Idén jelent meg a Park Kiadó gondozásában Donatella Di Pietrantonio: Törékeny ​kor c. lélektani fikciós kötete, mely a szerző ötödik regénye. Régóta szemezek az írónő könyveivel Anikó és Csaba véleményei miatt, de lehet, hogy nem ezzel a regényével kellett volna kezdenem az ismerkedést...

Most pedig valószínűleg egy elég megosztó vélemény következik, hiába aludtam rá egyet - előre elnézést azoktól, akik szerették...

Fülszöveg

A ​visszaadott lány című kötet szerzőjétől

„A Törékeny kor egy család története, melyet megbénít egy titok. Egy anya története, aki szinte levegőhöz sem jut szigorú apja és némaságba burkolózó lánya között. Egy olyan regény, amely a fájdalomról mesél, és közben gyógyít, mert aki írta, ismeri a szavak erejét és a sebek fájdalmát.
Ezért jelölöm a Strega-díjra.” Vittorio Lingiardi író, pszichológus

Milánó lezárásakor az egyetemista Amanda felszáll az utolsó vonatok egyikére, és visszamegy abba a Pescara melletti faluba, ahol felnőtt. Édesanyja, Lucia azonnal rájön, hogy valami megváltozott: lánya szeméből eltűnt a ragyogás, és mintha legszívesebben láthatatlanná válna, szinte meg sem szólal. Luciát megrémíti ez a hallgatás. Szeretné a lányát mindentől megóvni, de a család múltjától nem tudja.
Konok, idős földművelő apja és makacs lánya közé ékelődve Lucia megérti, hogy egyetlen öröksége a mély seb, melyet évtizedekkel korábban ejtettek rajta. Bonyolult kapcsolatainak hálójában rádöbben, hogy minden életszakasznak megvannak a maga félelmei és kihívásai, hogy szülő és gyerek egyaránt kiszolgáltatott és törékeny.

Donatella Di Pietrantonio nyers, szikár, érzelemgazdag regénye 2024-ben elnyerte Olaszország legrangosabb irodalmi elismerését, a Strega-díjat.

„A szabadsága iránti tiszteletből nem voltam mellette, amikor szüksége lett volna rám. A határok kissé elmosódottak egy olyan bizonytalan anya számára, mint amilyen én vagyok. De a határozottabb szülők vajon minden pillanatban tudják, hogyan kell helyesen cselekedni?”

Donatella Di Pietrantonio az Abruzzo tartománybeli Pennében él, gyerekfogorvosként dolgozik. Első regénye, az Anyám, a folyó olaszul 2011-ben jelent meg, és Tropea-díjat kapott. Második regénye, a Bella mia (Szépségem) 2014-ben Brancati-díjban részesült. Törékeny kor című ötödik regénye 2024-ben elnyerte a Strega-díjat.

 Egyszer megkérdeztem tőle, hogyhogy ennyire gyengéd az unokájával. Mert nem a lányom, válaszolta. Én vagyok a lánya.

A történetet Lucia nézőpontjából követhetjük nyomon, aki elég vegyes érzéseket keltett bennem olvasás közben - bár ez lehet, hogy a számomra hiányzó részletek miatt alakult végül így...

Apja és lánya között lavírozva Lucia élete nem éppen egyszerű, inkább csak valószínűsíthetőek, mint érezhetőek az örökölt családi minták és traumák is, amiket cipelni kénytelen; ugyanakkor édesanyjáról és gyerekkoráról vajmi kevés érdemleges információt tudunk meg, pedig valószínűleg ez bennem is helyretett volna néhány dolgot, amit sokszor csak sejtetni engedett a szöveg, konkrétumokat viszont nem igazán kaptam... Értem én az elvárásokkal teli apafigurát, a Farkasfognál történt eset közösségi és személyes hatását és valamennyire anyja helyzetét is; mindezek ellenére viszont nem igazán tudtam a helyére illeszteni néhány puzzle darabkát vele kapcsolatban.
A Doralice-hoz való viszonya az után a bizonyos eset után konkrétan kiverte nálam a biztosítékot, egyszerűen nem tudtam felfogni, se elfogadni, se megbocsájtani a hozzáállásának vagy mondhatni inkább elfordulásának az okait; és ez számomra az egész történetre rányomta a bélyegét - főleg mivel a felnőtt hozzáállása is bicskanyitogató maradt a számomra...
A lányához fűződő kapcsolata szintén nonszensz volt, akár a támadás utáni reakcióját, akár a lánya állapotát veszem is figyelembe. Nyilván tudom, hogy sérült szülőnek általában sérül a gyermeke is, az öröklődő családi mintákban és azok hatásaiban abszolút hiszek, de valahogy ez a része sem lett kerek számomra a történetnek.

A Farkasfognál megtörtént bűncselekmény helyett én szívesebben olvastam volna arról, hogy milyen volt felnőni ebben a családban és zárt közösségben, mi okozott ekkora törést Lucia életében (merthogy erre sem kaptam logikus vagy érthető indokot), mi miatt lett nem kicsit fura viszonya férjével és lányával is - ezekre ugyanis én nem kaptam elfogadható választ a kötetből...

A szereplők számomra kétdimenziósak maradtak, nem kerültek hozzám közel, nem tudtam együttérezni velük, sem akár kicsit is megkedvelni őket. A történet nem volt kerek, hiányoztak szerintem fontos momentumok, az érzések átadása az olvasó felé, valami, ami közelebb hozta volna őket hozzám. A koronavírus jelenléte két mondat erejéig jelent meg, értelme sem volt megemlíteni sem (a molyos címkéről már ne is beszéljünk); de a régi medencébe beleesett állatot is csak felesleges szövegkitöltésnek éreztem....

 Nem tudja, hogy anyámnak meg kellett betegednie ahhoz, hogy pihenni tudjon. Korábban a férje nem hagyta nyugton, elvárta, hogy férfiként dolgozzon kinn a földeken, asszonyként a házban.

Összességében az alapsztori jó lehetett volna, de nem volt az; az érzelmeket, amiket ki kellett volna váltania belőlem, nem váltotta ki; a cselekmény logikátlan, sőt időnként hiteltelen és hihetetlen volt számomra; ráadásul az események és karakterek nem váltottak ki belőlem semmit azon kívül, hogy felidegesítettek; pedig nagyon akartam én ezt szeretni...

2,5/5

Sásdi Tamás véleményét a kötetről a Könyv-történeten olvashatjátok!