Nagy lelkesedéssel vettem kezembe ezt a könyvet, immár hónapokkal ezelőtt, nagyon vártam az írónő legújabb könyvét, elkezdtem olvasni ...és mélységesen meglepődtem. Az első 20 oldal után meg is néztem, bíztos hogy jó könyvet tartok a kezemben? Kb. az 50. oldalig olvastam....majd elkönyveltem bíztos rossz passzban vagyok, majd ha lecseng az olvasási válságom újra kézbeveszem. Nemrég az egyik molyos kihíváson újra a kezembe vettem, majd meglepődtem, annyira nem is rossz mint első olvasatra tűnt......de kissé csalódott vagyok.....Az írónő könyveit faltam, bár az utolsó előtti sem volt 5 csillagos. A humort erőltetettnek éreztem, már nem az a spontán humor volt amit megszoktam. A krimiszál nem volt rossz. Ákos figurája kedvelhető volt, de semmi extra. Nagyon sajnálom, de nagyon akartam szeretni ezt a könyvet, de bármennyire is akartam nem sikerült. Pedig nálam jobban senki nem várta ezt a könyvet!!Sajnálom!! Sokat gondolkodtam hány csillagot is adjak rá, ez 3 és 1/2 csillag lett.

A könyvet egy jó barátomtól kaptam szülinapomra, fülszöveg alapján nekem valónak érezte - és abszolút betalált, imádtam!

Az eredettörténetek, és úgy általában a tudomány vallással való szembeállítása valamiért mindig is vonzott. Mondjuk talán köze lehet ahhoz, hogy egy hithű katolikus nagymama és egy ateista apa nézetei között telt a gyermekkorom, akik mindketten a maguk igazát, hitüket vagy meggyőződésüket próbálták nekem átadni. A téma mindenesetre a mai napig érdekel és szívesen olvasok róla, vagy nézek meg egy filmet ezzel kapcsolatban.

A történet izgalmas, eseménydús és csavaros, tele megfejtésre váró talányokkal és követendő nyomokkal. A vallást és a tudományt világszinten megrengető bejelentés körül soha nem látott érdeklődés támad és találgatások végtelen sora veszi kezdetét. Mindenkit foglalkoztat a gondolat, hogy honnan jöttünk és merre tartunk, hogy mire jött rá Edmond Kirsch, a vallásellenes jövőkutató. Ám a nagy titok felfedése nem éppen úgy sikerül, ahogy azt tervezték - és kezdetét veszi egy őrült hajsza...

– A vallás kora a végéhez közelít – mondta –, és felvirrad a tudomány hajnala.

A leírások, akár a helyszíneket, akár a műalkotásokat nézzük, nagyon tetszettek - úgy éreztem, hogy én is szereplőinkkel utazok vagy éppen velük együtt csodálom ezeket az alkotásokat. Ritkán emelem ezt ki értékelésekben, mert sok esetben ezek átlagosak, de az író itt abszolút megvett magának! 
Külön kiemelendő még számomra a magyar rabbi, Köves, akivel kicsit még Budapestre is elutazhatunk - ezeket a részeket is nagyon szerettem!

(...) a Duna partján a Parlament, (...)

Edmond-ot, bár kissé ugyan fanatikus, mindenképpen egy nagyszerű tudósnak és embernek ismerhetjük meg. Ő tipikus példája annak, hogy egy múltbéli trauma nem teszi szükségszerűen tönkre egy ember életét - mozgatórugónak használja az általa elszenvedett negatív történéseket, hasznára fordítja a haragot, a dühöt, amit érez és ez végnélküli kitartást és erőt ad neki céljai, álmai eléréséhez.
Ambra és Robert karaktereit nagyon megkedveltem a közös nyomozás során, jól kiegészítették egymást és ügyesen rakták össze a mozaikdarabkákat, amelyek felfedték a nagy titkot. Tökéletes főszereplői a könyvnek - okosak, hűségesek és kitartóak, amely tulajdonságokat egy hasonló történetben nélkülözhetetlen jellemvonásnak tartok.
Winston szintén egy fontos karaktere a könyvnek - mind Edmond, mind a Langdon-Vidal páros szempontjából -, vele kapcsolatban viszont a mai napig nem tudom eldönteni, mit is érzek...

