BrigEri

2023.okt.16.
Írta: Brigeri Szólj hozzá!

Mörk Leonóra - Ködkirálynő

2019-ben jelent meg először a Jaffa Kiadó gondozásában Mörk Leonóra - Ködkirálynő c. romantikus regénye, mely a mai és az 1700-as évekbeli Németországba kalauzol el minket.

A Törött tulipánok után nem volt kérdés, hogy olvasok még az írónőtől - egyszerűen jól esett olvasni, beszippantott és nem eresztett, míg a végére nem értem!

A Törött tulipánokról néhány gondolatot molyon és instán találsz!

Leonóra írásmódja ebben a kötetben is rabul ejtett, Krisztával együtt fedeztem fel én is a Türingiai-erdőt és a Zarándoktölgy titkait...

kodkiralyno2.jpg

Fülszöveg

Mihez ​kezdjen egy nő, ha hamarosan ötvenéves lesz, a házassága tönkrement, a lánya felnőtt és külföldön él, az anyja érzelmi zsarolással tartja őt sakkban, és ráadásul még a munkahelye is megszűnt? Megpróbálja maga mögött hagyni a múltját, és új életet kezdeni. A tolmács és nyelvtanár Kriszta hátat fordít magányos hétköznapjainak, a világtól elvonulva beköltözik a Türingiai-erdő közepén álló kolostorba, és ott fordítani kezd egy jó kétszáz évvel korábban született német mesekönyvet. Ám ahogy halad előre a munkával, egyre erősödik benne a meggyőződés, hogy a történetekben a szerző saját életének fájdalmas eseményeit rejtette el.

Az 1700-as évek végén két fiatal talál egymásra egy kis német hercegségben: a mesemondónak született lelkészlány, Charlotte és a nemesi családból származó orvos, Friedrich. Miközben Európa-szerte dúl a háború, számukra mintha megszűnt volna a világ, úgy érzik, semmi nem fenyegetheti a boldogságukat. Ám a férfit külföldre szólítja a kötelesség, és a lány egyedül kénytelen őrizni a titkot, amelyet nem mer levélben megírni.

Ki lehet a titokzatos Ködkirálynő? Miről mesél a legendás öreg fa, a Zarándoktölgy? A regény utazás egy letűnt korba, ahol a fény vívta a harcát a sötétséggel, és az emberi lélek mélyére, ahol egymás mellett élhet a szeretet és a gyűlölet. Mire Kriszta megfejti a mesék üzenetét, arra a kérdésre is választ kell találnia, van-e bátorsága elfogadni, hogy az életben létezhet második esély.

 A szívfájdalmak nélküli, hosszú élet titka, hogy az ember legyen tisztában a gyengeségeivel.

A történet két idősíkon játszódik, melyek fő színhelye a Türingiai-erdő, ami számomra bakancslistás hellyé vált olvasás közben - sokszor én is szívesen elmenekülnék az emberektől és a világtól távol, ez a hely pedig a nyugalom szigetének szinonimája lett a gondolataimban!

Főszereplőnk, Érsek Kriszta is így gondolja, aki munkahelyi változásai és mérgező, rátelepedő anyja hatására elvonulásra és magányra vágyik, erre pedig egy német kolostort szemel ki. Miközben egy véletlen folytán kezébe akadt mesekönyv fordításán dolgozik, mely teljesen magába szippantja, nyomozásba kezd - Charlotte-Berthold Goldhahn meséi ugyanis szerinte túlságosan életszagúak...

Lottét elmondhatatlanul megszerettem! Egy szeretetre méltó, mély érzésű teremtés; akinek a sors sorra árnyékot vet a boldogságára, mégis egy erős asszony tud maradni. Friedrich-hel való szerelme ad némi romantikus felhangot a múlt eseményeinek, ám cseppet sem tolakodón, abszolút lírai megközelítésben olvashatjuk szerelmük történetét és kapcsolatuk alakulását. Egy nagyon szívhezszóló, gyönyörűen megírt történet az övék!

Ahogyan élni is szeretek, felébredni reggel, és tudni, hogy ez is egy új nap, tele lehetőségekkel, és hogy még rengeteg élmény vár rám.

Karaktereink emberközeliek, könnyen azonosulhatunk velük és életük nehézségeivel, akár a múltban, akár a jelenben járunk. A Zarándoktölgy végigkíséri az eseményeket, régi időkről mesél és elfeledett titkokat őriz.
A múltat és a jelent nagyon szépen köti össze az írónő, finoman adagolva az információkat, mégsem ül le a történet. A jelen eseményei is logikusak, a romantika szerencsére nem kap eltúlzott szerepet itt sem, a "nyomozati szál" reális, nem valóságtól elrugaszkodott, Kriszta pedig választ kap a kérdéseire...

Egy élmény volt! Imádtam!
5/5

Recenzió: Koppány Tímea - Ködcsempész

... és első közös olvasás Sásdi Tamással

Idén, a Könyvfesztivál előtti napokban jelent meg a Delta Vision Kiadó gondozásában Koppány Tímea, alias Tarja Kauppinen legújabb regénye, a Ködcsempész. A szokásos szatirikus társadalomkritika központú görbetükör helyett most egy grimdark stílusban íródott kötetet kaptunk az írónőtől, mely az Ammerúnia c. fantasy sorozat tagjaként, de annak ismerete nélkül, önállóan is olvasható és érthető, kerek egész történetet rejt.

A Ködcsempészt már hihetetlenül vártam, ahogy arról a könyvfesztiválos bejegyzésemben már írtam is Nektek (ha lemaradtál róla, itt találod). Egyszerűen hiányzott, hogy ismét a Tőle megszokott választékos írásmód és a rá jellemző humor, amit imádok és amik miatt kedvenc magyar szerzőim közé sorolom, magába szippantson, és Sásdi Tamás szavaival élve "igazi Tarjás mondatok" között merüljek el a történetben.

A nép igazsága 2 évvel ezelőtt egy hatalmas olvasási válságból rángatott ki,  A rendszer ellensége pedig tavaly visszarepített Havasfelföldre, erre a kitalált, de annál valóságosabb vidékre - mindkét kötet kedvencem lett!

kodcsempesz_dedika.jpg

Fülszöveg
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy vérbeli gazfickó.
Egy elátkozott tartomány.
És egy tó, melyben a legenda szerint egy istennő lakik…

Hastur Mendalla, a sötételf rablógyilkos nem akar mást, csak lelépni végre Baar-Shagŷrból, erről az áldatlan, mocsaras tájról, amely semmi jót sem tartogat a számára. A lápvidéket övező mágikus ködfal azonban útját állja, és azt beszélik, a Köd nem válogat: aki megpróbál átkelni rajta, azt könyörtelenül elemészti. A Köddel még a szerzetesek sem mernek packázni, Hasturnak azonban nincs más választása…

Ez a sodró lendületű grimdark regény Ammerúnia egyik sötét szegletébe kalauzolja az olvasót, egy kemény, zúzós és ízig-vérig férfias kalandra egy dörzsölt gonosztevővel a főszerepben. Kisistenek, ximúrok, holdkőmosók, mokány amazonok és csalafinta széplányok kísérik hősünket veszedelmes útján egy ádáz és kegyetlen világban, hol az éj minden árnya ezernyi halált rejteget.

Biztos kézzel megírt, hangulatos és letehetetlen történet a dark fantasy rajongóinak!

