Idén jelent meg a Park Kiadó gondozásában Szécsi Noémi legújabb, nőtörténettel és neveléstörténettel foglalkozó ismeretterjesztő kötete, a Régen minden lánynak jutott férj, mely címével és fülszövegével nagyon kíváncsivá tett; ugyanakkor a végére elég vegyes érzéseket keltett bennem és érdekes olvasmányélmény nyújtott a számomra...

Fülszöveg

Régen ​minden lánynak jutott férj, siránkozott a kiházasítandó lányok anyja egy 1893-as regényben, mire legidősebb leánygyermeke azzal vágott vissza, hogy „az nagyon régen lehetett”. Amióta világ a világ, mindig pontosan ugyanannyi lánynak jutott férj, ahány férfinak feleség, de a 19. és 20. század fordulóján a nők már egyre kevésbé mertek kizárólag erre az egyetlen lehetőségre, a házasságra hagyatkozni az egzisztenciájukat illetően. A kötet a lánynevelés, a tanulás és a szereplehetőségek szempontjából veszi szemügyre a kiegyezés (1867) és az első világháború (1914) közötti korszak nőtörténetét: a nők tanulási esélyeit, feleségszerepre való felkészítését, társasági helytállását, munkaköreit. Milyen tevékenységek töltötték ki a nők napjait akkor, ha cselédek, munkásnők, középosztálybeli feleségek vagy éppen arisztokrata hölgyek voltak? Mi várt az árva lányokra és hová kerültek a törvénytelen gyerekek? Kikre ügyelt a „gyermekkertésznő” és milyen neveltetést adtak a zárdaiskolák? Mit jelképezett a tanítónői diploma, mihez fogtak a szegény, de tisztességüket őrző lányok, és mihez azok, akik készen álltak normát szegni? Milyen kötelezettségekkel járt az anyaság a főúri asszony és milyen a munkásnő számára? Milyen lehetőségei adódtak egy nőnek, ha nagy nehezen elvált vagy hirtelen megözvegyült?

„A Budapest józsefvárosi kisdedóvó egylet január 11-én tartott választmányának tárgya volt a Mária utczai kisdedóvónői állomás betöltése helyettesítés által miután az intézet eddigi vezetőnője, Kokkes Emma megőrült. Miután a nőknek kisdedóvó intézetekben való alkalmaztatása óta lefolyt rövid idő alatt már ez a 6. vagy 7. eset, hogy az óvónő megtébolyodott, az esetet valamelyik hírneves orvossal közölni fogjuk annak megállapítása végett, hogy mennyiben lehet a pálya az oka a megőrülésnek?” (Kisdednevelés, 1880)

Szécsi Noémi József Attila- és EU Irodalmi díjas író, pályáját a Finnugor vámpír (2002) című regénnyel kezdte. Legutóbbi regénye az Egyformák vagytok (2017), novelláskötete pedig a Rohadt állatok (2023). A szépirodalom mellett művelődéstörténeti könyvek szerzője, mint A budapesti úrinő magánélete (1867-1914) (Géra Eleonórával) és a Park Kiadónál megjelent Lányok és asszonyok aranykönyve (2019), amely a 19. és 20. század fordulóján élt nők testhez való viszonyát térképezi fel.

 A Budapesten és nagyobb vidéki városokban működő cupringer, azaz cselédszerző iparengedéllyel létesített közvetítőirodát, és lótifutikat alkalmazva derítette fel az alkalmazás nélküli cselédeket, majd éles szemmel igyekezett felmérni az igényeket: „A cselédadás körülbelül igy rendeztetik, ez a kaptafája: jámbor uriasszony, pákosztos szemű úr: hercig cicuska; éles, kardos gazdaasszony, csendesvérű apjuk: trampli Zsuzska néni; számitó asszonyság, kapzsi, nyalka, gazda – pisze, vagy pókos lábú és dülledt szemű cselédleány. Ide nem számítva a garszon urakat és szobacicusok után sétáló özvegy öreg tyatyuskákat. Ezeknek föltétlenül takaros mucuskák kellenek. Ezt már könyv nélkül tudják a szivekbe és vesékbe pillantó cupringernék.” A fentiekből nyilvánvaló, hogy a szexuális zaklatás eltűrése a munkakör hallgatólagosan elfogadott kockázatai közé tartozott.