Összességében egy nagyon jól megírt kötet, ami végig fenntartotta a figyelmem, gondolkodásra és nyomozásra ösztönzött - mindezt nagyon jól megalkotott szereplőkkel és számomra tökéletes írói stílussal! Mindenképpen beszerzem a sorozat többi részét, mert ez abszolút kedvenc lett!

5/5

Utazókönyvként került hozzám , kerülgettem, valamiért nem tudtam elolvasni, most már egyszerűen nem is tudom miért, hisz oly csodálatos ez a könyv! Egy fantasztikus világot épített fel az írónő, és a szereplők jellemfejlődése is látványos. Egy szóval imádom! Oly sokat kaptam tőle, oly nagyon imádtam olvasni, mondhatni egy szuszra. Triar-al kisfiúként ismerkedünk meg, egy kis lázadó kamasz. Édesapja nem bír vele, ezért elküldi az Őrzökhöz tanulni. Végigkövetjük egészen a felnőtté válásáig. Úgy nő fel hogy azt hiszi őt senki se szereti. Megtanulja mi az a barátság, szeretet, szerelem, hűség, veszteség, fájdalom, öröm, béke........Majd átveszi apjától a törzs vezetését! Megismerjük Nindrát, aki retteg Triár-tól , és tanúi leszünk hogy alakul át szépen lassan valami csodálatossá. Nem is tudok mást nagyon írni, mert ez a könyv maga a csoda! Na, de a vége, kérem szépen! Egyszerre letaglozó, gyönyörű, csodaszép! Sírtam örömömbe, sírtam bánatomban, aztán csavart egyet az írónő, és kezdtem előlről, mármint a bőgést! E-könyvben már magaménak tudhatom, de szeretném fizikai valójában is magaménak tudni.

Köszönöm Kedves Erika hogy olvashattam ezt a kis csodát, és hogy így megcsúsztam az utazókönyvvel.

A könyv a Líra Hőségakció keretein belül került a polcomra júliusban. Az akciós készletet végignézve akadt meg a szemem a könyvön, pontosabban a borítóján (ami élőben még gyönyörűbb, mint a képen) és a címén. A  fülszövege megfogott, illetve a számomra eddig ismeretlen furry karakterek is érdekes elgondolásnak tűntek, így repült is a virtuális kosaramba.

Róka, párduc, tigris, oroszlán… Mind állatok voltak! Miért kellett volna neki vagy akárki másnak különbséget tenni köztük? Sajnos a történelem valamennyi hibája abból fakadt, hogy az egymás közti különbségeket nézték, és nem a közös vonásokat.

Bár 100+ a csillagozások száma molyon, számomra teljesen ismeretlen volt a kötet, eddig nem láttam és nem is hallottam róla - pedig szerintem a történet is és a mondanivalója is megérdemelné, hogy ismertebb legyen. Nem azt mondom, hogy hibátlan vagy tökéletes lenne, kedvencem sem lett, mégis azt gondolom, hogy mindenképpen megér egy olvasást a könyv. Számomra volt némi társadalomkritika beütése, nekem személy szerint pont ez tetszett benne, ez miatt érzem azt, hogy egyszer megéri elolvasni.

Több értékelésben olvastam, hogy a karaktereket nem tudták az olvasók igazán elképzelni, ez pedig rontott számukra a történet élvezhetőségén. A könyv elején lévő kis bevezető viszont szerintem teljesen jól leírja, hogyan is kellene elképzelni ezeket az állatokat - nekem legalábbis ez alapján nem okozott problémát magam előtt látni a szereplőket. Hátha valaki ez miatt félne a könyv elolvasásától...