Hastur Mendallának azonban célja volt, életcélja. A következő tíz szívdobbanásra legalábbis. Ennél távolabbra ritkán tervezett.

Hastur Mendalla egy igazi, vérbeli antihős karakter, aki nem riad vissza semmitől saját boldogulásának elérése érdekében. A kötet első fő részében nagyrészt az ő tetteit, gondolatait, viszontagságait és harcait az életbenmaradásért és Baar-Shagŷrból való kijutásáért követhetjük nyomon, Yr-Aghaa legendája mellett. 
Hastur karaktere egy erős, éleseszű sötételfet személyesít meg, aki bár nem számít elffelettinek, mégis folyton olyan élethelyzetekbe kerül, amiben valami nála nagyobb, hatalmasabb erő egyengeti útját - hogy miért pont ő a kisistenek kegyeltje és ez pontosan mit jelent, idővel kiderül...

Yr-Aghaa, a Tóűrnő mágikus-gyilkos varázstavával és a Sötét Víz eljövetelének jövendelésében szereplő Kristálymaszkjával egy érdekes mondakört teremt, amihez persze az elkötelezett hívők sem hiányozhatnak. A Mashdara papjai az eónok során már csak a számukra kedvező és élvezetes szertartásaikat gyakorolják, teljesen megfeledkezve hitük valódi tanításairól, amíg fel nem tűnik az Egy Igaz Hívő és a fejére nem állítja a dolgokat....

Baar-Shagŷr a ximúrragály központja, melyet varázslattal zártak karantén alá a járvány megfékezése érdekében. A Ködfalon átjutni csak keveseknek adatik meg, a biztonságot nyújtó amulettek nélkül szinte lehetetlen is... Baar-Shagŷr és a Császárság viszont egymásra vannak utalva: a legnagyobb értéket jelentő holdkövek kizárólag az Elveszett Tartományban találhatók meg, a ximúrkór ellenszerét, az Elixírt pedig csak a Ködön túli elfek képesek előállítani; a Sötét Víz próféciája pedig még jobban összekuszálja a szálakat...

A történetvezetés váltott nézőpontú, így a főbb események és személyek életét és indíttatásait is megismerhetjük. A karakterek jól felépítettek, az események haladnak és logikusan követik egymást. 

Összességében egy fekete humorral megspékelt dark fantasy sztori, ami nagyon jó kikapcsolódást nyújthat a zsáner kedvelőinek! Az emberi természet kifordítása, az emberek esendőségének és hibáinak felnagyítása, illetve a vallási szál ilyetén megformálása számomra abszolút hozta azt, ami miatt az írónő könyveit szeretem!
A vége számomra először kicsit hirtelen lezárást kapott, de minél hosszabb ideje gondolkodom rajta, annál reálisabb a befejezés, amit ebben a világban el tudok képzelni...

Mindenképpen az olvasási terveimbe veszem Ammerúnia további köteteit is - a Ködcsempész felkeltette az érdeklődésem a sötételfek történetei iránt!

Köszönöm, hogy olvashattam!
5/5

Köszönöm a kötetet az írónőnek és a közös olvasást Sásdi Tamásnak - az ő véleményét a könyvről ITT olvashatjátok!

kodcsempesz_kozos_csoport.jpg

A kötetet beszerezhetitek:

http://www.deltavision.hu/kodcsempesz/

28. budapesti nemzetközi könyvfesztivál - élmények, könyvek és egyebek

Egy kis visszatekintéssel kezdeném, ugyanis nem véletlenül nem születtek bejegyzések a blogon Tőlem az elmúlt hónapokban...

Nyugodtan ugorjatok az első fotó utánra, ott kezdődik a #bookfest beszámoló ;)

Aki ismer, az tudja, hogy évekig két munkahelyen dolgoztam (ezért is volt eléggé változó, hogy mennyi bejegyzést sikerült megírnom ide), az utóbbi hónapokban viszont jött mellé még kettő, tudom, tudom, nem vagyok teljesen normális, illetve szétszedtük a házat is mert ez még nagyon hiányzott nekem; így a négy munkahely és mellé még a házfelújítás is elég sok időt elvett az életemből és az energiámból - azt a kevés szabadidőmet pedig, ami ezek mellett maradt, inkább olvasással töltöttem, mert szellemileg is nagyon kifárasztott ez az időszak és nem sok épkézláb gondolatom maradt.
Azért instán és molyon igyekeztem haladni a véleményekkel...

Viszont a nyár végén sikerült végre a 3 álló könyvespolcom is fehérre lefestenem, amit egyébként cca. 3 éve tervezek és kb. ugyanennyi ideje vacilláltam, hogy akkor most fekete vagy fehér legyen - de persze a fali polcaimra már nem maradt időm... Sebaj, majd jövőre beszorítjuk... Ha sikerül... Talán...

a_teljes_kupac.jpg

A hétvégén Erámmal ismét útra keltünk és felutaztunk Budapestre, életünk első Könyvfesztiváljára, ami számomra egyébként sokkal inkább "Gyertya-feszt"-re sikeredett - de erről olvashattok még a továbbiakban...

Ismét csak egy szombatot terveztünk be, de abszolút pozitívan, élményekkel telve értem haza és azóta is a hatása alatt vagyok! Jó volt ismét könyves közegben mozogni, bár megmondom őszintén, hogy a tömeg - valószínűleg a zárt tér miatt is - nem kicsit volt fullasztó és fárasztó, mindazonáltal örültem, hogy ennyien szeretik a könyveket a mai napig is, amikor már a digitális világ ennyire eluralkodik az emberek életén...

A Könyvfesztnek nálam 2 könyves célja volt, mégpedig Koppány Tímea Ködcsempésze és Szarvassy László Főnixe, illetve még az Örökkék antológia dedikáltatása, ami a 94. ÜKH után kicsivel került a birtokomba (sajnos nem mindenkivel sikerült aláíratnom, akivel szerettem volna, mert nem kicsit futkosósra sikeredett a délutánunk, a koffeinraktáram pedig teljesen lemerült időközben, így az agyam is valahol házon és magamon kívül leledzett).

konyv_dedika.jpg

A Ködcsempész már a beharangozásakor a kívánságlistám élére került, Koppány Tímea alias Tarja Kauppinen egyszerűen eddig nem tudott olyant írni, amit ne imádtam volna! Nem titok, hogy kedvenc magyar szerzőim egyike, így elmondhatatlanul vártam, hogy ismét olvashassak Tőle valamit!
Köszönöm Neked itt is a kötetet és a bizalmat!

A Főnixet jó ideje nézegettem, a borítója és a fülszövege felkeltette az érdeklődésem, az író posztjai szintén, így nagyon megörültem, mikor kiderült, hogy a szerző szombaton a Főnix Könyvműhely standjánál dedikál és így találkozhattam vele személyesen is pár gondolat erejéig.
Ha már ott voltam, azért nem hagytam ki az akciós polcrészleget sem, ahol Vivien Holloway: Vérvörös horizont c. steampunk kötetét vásároltam meg. A Végtelen horizontot még nem olvastam, de a Pokoli szolgálatot és a Moira-t is nagyon szerettem, a Winie Langton történetek pedig szintén a TBR listámon vannak, ahogy Wee többi kötete is.

