2020-ban jelent meg a Kossuth kiadó gondozásában a Különleges sorsok - Regényes életek kiadói sorozat részeként Caroline Bernard: Frida ​Kahlo és az élet színei c. regényes életrajzi kötete, mely már jó ideje a kívánságlistámon csücsült. 

Frida Kahlo életét és művészetét ugyan eddig nem ismertem (bár a leírások alapján minden képére rákerestem a neten), de szívesen olvasok női sorsokról és erős nőkről is, így mindenképpen sorra akartam keríteni ezt a regényt - ahogy egyébként ennek a kiadói sorozatnak jó pár kötetét is.

Fülszöveg

Mexikó, 1925.

A tizenhét éves Frida orvos akar lenni, de egy súlyos buszbaleset meghiúsítja a továbbtanulásról szőtt álmait. A lábadozás keserves hónapjai alatt talál rá a festészetre, és a szárnypróbálgatásai, első festményei teszik elviselhetővé számára a testi korlátok és a fájdalom elfogadását. Beleszeret Diego Rivera festőfejedelembe, akit lenyűgöz a lány vad tehetsége. Összeházasodnak, és a kor ünnepelt párjaként élnek a szabados erkölcsű művészvilágban.

Szerelmük azonban nem örökkévaló. A csalódott Frida a válás után számtalan nagyvárosban megfordul, együtt éjszakázik a huszadik század hírességeivel. S miközben élete csúcspontjára, a művészete kiteljesedéséhez ér, a várt boldogság helyett a Diego utáni keserű sóvárgás hatja át. Szerelem és halál, élet és halál kettőssége kíséri végig a különleges szimbólumrendszert teremtő munkásságát.

 – Te tudod, hogy nem félek tőled. A halál az élet része. De amíg tehetem, a fenébe is, élvezni akarom az életet!

Frida karaktere számomra a megtestesült NŐ volt, még úgy is, hogy nagyon sok gondolatával és tettével abszolút nem értettem egyet. Hihetetlen, hogy mennyi testi és lelki szenvedésen ment keresztül rövid élete során, mégis eléggé hitt magában és nem adta fel az álmait - sem a művészetben, sem a szerelemben -; volt ereje és hite meglátni az élet szépségeit, maradandót teremteni a jövőnek és érzelmi támaszt nyújtani a nőknek a művészete által. Volt bátorsága önmagát adni, forradalmit alkotni, kilépni a megszokottból és a "megengedettből"; miközben időnként szó szerint darabjaira hullott és kezdhette magát újra és újra összerakni...

 Csak egyvalamiben volt egészen biztos: meg kell maradnia önmagának.

Gyermekkori betegsége és fiatalkori balesete erősen rányomta bélyegét az életére és a testére, édesanyjával való kapcsolata és barátjával való szakítása pedig még mélyebbre taszította őt lelkileg - ő viszont édesapja segítségével a festészet által főnixként újjáéledve teremtette újra önmagát. Megismerte és elfogadta az új Fridát, művészete lett a terápiája és menedéke, mely új célt és álmokat adott életének. Frida a festményein keresztül dolgozta fel az őt ért traumákat, mutatta meg boldogságát és fájdalmát, adta át érzéseit és érzelmeit a világnak. Sok esetben valami számára fontosnak a végét vagy kezdetét jelenítették meg a művei; miközben önmaga keresése, identitása és mexikóisága is központi szerepet kaptak.

A festészet kapcsán került kapcsolatba a híres Diego Rivera-val is, akibe szinte első látásra beleszeretett, viszont a vele kötött házassága nem éppen úgy alakult, ahogy ő azt elképzelte - Diego csapodár volt, hűtlensége nem ismert határokat, ráadásul több vetélésen is keresztülment az évek során, és a festés is időről időre távolabb került tőle. Két szenvedélye Diego és a festészet voltak, melyek hol teljesen egymásba fonódtak, hol "egymással versengve" kerültek élete középpontjába. 

Frida megküzdése élete nehézségeivel példaértékű, bár véleményem szerint nem mindig a legjobb utat választotta magának, többször eléggé meg is döbbentem a döntésein - gondolok itt pl. a magyar származású Nicholas Muray híres fényképésszel való viszonyára, melyben hihetetlenül sajnáltam Nick-et -, de abszolút nem ítélkezem, nem tudni egy-egy életesemény mit hoz ki belőlünk...

Beszéltem a halállal, és közöltem vele, hogy velem még nem számolhat.

Caroline Bernard stílusa olvasmányos, az olvasással gyorsan és gördülékenyen haladtam, a leírásai képiesek, a szereplői élnek, az események kellően bemutatottak voltak. A történelmi és politikai kitekintések nem voltak szárazak vagy unalmasak, sehol nem éreztem üresjáratot vagy felesleges gondolatot; sőt, jó volt kicsit megismerkedni Mexikóval és a mexikói életérzéssel, a forradalmi eszmékkel és a társadalmi különbségekkel; miközben kibontakozott előttem egy nem mindennapi nő élete, művészete, története...

Első könyvem volt a szerzőtől, de biztosan nem az utolsó!
5/5

Sásdi Tamás véleményét a kötetről a Könyv-történeten olvashatjátok!