A legkönnyebb másokat okolni a szerencsétlenségünkért. A legkönnyebb megoldás, ha másokat hibáztatunk. Mindig is könnyebb volt a túlvilág felé fordulni, és arról győzködni magunkat, hogy létezik a gonosz ezen a világon, és a világunkon túl. Létezik a gonosz, egy csupasz, undok lény, aki valamennyi szerencsétlenségünkért felelős. A valóság az, hogy a gonosz nem létezik függetlenül önmagában. A gonosz ott lakozik mindenkiben, és csak rajtunk múlik, hogy mennyire engedünk a duruzsolásának.

Az alapsztori sorozatgyilkossággal, megnyúzott hullákkal, egy őrült tudóssal, egy véres bulival és egy gonosz, mitikus lénnyel, az emberrel nem éppen szokványos kombináció, de számomra pont ezek miatt volt érdekes és izgalmas a kötet. Kissé katyvasznak tűnhet így elsőre, de minden szál szépen fut, a történetvezetés jó, az események haladnak, a karakterfelépítések elég jók és csavarok is akadnak a történetben.

A több szálon futó nézőpontok jól kiegészítették egymást, nem volt zavaros vagy unalmas, általuk pedig kicsit jobban megismerhettünk néhány szereplőt.
Cesar nyomozóban kicsit csalódtam a "hanyagsága" miatt, elsőre okosabbnak és óvatosabbnak, de mindenesetre szélesebb látókörűnek gondoltam - talán az ő karaktere volt az, amit nem igazán sikerült jól felépíteni. Valahogy kicsit bagatellnek éreztem ezt a véget vele kapcsolatban - egy tapasztalt rendőrtől, aminek a leírtak alapján megismertük, nagyon nem ezt várná az ember.
Arthur és Christie párosát nagyon megkedveltem. Nagyon jól passzoltak egymáshoz, mindvégig kitartottak egymás mellett - legalábbis amíg tudtak...
Dr. Lex kicsit Hannibal Lecter és Frankenstein szerelemgyerekeként jelent meg lelki szemeim előtt és bár elég hátborzongatóak az őrült zsenik, róla és az ő szemszögéből szívesen olvastam volna még.

Összességében jobban tetszett, mint vártam, abszolút nem bántam meg, hogy elolvastam. Szerintem egy olvasást mindenképpen megér a kötet, engem eléggé elgondolkodtatott néhány dologról!

Remélem a szerző másik könyvét is lesz szerencsém olvasni, mert nekem bejött ez a kissé beteg világ...

4,5/5

Kerestem a plusz csillagokat, mert az 5 csillagot kevésnek találtam, de sajnos nem találtam. Annyira imádom Judit könyveit, nyújtottam volna mint a rétestésztát az olvasását, de már a közepétől nem bírtam letenni. Mikor megláttam a borítót, ami csodaszép, de a vastagsága még sokkal csábítóbb volt, annyira örültem, tartogattam csemegének, mert megfáradt lelkem meg tud pihenni miközben olvasom.Szépen,lassan olvastam, minél tovább tartson az élvezet, de volt az a pont amikor már nem bírtam, és faltam éjszakába nyúlóan. Köszönöm Judit hogy vagy, és hogy ezeket a fantasztikus gyöngyszemeket megirod nekünk, szívem, lelkem megpihen miközben olvasom ezeket a csodákat!