Mörk Leonóra neve először úgy igazán idén nyáron tűnt fel a radaromon a Szentjánosfű megjelenése kapcsán, melynek gyönyörű borítójába lépten-nyomon belebotlottam a Könyvhét előtt; majd kedvenc booktagrammerem, Egész Anikó ajánlására barátnőm polcáról le is nyúltam A herceg és a lánykát és a Törött tulipánokat (utóbbiról olvashattok véleményt instámon). Teljesen magába szippantott, egyszerűen jó érzés volt olvasni! Azóta már két kötetét sikerült beszereznem, melyek közül a Ködkirálynőt már el is olvastam, de A porcelánlány olvasása is az idei terveim között szerepel. Szombaton már reggel kerülgettem a Jaffa Kiadó standját és szemeztem a Szentjánosfűvel, ám jól tettem, hogy csak délután döntöttem a megvásárlása mellett, mert így az írónővel is sikerült összefutnom, aki felajánlotta, hogy szívesen dedikálja nekem a kötetet, ezzel engem nagyon boldoggá téve!

Az Örökkéket több, a kötetben szereplő szerzővel szerettem volna aláíratni, akivel csak sikerül összefutnom, ám a sietség, a koffeinhiány és a váratlan meglepetések, találkozások közepette sajnos kiesett a fejemből, viszont szerencsére a Lang Tündével való találkozáskor még úgy ahogy képben voltam - köszönöm a dedikációt!

konyvkupac_orokkek.jpg
A Ködcsempészből direkt van két kötet, megbízást teljesítettem (: 

Instán több könyves-olvasós gyertyába szerelmes lettem és mire eljött az indulás napja, sikerült egy szinte végtelen gyertyás kívánságlistát összeállítanom magamnak...
Szóval a már említett Gyertya-feszt következik...

Aztán nemsokára gyertya-karácsony,
mert nem sikerült minden tervezett gyönyörűséget beszereznem;
és a családban nem csak én szerettem bele ezekbe az illatos szépségekbe...

A Boszi Gyertyaműhely standjánál az egyik legfőbb célom a Széttört akkordok gyertya volt, mely Bogár Erika szívettépő, mégis szívet melengető, azonos c. regényéhez készült, melyről itt olvashatjátok a véleményem.
Stephen King gyertyát és a Pennywise illatviaszt szerintem magyaráznom sem kell annak, aki ismer vagy éppen molyon és/vagy instán követ - mindent IS gyűjtök, ami a Mesterrel vagy a történeteivel kapcsolatos!
Perselus Piton idézetes gyertyája pedig nem hiányozhat a HP részlegről, sőt, mindenképpen az ő gyertyáját szerettem volna elsőnek a polcomon tudni!
Az a kis cukiság pedig ajándék volt a vásárlásom mellé - köszönöm!

boszi_kollazs.jpg

Handmade by Julie V. Scott standjánál elsőként lecsaptam a nagyon vágyott Wednesday gyertyára, mert a sorozat óta, amit egyébként 2x néztem meg eddig, teljesen ráfüggtem!
A Jók és rosszak iskolájának az első 3 része már a polcomon van - férjem időnként meglep egy-egy új kiadású kötettel a sorozatból -, így mindenképpen szerettem volna mellettük tudni a hozzá készült gyertyát. Bár még nem olvastam, a végtelen TBR listámon mindenképpen szerepel, az első kötetet pedig szeretném még idén elolvasni.
A Big Book Energy abszolút levett a lábamról, amint beleszagoltam, így nem volt kérdés, hogy jön vele az is, illetve az "Így képzelted el a végét?" gyertya is, ami szintén első szimatolásra szerelem lett!
A "Forrjak fel az Üstben!" pedig... Hihetetlenül finom illatú és eszméletlenül cuki! Szintén nem volt kérdéses, hogy kell nekem!
Egy mágneses-koponyás Julie könyvjelzőt is beszereztem a halloween-i olvasásaimhoz (kép a könyvjelzős kollázson)...

julie_kollazs.jpg

Regények Kalandora Attila gyönyörű könyvjelzőiből is válogattam, mert az őszi kuckózós nem hiányozhatott a gyűjteményemből, ahogy a Vajákhoz készített gyönyörűség sem, bár én nem olvastam és nem is láttam, ez a könyvjelző akkor is első látásra szerelem volt!

konyvjelzok_kollazs.jpg

Még néhány gyertya és könyvjelző hazajött velem, de azok ajándékba lesznek és semmiképpen nem szeretném elárulni a meglepetést...

kodcsempesz_csoportkep.jpg

A hihetetlen pozitív töltetet pedig az ismételt és új találkozások adták, ahol írókkal, bloggerekkel, bookstagrammerekkel és molyokkal ismerkedhettem meg végre személyesen is!
Örültem mindannyiótoknak, remélem összefutunk még és esetleg több időnk jut majd a beszélgetésre is ;)
És néhány közös szelfire, amik nálam teljesen elmaradtak most...

Ma este pedig Sásdi Tamással (moly.hu: Alvarando) közösen kezdünk bele Koppány Tímea dark fantasy regényébe és hamarosan közösen hozzuk is a véleményeinket a kötetről!

http://konyvtori.webnode.hu 

kodcsempesz_kozos.jpg

Instámon a napokban folyamatosan feltöltve különbontott posztokban lesznek megtalálhatóak az itt megosztott gondolatok és képek ;)
Ha nem tudnád hol találsz, de ránéznél...
instagram: @CsonkaSzaboBrigi

A 94. ünnepi könyvheti élményeimről itt olvashattok :)

Recenzió: Cassy Blacksmith - Bátorságnapló

Május 31-én jelent meg Cassy Blacksmith: Bátorságnapló c. ifjúsági regénye, mely az írónő harmadik magánkiadásban megjelent e-könyves kötete.

A Bátorságnapló egy nyári hangulatú kamaszsztoriba csomagolt lélektani történet, mely szól traumákról, sorsról, titkokról, félelmekről és fájdalomról; miközben megtanít arra, hogy elfogadjuk önmagunkat és másokat is...

screenshot_20230710_073959.jpg

Fülszöveg

 Vajon egy nyár képes megváltoztatni az életed? ⛵

A 18 éves Allie Livingston pontosan tudja, mikor vesztette el a bátorságát. Több mint fél éve cipel egy súlyos titkot, ami elől apjához menekül egy tengerparti kisvárosba, hogy az egyetem előtti nyarat végre nyugalomban töltse.
A nyár azonban több meglepetést is tartogat számára: apja feleségül vett egy elvált nőt, aki éppen gyermeket vár, és van egy mostohatesója is. Weston népszerű, szexi srác, de Allie számára valamiért megfejthetetlen. Mert nemcsak Allie, hanem a fiú is valami olyasmin ment keresztül, amin senkinek sem szabadna.

Allie a nyár folyamán munkát vállal apja tengerparti büféjében, és megismerkedik egy terápiás csoporttal, a Bátrak Klubjával. Néhány hét leforgása alatt az élete a feje tetejére áll, és kénytelen szembenézni a múltjával, ami Southportban is utoléri.

☀️ Minden nyárnak van egy története. ☀️
Ismerd meg most Allie és Weston történetét!

Az élet sosem azt a forgatókönyvet adja, mint amit a moziban látunk. Nem mindig szól nagy egymásra találásról, boldog családról, sírig tartó szerelemről, happy endről. Az élet sokkal keményebb szerepeket oszt. Szétzilált családokat, beteg szülőket, nyomort, betegséget.

