Szeptemberi Bookhaul

Július és augusztus 38 könyve után úgy döntöttem, hogy könyvstopot tartok egy ideig. Ennek nem is igazán a túlköltekezés volt az oka - szinte kivétel nélkül nagyon akciós és nagyon jó áron vásárolt könyvekkel lettem gazdagabb az elmúlt hónapokban -, hanem hogy a 300 könyvemből kb. 150 olvasatlanul hever a polcon (és akkor még nem is számoltam ebbe bele az e-könyveim)...

Valami csoda folytán nem is kicsit sikerült visszaszorítanom ezt a számot! Szeptemberben 4 könyvvel gyarapodott a könyvespolcom, úgyhogy büszke vagyok magamra (a kívánságlistámon várakozó 300 könyv viszont nem annyira)

img_20200929_132733.jpg

Az Álom doktort (300. könyv a polcomon) Lírában vásároltam - mindenképpen ezt a kiadást szerettem volna ebből a sorozatból beszerezni -, de sajnos reális áron a baltás borítójú Ragyogás beszerezhetetlen. SK csoportban és molyon is kaptam tippet, hogy újra kiadják ebben a kiadásban - azonnal előrendeltem az Európánál, majd pár napja jött az e-mail, hogy technikai okok miatt a keménytáblás lesz kiadva, kérem-e vagy lemondom a rendelést. Néhány nap mérlegelés után úgy döntöttem, hogy lemondom. Most azon gondolkozom, hogy keménytáblásban szerzem be mindkét részt - ragaszkodom ahhoz, hogy egyféle kiadásban legyenek meg a sorozataim -, de még azért várok a cserével kicsit...

Sue Klebold - Napsugaram c. kötetét COOP-ban leltem 590 Ft-ért. Egy ideje szemeztem vele, kíváncsivá tett a sztori és ennyiért egyszerűen nem hagyhattam ott a forgóállványon!

Fredrik Backman - Az ember, akit Ovénak hívnak c. könyvét Book24 szépséghibás akció keretein belül sikerült 60%-os kedvezménnyel megvennem. A hibája mindössze annyi, hogy két sarka picit gyűröttebb. Ez szintén kihagyhatatlan ajánlat volt, ráadásul Backmannal jó ideje szemezek, így még egy érv volt a megvétele mellett. A napokban sikerült is elolvasnom és egyszerűen imádtam! Az értékelésem itt olvashatjátok :)

Lydia Netzer - Ragyog, édesem! egy elég megosztó könyv molyon. A fülszöveg megfogott, Lírában pedig 360 Ft-ért lehetett kapni, így gondoltam, egy próbát megér - aztán majd meglátjuk...