Ismét nem kellett csalódnom, imádtam Flóra és Ben párosát, de ebben a részben is Liza volt a kedvencem. Imádom ezt a locsifecsi szókimondó barátnőt, kemény csajnak akar látszani, de mindig kibujik a szög a zsákból.Imádtam Alexxel a szócsaatáikat! Jókat kuncogtam!  Alex méltó ellenfele, na de Pipi még a kemény macsó álarca mögé is beférkőzik. Annyira kis cuki, de mégis okos, komolyan gondolkodó pici lány. Újabb titkok, amik nem kéne hogy nyilvánosságra kerüljenek. Gyilkosságok, amik borzolják a kedélyeket. Még csak nem is sejtettem ki állhat a gyilkos álarca mögött, Judit úgy csűri, csavarja a szálakat, jobban nem is lehetne. Bejött a könyvbe egy újabb szál, ami nagyon felcsigázott, Ujvári nyomozó és Emma, mi lehet köztük, mi az a nagy titok amit annyira igyekeznek titkolni, ami miatt a nyomozó ki nem állhatja Emmát. Újabb titok, ami felcsigázott, gondolom( remélem), róluk szól a következő könyv. Repesve várom! Ugye ( kiskutya szemekkel néz) hamarosan olvashatjuk?!??!!?? Iszonyatosan jó volt! Köszönöm hogy olvashattam!!!

A könyvet tavaly kaptam barátnőmtől és mivel tudom, hogy imádta az egész sorozatot, nem volt kérdés, hogy nekem is el kell olvasnom.

Az 1. részt egyébként másfél éve olvastam és bár ismerős volt a cím, csak néhány oldal után esett le, hogy én ennek láttam a filmváltozatát - a könyvet és a filmet is imádtam! 

Őszintén szólva azt sem mertem biztosra megtippelni, mit csináltam volna, ha elkapom. Kés volt nála, rajtam meg szexi cipő.

Az alapsztori vígjátékba illő a még mindig zöldfülű fejvadász Stephanie-val, de én pont ezt szerettem benne. Humoros, szórakoztató és nagyon jól ki tudott kapcsolni.
Óvadékügynökünk ismét beletenyerel a dolgokba: gyilkosság, autólopás, eltűnt koporsók, hullagyalázás, lopott fegyverek és ráadásként még Mazur nagyit is káosz övezi, amerre csak felbukkan. Az egész könyv egy igazi krimi-vígjáték volt számomra.

– Oké. Azt hiszem, beérem vajas pattogatott kukoricával.
– Ha megeszed a pattogatott kukoricám felét, valami felejthetetlenül különlegessel kell fizetned érte.
Morelli lassan elvigyorodott.
– Információról beszéltem! – tettem hozzá gyorsan.
– Hát persze.

Stephanie és Morelli karakterét mindkét részben nagyon szerettem, egyszerűen imádom a párosukat és ahogy egymást szívatják és húzzák! Ez a se veled se nélküled kapcsolat, ami jellemzi őket szerintem tökéletesen el lett találva - ad egy bizonyos hangulatot a nyomozás mellé, mégsem éreztem soknak.
Egyértelműen Mazur nagyi volt a favorit, egyszerűen hihetetlen az öreglány! Vele tényleg mindig történik valami - bár tesz is érte eleget -, minden érdekli és addig nem nyugszik, míg a saját szemével meg nem bizonyosodik róla, hogy tényleg úgy vannak-e a dolgok, ahogy ő azt elképzeli. 
Rangert ebben a részben hiányoltam, őt is nagyon megkedveltem az első részben, Lulu felbukkanásának viszont nagyon örültem.

Összességében azt kaptam a könyvtől, amit az első rész alapján vártam: kikapcsolt és megnevettetett - amire nagy szükségem volt!

5/5

R. Kelényi Angelika a kedvenc magyar írónőm - a Riva nővérek és Az ártatlan sorozatai a mai napig kedvenceim -, így nem volt kérdés, hogy mindent IS el akarok olvasni tőle! Egyszerűen imádom a stílusát!

A sorozat első részét majdnem 2 éve olvastam, és bár a főszereplőtől folyamatosan a hideg rázott, szinte egy szuszra kivégeztem a kötetet. Caro ugyan egy elviselhetetlen idióta, Angelika még így is elérte, hogy beszippantson a könyv.