A kötet egyrészt egy igazi nyári, romantikus ifjúsági regény; másrészt egy elgondolkodtató és mély mondanivalójú történet, ami különféle feldolgozásra váró traumával mutatja be, hogy nem vagyunk egyedül. A fájdalom, az önvád és a félelem összetörhet minket, ha nem kerekedünk felül rajta és nem győzzük le - sok esetben önmagunkat. 

Allie súlyos titkokat őriz, melyeket magának is nehezen ismer be, közben pedig önmagát hibáztatja a történtekért, ezzel még mélyebbre kerülve a saját fájdalmában. 
Weston szintén a múltja rabja, akinek nagy veszteségen kell túljutnia, mindemellett pedig a bűntudatával és megfelelési kényszerével is meg kellene küzdenie.
Szereplőink mind harcolnak a saját démonaikkal, melyek a gyásztól a gyógyíthatatlan betegségen át, a nemi erőszakon keresztül a végtagelvesztésig elég széles skálán mozognak.

A regény célcsoportja főként a fiatal generáció, szereplőink is fiatalok, ám felnőtt fejjel is abszolút magunkénak érezhetjük a történetet. Fiataljaink igazi támaszai lettek egymásnak, együtt küzdöttek meg a nehézségekkel, a Bátrak Klubja egy igazi összetartó csapattá kovácsolódott össze, hogy egymást a lelki gyógyulás útjára vezessék.

A szereplők kidolgozottak, a történet szépen felépített, a téma telitalálat. A vallási szál nem eltúlzott, a BK ötlete és felépítése nagyon tetszett, ahogy a Bátorságnapló, mint terápiás eszköz is.

Fájnia kellett volna, hogy a kés pengéje egészen a csontomig hatolt, de ürességet éreztem.

Összességében egy fontos mondanivalójú történet, ami nagyon is valóságos alapokon nyugszik. Sokan küzdenek hasonló gondokkal vagy pont ezekkel a problémákkal, főként a fiatalok, akik nehezen vagy éppen sehogy sem tudnak segítséget kérni...

Tabutémákat döntöget, melyeknek nem szabadna tabunak lenniük, mert ezekről igenis beszélnünk kellene!

Önsegítő/önismereti kötetnek is bátran merem nevezni, mert adhat egy löketet ahhoz, hogy önmagunkkal is legyünk őszinték; és segítséget nyújthat, mert megmutatja, hogy nem vagyunk egyedül és megfelelő segítséggel túljuthatunk a nehézségeken, depresszión és minden máson, amihez nem érzünk magunkban elegendő erőt...

Ebben a témában számomra kiemelkedő olvasmány! Olvassátok!

Egy oka van annak, hogy nem lett öt csillag ez a kötet: számomra túl hirtelen a romantikus szál Allie részéről és ez végig nagyon zavart...

Köszönöm szépen az írónőnek a recenziós e-bookot!
4/5

 img_20230601_115055.jpg

Az e-bookot beszerezhetitek:

https://dibook.hu/konyv/batorsagnaplo?utm_source=moly.hu&utm_medium=affiliate&utm_campaign=moly.hu-affiliate

https://www.ekonyv.hu/ekonyvek/gyermek-es-ifjusagi/ya-ifjusagi-regenyek-es-elbeszelesek/cassy_blacksmith-batorsagnaplo

Elérhető még a Google Play áruházban, az Álomgyár shopban és a Bookline.hu-n

Bogár Erika - Széttört akkordok

2021-ben jelent meg Bogár Erika: Széttört akkordok c. misztikus-romantikus regénye a NewLine kiadó gondozásában, mely az írónő 5. megjelent önálló kötete, de műveivel különböző antológiákban is találkozhattok. 

A Széttört akkordok az írónő jóvoltából került a kezembe, amit itt is nagyon köszönök! Első olvasásom volt Tőle, de ezen igyekszem mihamarabb változtatni!

Végre egy olyan romantikust olvashattam, ami nem csöpög a nyáltól és egyéb testnedvektől, ami mély érzelmekkel teli, ami megérintett és ami széttépte a szívem!

screenshot_20230718_105555_com_instagram_android_edit_1302873492119423.jpg Borítóterv: Ashley Redwood

Fülszöveg

Peti, a győri Hideglelés rockegyüttes vezetője nagy reményekkel tekint a közelgő nyárra, hiszen egy New York-i vendéggitárost vár.
Josh érkezése az új lehetőségek mellett kihívások elé is állítja a zenekart. Felkészülésüket a kiugrást jelentő koncertturnéra rejtélyes, megmagyarázhatatlan balesetek hátráltatják.
Peti egyetemre készülő húga, Gitta és az öntörvényű zenész között kialakuló mély vonzalom felforgatja a lány hétköznapjait és veszélybe sodorja a testvérek addigi jó viszonyát.

Zene – Misztikum – Romantika

A zene élőlény, ami szárnyalni akar, és ha szabadon engeded, magával ragad.

Bevallom, már a második oldalon felcsillant a szemem, mikor megláttam, hogy Gittánk valójában Brigitta, ráadásul egy olyan főszereplője a könyvnek, akit nagyon megszerettem (aki ismer, az tudja, hogy a női karakterekkel gyakran állok hadban...) és végig tudtam vele azonosulni. Egy nyitott, erős, okos és önzetlen fiatal lány, aki belopta magát a szívembe.
Aztán jött Josh... Nem egy tipikus motoros-tetovált-részeges-rocker még ha külsőre épp pont annak is tűnik, akiről általában olvasni szoktunk. Vannak hibái és függőségei (kinek nincsenek?), de egy igazán mély érzésű, titkokkal és fájdalmakkal telt múltú, ízig-vérig tisztaszívű pasi! Végig őszintének éreztem a karakterét, önmagát adta és nem játszotta meg magát csak azért, hogy elfogadják - pedig a kinézete, viselkedése és származása miatt szinte mindig beskatulyázták...
Petit kedveltem, jó barát és testvér volt, jól összefogta a bandát, nyitott volt Josh felé, de kicsit vegyes érzéseket hagyott bennem... Megértem, hogy félti a húgát, viszont a végén nagyon megharagudtam rá...

A Hideglelés, a szülők és a többi karakter is jól felépített, hiteles és szerethető, a zene-romantika-misztikum hármasa pedig tökéletesen összehangolt. A sztori szépen fokozatosan épül fel, végig fenntartja az érdeklődést, nem ül el a történet. A cselekmény pörög, kellően izgalmas, de gondolkodásra is hagy időt számunkra.

Mindannyiunk életében vannak felemelő és nehéz pillanatok, másképp dolgozzuk fel a gyászt.

Az írónő stílusa és írásmódja nagyon tetszett, a történet realisztikus - mégis varázslatos, gyönyörű - mégis fájdalmas volt számomra. Kellően romantikus, érzelmekkel teli kötet, mely mellőzi a mostanában általam került erotikus vonalat, miközben az érzéseket és érzelmeket sem rózsaszín habos-babos köntösbe csomagolja, hanem abszolút valóságosan jeleníti meg... Teljesen magaménak éreztem és totálisan beszippantott a sztori!

Nem csak az akkordok törtek szét, hanem a szívem is - de imádtam! A folytatásért pedig jelenleg ölni tudnék!

Kedvenc lett! Köszönöm, hogy olvashattam!

