe taszítva ismét önmagát.

Anna viszonya a világgal, Markkal, a pszichológusával, az idegennel vagy épp Pepitával elég zavaros, őt és a gondolatait megismerve viszont mégis valódinak, hihetőnek érezzük. A karaktereket általa és a bejegyzései által ismerhetjük meg, így létezésük megkérdőjelezhető, ahogy viselkedésük és reakcióik is. 

A kötetben szerepet kap még a pszichoterápia, a pszichológusok olykor megkérdőjelezhető hozzáértése, a függőségek és a környezet megvezetése is.

 Most lezárom a papíron való elmélkedést, és ezentúl profánabb ügyekkel foglalkozom, úgymint visszatérés az életbe, és legalább egy kérdés megválaszolása ezen a nyomorult önterápián.

Összességében egy összezavarodott, pszichés problémákkal küzdő nő kálváriáját reálisan bemutató, lélektani és pszichológiai elemekkel átszőtt történet, melynek ugyan kicsit hirtelennek és átvezetés nélkülinek éreztem a lezárását, mégis nagyon szerettem olvasni - főként az Utószó ismeretében!
Ajánlom mindazoknak, akik szívesen elmerülnek a lélek és az elme mélységeiben, nyitottak a pszichés betegségekre és érdekli őket, mi játszódhat le egy zavart és realitástól eltávolodott nő fejében...

Köszönöm, hogy olvashattam!
4,5/5

A kötetet keressétek a Cser Kiadó oldalán!