Caroline karakterétől továbbra is tikkelt a szemem, de a könyv letehetetlennek bizonyult!

Figyelem! A szerelmi hullámvölgyekre spoileres lehet! A nyomozásról viszont nem spoilerezek!

Az alapsztori a La casa dell'amore, vagyis a Szerelemház történetének felkutatása, egy kissé babonás (szobor megérintése) legenda utáni nyomozás, mely felkelti főszereplőnk kíváncsiságát és mint mindig, minden másnál előrébb helyezi ennek a cikknek a megszületését. Főnöke és barátnője természetesen támogatja, ám Tom jobban szeretné, ha vele töltené ezt az időt és nem a nyomozással. 

Már az előző részben is gondolkodtam rajta, hogy két ilyen karrierista hogyan tudja majd összeegyeztetni a munkáját és a szerelmet, ebben a részben pedig be is bizonyosodott, hogy elég nehezen megy nekik ez a távkapcsolat dolog. Mondjuk egyik karakter sem a szívem csücske, így azért nem sirattam meg a dolgot...

Megérkeztem Rómába (...)

Caroline hozta az előző részben megismert kibírhatatlan természetét és gondolkodásmódját, ezzel nem kevés agysejtem halálát okozva. Még mindig nem bírtam elviselni sem őt, sem a prioritási sorrendjét és a meggondolatlan tetteit. Ha én tényleg annyira szeretem a párom, amennyire ez a nő előadta, biztosan Barcelonába repülök Róma helyett. Viszont! A következő gondolatom nem az, hogy nekem egy nyugodt családi kép nem reális jövőkép; illetve nem lépek át a dolog felett ilyen simán, hogy esetleg tudom/érzem, távolodom a férfitól, akit állítólag szeretek. Nem kicsit estem gondolkozóba, hogy esetleg Ms. Wood-ról kiderül nemsokára, hogy skizofrén szegény... A meggondolatlansága szintén új szintre lépett ebben a kötetben, amihez nem éreztem a karakterét elég karakánnak vagy keménynek, így kissé irracionálisak voltak a Manzini utáni nyomozásának bizonyos aspektusai - valahogy nem tudom a személyéhez kötni ezt a fajta merészséget. Szóval itt kicsit hiteltelen volt a dolog számomra... 
A régi barátnő, Julia egy sokkal szerethetőbb karaktere a könyvnek és abszolút nem bánnám, ha ő lenne a főszereplőnk. Nyitottnak és egyenesnek éreztem, nagyon megszerettem az olasz temperamentumával együtt. Remélem, a következő részekben találkozok még vele.
Tomból most nem sokat kaptunk, bár nem is hiányzott annyira, az előző részben sem nőtt a szívemhez, most pedig még távolabb kerültem tőle.
Nicola, az olasz rosszfiú karaktere a nyilvánvalón kívül nem teljesen világos számomra. Kellett bizonyos történésekhez, de a szépfiú szerep valahogy kissé semmilyenre sikeredett...

… a szerelem nem elég egy kapcsolathoz. Ahhoz kell egy csomó minden más is… például közös élmények, közös problémák, közös élet…

A romantikus vonalat a szereplőknél már kiveséztem, szóval arról már csak annyit, hogy meglettem volna nélküle is...

A nyomozás része már sokkal jobban magába szippantott! Szeretem a legendákat és az azok utáni nyomozásokat, a misztikumot, ami egyes helyeket és történeteket körülleng, így örültem, hogy ez a könyv fő szála. Tetszett, ahogy az írónő megjelenítette Rómát és az olasz életérzést, mellé pedig a La casa dell'amore körüli titokzatos történet egyszerűen magával ragadott. Érdekes volt látni, Caro merre indul el a nyomozással, mit meg nem tesz ezért a cikkért - habár mint említettem, kissé hihetetlenre sikeredett néhány tette. 