5/5

A könyvet beszerezhetitek többek között a NewLine kiadónál:

https://shop.newlinekiado.hu/Bogar-Erika-Szettort-akkordok-nyomtatott

A Librinél:

https://www.libri.hu/konyv/szettort-akkordok--1.html

a Bookline-on:

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Bogar_Erika_Szettort_akkordok&type=22&id=339475

Bogár Erika szerzői oldala: https://vegtelenmezokvandora.blogspot.com/

Rohoska István - Életek tanúja

Május 15-én jelent meg Rohoska István: Életek tanúja c. lélektani családregénye a Trivium Egyesület gondozásában, mely a Trivium Egyesület Szemináriuma Hogyan írjunk regényt? IV. online regényíró képzés nyertes kötete lett.

Az Életek tanúja az író első regénye, mely egy elgondolkodtató és szép történet a családról, a sorsról és a sorsszerűségről - egy kis természetfelettivel megfűszerezve.

Ez a történet nagy meglepetést okozott nekem - abszolút pozitív értelemben, ugyanis nem gondoltam volna, hogy ennyire a hatása alá kerülök... Ritkán olvasok családregényt, de ez a kötet valahogy vonzott magához, a borítója és a fülszövege is nagyon megfogott, így örömmel fogadtam, mikor Évi és a Kiadó elküldte nekem a kötetet!

screenshot_20230627_091743_com_instagram_android_edit_542081315518325.jpg

Borító: Czinkos Éva

Fülszöveg

Ezerkilencszáznyolcvan január elsején megszületett Tési János. Apja, aki aznap töltötte be a huszadik évét, szeretettel nézett rá.
– Fiú! – újságolta büszkén az apjának. Arca csak úgy sugárzott a boldogságtól.
Tési János hajjal és egy foggal született.
– Pont, mint az apja – mosolygott Tési János anyja. – Az is foggal és hajjal született.
.
Tési János családjában így történt már számtalan generáció óta. Nem sokban különböznek ők másoktól, akik szintén hosszú-hosszú ideje a faluban élik mindennapjaikat, azonban…
A gyakorta szürreális, álomszerű, megfoghatatlan helyszíneken játszódó, népmesei elemekkel, történésekkel átszőtt események hátterében legtöbbször a család titokzatos távoli rokona, Nalatrok bácsi áll, aki állítása szerint mindig valamiféle kölcsönt törleszt, amire a család sokszor nem is emlékszik… aki rendszerint felbukkan, amikor kell, és önzetlenül segíti a családot… és akiről sohasem tudják, igazából mikor érkezett, mégis mindig, mindenhol ott van.
A generációkon átívelő családregény egy furcsamód ismeretlen, ám helyenként mégis ismerős valóságba enged belepillantást, amivel kiragadja az olvasót a szürke, monoton hétköznapok börtönéből.
Elvarázsol és elgondolkodtat. Utánozhatatlan, egyedi hangulatot teremt.
– És mennyivel szebb, ami le van bennük írva – felelte elrévedve Nalatrok bácsi. – A betűk mögött felsejlenek a valamikori életek, sorsok, amiket ma már csak úgy át tudsz pörgetni az ujjaid közt. Ez vár, bizony, mindannyiunkra.
A könyvben egy öt generációt felölelő családtörténetet olvashatunk, ahol többek között megismerhetjük Tési Jánosékat és Nalatrok bácsit, mindeközben pedig egy kicsit misztikus, ugyanakkor nagyon is valóságos világba csöppenhetünk. Nagyon szerettem ezeket az élettörténeteket olvasni, minden generáción érezni lehetett az akkori kor hangulatát, a generációk közti különbségeket és hasonlóságokat, a sorsszerűséget és magát az életet.

 

A történet lassan bontakozik ki és épül fel, de nekem pont ezért tetszett - hagyott gondolkodni és érezni, az adott korban és világban elmerülni. Nalatrok bácsi meséi felelevenítették néhai anyai nagymamám történeteit, amiket nagyon imádtam kiskoromban hallgatni. Jó néhányra a mai napig emlékszem, mert többször is elmeséltettem vele őket, annyira megragadták a figyelmem és a képzeletem. Hihetetlenül jó volt az a nosztalgikus érzés, amit olvasás közben éreztem!

 

Szereplőink kellő részletességgel kidolgozottak, könnyen azonosulni tudtam velük. Az alaptörténet jól felépített és életszagú, az események logikusan követik egymást, a misztikum kellően adagolt. A rejtélyből a szerző annyit fed fel, amennyiből megértjük a dolgokat, ám képzeletünkre is hagy jó néhány gondolatot. Nalatrok bácsi "titkát" gyorsan felfedtem, ám Lahmen úr kiléte jó ideig rejtve maradt előttem...
Az ottani nap minden sugarát ismeri, hiszen az sütötte útját, mikor járni tanult; az ottani eső mosta el ezeknek a bátortalan lépteknek a nyomait; az ég kékje vagy bíbora nem tartogathat számára meglepetést, mert minden árnyalatát látta már; a kátyúkat és gödröket a lényébe ivódott ösztönnel ugorja és lépi át, hiszen léteznek, mióta ő is létezik; az embereknek nem csak a nevét, de a múltját és életét is ismeri, ahogy az ő minden tulajdonságát, minden erényét és gyarlóságát is ismeri mindenki, hiszen ő is egy közülük, végtagja egy időtlenül idős, mindig megfiatalodó, folyamatosan változó testnek.
Összességében egy szépen megírt, tartalmas, olvasmányos, természetfeletti elemekkel megtűzdelt családregény, ami mindamellett, hogy egyszerűen jól esik olvasni, gondolkodásra is késztet.
Ajánlom mindazoknak, akik szeretnek elmélyedni a történetben és elmélkedni olvasmányaikon!
Köszönöm, hogy olvashattam!
4,5/5

 

img_20230627_072632_edit_537040454978990.jpg

Hiszed-e vagy sem, így volt, s ha így volt, hát jól volt.

A könyvet keresd a webshopban: https://triviumnet.hu/termekek/eletek-tanuja-nyomtatott/

A Líránál: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/eletek-tanuja?fbclid=IwAR32PaRRNLHj0stsvmEfTpAsnK7BVzMxYYjTQytvhKM-VgopkpxQv1MUgcI

Már e-bookban is beszerezheted a kiadónál 20% kedvezménnyel!
epub: https://triviumnet.hu/termekek/eletek-tanuja-epub/
mobi: https://triviumnet.hu/termekek/eletek-tanuja-mobi/

Az e-könyv megvásárolható lesz az eKönyv Magyarország, diBook, Bookline, Libri, Álomgyár, Book24, Apple, iBooks, Google Play, Kobo, Publishdrive oldalain is.

A kiadó interjúja a győztessel: https://triviumnet.hu/2022/04/04/trivium-egyesulet-szeminariuma-iv-interju-a-gyoztessel-rohoska-istvannal/

94. Ünnepi Könyvhét - élmények, könyvek, találkozások

Erámmal már évek óta terveztük, hogy ellátogatunk mi is az Ünnepi Könyvhétre, ám eddig mindig közbejött valami, általában rajtunk kívülálló dolog (pl. a COVID), ami ezt a tervünket meghiúsította. Idén már nagyon el akartunk menni, úgy voltunk vele, hogy bármi is történjen, egy napot kinézünk és tűzön-vízen át, de akkor is felutazunk - szerintem már január óta terveztünk és számolgattuk a napokat, aztán nekem majdnem keresztülhúzta a számításaim a másodállásom, ahol nem kevés átszervezés és kompromisszum árán, de végül sikerült átszervezni a dolgokat...

