A könyv már nagyon régóta a kívánságlistámon volt, de valahogy eddig sosem került a kosaramba vásárláskor - ne kérdezzétek, A halálsoron Kingtől szintén nagyon vágyott, mégsem esett még rá a választásom... Bár talán köze lehet ahhoz, hogy ezeknek a történeteknek az adaptációit már láttam kismilliószor és inkább egy számomra ismeretlen művét igyekeztem mindig beszerezni előbb.
Férjem viszont úgy gondolta, hogy kihasználja a múltkori Tesco-s akciót és meg is lepett a Mester több kötetével!

Valami közeledett.

A fülszöveggel nagyon nem vagyok kibékülve... Addig oké, hogy én is és sok millióan mások is ismerjük a történetet már x éve a filmekből kifolyólag, de én pl. nagyon nem szeretem az olyan felvezetőket, amiben elmesélik szinte az egész cselekményt (vagy legalábbis jó részét) és maximum a következmény az, amiről épphogy csak nem ejtenek szót. Aki még nem látta a filmeket (mert gondolom azért akad ilyen ember), annak erősen spoileres - egyszerűen nem értem, miért kell elmesélni a fülszövegben szinte mindent, amiből ráadásul még a sejtetett dolgokat és eseményeket is simán kitalálhatja az olvasó! Főleg, ha kb. a fél könyvet elmeséli... Szóval,ha nem láttad a filmeket, el NE olvasd a fülszöveget!
Számomra egy jó fülszöveg csak sejteti a cselekményt, de nem árul el meghatározó fordulatot; elgondolkoztat az események alakulásán, de nem mondja el előre, hogy végül merre fog haladni a történet.

A borítóért oda meg vissza vagyok, szerintem nagyon passzol a történethez! 

Az alapsztori az "ÁLATEMETŐ"-vel és a mimac indiánokkal valószínűleg akkor is felkelti az érdeklődésem, ha nem épp a kedvenc íróm veti papírra ezt a történetet. A rég elfeledett és szájról-szájra terjedő legendák mindig jó alapjai egy horrornak, ahogy a különleges temetkezési helyek is. Mindezek pedig némi misztikummal megfűszerezve általában elég borzogatós meséket eredményeznek. 

A férfiszívnek köves a talaja, a férfi elveti ami megterem benne és gondját viseli.

Loius karaktere számomra magát az embert szimbolizálta a könyvben - mert az ember gyarló.
A belső harcait és döntéseit teljes mértékben a magaménak és emberinek éreztem - hasonló helyzetben mi magunk is reménykednénk a dolgok helyreállíthatóságában bármi áron, bármit megtennénk szeretteinkért. Akár látjuk és tudjuk a következményeket, akár nem. Bár nem igazán kedveltem meg a doktort, sőt pár gondolata egyenesen taszított (néha amikor a gyerekeire utalt a gondolataiban, vagy amikor összevesztek Rachel-lel), mégis úgy gondolom, hogy abszolút hitelesen hozta a szerepét. Rachel viszont végig unszimpatikus maradt - megértem, min ment keresztül Zeldával és a családjával -, a karaktermegkedvelésén azért sokat javított volna több, az ő szemszögéből íródott fejezet. Azért kíváncsi lennék, ha ő került volna Louis helyébe, hogyan alakultak volna az események...

Csak a Jóistenben bízom, hogy jól teszem, amit teszek. Én úgy gondolom, hogy jól teszem, de biztosan nem tudhatom.

Jud volt számomra a legszerethetőbb a kötetben. A közvetlenségével, barátságosságával, jószándékával előttem mindig egy igazi nagypapakarakter jelent meg olvasás közben! Ahogy Normával elfogadták a Creed családot, ahogy Jud mindig ott volt és segített, mikor kellett, az elmesélt  történetei - bennem mindvégig jóérzést keltettek. Egy valamiben pedig biztos vagyok: A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Szóval az vesse rá az első követ...

Alighanem tévhit, hogy az emberi lélek csak bizonyos mennyiségű iszonyatot képes befogatni és átélni. Éppen ellenkezőleg: ahogy a valóság egyre sötétebbre vált, úgy indul meg valamiféle hatványozódási folyamat. Nem könnyű beismerni, de a tapasztalat azt mutatja: amikor már végképp elborul a látóhatár, olyankor az iszonyat iszonyatot szül, a balszerencséből újabb, immár szükségszerű balszerencse fakad, mígnem mindent elnyel a feketeség.

Az olvasással nagyon jól haladtam, olvastatta magát még úgy is, hogy nem vártam csattanót vagy fordulatot, mivel a cselekmény nem volt ismeretlen számomra. Ez az, amit nagyon szeretek King írásaiban - a karakterfelépítései, leírásai és történetvezetése egyszerűen beszippant és nem ereszt! Ez a kötete pedig az eddig tőle olvasott könyvei közül talán a legbrutálisabb lelkileg számomra - a Cujo volt rám még hasonlóan erős hatással. Egyszerűen még a vége pontos ismeretében is reménykedtem, hogy mégsem úgy lesz, ahogy; és folyamatosan azon gondolkoztam, én vajon hogyan döntenék...

A könyv olvasása közben ne menjetek ki vaksötétben bezárni a pipiket, mert ha rátok fúj a koromfekete befogadott cicátok, hiába vettétek be az esti pulzuscsökkentőtöket, garantáltan fibrillálni fogtok...

Kedvenc lett! 5/5