Összességében azt kaptam, amit vártam: kikapcsolt, elszórakoztatott és beszippantott a nyomozás és a legenda titkai. A következő részre pedig nagyon kíváncsi vagyok a CBM-nél történt változások miatt!

4,5/5

A könyvre tavaly bukkantam a szomszéd kisváros egyik Coop-jának forgóállványán, és bár általában nem vonzanak a filmes borítók, a címe és a fülszövege alapján úgy éreztem, 999 Ft-ért bűn lenne otthagynom a boltban.

A molyos értékelései nagyon jók voltak, ahogy a címkéi is felkeltették az érdeklődésem, valahogy mégis tologattam csak az elolvasását. A Várva várt TOP10-ben viszont Zsófinak ismét egy olyan könyvet sikerült választania, ami nagy hatással volt rám!

A történet egy gyilkossággal kezdődik, majd visszaugrunk az időben és fokozatosan jutunk el a mához, ahol is kiderül, ki halt meg, ki volt a gyilkos és mi vezetett idáig. Nagyon tetszett ez a fajta indítás, szeretem az ilyen bevezetőket, ami csak felkelti a kíváncsiságom, és szinte semmit nem árul el - adott egy gyilkosság, ám a helyszínen és a nyilvánvalón, hogy valaki meghalt semmit nem árul el a szerző. Az interjú spekulációi nagyon tetszettek, segítettek a szereplők jellemének megismerésében és engem is gondolkodásra késztettek, hogy vajon ki hazudik és miről, mi lehet az igazság, ki a gyilkos és egyáltalán ki halt meg?

– Senki sem érdemli meg, hogy bántsák, (…).

A fizikai bántalmazás, akár az iskolait nézzük, akár a családon belüli erőszakot egy nagyon is valós és súlyos téma, ami sajnos tabunak számít a mai napig. Nem szívesen beszélnek róla, amit megértek valahol, mert nem egy kellemes téma pl. a délutáni kávézáshoz, de hogy ha esetleg felmerül egy beszélgetésben, az emberek úgy néznek a másikra, mintha éppen szentségtörést követne el, vagy kinőne még egy feje, azt azért nehezen tudom elfogadni - attól, hogy elfordítjuk a fejünket és úgy csinálunk, mintha nem létezne, csak a bántalmazókat segítjük. Az ilyen reakciók miatt valahol nem csodálom, hogy a bántalmazott nem mer segítséget kérni vagy kilépni a bántalmazó kapcsolatból - mert egy ilyen tagadó világban ugyan kihez fordulhatna? Mi alapján tudná eldönteni, hogy a másik segíteni fog vagy épp félrenéz inkább? Pedig ha az emberek nyitottak lennének a másik felé, nyitott szemmel szemlélnék a világot és alap dolgok nem számítanának tabunak, elkerülhető lenne a tragédiák (az öngyilkosságok és a gyilkosságba torkolló bántalmazások) nagy része!

A karma előbb-utóbb mindenkit utolér.

Az alapsztori nagyon jól lett felépítve, fenntartotta az érdeklődésem. Az események haladtak, végig találgattam, mire fog kifutni a könyv; és a gyilkosságon felül történetbe szőtt bántalmazó mellékszálak hogyan végződnek majd. Tetszett, hogy elég sok szemszögből íródott, így minden főbb szereplőnk gondolataiba, érzéseibe bepillantást nyerhettünk, ezáltal megismerve jellemüket és életük titkait. Moriarty nagyon jól játszik a gyilkosság és a bántalmazások szálaival, az örökletes agresszivitás kérdése pedig egy olyan téma, ami egy ideje már a látómezőmbe került - akár szakirányú könyvekben is szívesen olvasok róla -, így ezek a részek csak még többet adtak a történethez számomra.

Nagy hatással volt rám, mindenkinek csak ajánlani tudom! Kedvenc lett!