Bár csak szombaton, egy egynapos könyvtúrára jutottunk fel, végre sikerült nekünk is eljutni életünk első Könyvhetére! Nagyon élveztük; és ha mindenhová nem is sikerült eljutnunk ahová terveztük, abszolút pozitívan, élményekkel telve mentünk haza!

collage_20230621_135214.jpg

Nálam a fő szempont a könyvheti kívánságlistám összeállításánál az volt, hogy olyan magyar szerzők könyveit vásároljam meg elsősorban, akikkel rögtön dedikáltatni is tudom a köteteket, mert ki tudja, mikor lesz lehetőségem ismét találkozni velük.

img_20230615_220030.jpg3 biztos könyvvásárlási célom az Örökkék, a Szingularitás és A lámpás hölgy volt (illetve még egy kötet, erről később itt lentebb írok) - közülük sajnos csak kettőt sikerült megvásárolnom, az Örökkék antológia már az első nap elfogyott, a múlt héten viszont ez a kötet is megérkezett hozzám, ami nagyon boldoggá tett! 

A Szingularitás /2023 legjobb sci-fi novellistái/ c. antológia a Marysol kiadónál jelent meg nemrég, mely kötetet egyrészt a tavaly megjelent Vérmesék elolvasása után mindenképpen szerettem volna beszerezni, másrészt a novellák írói között vannak általam kedveltek vagy éppen olyanok, akiktől még nem olvastam, de az írásukra már egy ideje kíváncsi vagyok.

Dömötör László: A lámpás hölgy c. kötetének megszerzése szintén nem volt kérdéses számomra. A vörös kereszt rejtélyét nagyon szerettem, edukatívan szórakoztatott és szórakoztatva edukált - simán kötelező olvasmánnyá tenném az iskolákban! Ezzel a kötettel pedig végre én is a HH Klub tagja lehettem, nem mellesleg pedig Laci egy abszolút pozitív és nyitott személyiség, akivel öröm volt végre személyesen is találkozni!

Zajácz D. Zoltán Gyilkos Balatonja nem sokkal a könyvhét előtt jelent meg a General Press kiadó gondozásában. Az eddig megjelent 3 részt 4 nap alatt olvastam ki - abszolút letehetetlennek bizonyult számomra a Véres Balaton sorozat. Nagyon örülök, hogy az előzménykötetet sikerült beszereznem és aláíratnom a szerzővel!

Benyák Zoltán is érkezett egy új megjelenéssel, ezúttal a Fumax kiadónál; mégpedig az Egy különös tavasz emlékezete c. kötettel, ami a Requiem sorozat 1. része. A borítóba beleszerelmesedtem, az író stílusát pedig nagyon szeretem, így ez a regény is a nagyon vágyott, beszerzendő és dedikálandó kategóriába tartozott!

A szombati nap egyik nagy meglepetése két új találkozás volt, az egyik Bogár Erika írónővel, aki egy hihetetlenül nyitott és pozitív személyiség. Köszönöm a kedvességed, a beszélgetést, a bizalmad és a Széttört akkordokat is!

Hihetetlen kedvességgel és nyitottsággal fogadott Lang Tünde alias T. C. Lang is - bár a rémes névmemóriám és az egész napos kánikulában menetelés miatt kissé késleltetett kapcsolásba került az agyam, ami a zoomolásra állított nézésemből gondolom látszott is rendesen. Nagyon örülök, hogy személyesen is találkoztunk és beszélgettünk egy kicsit!

Ha már dedikálások és találkozások, természetesen Szollár Bence nem maradhatott ki a sorból! Aláírattam vele a Szingularitást, egy új példányt az Otthagyod a fogadból - játszhattok érte az instagramon -, beszélgettünk és kávéztunk, térképes és platánfás információkat cseréltünk (:

Az egyetlen külföldi szerzős vásárlásom az Agave standjánál Laurell K. Hamilton: Fagyos érintése volt - az első hármat olvastam és szerettem, az akciós kupacból pedig nagyon hívogatott magához a Merry Gentry 6. része...

img_20230611_071625.jpg

Nem könyves cél is volt a listámon, méghozzá Julie standja, ahol mindenképpen szerettem volna egy gyertyát és Attilától egy könyvjelzőt vásárolni. Azt gondoltam élőben könnyebben megy majd a választás, de hosszú percekig nézegettem-tapiztam és szimatoltam náluk, szívem szerint pedig mindkettejük fél készletét felvásároltam volna - itthon pedig sikeresen észrevettem, hogy teljesen kiment a fejemből a 10%-os kuponjuk...

collage_20230613_105155.jpg

Összességében egy hatalmas pozitív töltetet kaptunk, amit remélhetőleg a Könyvfesztiválon is folytatni fogunk!
Mindenkinek mindent köszönünk!

Szollár Bence - Otthagyod a fogad

Március végén jelent meg Szollár Bence első regénye: az Otthagyod a fogad c. krimi-thriller, a Talentum House Kiadó gondozásában. 
Aki ismer tudja, hogy mennyire szeretem Bence írásait és mennyire vártam már én ezt a kötetet!
Régóta "nyaggatom" Bencét többedmagammal együtt, hogy egy regényben is mutassa meg, mit tud, mert  hihetetlenül jól ír - imáim pedig meghallgattattak (bár nem szoktak) és végre egy regénynyi történetet suttogtak neki azok a bizonyos hangok!

Kb. 4 óra alatt ki is olvastam, ami valószínűleg tükrözi, mennyire letehetetlennek bizonyult számomra a történet. Kicsit eltér a szerzőtől megszokott horror műfajától, de thrillerben sem utolsók a novellái és most bebizonyította, hogy a krimi szállal is nagyon jól bánik.

 screenshot_20230514_135224_com_instagram_android_edit_209661735703423.jpg

A borító Szabó Borka munkája

Fülszöveg

Megölte őket. A fogaikért…
Robert Wilson nyomozót sztárként ünnepli a média, miután kézre kerítette a Fogtündér nevű rettegett sorozatgyilkost, ám ő a hajszából semmire sem emlékszik a tettessel vívott küzdelem során szerzett fejsérülése miatt. Fiatal társa, Morton nyomozó a titkosított akták segítségével igyekszik feleleveníteni Robert emlékeit. Miközben a hősként tisztelt zsaru szembenéz a múlt szörnyűségeivel, újabb rejtélyes bűntények történnek a kórház falai között…
Vajon a kegyetlen gyilkos visszatért a halálból? Ki állhat a rémtettek mögött? Vajon miért tépte ki a gyilkos az áldozatok fogait?
A válaszok sokkal rémisztőbbek, mint azt bárki gondolná…

 Samantha Payne tudta, hogy meg fog halni.

A kötet viszonylag rövidnek mondható a maga 230 oldalával, ám ez ne tévesszen meg senkit, az események nagyon is zajlanak benne és Bence szokásához híven tömören, ütősen, mégis kidolgozottan és érthetően borzolja az olvasó idegeit – amikor pedig már azt hinnénk, mindent tudunk, nem kicsit csavar az eseményeken…

Wilson nyomozó elkapta ugyan a Fogtündért, ám ebből és élete utóbbi pár évéből semmire sem emlékszik - ráadásul a kórházban is rejtélyes esetek történnek, melyeknek úgy tűnik, hogy közük van a fogtündér-ügyhöz. Kollégája veszélyes vizekre evezve próbál segíteni társának emlékei visszaszerzésében, a rendőrfőnöknő minél előbb le akarja zárni az aktát, a sajtó pedig éhes cápakánt várja a híres-hírhedt sztori részleteit.

