Delia Owens - Ahol a folyami rákok énekelnek
A könyvvel jó ideje szemeztem már, valahogy vonzott magához, így felkerült a legjobban vágyott könyvek listámra - barátnőm pedig meg is lepett vele a szülinapomon! Még egyszer nagyon köszönöm Erám!
A borítóba szerelmes lettem, a fülszöveg pedig felkeltette a kíváncsiságom, így nem volt kérdés, hogy mielőbb nekiesek az olvasásának! Abszolút nem csalódtam és új kedvencet avattam!
Az írónőnek ez az első regénye, de ezt én abszolút nem éreztem olvasás közben! Gyönyörűen írja le a lápot és annak élővilágát (biológus lévén) és olyan szépen és részletesen építi fel Kya karakterét, hogy szinte végig tudtam vele azonosulni, sőt azt éreztem, mintha a bőrében lennék - pedig semmilyen közös jellemvonást nem véltem felfedezni közte és magam között.
A cselekmény két idősíkon játszódik, a múltban és a jelenben - Kya gyermekkorában és a gyilkosság idején -, majd egy ponton összeér és a jelenben halad tovább a történet. Nagyon tetszik ez a fajta írásmód, az írónő pedig maximálisan jól kihasználta az ebben rejlő lehetőséget, hogy fenntartsa az érdeklődést és izgalmat.
A Lápi Lány a szívemhez nőtt, mind a kitartása, mind a lelkiereje csodálatos volt. A vele történt események még egy felnőtt ember alól is könnyen kihúzták volna a talajt, nemhogy egy kisgyerek alól, ám őt nem gyengévé, hanem pont, hogy erősebbé tették ezek a történések. Sok ember számára hihetetlennek tűnhet ez a fajta túlélés, de akadnak a történelemben hasonlóan hihetetlenül felcseperedett gyermekekről történetek, amik akár igazak, akár nem, be kell vallanunk, elképzelhető, hogy tényleg valóságosak voltak.
Tate karaktere is abszolút pozitív volt számomra, de azért az a gyáva húzás eléggé mellbe vágott. Mindenesetre tényleg egy nagy dilemma lehetett a számára a döntés, amit végül meghozott. Mindezek ellenére nagyon megkedveltem, becsültem a kitartásáért, a támogatásáért és a végén hozott döntéséért.
Chase egy igazi álszent kőbunkó, de sajnos nagyon is élethűen az. A való életben is rohangálnak köztünk bőven hozzá hasonló állatok, akik nagyon is hitelesen játszák meg magukat mindenki előtt.
A könyv kedvenc lett! Bátran merném ajánlani bárkinek, sőt kötelező olvasmányként is el tudnám képzelni egy megfelelő korcsoport számára!
5/5