Ismét egy Backman, amit nem tudtam és nem is akartam letenni!

Az ember, akit Ovénak hívnak nagy hatással volt rám mind a mondanivalója mind a stílusa miatt, de ez a kötet határozottan lekörözte nálam! A második könyvem tőle, de az eddigiek alapján Backman egy zseni! 

A cselekmény fő szála egy eléggé érdekesen kialakuló és lezajló túszdráma, ami sok mindenre hasonlít, csak épp túszdrámára nem. Akad itt parádés bankrablás, fergeteges kihallgatások, meglazult szegélylécek, stockholmiak minden értelemben és még egy híd is - csak hogy pár dolgot említsek.

Ez a könyv idiótákról szól - de ezeket az idiótákat csak szeretni lehet, és abszolút magunkra ismerhetünk akár a szorongásaikat, akár az idiótaságaikat nézzük. Jól felépítettek és a furcsaságaik ellenére is valósághűek, szerethetőek.

Ki nem fél soha a fontos döntések meghozatalánál? Ki nem fél a lelke mélyén a gyermekvállalástól? Hogy jó szülő lesz-e? Ki nem fél a magányosságtól? Hogy már nem fontos a másiknak? Ki nem fél attól, hogy túl közel engedjen magához másokat?
Mert a lelkünk mélyén sok mindentől félhetünk és szoronghatunk - a legkisebb dolgoktól a legnagyobbakig...

Az embereket sokszor beskatulyázzuk, akár pár mondatuk után is - de nem tudhatjuk min ment keresztül a másik és miért olyan, amilyen. Általában minden habitusnak megvannak az okai, nem mindig csak jellemhibáról beszélhetünk, ha valaki nem úgy viselkedik, mint az "elvárható" vagy megszokott lenne. 

Backman ismét tanít minket, ezúttal igazi zakkantakkal és lehetetlen helyzetekkel operálva. Régen nevettem már ennyit olvasás közben, egyszerűen a stílus és a mondanivaló is magával ragadott! Minden könyvét a polcomon akarom tudni - kedvenc lett!

5/5