Robert visszatérő emlékeit időbeli ugrásokkal ismerhetjük meg, melyeket a szerző nagyon jól épített be a történetbe és kellőképpen adagolja az információkat. A jelenben történő gyilkosságok és különös esetek pedig adnak egy plusz izgalmi faktort, hogy véletlenül se unatkozzunk.

 Csokoládébarna bőrén izzadságcseppek csillogtak, ébenfekete haja csomókban tapadt a vállára és kíntól gyötört arcára. 

Összességében egy izgalmasan, logikusan és jól felépített történet, karaktereink jól kidolgozottak, a cselekmény pörög, az alapsztori pedig nagyon tetszett!
Olvassátok!

Bence, Te pedig írd a folytatást és/vagy a következő regényt!

Abszolút kedvenc lett!
5/5

 

A kötetet beszerezhetitek:

A kiadótól: https://talentumhouse.hu/termek/szollar-bence-otthagyod-a-fogad/

A Líránál: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/otthagyod-a-fogad

Bence önálló novellásköteteiről itt olvashattok: https://brigeri.blog.hu/2023/02/27/szollar_bence_novellaskotetei_brigi

3_kotet2.jpg

Recenzió: Ripp Gábor (szerk.) - Valahol majdan, egykoron... antológia

Április végén jelent meg a Valahol majdan, egykoron... c. antológia e-book formátumban a Trivium Egyesületnél. A kötet az Egyesület hét tagjának egy-egy történetét tartalmazza, melyekkel mi is velük utazhatunk téren és időn át, valós és képzeletbeli helyszínekre és időkbe egyaránt.

Minden novellát a szerzők egy-egy gondolata vezet be: mi, miért vagy hogyan ihlette meg őket. Ilyen bevezetőkkel még nem találkoztam novellás kötetekben, de nekem nagyon tetszettek, adtak egy hangulatot az olvasáshoz.

A Kiadónak és Évinek itt is köszönöm, hogy ismét megtiszteltek bizalmukkal és elküldték nekem a kötetet!

screenshot_20230512_092423.jpg

A borító Czinkos Éva munkája

Fülszöveg

Helyek és helyszínek, amelyeket életünk során rendszeresen, vagy mindössze egyetlen alkalommal – esetleg képzeletben – felkeresünk; bizonyos települések, épületek, létesítmények vagy akár varázslatos természeti képződmények érintenek meg minket, nőnek a szívünkhöz, mozgatják meg a fantáziánkat. Mindannyian őrizzük magunkban ehhez hasonló helyek, helyszínek emlékét, és őrizzük a hozzájuk kötődő élményeket is, amelyek gyakorta visszahozhatatlanok, megismételhetetlenek – vagy csupán az idő múlásával lesznek azok.
A Trivium Egyesület tagjai ebben a kötetben azokat az írásaikat gyűjtötték össze, amelyek számukra ilyen helyeken, helyszíneken játszódnak, mivelhogy ezek a helyek, helyszínek valamiképpen megérintették őket, a szívükhöz nőttek, és megmozgatták a fantáziájukat.
Koppány Tímea: Az Ördöglovas

Az embernép nemsoká rabigába hajtja környezetét, mígnem önnönmagát is elemészti…

Koppány Tímea, avagy Tarja Kauppinen neve számomra abszolút garancia arra, hogy egy igazán jó történetet fogok olvasni. Nem titok, hogy kedvenc magyar szerzőim egyike, aki most sem okozott csalódást!

Az írónő a tőle megszokott választékos írásmódjával és egyedi stílusával repít minket vissza az 1800-as évekbe Herr Tatár hátán egy történelmi fikciós utazásra. Ez az utazás viszont nem csak egy doktorrá avatott ló híres ugrásáról és életéről mesél nekünk, de erősen érződik benne a társadalomkritika is, melyet a szerző nagyon jól bele tud vinni a történeteibe.

Hűség vagy felelősség? Melyik a fontosabb? Kinek tartozol elsősorban hűséggel? Kiért tartozol felelősséggel? Elég bátor vagy, hogy feláldozd magad? Biztos, hogy az önfeláldozás a helyes és jó döntés?
Elgondolkodtató történet, mellyel az írónő ismét görbe tükröt tart elénk...

Guti Csaba: A hegy

Pedig a belső métely legtöbbször veszedelmesebb a legmegátalkodottabb, legdühösebb vadállatnál is.

A hegy egyrészt egy misztikus és sötét írás egy titokzatos hegyről, melyről csak suttogni mernek az emberek, és akinek csak egy csöpp kis esze is van, messzire elkerüli; másrészt pedig egy kicsit rejtélyes és egy kicsit fájdalmas történet arról, hogy nem minden fekete vagy fehér, az ember pedig eredendően nem lelketlen lény. Ne ítélkezzünk más felett még akkor sem, ha úgy érezzük megérdemli, mert nem tudhatjuk mit élt át, milyen terhet cipel és milyen traumákon ment keresztül - és ezeket fel tudta-e dolgozni...

A történetet végigolvasva elgondolkozunk azon is, hogy létezik-e a természetfeletti vagy végeredményben mi alakítjuk a sorsunkat, a többi pedig a véletlen műve vagy a sors keze...

Fazekas Beáta: A barlang

A 2067-es észak-magyarországi földrengés utáni hónapokban és években a helyreállításokat elsősorban az élettereken – városokban, falvakban és az azokat összekötő utakon – végezték, de húsz évvel később már ezek az eldugott gyönyörű helyek is sorra kerülhettek.

A barlang egy lehetséges jövőbe kalauzol el minket egy természeti katasztrófák sújtotta Magyarországra, ahol a sci-fibe illő és fejlett eszközökkel való helyreállítási munkálatok mellett egy igazi barlangtúrán vehetünk részt. Szereplőpárosunk kalandos felfedezőútra indul, a részletes leírásoknak hála pedig mi is a részesei lehetünk egy gyönyörű barlangrendszer újrafelfedezésének...

Kovách Kristóf: Isten pénze

Azért vagyunk még mindig életben, mert elfogadjuk a Mostot, és nincs gondunk a Majddal.

Az Isten pénze egy disztopikus Miskolcra invitál minket, ahol egy posztapokaliptikus világ néhány megmaradt túlélőjét ismerhetjük meg és kelhetünk velük útra a szerelem nevében - de nem egy romantikus történetben. Kicsit elképzelhetjük általa, milyen lehet egy kihalófélben lévő faj, az emberiség utolsó tagjai közé tartozni és egy rövid időre világvége hangulatba kerülhetünk általa...

H. Balázs József: Nem történt tragédia

A Duna Arénában a budapesti olimpia női szinkron műugrásának döntője pár perce ért véget.

A Nem történt tragédia egy elképzelt 2036-os magyar olimpia idején játszódó, ám annál inkább realisztikusabbnak ható lélektani novella, melynek legelemibb mondanivalója számomra az volt, hogy mennyire nem figyelünk egymásra és nem törődünk a másikkal. A történet egy visszaemlékezéssel vezeti végig az olvasót egy olyan tragikus eseményen és annak hatásán, mely emberek életét gyökeresen és visszavonhatatlanul változtatta meg, míg másoknak mindez semmit sem jelentett...

