2023-ban jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában Elisa Shua Dusapin: Tél ​Szokcsóban c. kisregénye, mely egy rövid betekintés a koreai hétköznapokba és egy francia-koreai fiatal lány mindennapjaiba, aki saját magát és a boldogságát keresi, bár még ő maga sem igazán tudja, mi tenné vagy tehetné őt boldoggá…

Itt is köszönöm szépen a bizalmat és a kötetet a PesTextnek és a Magvető kiadónak!

Fülszöveg

Szokcso tengerparti kisváros Dél-Koreában, az észak-koreai határhoz közel. Az üdülési szezonon kívül néptelen, álmos panzióba egy francia képregényrajzoló érkezik, aki titokzatos személyiségével és szokatlan viselkedésével felkelti a panzióban dolgozó fiatal lány érdeklődését. Különös kapcsolat alakul ki a két idegen között, akik a beszélgetéseik során épp annyit mutatnak meg magukból, hogy elkerüljék a további intimitást. Miközben számos részletet tudunk meg a szokcsói halpiac ízeiről és a koreai ételek elkészítésének technikáiról, a regény csupán félszavakkal, mégis hatásosan érzékelteti a szereplők érzelmeit, a határvidék fenyegetését vagy a dél-koreai szépségkultusz visszásságait. Elisa Shua Dusapin regénye feszült, minden érzékre ható mestermű elhallgatásról, szenvedélyről, kultúrák közötti különbségekről.

– Az ember mindig azt hiszi, hogy van ideje.
– Még huszonöt sem vagyok.
– Hát éppen ez az.

Történetünk helyszíne egy dél-koreai kis tengerparti üdülőhely, melyet a téli sivárság csak még komorabbá tesz, nem beszélve az észak-koreai hangulatról, mely erősen rányomja bélyegét a kötet hangulatára még úgy is, hogy csak egy-egy részlet vagy esemény erejéig kerül említésre.

Névtelen narrátorunkkal sajnos nem sikerült azonosulnom, mert bár identitáskeresését átéreztem, mégis végig kívülállónak éreztem magam olvasás közben. Nem igazán engedett magához közel, hiába az ő szemszögén keresztül láttuk a történéseket, valahogy mégis ott volt köztünk az a három lépés távolság, mely megakadályozta, hogy megértsem mit érez és miért érzi azt, inkább csak benyomásaim voltak vele kapcsolatban.
Anyjával való kapcsolata erősen toxikus, melyhez még egy evészavar is társult, de egyszerűen annyira furcsán és távolságtartóan jártak fejében a gondolatok ezekről, hogy hiába nyilvávaló a kettő közötti összefüggés, hiába tudom, hogy összefüggenek, egyszerűen nem sikerült összekapcsolnom őket még fél gondolatával sem – valahogy mintha csak mindkét problémáról egy-egy képkocka villant volna fel egy diavetítőn, látható összefüggés nélkül; ez pedig eléggé zavart.
Kerrand karaktere sem teljesen tiszta előttem, valami szürke és baljós felhőn át láttam mindvégig, szinte vártam, hogy valami sötét titok kerüljön napvilágra vele kapcsolatban, de nem, hogy jobban megismertem volna, inkább csak még távolabbi lett számomra a személye…

A kisregény fő témái még a kulturális különbségek, azok sokszínűsége és az a szakadék, mely a különböző kultúrákat elválasztja; a szépségkultusz szürreális elvárásai az egyénnel szemben; a koreai konyha jellegzetességei; a kimondatlan vágyak és álmok utáni sóvárgás – mindezeket pedig pillanatképekként mutatja be nekünk a szerző, melyek sem a múltba, sem a jövőbe nem engednek betekintést.

– A mesék szomorúak – mondtam.
– Nem, nem mindegyik.
– De igen, az összes koreai mese szomorú. Olvassa csak el őket.

A szerző írásmódja mindezek ellenére tetszett, a leírásai képiesek voltak, a felvonultatott társadalmi és egyéni problémák fontosak; a kötet tartalma és üzenete pedig minden olvasóban mást és mást fog kiváltani véleményem szerint, inkább gondolatébresztőként funkcionálva konkrét mondanivaló helyett…
Összességében azoknak ajánlom, akiket érdekelnek a koreai mindennapok és gasztronómia; akik szeretik a rövid, lírai történeteket; akik a kész válaszok helyett szeretik továbbgondolni magukban az eseményeket; és nem zavarja őket, ha nem igazán tudják megismerni a szereplőket.

3,5/5

A kötetet többek közt itt is beszerezhetitek!