5/5

Tavaly az írónő nyereményjátékán bónusznyertesként volt szerencsém megnyerni e-book-ként, majd nem sokkal később barátnőm jóvoltából sikerült hozzájutnom egy fizikai példányhoz is a könyvből. Szóval minden adott volt, hogy belekezdjek...

Juditot és munkásságát jó ideje nyomon követem, de eddig még csak a Rózsakői rejtélyek előzménykötetét, a Kezdeteket volt szerencsém olvasni tőle. Az a pár oldal viszont nagyon tetszett és már akkor eldöntöttem, hogy mindenképpen olvasni fogok az írónőtől.

Régebben nagyon sok krimit olvastam, sőt mondhatni, hogy kizárólag azokat a könyveket voltam hajlandó a kezembe venni, amiben egy gyilkost (vagy többet) kellett megtalálni, így ez a műfaj a mai napig közel áll a szívemhez. Ám nem véletlen, hogy az elmúlt években egyre jobban kerülni kezdtem a krimiket. Sok esetben már nagyon nem azt kaptam tőlük, amit vártam és amit szerettem bennük: ennek oka pedig az indokolatlan mennyiségű nyáladzás és a pornó szintű erotika megjelenése ezekben a kötetekben  - de erről majd egy külön bejegyzést tervezek írni...

A fülszövege figyelemfelkeltő és izgalmas, ami egy kriminél számomra nagyon fontos - ha eléri, hogy továbbgondoljam, mi állhat a felvázolt dolgok mögött, már nyert ügye van nálam a könyvnek, biztosan a kezembe veszem előbb vagy utóbb. Aztán már csak az írón múlik, mit tud kihozni az adott szituációból, mennyire tudja átadni az izgalmat és azt, hogy szereplőinkkel együtt akarjak nyomozni a gyilkos után. 

…a sebeket csak az idő gyógyítja be, és még a tovatűnő évek sem jelentenek garanciát arra, hogy a sérülések helyén ne maradjanak égő-viszkető hegek.

A cselekmény fő szála a nyomozás, a gyilkos megtalálása és egy megoldatlan ügy újranyitása - épp annyira keverve romantikával, amit még abszolút nem éreztem soknak vagy zavarónak. Judit írói stílusa nagyon tetszett, gyorsan haladtam vele - az utolsó 150 oldalt egyhuzamban, hajnalig olvastam, mert nem bírtam ki, hogy még aznap ne fejezzem be a könyvet. Tetszett, ahogy felépítette a történetet és a nyomozást, ahogy megcsavarta a dolgokat és hiába próbáltam kitalálni a gyilkos kilétét, nagyon meglepett vele.

A szereplői gárda elég vegyes érzéseket keltett bennem...
Fanny és Alexander szemszögéből követhetjük nyomon az eseményeket, így mindkettejük gondolatait és jellemét elég jól megismerhetjük. Alexandert nagyon megkedveltem, ám Fanny karaktere rendszerint csak idegesített (bár ez nálam nem furcsa, általában ki nem állhatom a főszereplőcsajokat).
Alexandert egy talpraesett, hűséges, megbízható és korrekt pasinak tartottam - még ha egyszer-egyszer meg is botlott elhatározásában.
Fanny viszont... Titkolózott olyan dolgokról, amikről nem kellett volna; nagyon sokat hazudott és tagadott; abszolút nem tartottam egyenes embernek - és ezzel el is vágta magát nálam.
James karaktere számomra elég hiányos volt, olyan hallunk is róla ezt-azt meg nem is - egyszerűen nem tudtam kibogozni, ki is ő valójában, nem igazán volt hiteles az eltűnésének története.
Adam-et nem igazán ismerjük meg, így igazából nem tudni, hogy tényleg egy ennyire jellemtelen féreg volt mindig is, vagy csak ennyire beszart a saját idiótasága miatt - mindazonáltal én tuti feljelentettem volna, de a képét minimum beverem, ha a saját vérem, ha nem...