Márkus István Ádám: Zen

Ténylegesen előreláttak az időben, még ha az csak pár másodpercre terjedt is ki. Aztán a valóságban is megtörtént, és ez okozott örömteli perceket.

A Zennel a Wall Steeten találjuk magunkat, ahol gazdag befektetők bőrébe bújva karolhatunk fel feltalálókat, dönthetünk találmányaik majdani sikerességének esélye felett, tanulhatunk némi üzleti marketingfogást és Zen által némi boldogsághoz is juthatunk - hogy megéri-e ez az üzlet, azt döntse el mindenki maga...

Ripp Gábor: Múltrengés

A világmindenség magába fogadott bennünket. Múlt, jelen és a jövő egyszerre szegődött társunkká, az idő egységekre taglalt mivolta egy csapásra elveszítette jelentőségét. Atomjainkra bomlottunk, egymásba olvadtunk, kozmikus egészet alkottunk. Egy új Ősrobbanás erejével sikoltottuk a Teremtőnek, menyire elégedettek vagyunk a művével.

Ripp Gábor a Trivium Egyesület egyik alapítótagja és főszerkesztője, így természetesen a neve nem volt ismeretlen számomra, regénye és önálló novelláskötetei is megjelentek már, most pedig egy igazán jó történettel rengette meg a múltat...

A Múltrengés egy olyan utazásra visz minket, ahol az érzelmek és valami megfoghatatlan vezeti szereplőinket. Némi romantika mellett szerepet kap a család, a múlt és önmagunk is. Olvasmányos és szép történet sorsról, lehetőségekről és esélyekről...

img_20230507_204954_029.jpg

Változatos helyszínekre és időkbe indulhatunk, különféle kalandokon és utazásokon vehetünk részt, kiszakadhatunk kicsit a mindennapokból és ha fizikailag nem is, olvasás közben messzi tájakon járhatunk...

Összességében az olvasó sokszínű és változatos írásmódokkal és történetekkel ismerkedhet meg a kötetben, melyek között biztosan talál magának kiemelkedő történetet!

Köszönöm, hogy olvashattam!
4,5/5

Ha Te is útrakelnél, szerezd be a webshopban!

H. Fajth Evelin - A pokol édenkertje

2021-ben jelent meg H. Fajth Evelin: A pokol édenkertje c. történelmi krimije e-book formátumban, mely a Trivium Egyesület Szemináriuma Hogyan írjunk regényt? III. 2020-2021. évi regényíró képzésén kiemelkedő eredményt ért el. A Prim Könyvek – Kézirattól a könyvesboltig POD szolgáltatás keretén belül pedig nyomtatott formában is megjelent.

Evelin könyve először címével, majd fülszövegével keltette fel a kíváncsiságom, így nagyon boldog voltam, mikor a kiadó elküldte nekem ezt a kötetet is!

A pokol édenkertje az írónő első regénye, mely egy izgalmas történelmi krimi, némi romantikával, lélektani-pszichológiai elemekkel, gyilkosságsorozattal, titkokkal, nyomozással és jó pár csavarral.
Eseménydús és letehetetlen olvasmány, mely mélyen megérinti az olvasót.

a_pokol_edenkertje.jpg

A gyönyörű borító ismét Czinkos Éva munkája

Fülszöveg

Emma ​elismert, sikeres írónő. Eddig felépített, tökéletes világa egyszeriben kettészakad, amikor balesetben elveszíti férjét és kislányát, ő maga pedig deréktól lefelé lebénul. Úgy érzi, megfosztották a mennyországtól, és immár a pokolba került, mígnem a kezébe kerül egy régi újságkivágás, amely egy rejtélyes körülmények között eltűnt szelencéről és a vele kapcsolatos gyilkosságokról szól.
Az 1880-as évekbeli Magyarországon virágkorát éli a korrupció. A rendőrség Johanna, a külföldön élő és tevékenykedő tanácsadónő segítségét kéri, hogy kézre kerítsék a kéjnők gyilkosát, lebuktassák a besúgókat, és kiderítsék, mit rejt a titokzatos vörös szelence.
A pokol édenkertje egy olyan világba kalauzolja az olvasókat, ahol kábítószerkereskedelem, korrupció, prostitúció és temérdek hazugság fonja át a történetszálakat. Miképpen kapcsolódik egymáshoz Emma és Johanna, valamint a többi szereplő életútja? Hol ér véget a történet, és hol kezdődik a valóság?
Az izgalmakkal teli, fordulatos regény az emberi lélek mélységein keresztül tárja elénk a jó és rossz között húzódó keskeny határvonalat mindaddig, amíg az utolsó titokról is lehull a lepel.

 

Fiatal testbe zárt halott lelkek vagyunk.

A kötet rövidsége ellenére is egy eseménydús, jól megírt, kidolgozott és kiforrt történet, ami teljesen magába szippantott! A nem eltúlzott romantika, a krimi, a gyász és pszichés betegség tökéletes egyvelege!

A cselekmény két idősíkon játszódik, a 19. és a 21. századi Magyarországon. A jelenben egy hatalmas traumát átélt írónő mindennapi megküzdéseit, fizikai és lelki megpróbáltatásait és egy új regény születését követhetjük nyomon. Az 1880-as években pedig egy gyilkos és egy eltűnt szelence nyomába eredhetünk.
A szálak egy ponton összeérnek és a cím is értelmet nyer.

Az események logikusan követik egymást, a sztori gördülékeny, a szereplők jól kidolgozottak és szerethetőek.
A karakterek mindkét szálon hitelesek voltak számomra, ahogy a történések és azok következményei is.
Johanna és Gabriel párosa abszolút kedvencem lett, Emmával pedig hihetetlenül könnyen tudtam azonosulni.
A végkifejlet szíven ütött mindkét vonalon, mégis úgy éreztem és érzem most is, hogy ennek így kellett lennie, így lett tökéletes a lezárás és befejezés.

Nem mindegy, hogy a fegyver melyik oldalán áll az ember. Ha a pisztoly csövével találja magát szemközt, a saját félelmeivel, démonaival kell szembenéznie, megküzdenie. Ám ha mögötte áll, a hatalom megrészegíti, olyan érzelmek viharába sodorja, ahonnan nincs kiút.

Összességében egy szívettépő, mégis gyönyörű történet a saját magunkkal való megküzdésről, az önmagunkért folytatott küzdelemről, a feladni nem akarásról, a feldolgozásról és a beletörődésről!
Ajánlom mindazoknak, akik egy rendhagyó történelmi krimit olvasnának, melynek mélyebb gondolatai és mondanivalója is van!

Köszönöm, hogy olvashattam! Kedvenc lett!
5/5

trivium_csomag.jpg

Mindhárom kötetet nagyon szerettem, biztos, hogy olvasok még a kiadótól!

A könyvet beszerezhetitek a kiadó webshopjában az alábbi linkeken:
nyomtatott: https://triviumnet.hu/termekek/az-ejkapu-nyomtatott/
epub: https://triviumnet.hu/termekek/az-ejkapu-epub/
mobi: https://triviumnet.hu/termekek/az-ejkapu-mobi/

A kiadó interjúja az írónővel: https://triviumnet.hu/2021/04/06/trivium-egyesulet-szeminariuma-iii-interju-az-egyik-nyertessel-hirneth-fajth-evelinnel/

süti beállítások módosítása