95. Ünnepi Könyvhét - élmények, könyvek, találkozások

Ilyen volt a könyvhetünk 2024-ben...

A tavalyi könyvheti és könyvfesztes rohanásból tanulva idén egy szuper, pihenéssel egybekötött hétvégére utaztunk fel Erámmal Budapestre - a péntek délutánt és szombatot töltöttük a könyvhéten.

Nem igazán terveztünk előre, nem akartuk folyamatosan az óráinkat figyelni és egyik standtól a másikig rohanni, így nagyrészt spontán vásárlások és találkozások jellemezték ezt a két napunkat - de szerencsére több kedvencünkkel és barátunkkal sikerült összefutnunk egy-egy rövidebb vagy hosszabb beszélgetés, illetve dedikálás és fotó erejéig.

konyvkupac.jpg

Nálam a fő szempont a könyvheti kívánságlistám összeállításánál idén is az volt, hogy olyan magyar szerzők könyveit vásároljam meg elsősorban, akikkel rögtön dedikáltatni is tudom a köteteket; illetve a 700+ kívánságlistám csökkentése: végül 14 új kötettel és 1 dedikáltatni vitt korábbi beszerzéssel tértem haza, majd itthon szembesültem azzal, hogy véletlenül kizárólag magyar szerzők könyveivel bővült a magánkönyvtáram - ami egyébként hatalmas örömmel töltött el!

bogar_erika.jpg

Bogár Erikával mindig öröm találkozni! Egyszerűen az a szeretet és nyitottság, amellyel már az első találkozásunkkor fogadott és fogad minket a mai napig is, mindig egy hatalmas boldogságlöketet ad számunkra!
Az éjjel, ami a miénk volt c. novellája konkrét célja volt a szombatnak - A Széttört akkordok és Josh a szívem csücske, a Jádeszív is abszolút kedvencem lett, az Őrzőt pedig már hihetetlenül várom!
Köszönjük Neked itt is Sven történetét, amit egyébként szintén kedvencemmé avattam!
A Széttört akkordok folytatásáért pedig még mindig ölni tudnék...

csaszi_zsuliet.jpg

Császi Zsüliettel és a könyveivel nemrég ismerkedtem meg, de személyesen találkozni Vele most a könyvhéten sikerült először. A Bárányfelhők közt libabőrről és a Zeusz titkairól már felkerült a véleményem a blogra, a napokban pedig érkezem A múlt fogságában recenziójával is. A Zsüliettel való találkozás szintén előre megtervezett célja volt a szombatomnak, ahol az írónőtől átvehettem A szabadság kulcsát, trilógiájának közelmúltban megjelent befejező kötetét, melyet hamarosan sorra is kerítek.
Köszönöm Neked itt is a lehetőséget, a bizalmat és a nyitott, mosolygós, kedves fogadtatást!

czank_nelli.jpg

Czank Nelli decemberben olvasott romantikus krimijét, a Mauritius, az édeni menedéket nagyon szerettem, így még a dedikálása előtt a kosaramba ugrott a teljes Ébredés trilógiája, amire már hihetetlenül kíváncsi vagyok - mindhárom kötet a nyári TBR listám elején van, remélem mielőbb sikerül is sorra kerítenem őket!
Örültünk a találkozásnak és köszönünk mindent!

mork_leonora.jpg

Jaffa Kiadó standja most sem maradhatott ki, így Mörk Leonóra legújabb kötetével és Bauer Barbara két könyvével gyarapodott a könyvespolcom - szerencsére sikerült Nóra dedikálási időpontját elcsípnünk és a Saját utakont aláíratnunk az írónővel. A Találkozások első 3 részét nagyon szerettem, így mindenképpen a polcomon akartam tudni A barátot is, a Vörös posztó pedig véletlenül beleugrott a kezembe (:

lontai_lena.jpg

Lontai Léna írónővel és első kötetével, a Könnyező liliomokkal idén májusban ismerkedtünk meg az Álomgyárturné pécsi állomásán - Léna és a regénye is belopta magát a szívünkbe -; így nem volt kérdés, hogy a könyvhéten beszerezzük a Sebzett pillangót, illetve egy ölelés és dedikálás idejére ismét összefutunk vele!
Az Álomgyár Kiadó standjánál nem hagyhattam ott Patak Gyöngyvér: Család a dombon c. kötetét sem - egyrészt féláron volt, másrészt pedig Egész Ani nagy kedvence, így mindenképpen haza kellett jönnie velem!
Mindkettőre nagyon kíváncsi vagyok - a nyáron mindenképpen sorra is szeretném keríteni őket!

koppany_timea.jpg

A Sebzett lelkek antológia velem utazott fel Budapestre. Egyrészt az egyik novella szerzője Koppány Tímea, akivel mindenképpen dedikáltatni szerettem volna; másrészt pedig Sásdi Tamással ezt a kötetet választottuk júniusi közös olvasásunknak, így egy közös képet is mindenképpen lőni szerettünk volna hozzá ;)
Vasárnap kezdtük az olvasást, hamarosan érkezünk is a véleményünkkel a kötetről.

4_regota_vagyott_kotet.jpg

Dr. Jekkel Gabriella: Csendes gyilkos, Jandácsik Pál: Néma magzatok és Szilágyi Heléna: Reménysugár c. kötetei évek óta a kívánságlistámon voltak; Szaszkó Gabriella Penningtonjai közül pedig már csak a Beszélj hozzám hiányzott, így ezek a nagyon vágyott kötetek is a polcaimra kerültek végre! Szerintem egyik sem fog sokáig olvasatlanul porosodni... ;)

 

boszi_kollazs_1.jpg

Boszi Gyertyaműhelye az első állomásunk volt! A vászontasiba már napokkal előtte szerelmesek lettünk, én mondjuk a bagolyba is, ráadásul ezt a gyönyörű és csodás illatú Jádeszív gyertyát is be kellett szereznünk a Széttört akkordok mellé a polcunkra! 

szollar_bence_egesz_aniko_sasdi_tamas_tapodi_brigi.jpg

Találkozások nélkül sem múlt el a könyvhét...
Tamás, köszönjük az idegenvezetést és navigálást!
Reméljük, hogy folytatjuk a már szinte hagyománnyá vált találkozásokat Bence!
Brigi örülünk, hogy végre személyesen is megismerhettünk!
Ani, jó volt Veled végre találkozni és beszélgetni kicsit!

Ismét egy hatalmas pozitív töltetet kaptunk!