Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam c. szatírikus regénye hazánkban először 1990-ben jelent meg, és eddig a 2007-es hangoskönyvet is beleszámítva a moly.hu adatai alapján 13 kiadást ért meg - nálam pedig nagyjából 3 évet várakozott a polcomon, ahová a klasszikus olvasmányaim bővítendő, Helikon Zsebkönyves rendelésem által került. 

Eléggé féltem ettől a kötettől, de abszolút pozitívan csalódtam!

Fülszöveg

„És ​a valósággá vált hihetetlen nem hagyott el engem, én hittem a hihetetlenben, a meglepő meglepetésben, a döbbenetben, ez volt a vezérlő csillagom…" – elmélkedik a regény hőse, aki kis pikolófiúból milliomos szállodatulajdonossá lett, majd a háború és a kommunista hatalomátvétel után vagyonát vesztve, magányos útkaparóként ismeri fel az élet halálosan keserű örömét. „Jól figyeljenek arra, amit mondok" – figyelmeztet bennünket újra és újra Hrabal; és mi figyelünk hökkenten, ámuldozva – ilyen történeteket nem tud más, csak ő, az örök csibész, a legszürreálistább realista, akinek szemében megszépül minden: mint a széttárt lábú szállodai örömlány virágokkal felcicomázott szőrdombocskája, olyan szépségesen tárulkozik ki előtte minden egyes megismételhetetlen sorsú ember. S ebben a hihetetlenül tobzódó szépségben és derűben mégis benne van a kor minden rettenete is: a nácizmusé, amely a tiszta, új német embertípus helyett borzalmas idiótát szül, és a kommunizmusé, amely a könyv lapjain fergeteges bohózatként jelenik meg.
Hrabal 1971-ben, tizennyolc nap alatt írta ezt a regényét, amelynek minden mondatából árad az a fajta szellemi, politikai és korántsem mellékesen erotikai szabadság, amely az akkori hatalom számára természetesen tűrhetetlen volt a modern közép-európai irodalom egyik legnagyszerűbb alkotása így csak 1989-ben jelenhetett meg legálisan az író hazájában.

(...) és arra is rájöttem, hogy két ember között a legemberibb kapcsolat a csönd, (...).

Az elején eléggé vegyes érzésekkel fogtam kezembe a könyvet, ugyanis a szöveg felépítése abszolút nem mindennapi: fél oldalas, esetenként egész oldalas mondatokkal találkozhatunk, ráadásul szinte egy egybefüggő monológ az egész kötet, csupán néhány bekezdésnyi szusszanással, valamint pár fejezetváltó megszakítással - ez pedig szerintem egy eléggé meredek húzás volt Hrabaltól, még ha az utószóban le is írja, hogy direkt szerkesztetlenül és változtatások nélkül tárja elénk ezt a történetet... Egyrészt ez a folytonosság sokakat elriaszthat, emellett pedig nem kicsit bele is zavarhatja az olvasót, aki időnként azt sem tudja, merre van arccal előre; másrészt viszont frappáns húzásnak is tekinthetjük, ugyanis nem egyszerű akárhol letenni vagy abbahagyni, olvastatja a kötetet ez a felépítés, esetenként én is 10-20-30 oldalakkal később raktam le, mint azt eredetileg terveztem...

A főszereplő férfivá érésén, felnövésén és jellemfejlődésén kívül ez a regény egy hihetetlenül találó és szórakoztató társadalmi korrajz, melyben az emberiség hibáit ugyan kendőzetlenül, de teljes mértékben igazul tárja elénk a szerző. Hrabal az emberi gyarlóságot és esendőséget jeleníti meg: a vágyat és szexualitást, a mohóságot és pénzéhséget, a hatalomvágyat és korruptságot, a valahova tartozás és az elfogadás utáni olykor szürreális sóvárgást, a megfelelési kényszer szülte irreális tetteket és azok következményeit.

Ebben a kötetben" valósággá válik a hihetetlen", mely néhány történelmi kitekintéssel, érdekes és valószínűleg kissé felnagyított eseménnyel mutatja be, milyen is ez a "gonosz, hülye, bűnös nemzedék", hogy élte meg a háborút a német és a cseh, hogyan lett egy cseh pikolófiúból német nemes, majd cseh menekült, és legfőképp: hogyan találhatja meg az ember önmagát az élet színpadán, minden álarcát levetve...

Ha kívácsiak vagytok a Bambino di Praga, avagy az Arany Jézuska kalandos útjára; hogy mire és kik használták a rókázófalat; hogy mit találhat az Édenben egy kis pikolófiú; hogy milyen lehet a sózott-borsozott ciklámen és hogyan készül a töltött teve; hogy mit keres egy szállodában egy hatalmas babaház; hogy milyen egy horogkeresztes esküvő és mit jelent az SS katonák tenyészkötelezettsége  - olvassátok el a könyvet!

Az emberek jelenléte mindinkább terhemre volt, éreztem, hogy végül csak önmagammal fogok beszélgetni, hogy a legkedvesebb és legkellemesebb beszélgetőtársam az én másik énem lesz, a bennem lévő ösztökélőm és nevelőm, akivel egyre nagyobb kedvvel elegyedtem szóba.

Összességében egy ironikus és szatirikus elemekkel sűrűn átszőtt, groteszk és szarkasztikus humorral megírt társadalmi korrajz, mely az emberi gyarlóság, önhittség, romlottság és korruptság abszolút valósághű görbetükre, amit nagyon szerettem olvasni!

Mindenképp olvasni fogok még a szerzőtől!
5/5

Sásdi Tamás véleményét a kötetről itt találjátok!