Az események és a nyomozások haladnak, végig fenntartotta az érdeklődésem, abszolút nem unatkoztam olvasás közben. Összességében egy csavaros, nagyon jól megírt romantikus krimi, ami visszaadta a hitem, hogy akadnak még a műfajban nekem való történetek!

4,5/5

A könyv tavaly, a Líra hőségakciójában került a kosaramba, és bár a molyos értékelések nem voltak valami szívderítőek, úgy éreztem Ahern megérdemel egy esélyt, mert eddig nem okozott csalódást. Eddig...

Akadnak, akik nagyra becsülik, de a legtöbb embert bosszantja (...)

Ahogy ez a könyv is...

Olvastam már néhány könyvet az írónőtől és ha nem is maradéktalanul, de általában elégedett voltam velük, tetszettek és kikapcsoltak - szóval amolyan biztonságos szerzőnek tartottam, akinek a könyveihez bármikor nyúlhatok, mert ha nem is lesz kedvenc az adott kötet, biztosan tetszeni fog. Ez a két novella viszont hatalmas csalódást okozott...

Ez mind csak tükörkép.

Az első novella a címadó Lány a tükörben. Az alapsztori és -szituáció nagyon tetszett, nagyon sok mindent ki lehetett VOLNA belőle hozni. Volna, mert ennek a történetnek se füle, se farka nem volt...

Meseszerű és izgalmas, csak épp semmit nem tudunk meg belőle, amit szeretnénk. Se eleje, se igazán vége, se magyarázata nem volt, mintha egy izgalmas könyv közepéből kivágnának egy darabot, majd összecsapnák a végét. Olvastam volna még, Ahern nem hazudtolta meg magát, nagyon jól van megírva és felépítve, csak éppen olyan, mintha egy belelovasót nyomtak volna a kezembe. 

Tele voltam kérdésekkel, melyekre választ nem kaptunk, sőt, mintha csak a kérdések maradtak volna meg a fejemben maga a történet helyett... Ki volt a lány a tükörben? Mi történt Nellie-vel? Miért ez az ára a szabadulásnak? Hogyan kezdődött és miért? Mi történt Lilával és Jeremyvel? Sosem derült ki az igazság? Senki nem vette észre? Senki nem furcsállta Nellie hirtelen megváltozását? Lila és Nellie nem próbálkozott más megoldással? Hogy tehették azt a lengyellel, amit?

Emlék-teremtőnek hívják. Mások. Ő maga nem.

A másik novella az Emlékek teremtője volt. Ez sem lett volna rossz, ha nem lenne egy nagy katyvasz az egész. Itt nem a sok kérdőjel volt az oka, hogy nem tetszett a történet - egyedül Judith indokai és sorsa maradtak nyitva a végén -, sokkal inkább a múlt és a jelen nem kicsit zavaros összevisszasága. 

Maga az emlékteremtő szerkezet ötlete bejött, viszont az emlékek és a jelen közötti ugrándozás csak összezavart. Nagyjából értem, hogy hogyan kapcsolódik magához a sztorihoz, de sok értelmét nem láttam a meglétén azon kívül, hogy nyilván a múlt eseményeinek ilyetén alakulása miatt készült el egyáltalán az emlékteremtő. Ez tipikusan az az eset, amikor a két idősík közötti ugrálás nem hogy jót tenne egy könyvnek, sokkal inkább még ront is a megértésén.

Összességében mindkét történetben tetszett az elgondolás és az alapsztori, de összecsapottnak éreztem a kivitelezést. Nagyon nem ezt vártam az írónőtől. Remélem, hogy a Talált tárgyak országa, ami már a polcomon vár, hozni fogja a tőle megszokott színvonalat számomra. Bár ez a könyv nagyon nem tetszett, olvasni szeretnék és fogok is még tőle, mert szeretem, ahogy ír...

2,5/5