Nem szoktam ismeretterjesztő könyveket olvasni, így elég komfortzónából kilépős volt ez a közös olvasás is; mindazonáltal úgy érzem, néha tágítani kell a látókörünk, így szívesen kezdtem bele, számomra azonban túl száraznak bizonyult - ez viszont ne riasszon el senkit az olvasástól, más(ok)nak lehet, hogy ennek ellenére vagy pont ezért tetszik majd, illetve a zsáner kedvelőinek minden bizonnyal sokat tud nyújtani, mert egyébként egy érdekes és informatív kötet, csak valószínűleg nem nekem íródott...

Számomra nagyon sok volt idézett és írt szöveg között az ugrálás, egy idő után összeollózott hatást keltett bennem, melyben már annyi volt az idézőjel (sokszor több is egy mondatban), hogy sok esetben már azt sem tudtam, hogy kezdődik vagy végződik, vagy éppen mit is olvasok. Nem értettem, hogy miért kell folyamatosan egy-egy szót (szintén mondaton belül többet is akár) "idézgetni"; illetve azt sem, hogy az idézett szöveget miért kell legalább ugyanolyan hosszan el is magyarázni (és itt most arra gondolok, mikor az egyébként abszolút megérthető részeket magyarázza, nem a régies szövegből származó esetleges értethetetlenséget).

A köteten érződik a sok kutatómunka, melyet az írónő belefektetett, a precíz és alapos utánajárás, mellyel nagyon sok témát körbejár és bemutat; miközben a korabeli fényképek még közelebb hozzák hozzánk a leírtakat. 
Érdekes volt megismerni a nők múltbéli helyzetét, életét, nehézségeit és lehetőségeit; ismert és ismeretlenebb személyek levelezésébe, életébe vagy akár halálába betekintést nyerni.

Az olvasó a nők sorsa mellett megismerkedhet a kor hangulatával, a korszak mindent érintő problémáival és változásaival, a férfiak nőket érintő kérdésekben való nézetével és állásfoglalásával is, miközben a társadalmi szemléletet is nagyon jól bemutatja.
Kitér a nők már születésükkor is jelenlévő hátrányaira, az eltitkolt és törvénytelen gyermekekre, megesett asszonyok alternatíváira, árvák és özvegyek kilátásaira, szoptatós dajkákra és cselédekre, zárdaiskolai növendékekre, a nők tanulmányi és karrierépítési lehetőségeire, fizetésbeli és egyéb társadalmi hátrányaikra, óvónők kálváriájára és színésznők beskatulyázására is.

 A hazai gyermekvédelem élharcosait elsősorban az orvosok, különösen a gyermek- és nőgyógyászok soraiban találjuk, hiszen munkájuk során saját szemükkel láthatták, mi történik a terhességükkel magukra maradt nőkkel és nehéz sorsú kisdedekkel. Dr. Szalárdy Mór (1851–1914), aki pályáján Semmelweis nyomdokait követte – hasonlóképpen Bécsben végezte el az orvosegyetemet, és szintén a Rókus Kórházba került szülészként –, napi tevékenysége során figyelt fel az áldatlan állapotokra.

Összességében egy informatív, precízen és aprólékosan kidolgozott kötet, amit szívesen ajánlok a nőtörténet iránt érdeklődőknek és az ismeretterjesztő irodalom szerelmeseinek.

3,5/5

Sásdi Tamás véleményét a kötetről itt olvashatjátok!