Előolvasás: Szapáry Nelly - Az éjszaka hercegnője - A kibontakozó erő

2024.03.08-án jelenik meg a Publio gondozásában Szapáry Nelli: Az éjszaka hercegnője - A kibontakozó erő c. romantikus-fantasy regénye, mely az írónő első megjelent kötete.

A borítója instant szerelem lett, a fülszöveg felkeltette a figyelmemet, a műfaj pedig az egyik kedvencem, ha kikapcsolódásra vágyom, így boldogan vetettem magam bele ebbe a történetbe - és abszolút nem bántam meg!

img_20240225_100314_edit_950958963955411.jpg

Fülszöveg

Egy fuvolaművész, aki messzire keveredik a művészet és a békesség világától. Belecsöppen egy háborúba, és egy olyan környezetbe, amit a háta közepére sem kíván. A fuvolát felcserélik a kardok, az együttérzést a varázslatok, a magányt a románc. A kezdeti harag átalakul; a kezdeti elutasítás kíváncsiságba fordul. A szerelemnek nem szab határt sem a kor, sem a korkülönbség. Ismeretlen számú ellenséggel kell felvenni a küzdelmet, miközben a sajátjaik közül sem számíthatnak mindenki támogatására. Akirának és Jaynek megrögzött szabályokat kell áttörnie. Felül kell írniuk a régmúlt hagyományait, és el kell rugaszkodniuk a makacs nézőpontoktól. Mindezt a siker érdekében. Vajon Akira tényleg képes lesz betölteni az őt megillető helyet, amit oly régóta várnak a vámpírok, vagy a vérvadak áldozatává válik minden és mindenki?

 A családom és a barátaim elvesztése ráébresztett arra, hogy eddig rózsaszín buborékban éltem. Nem fordíthatok hátat a sorsomnak. Már nem is akarok.

Akiraka Yume egy 22 éves fiatal japán lány, akinek az élete egyik percről a másikra alapjaiban megváltozik, de mondhatnánk úgy is, hogy gyökerestől tépik ki mindenből, amiben eddig hitt vagy biztos volt. A mindig békét kereső, zenei karrierről álmodozó lány egy olyan világba csöppen, mely felülírja álmait és vágyait, elsődleges céljává pedig a túlélés és az új életéhez való alkalmazkodás válik. Jamie Dream, az ultramarinkék hajú idegen lesz legfőbb támasza, tanítója és szövetségese, miközben Akira próbálja összerakni számára ismeretlen múltjának darabkáit és közben megtalálni önmagát. Jay mellett a lány fokozatosan ismerkedik meg új életének minden részletével, miközben eddigi világa teljesen széthullik és megsemmisül...

Az alapsztori a vámpírokkal, vérvadakkal, mágiával és egy jóslattal általánosnak tűnik elsőre, de a vámpírtörténelem, a spiritualitás és a cselekmény fordulatai számomra abszolút egyedi színt vittek a történetbe. Az események sok esetben váratlanok, a cselekmény pörög, a fordulatok folyamatosan megleptek és időnként kegyetlenek voltak, a történetvezetés pedig reális és logikus. A szereplők jól felépítettek, az elején még kicsit hisztis-tini főhősnőnk karakterfejlődése látványos és pozitív, az Akira-Jay páros szócsatái és évődése spontán humorral teli, a romantikus szál nem eltúlzott vagy hirtelen. A teremtett világot nagyon megszerettem, az írónő stílusa beszippantott, a jelenetek pedig filmként peregtek előttem.

A kötet egy titkokkal és varázslatokkal teli fantasztikus utazás, tele fájdalommal és veszteséggel, hatalmi harcokkal és önfeláldozással, szeretettel, összetartozással és összetartással, izgalommal és fordulatokkal, jóslatokkal, szerelemmel, barátsággal és humorral - mindezt egy vámpírokkal teli világba csomagolva.
Remélem, hogy lesz és már készülőben is van a folytatás, mert ezzel a befejezéssel, valamint a fel nem fedett titkokkal és a válaszok nélkül maradt kérdésekkel ennek egyszerűen nem lehet így vége! 

– Ha fel akarod adni, ahhoz nekem is lesz egy-két szavam – mondja határozottan. – Nem mondtam, hogy sétagalopp lesz. Azt sem, hogy könnyen fog menni. De nem hagyom, hogy így gondolkozz. És ha megint panaszkodni mersz, esküszöm, hogy hidegzuhany alá duglak!
Hirtelen átfutott az agyamon, hogy kipróbálhatnám, valóban megtenné-e, de ismerem már annyira, hogy tudjam, komolyan beszél, így inkább nem kísérletezem.

Köszönöm a lehetőséget Kiadom a könyvemet! Nagyon szerettem!
4,5/5